"Sosem voltak gyerekkori emlékeim...
Soha nem is voltak és már azt hittem,
Soha nem is lesznek...
De egy nap, a padláson az életem
örökre megváltozott..."

A nap még alacsonyan járt, a harmatos füvön bogarak mászkáltak. A nyár lassan vége felé közeledett, az éjszakák egyre hosszabbodtak, a nappalok rövidültek. Lassan eljött a szőlő szüret ideje. Naomi azonban ilyenkor jobban szeretett a padlásra vagy az erdőbe menekülni a munka elől. Ez is egy ilyen eset volt. A nedves füvön feküdt és a fákon átszűrődő napsugarakat nézegette. Ez volt az a pillanat amikor azt kívánta bárcsak ez a perc is örökké tartana. A porszemek lassan kör táncot jártak a napsugarak reflektorában s hűvös szellő pörsítette meg őket majd továbbált. Már vagy fel órája csodáltam pillanat szépségét, mikor hirtelen feltapászkodozz és elkezdett futni kifelé az erdőből. Onnan ki érve a szeme elé egy hatalmas mező tárult, ahol szőlő sorok sokasága sorakozott. A sorok között már szüreteltek. Naomi megállás nélkül szaladt keresztül a szőlő labirintuson. A tőkék fölött egy ház tetején a kimagasló keményen egy gólya fészke várakozott üresen. Várta a tavasszal visszatérő lakóit. Ahogy közeledett a házhoz láthatóvá váltak az ablakok és az udvaron kiteregetett ruhák. Egy fiatalos kinézetű, szépen fésült hajú nő állt a tornácon és nézelődött. Amint meglátta Naomit barátságosan, de mégis bosszúsan nézett rá. Viszont Naomi meg se állt, csak nyomott egy puszit az arcára és futott is tovább a bejárta fele. Az ajtótól azért még visssza fordult.
- Bocsánat Anya, de most nem érek rá dolgozni... Elő kell szednem a padlásról a vastag ruhámat. 
Majd bement házba, be a honyhába, ahol felkapott egy széket és átsétál vele a nappaliba. Lerakta a fa lábút a kandalló elé es felállt rá. A plafonon egy padlás feljáró kilincse csillogott az ablakon be szűrődő fényben. Naomi megragadta a kilincset és rántott rajta egyet, majd leugrott a székről, hogy ne csapja fejbe a lecsapódó padlás ajtó. Feltűnővé vált a feltekert kötél létra, ami lassan ki tekeredett és végig simogatta a szőnyeget. Naomi nem habozott. Arrébb tolta a széket és felmászott a létrán.
A padlás egy sötét, poros, dobozokkal teli birodalom volt, melybe Naomi hozott világosságot azzal, hogy felkapcsolta a lámpát. A dobozokon, ládákon vastag rétegben állt a por. Az álló lámpa alatt egy nagy, öreg karosszék gubbasztott. Naomi a futástól kifáradva oda sétált és belehuppant.   Már régóta éltek itt.  Szőlő termesztésből éltek. A házuk a város legszélén helyezkedett el. A falubéliekkel ezért nem találkoztak olyan sűrűn.
Sóhajtott egy nagyot.
Most egy darabig azt csinálhatott amit akart. Föllállt és kezébe vett egy kis dobozt. Mikor felnyitotta, molylepkék hada tört elő belőle. Riadtan tartotta el magától. A veszély elmúltával belenézett. A doboz mélyén széttört órák, csavarok és megviselt szivacsok hevertek. Naomi számára ezek a a tárgyak haszontalanok voltak, így becsukta azt. A következő egy terebélyesebb láda volt. Ebben lapultak a kabátok, de ezt Naomi is jól tudta. Félre tolta és kíváncsian keresgélt még a dobozok között. Megakadt a tekintete egy nagyon megviselt egyeden. Tele volt ázási foltokkal és kisebb lyukacsokkal. Mikor kinyitotta a várt rovar raj nem tört elő belőle. A mélyén régi fényképek és levelek hevertek. Naomi közelebb ment a lámpához és elkezdte kipakolni, majd átnézni a fényképeket. Ezek kedves emlékeket idéztek fel benne. Az első képen a kicsi Naomi vörös, válig érő haját fújja a szél, miközben rémült arccal küzd a biciklizés nehézsegeivel. A következőn az apja nyakában ül és zölden csillogó szemmel nevet.
Majd egy szüreti kép és egy a nagyszüleiről. Ekkor egy olyan kép került Naomi kezébe amitől szomorúság áradt el a testében. Egy olyan amin az apja katonai egyenruhát viselt. Az apja, a háborúban halt meg, de Naomi erre se emlékezett, úgy mint a 6 évnél korábbi emlékeire se. Kiskorában agyrászkodást szenvedett, ami után három napig aludt. Az emlékei mind elvesztek. Tovább rakta ezt a képet is. Most egy boldog család nézett rá vissza a fehér keretek közül. Rajta volt az anyja, egyenes, mogyoró barna haja kontyba fogva. A ruhája vöröses árnyalatához szépen állt a barna mellény, ami tökéletesen rá illett a karcsú alakjára.
Mellette jobbra vigyorgott Naomi apja kockás ingben. Ölében ott ült a kis Naomi, vörös haja két kis coffocskába fogva. Mind kettőjüknek tűz piros haja volt. Apjától jobbra az apai nagyszülők ölelték át egymást.
A nagyanyja bő szoknyát és kötvényt viselt. A nagyapja ezzel ellentétben japán stílusú ruhát hordott. Az anyai nagyszülei pedig az akkori divatnak megfelelően öltözködtek. Ők is mind ketten őszek voltak. Sokat járt hozzájuk, a városban laktak.
A következő pár képen a szüleit fiatalon nézhette meg. Ez után következett egy levél. Ami Naominak szólt. Kinyitotta a borítékot és kivette belőle a rövidke levelet. A betűk nagyon göcsörtösen dölöngéltek a lapocskán. Egyik kicsi, másik nagy.
- Ezt egy kisgyerek írta- mosolyodott el.

SZia NaoMi,
SZErDán TuduNk uToljára TAlÁlkoZNi, MivEl cSüTörTököN mÁr uTaZunk iS.
Én Se SZErETNÉk ElmENNi DE APA AZt MoNdjA, hogy oTT biZToNsÁgosabb lESZ. DE MAjd írj, hA MÉg EMlÉkEZni FogSZ rÁM. TAlÁlkoZuNk SZErdÁN.
MoSolyogj bArÁToM,
FujiKo 🖤

- Ki ez a Fujiko?... Lehet, hogy egy régi barátom a balasetem előtti időből...- gondolkodott hangosan.
A levél mögött a borítékban még volt egy fénykép is. Két kislány mosolygott rajta. Az egyiknek vörös haja volt, Naomi, a másik egy kék hajú lányka. Ő akkor Fujiko. Mind kettejükön krémszínű szoknya, ami végén piros és kék csík volt varrva. Ezt a képet Naomi egy új kupac első tagjaként rakott félre. Szeretett volna többet megtudni a lányról. Vissza csomagolta a levelet és a földre rakta ezt is. A kezében egy újabb képet pillantott meg az apjáról. Megfordította és megnézte a rá írt számokat. A dátum szerint a kép, az apja halála után 1 évvel készült.
- De... hiszen ez lehetetlen...
Felvette a földről a kék hajú lánnyal készült képet és a kupacból az apásat is, majd elindult a padlás lejáró felé. Megfordult és le mászott a létrán. Lent lerakta a képeket az asztalra, majd a széket be tolta a létra alá és rá állt, hogy vissza csukja a padlás feljárót. Viszont annyira kapkodott, hogy a szék egyik lábát a szőnyegre rakta. Mikor meg tolta az ajtót, a szék megbillent és Naomi elvesztette egyensúlyát, egyenesen a kandallóban lobogó tűzbe zuhant.