- Anya? Apa? Ti meg mit kerestek itt?
- ‎Szia Kislányom! Be is engedsz vagy itt beszéljük meg?
- ‎Persze, bocsi csak, ugye nincs baj?
- ‎Te nem is tudod milye nap van ma?
- ‎Kellene?
- ‎Április 26. a születésnapod. Boldog Születésnapot Kicsikém! - öleltek meg egyszerre apával
- ‎Basszus, teljesen kiment a fejemből. - csaptam homlokon magam
- ‎Arra gondoltunk meglepünk és meglátogatunk. Bence és Eliza is szeretett volna jönni, de közbe jött valami az egyetemen, viszont ezt küldik neked. - nyújtott át anya egy papírzacskót
- ‎Majd megköszönöm nekik. Gyertek beljebb. Hú, nem is tudom mivel kínáljalak meg titeket. Az az igazság, hogy tegnap egy csoporttársamnál voltunk, ma pedig még csak most értem haza az edzésről, igazából még semmihez sem volt időm.
- ‎E miatt ne aggódj! Idefelé beugrottunk egy boltba és bevásároltunk mindent, ami a szülinapi menühöz kell, úgyhogy irány a konyha.
- ‎Anya! Ne hogy már leállj itt nekem főzöcskézni. Te itt vendég vagy, inkább rendelek vakamit. - vettem elő telefonomat
- ‎Azt már azonnal felejtsd el!

Anya tényleg komolyan gondolta, hogy főzni fog. Igaz már nagyon hiányzott a jó kis hazai étel és a törődés is, de kicsit kellemetlenül éreztem magam amiért leutaztak ide és még ő neki kell főzni is.

- Amíg fő a krumpli mi lenne, ha mi is át adnánk az ajándékunkat? - nézett anya apára
- Boldog Születésnapot Virágom! - nyújtott át apa egy kis dobozokát
- ‎Igazán nem kellett volna. Nekem már az is hatalmas ajándék, hogy itt vagytok. - pusziltam meg mind a kettejüket, majd felnyitottam a kis dobozt. Azt hittem majd egy karkötőt vagy egy nyakláncot, esetleg egy fülbevalót találok benne ehelyett egy kulcs volt benne. - Ez meg... - akadt el a szavam.
- ‎Bence mondta, hogy még mindig nem bérletél autót, így arra gondoltunk, hogy veszünk neked egyet.
- ‎Ez most komoly?
- ‎Gyere! - invitált apa az ablakhoz - Látod ott azt a piros autót?
- ‎Azt a Coopert? - tátottam el a számat
- ‎Igen, az lesz a tied! Remélem tetszik. Anyád és Eliza együtt választották.
- ‎Én annyira boldog vagyok. - erzekenyültem el - Köszönöm!
- Emma! Kérlek megterítenél?
- ‎Persze, megyek!

- Isteni illata vam, Anya! - hajoltam az edény felé
- ‎Üljetek le! Hozom a húst is.
- ‎Hagyjad! Majd én... - álltam fel, amikor megszólalt a csengő. - Ezt nem hiszem el.
- Vársz valakit? - nézett rám kíváncsian anya
- ‎Én nem - álltam fel és indultam meg az ajtó felé. - Mit akarsz? - néztem döbbenten az ajtóban ácsorgó focistára
- Beszélni szeretnék veled!
- ‎Ki az lányom? - jelent meg az ajtóban anya - Á biztos te vagy Emma udvarlója. Örülök, hogy megismerhetlek, Fazekasné Nemes Csilla vagyok, de szólíts nyugodtan Csillának. - támadta le anya az ajtóba álldogáló Eriket
- ‎Erik Durm. - nyújtott kezet
- ‎Na állj! Te honnan tudod, hogy... Bence! - dünnyögtem - Ezért még megölöm.
- ‎Gyere beljebb! Épp ebédelni készültünk, nincs kedved csatlakozni?
- ‎Anya! - rivaltam rá - Eriknek egyébként is dolga van, épp menni készült, igaz?
- ‎Öhm...
- ‎Kislányom miért vagy ilyen udvariatlan a barátoddal? - nézett rám anya csúnyán - Gyere csak be! Jut még hely neked is! - anya szinte berántotta Eriket az ajtón, aki nem kicsit volt meglepődve. Akármennyire is haragudtam rá arckifejezése mosolygásra késztetett.

Anya tényleg komolyan gondolta, hogy maradásra bírja Eriket, aki megszólalni se tudott, amit nem is csodálok. Anya borzalmasan lelkes tud lenni, ha új emberek megismeréséről van szó, amivel sajnos néha elijjeszti az embereket. Imádom őt, de néha tényleg túl sok tud lenni és ha tudná, hogy most nem minden olyan fényes köztem és Erik között talán nem így viselkedne.

Megszólalni sem tudtunk sokáig. Folyamatosan kérdezgette a focistát, aki akár egy kisiskolás válaszolt minden kérdésére. És körülbelül ezzel telt az ebéd, mi pedig csak hallgattuk apával hol nevetve, hol kínos csendben. Azt hiszem apának leesett, hogy nincs minden rendben köztünk. Na igen ő volt az, akinek mindig minden sokkal hamarabb leesett és időben tudott reagálni.

- Kislányom még nem is mesélted, hogy találkoztatok - törte meg a kínos csendet anya két falat között
- ‎Anya, muszáj ezt most? - kezdtem egyre kínosabban érezni magam
- ‎Mégis mikor kellene, ha nem most? Olyan szépen összegyültünk itt. - nagyot sóhajtottam. Ha anya valamit a fejébe vesz az úgy is lesz, történjen bármi.
- ‎Erik abban a klubban focizik, ahol gyakorlaton vagyok jelenleg.
- ‎Akkor már mindent értek - vigyorgott - Attila, te nem is mondasz semmit?
- Szóhoz sem engeded jutni! - szóltam anyára nevetve
- ‎Ez nem igaz!

**

- Gyere menjünk drágám! - karolta át apa anyát. Már késő délutánra járhatott az idő, amikor a szüleim elkezdtek készülődni.
- ‎Máris? - szomorodott el anya
- ‎A fiatalok biztos kettesben szeretnének lenni. Hagyjuk őket. - csak hálásan bólintottam apának.
- ‎Igazad van - sóhajtott anya és kezdett készülődni
- Egy hónap múlva vége a szorgalmi időszaknak és akkor már hosszabb időre is haza tudok utazni - öleltem meg mind a kettejüket
- Várunk haza! - érzékenyült el anya
- Köszönök Mindent! Szeretlek titeket! - nyomtam a szüleim arcára egy-egy puszit
- ‎Vigyázzatok magatokra! - ölelte meg anya Eriket is
- ‎Vigyázz a lányomra! - nézett apa jelentőségteljesen Erikre egy kézfogás közben
- ‎Vigyázni fogok! Ezt megígérem! - nézett rám komolyan

Miután anya és apa távoztak kínos csend teleledett közénk. Láttam Eriken, hogy mondani akar valamit, de nem tudta hogy kezdjen bele.

- Ne haragudj, anya egy kicsit túlzásba tud esni. - törtem meg a csendet
- Ne aggódj! Anya is ilyen. Egyébként igazán kedves nő! - mosolyodott el
- ‎Köszönöm! - húztam halvány mosolyra ajkaimat
- Emma! - sóhajtott nagyon miközben felém fordult - Szeretném megbeszélni veled a történteket. Kérlek hallgass meg! - válasz helyett csak bólintottam - Előszöris nagyon sajnálom. - hajtotta le a fejét - Nincs magyarázat arra ahogy viselkedtem veled. Bunkó voltam és ezt borzalmasan restellem. Egy nagyon fontos e-mailt vártam és az nap edzésen is borzalmasan teljesítettem. Lucien azt mondta, ha így folytatom a keretből is kikerülök. - húzta el a száját
- ‎Ez komoly? - képedtem el - Ennyire rosszúl ment? - bólintott
- ‎De ez akkor sem kifogás arra ahogy viselkedtem veled. Sajnálom. Kérlek ne haragudj rám!
- ‎Erik! Én nem haragszom, csak rosszúl esett. Éppen egy fontos kérdésben kértem ki a véleményedet, ami nem csak engem, de kettőnk kapcsolatát is érintheti.
- És még számít a véleményem vagy már elkéstem? - nézett rám kisfiúsan
- ‎Nem, még nem. - húztam szelíd mosolyra ajkaimat - Már csak három hét van ebből a szemeszterből. Ez egyet jelent azzal, hogy a gyakorlat is, amit nálatok végzek, mivel a következő évben más egyesületet kell választanunk. De eszembe jutott valami. Én nagyon megszerettem a csapattal dolgozni és szívesen maradnék is, de ahhoz, hogy nálatok maradhassak szakosodnom kell, amivel nem is lenne gond, mert hála nektek megkedveltem ezt a sportot, de azt is jelentené, hogy minden másról lemondok és csak erre specifikálódom. - mondtam el egy szuszra
- ‎Hú ez...
- ‎Nehéz döntés, illetve azt hiszem én már döntöttem
- ‎Figyelj Emma én ebbe nem szeretnék bele szólni. Nem szeretném, ha miattam mondanál le az álmaidról. Nyilván én lennék a legboldogabb, ha további két évet dolgozhatnánk együtt, de soha mem tudnálak arra kérni, hogy adj fel mindent miattam és ez szerintem fordítva is így lenne. Dönts úgy ahogy jónak látod. Egy biztos: akárhogyis döntesz én melletted leszek, mert szeretlek! - kulcsolta össze ujjainkat
- ‎Azt hiszem egy kicsit én is túlreagáltam. Saj... - kezdtem bele de édes csókjával félbe szakított. Ez az ami már nagyon hiányzott.
- ‎Neked nincs mit sajnálnod! - döntötte homlokát enyémnek - Majdnem elfelejtettem - pattant fel hirtelen és sietett kabátjához - Boldog Születésnapot Szerelmem! - nyújtott át egy kis dobozkát
- ‎Ezt igazán nem kellett volna. Köszönöm! - csókoltam meg
- ‎Remélem tetszeni fog! - lassan nyitottam ki az apró dobozkát, ami egy gyönyörű karkötőt rejtett rajta egy Borussia Dortmund logóval, melynek hátulján egy dátum állt.
- ‎Ez... - akadt el a szavam
- ‎Amikor megismerkedtünk
- ‎Ez gyönyörű - eredtek el könnyeim - Köszönöm Erik! - öleltem meg - Nagyon szeretlek!

Sokáig csendben ültünk, de ezúttal nem volt kínos, sokkal inkább kellemes és meghitt.

- Lassan mennem kellene - sóhajtott nagyot
- ‎Nincs kedved itt maradni? - néztem rá szégyenlősen
- Komolyan?
- ‎Igen
- ‎Akkor szívesen maradok - nyomott lágy csókot ajkaimra

Erikkel még megnéztünk egy filmet, majd egymás után tudtuk le az esti teendőket.

Féltem attól, hogy ha egy ágyban alszunk majd Erikkel nehéz lesz tűrtőztetni magunkat, hogy ne lépjük át azt a bizonyos határt, de Erik igazán megértő volt és semmit sem erőltetett.

- Jóéjszakát Kicsim! - húzott közelebb magához kiskifli, nagykifli pózba
- ‎Neked is! - fordultam hátra hozzá egy csókért. Erik egyenletes szívdobogása és szuszogása megnyugtatott és hamar álomba ringatott.