Cameron éppen hogy elkezdte a második évét a Roxfortban mikor találkozott Liis-szel (ejtsd: Lísz). Mindjárt az első látásra lenyűgözte őt a lány, akit a Teszlek Süveg minden habozás nélkül a Hugrabugba osztott be. Tudta, hogy Mardekár ház büszke tagjaként hagynia kellene, hogy a lány a maga útját járja. Mégis szinte az egész évét azzal töltötte, hogy a háttérben állva folyamatosan segítse a lányt. Volt is dolga elég! Úgy tűnt, képes mindig a legrosszabb pillanatban lenni mindenhol. Ha ehhez hozzávesszük az ügyetlenségét, kész a katasztrófa az egész lány. Cameronnak ennek ellenére megtetszett a fekete loknis barna szemű hugrabugos.

         Negyedikes korára szinte messze túlszárnyalta évfolyamtársait SVK-n és Bűbájtanon. Rengeteg varázsigét kellett megtanulnia, hogy viszonylagos biztonságban tudhassa a lányt. Persze sokaknak feltűnt az igyekezete. Őket lerázta a legegyszerűbb válasszal: auror szeretne lenni.

        Sóhajtva állt fel a kényelmes fotelből. Szombat délelőtt volt, jobb elfoglaltság híján a Mardekár klubhelységében ült, és a változatosság kedvéért tanult. Vagyis tanult volna, ha Malfoy nem éppen a kedvenc elfoglaltságának hódol. Vagyis az egyiknek. A szónoklatában éppen az apja sikereit és érdemeit sorolta, de oly lázasan, hogy már őt magát is majdnem érdekelni kezdte. Majdnem. A többieket viszont úgy tűnik teljesen lenyűgözte a szóáradat, mivel csillogó szemmel bámulták a fiút. Crack és Monstro, vagyis lüke és lükébb, pedig hevesen bólogatva támogatták imádott „barátjuk" mondandóját. Egyszer csak Draco megtorpant.

-Éhes lettem. Menjünk ebédelni. – jelentette be majd megfordult és elhagyta a helységet. A hallgatósága buzgón követte. Mivel Cameron maga is megéhezett, csatlakozott hozzájuk.

            A nagyterembe megérkezve konstatálta, hogy a házuk asztalánál ülők már bezsebelték a szokásos gyűlölködő pillantásokat. Miután Draco és a Potter gyerek abba hagyták a már rituálénak számító szemezést, a fiú tekintetével Liis-t kezdte keresni. A művelet alig néhány másodpercet vett igénybe. A lány ugyanis a hugrabugosok asztalánál ült és a barátaival beszélgetett. Fekete haja kiengedve hullott alá, még ilyen távolságból is látta szemének ragyogását. Vajon min gondolkozhat most? – tűnődött Cameron.- Mi az, ami ilyen édes mosolyra késztette őt? Bár, ha jobban belegondol, most valahogy másnak tűnt a mosolya, mint általában. Törte is a fejét, hogy hol találkozott már ilyesmivel. Ekkor pillantása a Griffendél asztalához terelődött. Éppen valamin harsányan nevettek. A vörös hajú fiúk, Fred és George, ültek az osztálytársaik körében. Csibész mosolyuk elárulta, megint készülnek valamire, ami miatt bajba kerülhetnek. Fejét csóválva fordult újra Liis felé. Ekkor érte a felismerés. Merlinre! A lány arcán szinte ugyanaz a csibészes, rosszban sántikálok mosoly ült. Balsejtelem apró labdává szorította össze a szívét. Egy szabályszegő Liis-nél nagyobb katasztrófa nem is sújthatná őket. Toporgott egy pillanatig, aztán elindult a lány felé. Minél közelebb került annál többet hallott a beszélgetésükből.

- Igen, akkor pontban éjfélkor találkozunk a park északi részén annál a hatalmas fenyőfánál.

- Csak vigyázzatok Friccsel és Mrs. Norissal. A múltkor is majdnem lebuktam Jeremi-vel való randimra tartva.

- Rendben van. Akkor ott leszünk. – bólogatott lelkesen Liis.

        Cameron tudta, hogy valamit tennie kell. Ugyanis neki tudomása volt valamiről, amit a többiek még csak nem is sejthettek. McGalagony professzorasszony éppen ma estére tervezte az újabban szokásává vált ellenőrző köreit. Minden teliholdas éjszakán odakint van, és a parkot járja. Valahogyan meg kell akadályoznia a terv végrehajtását! Előrelépett és a legszemtelenebb hangján szólalt meg.

-Szóval szeretnétek meghalni.- jelentette ki.

      A társaságból mindenki döbbenten fordult felé. Vagyis nem mindenki. Liis apró mosollyal nézett rá, barna szemében öröm csillogott. Cameron szívesen elgondolkozott volna ennek okáról, de tudta nincs sok ideje. A Roxfort összes igazgatójára, valamit ki kell találnia!

- Mi az? Talán elvitte a macska a nyelvetek?

- Nem csak...- ocsúdott fel egy nyurga, ragyás képű fiú. – Nem vagyunk hozzászokva ilyen előkelő társasághoz. –nyalizott.

Cameron legszívesebben a szemét forgatta volna. Helyette viszont így szólt:

- Igen, eleinte nem is akartam ide jönni. De hát nem hagyhatom, hogy meghaljatok. – sóhajtott színpadiasan, mintha hatalmas szívességet tenne. - Nem igazán tenne jót senkinek. Főleg a tavalyi baziliszkusz támadások óta.

- Mégis mibe halnánk bele?

- Ti nem tudjátok? – játszotta a döbbentet. – Nem ismeritek a két szerelmes legendáját?

A hugrabugosok összenéztek, látszott rajtuk, hogy nem akarnak tudatlannak tűnni. Pár másodperc múlva megrázták a fejüket. Hát persze, hogy nem ismerik, gondolta a fiú, hisz csak most találta ki. Elégedetten bólintva leült közéjük. A kis csapat elhúzta a száját, de inkább csendben maradtak. Igazán kíváncsivá tette őket Cameron.

- Akkor hát mond el nekünk! – kérte őt Liis most már teljes komolysággal.

Cameron nagy levegőt vett, hogy belekezdjen a történetbe, de hirtelen semmi sem jutott eszébe. Végig pásztázta a termet ihlet után kutatva. Szeme megakadt Harryn. Egy gondolat suhant át az agyán. Hát persze! Apró mosoly jelent meg Cam szája szélén.

- Szóval a történetünk olyan kétszáz évvel ezelőtt játszódik. Két teljesen átlagos diák halálosan szerelmesek voltak egymásba. S mivel különböző házakat képviseltek nem tudtak elég időt együtt tölteni. Legalább is ők így érezték. Ezért egy napon elhatározták, hogy éjszaka is találkozni fognak. Így senki sem tudja őket megzavarni. Este a vacsoránál megbeszélték, hogy nem sokkal tíz után találkoznak az iskolát körül ölelő parkban. A kis légyottjuk gond nélkül lezajlott, senki sem vette őket észre. Ekkor eldöntötték, hogy minden éjjel ugyanazon a helyen fognak találkozni. Erre a helyre ültetett a fiú egy fenyőfát, ami az örök szerelmüket hivatott szimbolizálni. Ahogy a fa nőtt úgy kerültek még közelebb egymáshoz. Boldogságuk határtalan volt. Mindenki úgy gondolta, hogy sosem fogják elhagyni egymást. Ekkor történt valami, amire senki, talán még ők maguk sem számítottak.

A fiú egyik éjszaka nem jelent meg a fánál. Aznap este ő és a barátai találtak egy üveg lángnyelv whisky-t és jócskán az üveg aljára néztek. Az alkoholtól gyorsan elszenderedett a fiú és csak másnap ébredt fel. Hatalmas fejfájással küszködve próbálta összeszedni a gondolatait. Fél órájába telt mire rájött, hogy tegnap este találkoznia kellett volna szíve választottjával. Bár még mindig imbolygott egy kicsit az alkohol utóhatásaként, fejvesztve rohant le a nagy terembe. Mire leért már szinte mindenki megreggelizett. Körülnézve azonnal meglátta kedvese barátnőjének aggodalmas arcát. Miután sikerült kiszednie belőle, hogy tegnap este szerelme nem tért vissza, hatalmas pánik borította el. Szinte feldöntötte az asztalt, ahogyan felkelt, majd teljes sebességgel futni kezdett. Ki az iskolából, egészen a fájukig.

A parknak e részében minden ugyanolyan volt, mint mindig. Kivéve egy dolgot. A fa, amit ő maga ültetett és már elég magasra megnőtt össze volt karcolva. Mikor közelebb ért rájött, hogy ez nem egyszerű vonalak kuszasága. Egy girbe-gurba üzenetet véstek a fa törzsébe. A barátnőd nálam van. Igazán vigyázhattál volna rá jobban. A fiú első döbbenetében fel sem fogta a szavak jelentését, majd teljesen eszét vesztve lerogyott a fűre és hangosan ordítva adta a világ tudatára fájdalmát. Egészen estig ott térdelt a fa tövében. A barátai és tanárai is keresték őt, de egyikük sem lelte meg őt.

Ahogyan a hold lassan felkapaszkodott az égre, úgy változott meg körülötte a világ. A levegőben valami édeskés illat terjengett, a lágy szellő lassan felszárította a fiú könnyeit. Épp fel akart kelni, hogy visszatérjen az iskolába,mikor valami motozás hallatszott. A fiú a hang felé fordult. – Cameron ekkor előrehajolt és suttogni kezdett. A körülötte lévők is közelebb húzódtak. Teljesen elmerültek a történetben. – Ekkor meglátta élete szerelmét alig néhány méterre a helytől ahol állt. A hajába föld darabok és levelek ragadtak . A ruhája szakadt és véres. A fiú a félelemtől megdermedve bámulta a jelenést. Majd észrevéve, hogy a lány lába nem is érinti a földet sípolva kapkodott levegő után. Miért?! Sikoltotta a lány hangja a fiú elméjében Miért?! A fiú térdre esett, sírva esdekelt, hogy bocsánatot nyerjen, de a lány nem hagyta abba a szó ismétlését. Miért? Szegény pára már a haját tépte őrületében. Kérlek! – ordította – Kérlek, mit tegyek, hogy megbocsáss nekem? Választ immáron nem kapott. Mikor felnézett a szellem helyett egy fekete farkasszerű kutyát látott. Azonnal felismerte. A Zordó eljött érte. Szénfekete szemeit a fiúra függesztve közeledett felé. Ez hát a büntetésem. – gondolta majd hagyta, hogy a kutya elragadja őt. Az ifjú egy lett a Tiltott Rengeteg árnyai közül. Azóta rengetegen sétáltak már el a fa mellett. Nem is tudva az ott lezajlott eseményekről. Azok, akik tudnak ezen történetről, úgy hiszik, a kutya bizonyos időközönként visszajár. Ott vár a fa alatt, hogy elragadhassa újabb áldozatát.

Hosszú szünet következett. Cameron elégedetten látta Liis szemében az aggodalmat és talán egy kevéske félelmet is. A többieken is látszott, hogy most már inkább lemondanák azt a bizonyos találkozót.

-Engem nem tudsz átverni. – szólalt meg hirtelen egy izmos, kopasz fiú. – Én ma este ott leszek. Remélem, - itt a többiekre nézett – ti sem dőltetek be neki. Még, hogy Zordó!

Ezzel kiviharzott a teremből. Liis a szemét forgatva nézett utána majd Cameron felé fordult.

-Cameron elkísérnél az ebéd utáni sétámra? Szeretnék még többet megtudni erről a történetről.

A fiú érezte, hogy egy vidám mosoly terül szét lassan az arcán. Mikor észbe kapott megköszörülte a torkát majd határozottan felállt az asztaltól és a kezét nyújtotta Liis felé.

-Örömmel, kisasszony. – udvariaskodott.

Ahogy kifelé mentek a teremből még hallotta, hogy a Malfoy utálkozva kijelenti, egy újabb vérvonal szennyeződött be. Őt viszont ez egyáltalán nem érdekelte. Végre a világ legszebb lányával sétálhat, a mosolya pedig csak neki szól.