《 1.8 ○ Lopott forrócsoki 》
*~°°•••—●—•••°°~*
Madam Pomfrey azonnal beterelte őket a gyengélkedőre, s miután Astaeryát az egyik ágyra helyezték, megpróbálta kiküldeni a három fiút a helyiségből. Azonban Bill, Allerick és Lorcan nem mozdultak, s nem voltak hajlandóak teljesíteni a kérésnek álcázott parancsot, így végül a javasasszony feladta, s inkább a betegére figyelt.
– Mi történt vele? Ugye nem valami párbajba keveredett? – nézett rájuk szigorúan a boszorkány, mire Lorcan elvörösödött, Bill összerezzent, Allerick pedig zavarában azt se tudta, hogy mit mondjon.
– Nem, semmiféle párbaj nem történt – felelte végül Lorcan, mikor rájött, hogy senki sem akart megszólalni. – Bájitaltanon bántotta pár elsőéves mardekáros, s sírva találtunk rá később.
Madam Pomfrey percekig figyelte őket, majd mikor úgy látta, hogy tényleg nem párbaj történt, s Lorcan igazat mondott, akkor halkan felsóhajtott, s visszavezette a figyelmét a páciensére, aki gyengén nyöszörögve forgolódott a kezei alatt. Allerick már készült volna a húga mellé lépni, de Bill visszatartotta a vállánál fogva.
– Várj egy kicsit – intette le a vörös hajú a fiút, de maga is aggódva nézte, ahogy a Roxfort javasasszonya vizsgálni kezdte az ágyban fekvő kislányt.
– Csak kimerült – felelte percekkel később Madam Pomfrey, mire mindhárom fiú megnyugodva engedni ki az addig bent tartott levegőt. – Azonban van itt valami más is – folytatta tovább a nő, mire Allerick aggódva kapta fel a fejét, Lorcan pedig a körmét kezdte el rágni feszülten.
– Micsoda? – kérdezte Bill, hogy megtörje a csendet. – Bántotta valaki?
– Nem – rázta meg a fejét Madam Pomfrey. – Ms. Seagrave kimerült és gyanítom az elmúlt napokban megfázott.
– Beleesett a tóba – szólt közbe Lorcan, mire az idős boszorkány szúrós szemekkel nézett rá.
– Igazán?
– Még a beosztás előtt – vette át a szót Allerick, hogy mentse azt, ami még menthető volt. – Megcsúszott a lába, mikor ki akart szállni a csónakból, s visszaesett a tóba. Amint vége lett a vacsorának, azonnal vett egy forró fürdőt.
– Annyiszor kértem már, hogy ne a csónakokkal hozzák az elsősöket – morogta Madam Pomfrey, valószínűleg csak úgy magának, s nem a három griffendéles diáknak. – Olyan veszélyes!
Bill, Allerick és Lorcan egymásra nézett, majd eleresztettek egy halvány mosolyt.
– Nos, adhatok neki Kalapkúra-bájitalt, de azon kívül csak pihenésre van szüksége – ajánlotta fel Madam Pomfrey.
– Az nem lesz olyan egyszerű – nevette el magát Lorcan. – Mármint a bájital. Assie utálja a Kalapkúrát. Sose tudtuk beadni neki, ha beteg volt.
– Talán nekem sikerülni fog – vonta meg a vállát Allerick. Miközben a javasasszony elment, hogy előhozza a bájitalt, a legidősebb Seagrave-fiú leült az ágy szélére, s óvatosan felültette a már félig alvó testvérét, s nem túl szorosan, de magához ölelte, hogy egyszerre adjon neki megnyugtató közelséget és ülve is tartsa.
– Allie? – kérdezte halkan, alig hallható hangon Astaerya, mire Lorcan is közelebb ment hozzájuk, Bill pedig az ágy végénél állt zavartan.
– Itt vagyok – felelte azonnal Allerick, bármiféle habozás nélkül, bár tény, hogy a szívét ezer darabra törte a becenév. Utoljára akkor szólította így a húga, mikor az apjuk eltűnése után, Astaerya minden egyes éjszaka rémálmok miatt kelt fel sikítva és sírva, zokogva Olysseus Seagrave után. – Nem lesz semmi baj, rendben? Madam Pomfrey mindjárt ad neked valamit, amitől jobban leszel, megígérem!
– Mit? – nézett fel a bátyjára láztól csillogó szemekkel a lány. – Ugye nem Kalapkúrát?
– De – biccentett Allerick. – De végig itt leszek veled, s Lorcan is, oké? Tudom, hogy nem szereted, de szeretnénk, ha jobban lennél.
– Nem az a baj, hogy nem szeretem – suttogta Astaerya. – Csak tudod, mindig apa adta nekem...
Lorcan és Allerick egyszerre nézett egymásra, s mindketten ugyanúgy szörnyen érezték magukat. Egyiküknek sem tűnt ez fel régebben, később meg azt hitték, hogy a kissé nevetséges mellékhatás miatt nem szereti Ataerya a bájitalt, nem pedig amiatt, mert szomorú emlékek kötötték hozzá.
– Sajnálom, Assie – sóhajtott fel Allerick. – Rendbe hozzuk majd ezt együtt, ígérem!
Madam Pomfrey közben visszatért a bájitallal a kezében, s bár nem ment az olyan egyszerűen, de némi rábeszéléssel és rengeteg öleléssel lenyelte Astaerya a főzetet, aminek hatására nem sokkal később sűrű gőz és füst egyvelege kezdett kiszivárogni a füléből. Astaerya jó ideig ült a bátyja mellett, a fejét teljesen belefúrva a fiú mellkasába, s addig nem is akart megmozdulni, amíg a füle abba nem hagyta a füstölgést. Mikor már semmi sem jelezte, hogy nem sokkal ezelőtt Kalapkúra-bájitalt vett be, megköszönték Madam Pomfreynak az ellátást és a kedvességét is, majd lassan visszaindultak a griffendéles klubhelyiségbe.
– Jó lesz itt lent, vagy szeretnél felmenni? – kérdezte halkan Lorcan, mikor sikeresen átmásztak a festményen, s Astaeryát leültették az egyik fotelbe, ahol a lány azonnal felhúzta a térdét, s a lábaiba temette az arcát. – Assie?
– Jó itt... – érkezett a suttogásnál is halkabb felelet, mire Lorcan és Allerick egymásra nézett. Mindkét fiú szemében ott csillogott a tehetetlenség, s Bill is nagyon jól értette, hogy mennyire nehéz volt most nekik ez. Ő is kész lett volna mindent megtenni abban az esetben, ha valamelyik testvére ült volna vele szemben.
– Nem mondod el, hogy mi történt? – kérdezte Allerick óvatosan, s közben letérdelt a húga mellé, hogy többnyire szemmagasságban legyen vele. – Tudom, hogy nem szeretsz az ilyen dolgokról beszélni, de lehet segítene, Assie.
– Úgyse tudunk semmit se tenni – emelte fel a fejét a lány, s a zöld szemeket újra elöntötték a könnyek. – Piton ellen semmiképp.
– És a diákok? A barátaid azt mondták, hogy pár mardekáros is benne volt – szólt közbe Bill.
– Piton bevédi őket – sóhajtott fel bosszúsan Lorcan. – Kapnak majd egy-két ejnye-bejnyét, aztán hamar elfelejtik az egészet.
– McGalagony nem fogja annyiban hagyni – rázta a fejét Allerick. – Nem fogják kirúgni őket, ez tényleg igaz, de tenni fognak az ügy érdekében. Neked is sokat segített, Lor.
Astaerya némán nézett fel rájuk, s bár az arcán még lecsordult pár könnycsepp, némi remény költözött a szemeibe. Nem teljesen hitt abban, hogy mindenki ki fog érte állni, de nem is akarta, hogy a fiúk annyira aggódjanak miatta, így megpróbálta összeszedni magát. Épp megtörölte az arcát, mikor a klubhelyiségbe berontott Fred és George, a nyomában pedig Layla és Lauren.
– Rya! – sietett oda hozzá azonnal George, a többiek pedig nem sokkal mögötte érkeztek. – Minden rendben?
– Már jobban van egy kicsivel – biccentett Allerick. – De biztos örülne egy-két ölelésnek.
Layla nem is várt sokáig, szinte azonnal a fotel mellé lépett, s olyan szorosan ölelte magához Astaeryát, ahogy csak tudta. A fehér hajú lány nem ellenkezett, s reszketve bújt az új barátja karjaiba.
– Hoztunk neked valamit, Rya – szólalt meg Fred, mire mindenki a két fiúra nézett, akik vigyorogva nyújtottak feléjük egy tálcát, amin mindannyiuknak elég, gőzölgő forrócsoki volt bögrékben.
– Honnan szereztétek? – nézett rájuk gyanakodva Bill.
– Elmentünk a konyhába – vonta meg a vállát George.
– Honnan tudjátok, hogy merre kell menni? – kérdezte Lorcan, de a szemeiben felcsillant egy csínnyel teli láng.
– Titok! – suttogta nevetve Fred, majd elvett egy bögrét a tálcáról, s Astaeryához vitte, aki már gyengén ugyan, de mosolygott.
– Nem kellett volna – szólalt meg rekedten –, de köszönöm!
– Semmiség, Rya – rázta meg a fejét George. – Érted bármit.
Hamarosan megérkezett a többi griffendéles is, így a klubhelyiség egyre zajosabb lett, de a kis csapat meghitten üldögélt Astaerya körül. Bár nem szóltak semmit, mégsem volt a hangulat feszült vagy kínos. Itták csendesen a forrócsokit, egy-két percig nem gondolva arra, hogy mennyire elromlott körülöttük a világ. Nem sokkal később Layla eltávolodott kicsit Astaeryától, de a helyét hamar átvette Lauren, aki bár kissé félt Piton haragjától, szívesen megmondta volna a magáét a morgós professzornak.
– Gyere csak, Layla – szólt a lányhoz halkan Lorcan, majd a bátyjával a nyomában elvezette a lányt a helyiség egy csendesebb szegletébe. – Történt még valami, amiről nem tudunk?
Layla feszülten nézett a két szőke fiúra, majd harapdálni kezdte a szája szélét. Látszott rajta, hogy nehezére esett megszólalni. Természetesen segíteni akart az ügyben, de nem akarta elárülni a barátnőjét azzal, hogy elmond olyan dolgokat, amiket a lány eredetileg titokban akart tartani.
– Nem lesz semmi baj, nekünk nyugodtan elmondhatod – próbált hatni rá Allerick, mire az elsős lány szemeit elfutották a könnyek. Vetett egy pillantást a fotelben kuporgó társára, majd a két Seagrave-fiúra nézett.
– Nem csak a mardekárosok voltak – vallotta be halkan Layla. – Több griffendéles is nevetett rajta.
– Merlinre... – sóhajtott fel Lorcan, s az arca hófehérre sápadt, ahogy a tavalyi év rosszabbnál rosszabb pillanatai elöntötték az elméjét. Allerick szorosan magához ölelte a fiút, aki kivételesen hagyta magát, s nem húzódott el, mint máskor.
– Tudod, hogy ki voltak azok?
– Nem – rázta a fejét Layla Allerick kérdésére. – Nem láttam őket, de... Allison biztos köztük volt.
– Allison? – kapta fel a fejét Lorcan. – De ő a barátotok, nem?
– Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, de az utóbbi években kicsit megváltozott. A beosztás másnapján tett egy megjegyzést Laurenre, mikor megtudta, hogy a szülei varázstalanok, és Assie-re is furcsán nézett, egyenesen ellenségesen – felelte szipogva Layla, s végre hagyta, hogy a könnyek végigfolyjanak az arcán.
– Semmi baj – simogatta meg gyengéden Layla vállát Allerick, bár kicsit zavarban volt. A testvéreit könnyedén vigasztalta, de másokkal már kissé hadilábon állt. Tanácstalanul nézett az öccsére, aki maga is sokkosan meredt maga elé.
Hogyan hozzanak mindent rendbe?
*~°°•••—●—•••°°~*
Drága Eamon!
Tudom, nemrég válaszoltál az előző levelemre, de azóta történt valami és szükségem van a segítségedre! Lorcan jól van, de Astaerya nem igazán. A mai bájitaltanon Piton professzor szinte nekiesett, a mardekáros diákok pedig kinevették és gúnyt űztek a hajából. Ez még nem is lenne a legrosszabb, pár kígyóval könnyedén elbánnánk, de Assie egyik barátnője elmondta nekünk, hogy néhány griffendéles is nevetett, ráadásul a szobatársuk, Allison is ellenséges volt vele. Szerinted mit tegyünk? Nem akarok nagy ügyet rendezni belőle, mert tudom, hogy Assie-nek arra semmi szüksége, de tavaly ugyanez volt Lorcannel, s látom rajta, hogy újra magába zárkózott. Egyiküknek sem kéne ezt átélnie, és tudom, hogy szólni kell, de mi van akkor, ha a professzorok nem tesznek semmit?
Kérlek, válszolj minél hamarabb, mert tényleg nem tudom, hogy mit tehetnék ebben a helyzetben!
Allerick
Eamon Seagrave sóhajtva dobta le a levelet az asztalra. Dühös volt és csalódott. Tudta jól, hogy Dumbledore ritkán avatkozott be a diákok ügyeibe, de örült volna neki, ha néha ő hordta volna a nadrágot. Sok olyan eset történt a múltban, aminek nem lett jó vége, s Eamon tisztában volt azzal, hogy ez a probléma is rosszabb lehet idővel, ha nem tesz valamit.
– Baj van? – kérdezte Remus halkan, aki újra nála teázott, s aggódva figyelte, ahogy Eamon arca egyre idegesebb és sápadtabb lett, ahogy a hirtelen jött levelet olvasta.
– Perselus nekiesett Astaeryának – felelte feszülten Eamon. – Ő, pár mardekáros és néhány griffendéles is.
– Ezek szerint nem sokat változtak a dolgok, mióta odajártunk – tette le a bögréjét Remus, s egy fanyar mosoly kúszott az arcára. – Mit akarsz tenni?
– Hamarabb elmegyek a Roxfortba, mint ahogy azt terveztem – válaszolta Eamon. – Talán tudok velük beszélni.
– Szeretnéd, hogy veled menjek? Beszélhetek a srácokkal addig, amíg te megkeresed Astaeryát.
– Nem lenne baj?
– Dehogy – rázta meg a fejét Remus. – Hidd el, nekem is hiányoznak. Szerettem volna őket meglátogatni, de Meredith nem túlzottan örült a társaságomnak.
– Tudom – sóhajtott fel Eamon. – Engem is megpróbált kitaszítani onnan, nem is egyszer. Néha az az érzésem, hogy köze van Oly eltűnéséhez.
– Képes lenne ilyesmire? – nézett rá komolyan Remus. A férfi fejében meg sem fordult az, hogy ellenkezzen. Ismerték a nőt, mindig is furcsa volt, s gyakran túl sötét, de nem akartak éket verni Olysseus és Meredith közé, így csendben maradtak.
– Assie-vel sem törődött a baleset után. Ki tudja, lehet az is az ő műve volt. A fiúk mindig mondták, hogy napokra eltűnt, mikor Assie-t megtalálták.
– De Astaerya a lánya... Képes lenne őt is bántani?
– Meredith? – nevette el keserűen magát Eamon. – Az a nő mindenre, Remus. Abban sem vagyok már biztos, hogy szerette-e valaha Olyt.
Eamon mindig is tudta, hogy valami nem stimmelt a bátyja feleségével. Érezte a sötét energiákat a nő körül, de nem akarta megbántani a fivérét, így a véleményét megtartotta saját magának. Hiába törölte volna ki az életükből a boszorkányt, sokat látogatta a családot, s nem hagyta, hogy Meredith elkergesse. Mikor megtudta, hogy Olysseus elvállalta a küldetést, órákig könyörgött a bátyjának, hogy ne menjen el, de a férfi nem hallgatott rá.
Eamon Seagrave akkor régen megfogadta, hogy mindent rendbe hoz majd, s vigyáz a bátyja családjára addig, amíg a férfi haza ér.
*~°°•••—●—•••°°~*
Sziasztok!
Picit nagyon eltűntem, sajnálom... Őszintén, magával ragadott az érettségi, s nem volt időm az írásra koncentrálni. Még a szóbelik előttem vannak, de már kicsit szabadabb vagyok, így lassan, de biztosan visszatérek az íráshoz.
Kicsit gyengébb lett ez a rész, de azért igyekeztem. ^^
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top