- Ki vagyok én?
Amint ez a mondat elhangzott a fiú szájából, ő csak magatehetetlenül összeesett. Úgy érezte, mintha a lelke egyszerűen elhagyta volna a testét, minden elsötétült. A következő pillanatban egy rejtélyes helyen tért magához, ami ismerős volt számára, bár nem tudta hova tenni. Szerte nézett, és körülötte egy régi vár romjait vélte felfedezni, ahol valószínűleg nagy, véres csata lehetett. Bár sehol sem látott holttesteket, rengeteg fegyver hevert a földön, és állt ki belőle. Kardok, lándzsák, csatabárdok ameddig a szem ellát. Miután tovább szemlélte a környezetét, kereste az ismerős helyeket, észrevette, hogy egy kapu alatt áll. Érdekes kialakítása volt, két erős kőoszlop tartotta mindkét oldalán egy-egy, rajtuk faragással. Több jelenet is beléjük volt vésve: sárkányok, tömérdek mennyiségű katona képe, a szent fegyverekből néhány, valamint egy felirat, mely talán kelta nyelven íródhatott. Ahogy kezével végigsimított az egyik oszlopon, egyszer csak megakadt a keze az egyik női harcoson. Mikor alaposabban megnézte elmosolyodott, és így szólt:

- Adelheid! Ez te vagy, jól gondolom? - kérdezte hangosan, mivel nem tudta hol van, de remélte, hogy meghallja. Ezt követően egy kislány hangja kuncogott fel valahonnan.

- Maradjunk annyiban, hogy én voltam ifjú mesterem. - s ezt követően, egy tíz év körüli kislány sétált ki az egyik várfaldarab mögül, aki ezután nem sokkal végignézte magát, majd így szólt: - Száz év, sok idő, úgy fest sok erőm elszállt ennyi idő alatt. - gondolkodott, hogy folytassa - ráadásul most éppen te sem vagy a legerősebb így csak ennyire futja.

- Ezt most nem értem... Te lennél a sárkány... és az a harcos is egyben? Ráadásul mégis hol vagyunk? - rohamozta meg kérdéseivel a fiú. - Azt mondtad választ kapok a kérdésemre, erre csak még több lett belőle.

- Nyughass - majd megtaposta a fiú lábát.

- Au! Ez fájt! - mondta felháborodottan.

- Borzasztó vagy ifjú mesterem, tudod? - majd csak csóválta a fejét - Ah... akkor csak sorjában, de kérlek, ne szakíts félbe - és elkezdte számolni az ujjain - először is, igen, én vagyok az, a te sárkányod Adelheid, aki végre visszakapta a nevét, amiért hálás is neked. Másodszor, igen az harcos nő is én vagyok - sóhajtott egyet - vagyis inkább voltam, annak idején, mikor küzdöttem Avalon, Baalzard, Cornelius és Edward mellett. Ó, nagy urak... hiányoztok - majd egy szomorú pillantást vetett a földre. Azonban hamar felkapta a tekintetét és folytatta - apropó, hogy ne vessek fel újabb kérdéseket, inkább mondom, hogy akikről az hazug Aleister beszélt, őket hívták így. Ez a másik alakom, amit csak kivételes pillanatokban tudok felvenni a valódi világban, de itt kedvem szerint járhatok ebben. Mielőtt újra megkérdeznéd, hogy hol vagyunk, ez itt a szellemvilág, ahova két dolog miatt hoztalak magammal. Az egyik, hogy választ találjunk a kérdéseidre. A másik... arra inkább térjünk vissza utána. A fiú csak bólintott, és próbálta felfogni az eseményeket.

- Adelheid, és hogyan keresünk válaszokat? - nézett le a kislányra.

- Azért hoztalak ide, hogy bemutassalak valakinek, aki mindenkit ismer. Ő bizonyára meg fogja tudni mondani, hogy ki is vagy te, honnan jöttél, és, hogy hívnak. Tudom, hogy már azon jár az agyad, hogy vajon ki lehet az. Te mit gondolsz, most mit súg a megérzésed, ami már párszor segített? - jól gondolta a lány, ő már erősen gondolkozott mikor ezt kimondta, jártak a fogaskerekek a fejében, minden szóba jöhető lehetőséget át vett. Ezt követően borsódzni kezdett a háta.

- Csak azt ne mond, hogy Albion. - látszott a sokk az arcán, mikor ezek a szavak megszülettek.

- Talált - nevetett fel a kislány - neked fogadásokkal kéne foglalkoznod és hamar gazdag ember lennél - tette hozzá. - Azonban komolyra fordítva a szót, most szedd össze magad, mert bemutatlak az én nagypapámnak. Csak merre is volt az otthona? Hmm... már elég régen jártam Winged Palace-ben. - kémlelni kezdte a tájat, majd rámutatott egy katedrálisra - Mivel hat óra körül járhat az idő ezért biztos, hogy ott van, ez volt a nosztalgiázó ideje régen. Induljunk. - mondta bátran a pöttöm méretű lányka testében lévő sárkány. A fiú továbbra is a döbbenet hatása alatt volt, hisz éppen az isteni Albionnal készült találkozni. Fogalma sem volt, hogy mire számítson, de mint mindig, kifelé most sem mutatott félelmet és megindultak a régi templom felé.

- Nagypapa itt vagy? - hangzott fel a kérdés a kislány szájából. - Szeretnék neked valakit bemutatni. - de nem érkezett válasz. - Nagypapa, én vagyok az, Adelheid. - Amint ezt kimondta, erős napfény sütött át, a katedrális rózsaüveg ablakán, majd felhallatszott egy mély hang:

- Kislányom, tényleg te vagy az? - ezt követően egy idős úr lépett elő az épület egyik oldalhajójából. - Adelheid! - kiáltott fel örömében, majd szorosan átkarolta a kislányt. - Ez a vén sárkány már azt hitte, hogy nem lát életében.

- Ne mondj ilyet! - csattant fel a vékony kis hang - Még legalább vissza van kétezer éved! - majd durcásan elfordult. De hamar megenyhült és így folytatta. - Papa, szeretnék kérni tőled valamit.

- Igen, azt sejtettem. - majd ránézett a fiúra. - Benned kit tisztelhetek? Várjunk csak... - mikor rátette a kezét a fiú vállára, hírtelen képek törtek fel a sokat látott férfiban. - Már értem, egy nagy átkot hordozol, ami ezt nem engedi, hogy megtudd. Mint látom találkoztatok Aleister-rel, köszönettel tartozom, hogy kiszabadítottad Adelheidot, így volt esélyem látni őt még egyszer. Ezért hálával tartozom és megpróbálom visszaadni, amit elvettek tőled. Viszont előtte szeretnék feltenni egy kérdést. Honnan ismerted a tisztelet rituálét?

- Hogy micsodát? - csodálkozott fel a fiú.

- Amit akkor csináltál mikor találkoztál velem - mondta a kislány - mikor találkozol először egy sárkánnyal, tíz méter távolságban meg kell állni, és meghajolni, ezt nevezik tisztelet rituálénak, ha nem tetted volna, meg akkor elhamvasztalak rögtön.

- Értem, de a válaszom... igazából magam sem tudom. Mikor közeledtem Adelheid felé akkor elkezdtek képek bevillanni számomra. Láttam egy fényes páncélzatú férfit, aki ugyan ezt csinálja egy nagyobb méretű sárkánnyal. - Albion és Adelheid egymásra néztek.

- Ez harcos, akit láttál, Avalon volt. Még hozzá az a jelenet, mikor megismerkedett Drigorral. Vajon, hogy láthattad ezt? - gondolkodott a sárkány. - Mindenesetre ez egy jele annak, hogy még meg vannak az emlékeid, és van, mikor felszínre törnek. Egy embert ismertem, aki ismerte Aleistert, Adelheidot, és látta, amikor látta, mikor ez az esemény történt. Felix De Falco. Wales második hercege, Avalon törvénytelen fia.

- Az lehetetlen! - kiáltott fel a kislány - ő már régen meghalt és nem is hasonlít rá.

- Miért kislányom, ha most látnának a nagy királyok, akkor rád ismernének a külsőd alapján?

- De akkor is... ez mégis, hogy lehet?

- Jól mondja uram, azóta legalább száz év telt el, hogy lehetnék én ő?

- Csend legyen! - dördült fel a markáns hang.

- Igazán végig hallgathatnátok egy ilyen vénembert. Egy szóval nem mondtam, hogy te lennél ő. Azt mondtam, hogy ezek az ő emlékei, mert más ezt nem láthatta ez biztos. Ez már egy elindulási pont, biztos, hogy Wales vidékéről származol, lehet, hogy egy távoli leszármazottja vagy a hercegnek. - ezt követően mindenki gondolkodóba esett, hogy mindez, hogy lehetséges. A csendet, az öreg Albion törte meg - fiam, én mindenkit ismerek, aki ezen a szigeten él, ti mind az én gyermekeim vagytok. Ezért is furcsállom, hogy téged még én sem tudom, hogy ki vagy, ne haragudj.

- Semmi gond - szólt megértően - viszont ha még a nagy Albion sem tudja, hogy ki vagyok, akkor tényleg nagy a baj. - Ennek hallatán az öregúr elmosolyodott, és így felelt:

- Fiam, ha nem is tudod ki voltál, és honnan jöttél, akkor se búslakodj. Törekedj arra, hogy megszerezd a jövőd, vagyis, hogy tudd, ki is akarsz lenni. - hangzott a tanács.

- Köszönöm uram. De mindezt, hogy, ha még nevem sincsen?

- Tudod, hogy ki áll előtted igaz? - mosolyodott el Adelheid.

- Én elnevezhetlek, ha szeretnéd. Adhatok egy új nevet, egy új életet, egy célt, ha ez a vágyad. Idővel így talán még fényt tudsz deríteni a múltadra is. Mi a válaszod fiú? - hallatszott számára ez a fontos kérdés. Ő azonban csak állt némán. Gondolkozott. Az járt a fejében, amik mostanában történtek vele. Meghalt majdnem többször is, nem ismeri a múltját, jelenéseket látott, találkozott sárkányokkal, most pedig a jövőjéről kéne döntenie, ami vagy vissza adja a múltját, vagy teljesen felülírja azt. De végül döntött.

- Rendben hatalmas Albion, adj nekem egy új nevet. - majd fél térdre ereszkedett előtte, mint lovaggá ütéskor szoktak. Az öregúr örömteli arccal fogadta ezt a hírt, majd csak ennyit mondott.

- Akkor kelj hát fel Phoenix De Falco, a Sárkányok Lovagja!

Ui.: Először is, köszönöm, hogy már ilyen sokan láttátok az előző részeket, nagyon jól esik. Remélem tetszeni fog nektek ez a rész, ha még egy kicsit lassú is a tempó egyelőre. De ne aggódjatok, az egy-két napon belül felkerülő új rész, már akciódúsabb lesz, addig is, jó szórakozást.