Sziasztok!

Rengeteget gondolkodtam a napokban a sztorit illetően. Talán a legnagyobb lelkesedéssel ennek a történetnek kezdtem neki, aztán jött egy egy hatalmas ihlet hiány, ami elgondolkodtatott. Imádom írni ezt a történetet és mostanában még ötleteim is lettek vele kapcsolatban, sőt talán még olyanok is, amig az előzőekben nem voltak. Egy valami viszont elkezdett aggasztani: az olvasottság. Lassan fél éve hogy megnyitottam a A felszín alatt című fanfictionomat ez idő alatt azonban nem sok olvasóm akadt és visszajelzéseket sem igazán kapok legyen az pozitív vagy negatív. Szaszaa16 az egyetlen, aki minden alkalommal kifejezi véleményét a résszel kapcsolatban, amit ezúttal szeretnék is megköszönni, de felmerült bennem a kérdés: Van értelme folytatni? Kérlek titeket, akik ezt olvassák jelezzétek nekem mit gondoltok ezzel kapcsolatban vagy egy apró visszajelzést ha hagytok magatok után én már tudni fogom a választ. Köszönöm Nektek!

Puszi!

**

Borzalmas volt az utolsó két hét az egyetemen. Egyszerűen már azt sem tudtam hol áll a fejem. Vizsga vizsga hátán, reggeltől estig tartó tanulás jellemezte a mindennapjaimat. Mintha az elmúlt időszakban ki se tettem volna a lábamat a szobámból, az egyetlen társaim a tankönyvek voltak.
Amitől még a vizsgáknál is jobban paraáztam ezúttal az edzések voltak. Tudtam, hogy szembe kell nézzek az igazsággal mégis legszívesebben elmenekültem volna, de nem hagyhattam cserbe Lucient és csak remélni tudtam, hogy minden csoda három napig tart.

Gyomromban hatalmas görccsel léptem át a stadion kapuit, azonban amikor az edzés kezdetét vette furcsán, ugyanakkor boldogan vettem tudomásul, hogy mindenki ugyanúgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Most vagy én paráztam túl ezt az egészet és semmi olyan nem történt, aminek nem lett volna szabad vagy valamire készülnek. Na jó, azt hiszem kezdek paranoiás lenni.

Szerettem volna még ebben az évben letudni legalább a felét a vizsgáimnak, így úgy döntöttem az edzések mellett minden időmet a tanulásra fogom fordítani és próbáltam minden külső, zavaró tényezőt kizárni az életemből. Sokat szenvedtem vele, hogy sikerüljön megvalósítani ezt az elképzelést, de sikerült és most teljes lelki nyugalommal ülhetek itt, az őszi szezon utolsó meccsén a fiúknak szurkolva, akik ha nyernek a mai mérkőzésen a tabella élén zárják az évet. Elmondhatatlanul büszke és boldog vagyok, hogy végig követhettem ezt a csodálatos félévet.

Szinte már a körmöm rágva követtem végig a meccset egyenesen a kispadról. Normál esetben a csajokkal ülnék a lelátón ahogy szoktam, azonban most muszáj volt beugranom Adam helyére, aki az utolsó percben betegedett le, így én vettem át a segédedzői szerepet.

Az utolsó percig húzták az idegeinket a fiúk, de Marco utolsó percben lőtt góljával sikerült megnyerni a meccset, így már biztos, hogy a tabella első helyen zárjuk az évet. Felhőtlen boldogság uralta a pályát, amit meg is tudok érteni, hiszen a fiúk keményen küzdöttek ezért az eredményért.
A meccs lefújása után rögtön minden dortmundi a pályára szaladt és a csapatot, na és persze Marcot ünnepelte. A tavalyi szezon után ez a szezon felért egy kupa győzelemmel. Elmondhatatlanul büszke vagyok, hogy én is a csapat része lehetek és közreműködhettem a sikerhez vezető úton.

- Edző néni! Ugye velünk tart? - karolta át vigyorogva a vállamat Mario
- ‎Először is a nénikéd a néni. Másodszor pedig hova is?
- ‎Marcohoz bulizni
- Nem hiszem, hogy...
- ‎Ne már a múltkor is olyan jól érezted magad
- ‎Ezt meg, hogy érted?
- Gyertek már! - kiabált ki az öltözőből az említett
- ‎Akkor Marconál találkozunk
- ‎De... - mégis mégis hogy értette, hogy jól éreztem magam a múltkori bulin? Tényleg jobb ötlet ha én most haza megyek.

Már majdnem teljes kényelembe helyeztem magam, amikor megszólalt a csengő. Remélem nem Mario jött, hogy elrángasson a buliba. Bár szerintem már nem elég józan, hogy eljusson hozzám ahogy egyik fiú sem valószínű.

- Hát ti? - lepődtem meg a két lány jelenlétén
- ‎Jöttünk, hogy elvigyünk egy kicsit bulizni - lépett be vigyorogva lakásom ajtaján Sarah
- ‎Nem megyek!
- ‎De-de! - mosolygott a másik lány is rám, amitől nem kicsit döbbentem meg. Legutóbb még ki nem állhatott. Ez érdekes.
- ‎Na mit veszel fel?
- ‎Semmit
- ‎Annak is biztos örülnének páran, de...
- ‎Nincs kedvem bulizni
- ‎Ne csináld már! A fiúk már várnak és mi is szeretnék, ha eljönnél. Végülis te is hozzá járultál a csapat sikeréhez. - győzködött Ann, mire furán néztem rá. - Tudom nem igazán vagy oda értem, amit meg is tudok érteni, de kérlek bocsáss meg amiért olyan bunkó voltam.
- ‎Legyen - sóhajtottam
- ‎Szuper! Akkor keressünk valami csini rucit neked! - lelkesedett Sarah

- Biztos jó ötlet volt? - léptem át tanácstalanul Marco házának ajtaját
- ‎Emma! - néztek rám csúnyán a lányok
- ‎Jólvanna! - sóhajtottam, de valahogy még mindig azt éreztem nem volt jó döntés ide jönni

Erik szemszöge

- A bátyám Dortmund drukker, így  az egész család az. - rántotta meg a vállát - De engem annyira nem érdekel - tette még hozzá - Remek, tuti azt sem tudja, hogy mi az a les. Nincs agya, ez látszik rajta, de legalább jól néz ki.

- Gyere, igyál meg a haverjaimmal valamit, bemutatlak nekik, aztán megtáncoltatlak - kacsintottam rá, mire elnevette magát. Kértem ki mindenkinek egy pálinkát, majd a tálcával együtt kísértem oda a csajt, akinek még a nevét sem tudom, bár annyira nem is érdekel.

- Haver, komolyan? Azt hittem Emmát akarod megszerezni - húzta el a száját Marco, mire megrántottam a vállamat. Ezt most pont ő kérdezi? Komolyan?

- Hol vannak már a csajok? Remélem sikerül rávenniük Emmát is, hogy eljöjjön - kérdezte a karórájára pillatva Mario. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- ‎Miért olyan fontos hogy itt legyen?
- A csapat tagja! - nézett rám furán - Neked meg mi bajod?

Nem foglakozva Mario kérdésével lehúztuk a körünket, aztán az ígéretemet betartva megtáncoltattam a csajt.

- Elmegyek mosdóba - suttogta a fülembe kihívóan a csaj, mire bólintottam egyet.

- Te normális vagy? Mit művelsz? - jelent meg felháborodva mellettem Julian. Ha én azt tudnám, talán én lennék a legboldogabb ember a Földön - Erik! Rád sem ismerek! Te nem ilyen vagy! Döntsd már el, hogy mit akarsz vele, mert komolyan be fogok már verni neked egyet! Tudod, hogy nem vagyok egy agresszív típus, de borzalmas nézni amit műveltek. Tudom, hogy érdekel téged, hisz bevallottad, de akkor miért vagy egy világi seggfej? - kiabálta le a fejemet, mire felsóhajtottam.
- Nem érdekel a papolásod róla! És az sem érdekel, hogy ti mennyire szeretitek őt - mutogattam a srácok felé. Teljesen ideges lettem, szinte már nem is én voltam, de nem tudtam hogyan reagálni, elegem volt, hogy mindenki Emmát akarja, hogy mindenki őt védi, de senki sem érti meg, hogy mit érzek. Julian csak nagyokat pislogva nézett rám.

Visszatért a csaj, akinek még mindig nem tudom a nevét és a nyakamba kapaszkodott, elkezdtem fűzni a kamu dumáimmal és mikor már megcsókoltam volna, bevillant ahogy az előző buliban összesimulva táncolunk Emmával, ahogy ajkait ajkaimra nyomja, ahogy este a melkasom fekve suttogja, hogy szeret. Nem tudom kiverni a fejemből. Nem megy és nem is akarom. Eltoltam magamtól a csajt, majd megráztam a fejemet.

- Nekem ez nem megy. Kopj le! - morogtam, aztán a fejemet fogva ültem le egy székre. Komolyan meg fogok őrülni. Miért kell folyton eszembe jutnia?

- Haver, az összetört szívre a legjobb egy kis pálinka - veregette meg a hátamat Roman, mire felnevettem.
- Nincs összetörve a szívem - ismét hazudtam. Miért nem tudom elmondani neki az igazat?

Emma szemszöge

Elég paprikás lett a hangulat mire megérkeztünk. Sarah és Ann sem értették mi történhetett a fiúk között, ugyanis mikor eljöttek a stadionból még minden rendben volt.

A csajok rögtön rákérdeztek a fiúknál, mire Marco válasz helyett csak a táncprakett felé mutatott.

A szívem darabokra tört, amikor megláttam azzal a lánnyal. Nem tudom mi van vele, velem, velünk. Hetek óta nem beszélünk, sőt ha teheti messziről elkerül, ami nagyon rosszúl esik, mert nem tudom mit tettem amiért ezt csinálja velem. Tudtam, hogy nem kellett volna ide jönnöm. Arra viszont nem számítottam, hogy pont ő fogja teljesen össze törni a szívemet.

A csapatot ott hagyva egyenesen a pulthoz mentem, hogy minél hamarabb magamhoz vegyek egy kis töményet. Hátha segít.

- Hello Kislány! - ült le mellém Philipp, talán ő az egyetlen akivel még egy szót sem váltottam a csapatból mióta velük dolgozom - Miért szomorkodsz?
- ‎Nem vagyok szomorú - vágtam rá
- ‎Ti nők azt hiszitek mi ezt el is hisszük? - nevetett
- ‎Igen? - reménykedtem, mire csak mosolyogva rázta meg a fejét
- ‎Nincs kedved csatlakozni a csapathoz? Ne magányoskodj már itt - a csapat felé néztem, ahol a többség mosolyogva várta, hogy csatlakozzak. Egy valakit kivéve. Erik. Kifejezéstelen arccal bámult maga elé, ami az egész estétől el vetre a kedvemet.
- ‎Nincs. Boccs. - tértem vissza italomhoz
- ‎Mm...akkor egy tánc? - próbálkozott tovább
- ‎Nem is tu....tudod mit? Legyen - nem fogom hagyni, hogy elrontsa a kedvem és egyébként is semmi közünk egymáshoz. Azt csinál amit akar, és én is.

Philipp magabiztosan a parkettra vezetett, majd hatalmas kezeit csípőmre téve vont közelebb magához. Igazából nem értem mi ez a hirtelen jött kedvesség, de most van az  helyzet, hogy nem érdekel. Egyszerűen csak jól akarom érezni magamat. Nem is tétováztam tovább, kezeimet nyaka köré fontam és csípőmet a zene ütemére kezdtem el mozgatni.

- Megkeresem a mosdót - léptem el a focistától arcomon halvány mosollyal, majd úgy is tettem

Hatalmas volt Marco háza. Még sosem voltam nála, így nem volt egyszerű megtalálni a mellékhelyiséget. A többiek tanácsára az emelet felé vettem az irányt, ahol legalább három ajtó vezetett ki tudja hova. Tanácstalanul álltam az ajtók előtt, míg nem benyitottam az egyiken. Természetesen nem a mosdó volt, viszont a szoba ahova beléptem gyönyörű volt. Az egész olyan letisztult volt. Semmi túlzás, zsúfoltság. Éppen csak annyi amennyi kell. Teljesen bele merültem a szoba tanulmányozásába. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy két kar fonódik derekam köré. Ijedten fordultam meg az illető karjaiban.

- Magamra hagytál kislány - nyögte ki nehézkesen Philipp
- ‎Mondtam, hogy mosdóba megyek. Egyébként is te részeg vagy? - toltam el magamtól undorodva
- ‎Bár nem a táncparkett, itt is jól szórakozhatunk - nézett körbe sunyi mosollyal arcán, majd testével tolni kezdett
- Mit művelsz? - próbáltam eltolni magamtól, de még illuminált állapotban is sokkal erősebb volt nálam
- ‎Szórakozunk egy kicsit - hajolt közelebb
- ‎Csak nem velem
- ‎Cica! - lett egyre erőszakosabb
- ‎Hagyj békén! - szinte már kiabáltam, de semmi. Mintha meg sem hallotta volna. Taszított rajtam egy nagyot, aminek a hatására a szobában lévő ágyra estem
- Az enyém leszel. Itt és most.
- ‎Philipp! Kérlek!
- Tudtam, hogy egyszer könyörögni fogsz nekem, Cica. - hajolt egyre közelebb ajkaimhoz
- ‎Szálj le rólam!
- ‎Szeretem, ha egy nő ilyen vad - tolta egyre feljebb a rajtam lévő ruhát. Nem tudtam mit tehetnék, hogy békén hagyjon. A szemeimet már könnyek áztatták.
- ‎Kérlek! - kérleltem szipogva, mikor hirtelen kicsapódott az ajtó és egy ismerős alak sziluettje tűnt fel a sötétben
- ‎Mit nem értettél azon, hogy kopj le haver? - szorult ökölbe keze
- ‎Ebbe te ne szólj bele!
- ‎Azt mondtam hagyd békén Emmát! - lépett közelebb és ökle hirtelen csattant a felettem tornyosuló férfi arcán