Mikor közelebb ért, meglepetésére egy fiatal ember simogatta lovát. Nem lehetett sokka idősebb Naominál, egy-két évvel legfeljebb.
- Szia!- köszönt barátságosan Naomi- Köszönöm, hogy megfogtad a lovam. Nem tudom mit csináltam volna ha pont most veszítem el.
- Szívesen. De legközelebb vigyázz rá jobban!- nyomta a kantárt Naomi kezébe- Nem vagyok ott minden sarkon, hogy vissza adjam amit elveszetettél! - mondta kissé mogorván.
- Őő... jól van legközelebb figyelni fogok.
- És mi járatban? - kiváncsiskodott a fiú, miközben a saját szürke lova sörényét bogozni kezdte.
- Hát, ... a hegyekbe tartok.
- A hegyekbe lóval csak egy darabig tudsz eljutni. A nagyja járhatatlan út. Melyik részére mész, kicsi lány?
- Nem Vagyok KISLÁNY!!!! - és elővette a térképet - ODA akarok eljutni! - bökött a kis tintával rajzolt házikó jelre.
A fiúnak mintha egy cseppnyi zavartság suhant volna végig az arcán, de aztán újra megszólalt.
- Oda nem tudsz föl jutni, hacsak nincsen szárnyad.- mosolyodott el és ismét a lovához fordult.
- De nekem muszáj lesz eljutnom a hegyekbe. Beszélnem kell a nagyapámmal! - mondta hisztérikusan és érzete ahogy a feszültség gyomrából a végtagjaiba kezd terjedni.
- A nagyapáddal? - kapta fel a fejét a fiú.
- Igen, miért? -kérdezte Naomi, nem értette mi olyan furcsa ezen.
- Semmi csak ismerem az öreget.
- Akkor segíthetnél felmenni.
- Talán....
- Köszönöm! - tért vissza a remény a vörös lányba - Naominak hívnak. - nyújtott kezet.
- Hiro.- fogadta el a lány jobbját.
- Na és mikor tervezünk indulni? - mosolyodott el most már lelkesen.
- Látom tifelétek a " talánt " is igent jelent...
Naomi csak hungutul mosolyogva állt. Körülöttük emberek kezdtek el surogni. Pár utcával lentebb a kocsma ajtaja nagy zajjal kivagodott és az italtól jókedvű munkások kiabálva pördültek ki rajta.
Hiro nagyot sóhajtott.
- Ma már nem érdemes elindulni, a nap már csak pár óráig lesz fenn az égen. Holnap hajnalban indulunk.- vette az irányt a lovas kocsi hátulja felé - És még valami. Igénybe vehetem a lovadat? ... A lovas szekerem két patassal gyorsabban közlekedik, de nekem csak egy van. - magyarázta Naomi értetlen pillantásait látva.
- Őőő persze. De hol fogjuk az éjszakát tölteni?
- A kocsiba. Belül tágasabb, mint az látszik. Ja és ha már itt tartunk kérlek ágyazz meg. Jobb oldalt vannak a pokrócok. A párnák meg a fa dobozban. Ezzel kezdheted az út megfizetését. Mert az, hogy lemondok a nyugalmamról neked sokba fog kerülni.
Naomi tátogot eggyet játékos felháborodottsággal, majd a szája jobb szélét megrántva elindult dolgára.

Az éjszaka lassan telt. Naomi nem tudott aludni rendesen. A tőle nem messze fekvő fiú fekete, kócos haját nézegette. Örült neki, hogy talált valakit aki felviszi őt a hegyre, de félt is attól, hogy a nagyapja nem is akar vele találkozni, hiszen egész eddigi életében nem látogatta meg, de még nem is írt neki... meg az a levél... olyan ijesztően fogalmazott.
Naomi a ponyván átszűrődő Hold fényét nézegette, mikor elnyomta az álom.

---------------------------------

Reggel Naomi a kocsi rázkodására ébredt. A haja nyálasan lógott az arcába és a szoknyája combig fel csavarodott rajta. A takarókja mellette feküdt a földön. Föl ült kényelmetlen fekhelyén és rendbe rakta vörös loboncát. - Már amennyire tudta. - A bordó szoknyáját letekerte a lábáról majd előre mászott és kikucskált.
Hiro irányította a lovakat és közben a tájat szemlélte. Rápillantott Naomira aki éppen akkor mászott előre. Megigazította a szoknyáját és vigyorogva a fiúra nézett.
- Ééés te honnan ismered a nagyapám?
- Jó reggelt neked is. - mondta unottan.
- Naaa?
- Régen vele dolgoztam együtt. Azóta meg ott él a feleségével.
- Ahhhaaa az jó. Legalább nincs egyedül.- mondta kissé csalódottan.
- Igen. És mért akarsz oda menni?
- Szeretnék többet megtudni...-harapta el a mondatot.
- MEGTUDNI?!?! - csodálkozott.
Naomi hirtelen nem tudta, hogy egy idegennek elmesélje-e azt amit még az Anyjának se mert...
- ... családi dolog.- próbálta magát kimenteni a kínos helyzetből, de nem járt sikerrel.
- Nyugalom Naomi, nekem elmondhatod. Nem mondom el senkinek. Esküszöm! - mosolygott.
Naomi nem tudott hazudni a kiváncsi sárga szemeknek.
- Jólvan. De tényleg NE mondd el senkinek!
- Ígérem.- nézett mélyen Naomi szemébe.
- Pár napja, a padláson furcsa képeket találtam, - kezdte el mesélni- meg egy térképet, ami meg mutatja hol lakik Nagyapa. És amikor másztam le, a lábam megcsúszott és leestem a székről. A végén a kandallóban landoltam. Csak az a baj, hogy nem égettem meg magam! Szerintem ez nagyon furcsa. De lehet, hogy hülyeségnek tartod... Nem kellett volna elmondanom. Most biztos hülyének nézel...- bámult maga elé. De hiába várt nem kapott választ.
Felnézett Hirora, de ő csak elkerekedett szemmel meredt Naomira.
- Mivan!?!- kérdezte már kissé félősen.
- Őő.. Ja semmi csak elgondolkodtam. Itt vannak nállad azok a képek?
- Igen. Pedró nyereg táskájában vannak.- mászott újra hátra. Megálltak az út szélén amíg Naomi elmesélt minden furcsaságot amit a képeken észre vett. Hirot a sárkányos tájkép kötötte le leginkább. Sokáig nézte a naplemente elött szárnyló lényt.
- Naomi...
- Igen?- nézett fel kérdőn.
- Kérlek ezt ne mondd el és ne mutasd meg senki másnak. Tudod sokan úgy tartják, hogy léteznek misztikus lények, akiket gonosznak meg veszélyesnek tartanak. ... Nem akarnám ha most téged kellene megmentselek és nem a lovadat.- mosolyodott biztatóan Naomira.
- Jólvan. Neked se mondtam volna el, ha békén hagytál volna.- vigyorgott már ő is. - Mi van a családoddal? Hol laksz?
Hiro pár másodpercig habozott.
- Én árva voltam és egy házaspár nevelt fel. A tied?
- Egyke vagyok és anyával élek. Pár kilóméterre a falutól. Van egy szőlő mezőnk, az adja a pénzt a házhoz. Van 3 lovunk és egy macskánk. Őőő... szerintem ennyi.-vigyorgott.
- És az apád?
- Meghalt.
- Részvétem. Nem akartam...
- Semmi baj, nem emlékszem rá, ugyan úgy mint a kiskori emlékeimre sem.
- Oh...- csodálkozott Hiro.

Elértek az út azon szakaszához, ahol az erdőn kellett áthaladniuk. A fák magasan az égbe nyúltak, alattuk egészen hangyányinak tűnt a szekér, s rajta a két ember. Hangosan zötyögtek a kavicsos úton. Bogarak száguldottak el Naomi füle mellett. Gyönyörűen nézett ki, amint a fák lombjai közt átvilágított a nap fénye. A por miatt a fény sugarak kirajzolódtak. Minden olyan mese szép volt. Haladtak a még soha nem látott nagyapja felé, ez boldogsággal töltötte el. Naomi mindig is nagyon kedvesnek és barátságosnak képzelte el. Sajnos a másik nagyapja visszahúzódóbb és halhatagabb. Vele csak kártyázni lehetett, de ez most nem tudta elszomorítani. Az erdő közelsége boldogsággal töltötte el.