A fiú eszméletlenül feküdt a földön, míg fölötte a vadászok jóízűen nevettek. Naomi nem értette hogyan lehetnek ilyen szívtelenek, hogy bántanak egy ilyen csodás teremtményt. Percekig lélegzetvisszafolytva figyelte az eseményeket. A vadászok még beszélgettek egy darabig majd a nagytestű ember megint odament a zöldhajú fiúhoz, felkapta a vállára és indultak vissza amerről jöttek. Naomi is elindult a bokrok közt, mint mindig most is a kíváncsisága hajtotta. Ám egy végzetes pillanatban a lába alatt kettétört egy elszáradt faág. A reccsenésre mind a hárman visszafordultak. A legsoványabbik elindult Naomi felé. Csöndesen lépett, mint a vadat cserkésző nagy macska. Egyenesen felé tartott, valószínűleg meglátta Naomi élénk piros haját.
- El kéne futnom.... - gondolta magában - Nem! Ők biztos gyorsabbak mint én, de itt sem maradhatok mindjárt ideér. Nincs mit tenni. FUTÁS....
Naomi megfordult és ahogy csak tudott futott. A bokrok miatt állandóan beleakadt valami a ruhájába. Ez nagyon lelassította, ezért kiugrott a mezőre és ott folytatta a sprintelést. Gyorsabban mint eddig valaha. A vézna ember utána iramodott. Másodpercről másodpercre közelebb ért hozzá. Elérték a tisztás végét, kénytelen volt újra a bozótosba vetnie magát. Már nem bírta szusszal. Keresett egy szélesebb fát. Befutott mögé, legugolt és várt. A szíve a torkában dobogott. Hallotta a férfi lábdobogását, amint befut az erdőbe. Megszűnt a zaj, csak a saját zihálását hallotta. Úgy érezte mintha egy rémálomba csöppent volna. Erdőn keresztül menekül a vadászok elől, akik meg akarják ölni amiért szemtanúja lett egy emberrablásnak. Nem mert megmozdulni a félelemtől.
Mellette megzörrent valami. Odakapta a fejét, de már túl késő volt. Ebben a pillanatban nyilaló fájdalmat érzett a bal felkarjában....eltalálta egy tollas lövedék. Fal fehér arccal bámulta az elégedetten ziháló vadászt. Kacagva közeledett felé. Naomi érezte amint a méreg terjed a testében. Már nem csak a válla zsibbadt hanem az egész felkarja. Az izmai sorra elernyedtek. Nem tudta mozgatni a kezét. Ekkor a vadász elkapta a jobb csuklóját és magával rángatta a tisztás fele. Naomi próbált ellenkezni, de nem jutott vele semmire. Teljesen legyengült. Szemei megteltek könnyekkel. Sírni szeretett volna, de nem mert. Csak hagyta, hogy vonszolják. Mikor kiértek, a férfi nagyot lökött rajta amitől összeesett. Négykézláb próbált tovább menekülni, ám ez a feladat szoknyában igen nehéznek bizonyult. Inkább csak vonszolta magát a füvőn.
- Meg van a lány! - kiáltotta a társainak, akik nevetéssel válaszoltak erre.
- Hozd őt is, - szólalt meg végül a harmadik - hátha kell a mesternek. Ha meg nem, akkor meg majd végezhetsz vele te. Hisz te találtad.
- Jól van. - kiáltott vissza, majd visszanézett Naomira. - Hallottad az utasítást. Te is velünk jössz.
Ekkor már Naomi a földön feküdt és arcán csillogott a könny. Előtte minden elhomályosult. A fűszálak összefolytak. A feje elnehezült és a földre borult. Igaz a teste elgyengült, de laposakat pislogva figyelte tehetetlenül a körülötte zajló eseményeket. A férfi legugolt mellé és magában dúdorászni kezdett. Nyúlt felé, hogy kiszedje belőle a tollas lövedéket, de a keze megállt pár centivel előtte. A távolból mérges sárkány üvöltés hallatszódott. Eztkövetően egymás után két erős puffanás. A férfi fölpattant, fegyvert rántott és futott a hang irányába, az az a rét másik felére ahol a két vadászt hagyták. Percek múlva megint egy puffanás hallatszódott, amit egy sárkány lábdobogása követett. Mikor Naomi szemszögéből láthatóvá vált még a lélegzete is elállt. Egy gyönyörű fekete sárkány rohant egyenesen felé. Mikor odaért egy pillanatra megállt, Naomira nézett. Céltudatosan kihúzta a karjából a tűt, amitől a lány felszisszent. Két hátsó lábára nehézkedett és felvette az ernyedt Naomit a földről. A lányt valami különös biztonságot nyújtó érzés fogta el, mint amikor a dörgéstől riadt kislányt megsimogatja az apa.
Naomi szemei elnehezültek és sötétség borult világukra.

- Naomi!...  Figyelj, csak egyszer mondom el. Ne gondolkodj! Csak csináld. Közénk tartozol, már biztos vagyok benne. Bízz az ösztöneidben. Együtt sikerülni fog. Gyere, ne félj itt vagyok... gyere... csak utánozz. Gyere... az az... gyere. Gyorsabban... - hallatszott egy férfi hangja mig a háttérben egy gyerek vidáman kacagott valahol a távolban.
- De apa mi lesz hanem sikerül? - halgatott el a lány visszhangzó nevetése - Mi lesz ha lezuhanok?... én félek...
A hang egyre távolodott, mígnem teljesen elhalkult.

Naomi a szemeit nyitogatta kómásan. Nem nagyon volt még magánál. Körös-körül mindent ellepett a félhomály. Valami kis helységben feküdt. Egy foltból áramlott minden fényforrás. Percekig nem történt semmi. A tagjait nem bírta mozgatni. A gondolatai össze-vissza keringtek a fejében. Látni is csak foltokban látott. A percek lassan teltek. Ekkor valami zajt hallott a lába felől, majd recsegett a padló. Ekkor esett le neki, hogy Hiro kocsiában fekszik. Dehogy hogyan került oda arra nem emlékezett. Az aqua zöld hajú fiú jelent meg vele szemben. Négykézláb mászott majd lehuppant vele szemben és nekidőlt egy faládának. Naomi megpróbált mondani valamit, de csak nyöszörögni tudott. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet. A fiú riadtan körülnézett, a hang forrását keresve.
- Itt... lenn.- sikerült végre értelmes szavakat kinyögnie.
Közelebb hajolt hozzá, majd vissza.
- Hiro! Naomi ébredezik. Gyere gyorsan!- kelt fel.
Pár pillanat múlva már Hiro és a fiú ülő helyzetbe hozták Naomit.
- Na szóval hol is kezdjem... - túrt bele a hajába Hiro.
- Hát nem is tudom,... az elején. - poénkodott a srác amíg nem találkozott a tekintete Hiróéval, ekkor elkomolyodott.
- Akkor,... Tudom, hogy kissé meg vagy ijedve. Tudom, hogy nem tudsz mozogni és ez ilyenkor teljesen normális...
- ... amikor eltalál egy dilon nyíl.
- Igen, köszönjük a kommárt, de ezt én is elakartam mondani.
- De ha te mondod holnapig se végzünk vele.-nyöszörgött a másik.
- Te állandóan közbeszólsz, szerinted ez gyorsít a tempón!?!
- Igen is gyorsítaná, ha...
- Fiúk! - hallattszódott, mire mind a ketten a lányra néztek.- Téged még nem is ismerlek. - nézett a zöldszemű fiúra.
- Oh tényleg. A nevem Walter. Tudod nálunk nem szokás a családnevet hangoztatni. Csak hivatalos ügyekben használjuk.
Naomi bólintott, jelezve, hogy érti.
- De várjunk csak, Hiro sem árulta el a családnevét,- töprengett a hallotakon - bár nem is olyan fontos. Ki az aki a másikat a családnevén szólítja? Az idősek. Jobban belegondolva, mondta is, hogy árva. Én se szívesen vállalnám fel a nevelőim családnevét.
- Akkor, folytathatom Nagyképű úr? - fordult Walter a másik felé.
- Igen, pornépi szolgálom megadom az engedélyt rá. - vigyorgott elégedetten.
- Akkor,- kezdett bele - vannak emberek, akik sárkányokra vadásznak. Igen jól hallottad sárkányokra.
- Akkor nem csak álmodtam az egészet?
- Nem. - mosolyodott el.
- Várjunk csak... akkor te sárkány vagy? - nézett növekvő kiváncsisággal Walterre.
- Igen. - bólintott.
- Akkor az azt jelenti, hogy a lövedék változtatott emberré?
- Nem, mi sárkányok egyébként is át tudunk alakulni emberré. A dilon az az bénitó szer csak kényszerít arra, hogy visszaváltozzunk.
- Oh. De akkor engem miért lőttek meg? Én amúgy is ember vagyok.
- Ember?!? - értetlenkedett Walter.
- Igen. Naomi igenis ember és semmi több. - nézett mogorván a fiúra Hiro.
- De az aurája... eddig az érzéseim sose csaltak...
- Akkor most igen. Naomi ember! - mondta majd furcsán Walterre nézet amitől az elhallgatott és csodálkozva Naomit figyelte, majd közelebb húzódott hozzá és a fülébe súgta:
- Be fogom neked bizonyítani, hogy közénk való vagy. Benned sárkány vér csorog... JA és hívj csak Waltnak azt jobban szeretem. - mosolyodott el.