A fiú ledöbbenve állt és kémlelte a vele szemben álló lényt. Eddigi élete során, több misztikus teremtményt is látott már, de sárkányt még sosem.

- Nem azt mondtad az imént, hogy a sárkányok kipusztultak? - méltatlankodott - és különben is, az egész történet, amit az előbb meséltél, hogy lehetnél te Avalon mágusa, ha ő százötven évvel ezelőtt uralkodott? - rótta fel neki kissé ingerülten. - Nem nézel ki többnek harmincnál.

- Ez egy áldás, amit elnyertem mikor a sárkányok őrzője lettem fiam. - felelt a vádra rezzenéstelen arccal Aleister - Valójában száznyolcvanhárom éves vagyok, az más kérdés, hogy nem öregszem. Azt pedig, hogy ez egy igazi sárkány e, nem is bizonygatom, inkább győződj meg róla te magad is - majd egy ijesztő pillantást vetve a fiúra, mutatott a kapu túloldalán lévő sárkányra.

- De nem fog rám támadni, vagy ilyesmi? - érkezett az óvatos, de teljesen jogos kérdés a fiútól. Kezdett számára egyre furcsábbá válni a helyzet, ami már a kezdetekben sem volt éppen hétköznapi.

- Ha az ő nevét is kitalálod úgy, mint az enyémet, akkor biztosítalak, hogy nem bánt - válaszolt hűvösen. - viszont ha nem... majd meglátjuk. De azt tudd, ha most meghalsz, akkor nem fogod megismerni sem a múltad - és itt kivárt egy kicsit - sem a jövőd.

- Értem, tehát az utam erre vezet, és kockán forog az életem. - egy pillanatra megfordult benne a gondolat, hogy meghátrál, ám azt súgta a korábbi belső hangja, hogy meg kell próbálnia.

Erőt vett magán, nem mutatta a félelemnek a jelét sem, és elindult az állat felé. A sárkány egy helyben várt, és figyelte a hozzá közeledő fiatalember minden mozdulatát. Tíz méteres távolságban azonban megállt. Ismét képek és jelenések kezdtek el cikázni a fejében. Látott egy erdőt, talán pont azt ahol az imént járt. Látott egy tavat benne, melynek partján egy óriási termetű fehér színű sárkány feküdt. Tőle nem messze egy páncélozott férfit, aki mélyen meghajol. A látomása miatt így tett ő is, mélyen meghajolt a sárkány előtt, majd figyelte annak reakcióját. A lény, a korábbi támaszkodó pozíciója után, egyszer csak hasra ereszkedett és úgy figyelt tovább. Ezt követően tovább lopta a köztük lévő távolságot, és így szólt hozzá:

- Örülök, hogy megismerhetlek - és figyelte a csodás állatot, bár feltűnt neki a nyakán lévő lánc, amit viszont furcsállt, és emiatt egy pillanatra kizökkent, ám hamar folytatta tovább - egy kéréssel fordulnék hozzád - ekkor pedig megkísérelte rátenni a kezét a sárkány fejére, aki azonban elcsapta a fiú kezét. Alig súrolta csak, mégis hatalmas fájdalom nyilallt a fiú ball karjába. Amire ő felszisszent, bár próbálta a lehető legkevésbé kimutatni a fájdalmát. Erre a sárkány két lépést tett hátra, majd egy tűz sávot lehelt kettejük közé.

- Értettem, szóval azt akarod, hogy távozzak. Nos, el kell, hogy szomorítsalak, de ez nem fog ilyen könnyen menni. - levette kabátját, maga köré tekerte, majd átugrott a lángokon egy szempillantás alatt. Tekintette tele volt elszántsággal. Erre a sárkány felállt, és megbiccentette a fejét a fiú felé.

- Nagyon jó! - vízhangzott Aleister hangja a távolból - Tudod már mi a neve? - kérdezte hangosan. Ezt meghallva a sárkány éles pillantást vetett rá, majd vissza fordította a fejét és a fiú szemébe nézett. Megértette a sárkány érzéseit, ha a gondolatait nem is. Már tudta mi a neve, viszont mégis úgy döntött, hogy inkább, hogy kivár, és így felelt:

- Sajnos nem, úgy látszik ez csak egyszeri eset volt nálad - hallgatta el az igazságot, majd ismét meghajolva a mágikus lény előtt, vissza indult a mágus felé.

- Nagy kár - mondta csalódottan - az a helyzet, hogy az ő neve ugyan úgy rejtély számunkra akkor, mint a tiéd. Pedig jó lett volna, nagy erőhöz jut, aki elnevez, vagy épp kitalálja a nevét egy gazda nélküli sárkánynak. Egy sárkány erejének a forrása a nevéből fakad. Tudod, azt meg kell jegyeznem, hogy amit az előbb tettél az elképesztő volt, először találkozol életedben egy igazi sárkánnyal és ennyire közel tudtál kerülni hozzá. Az én esetemben az is hosszú idő volt, míg eléretem, hogy ne támadjon rám. Sajnos, ő teljesen más, mint Drigor volt.

- Hogy ki? - értetlenkedett a fiú.

- Drigor. Albion második sárkánya. Bár nem volt olyan óriási, mint Albion, de ő is hatalmas erővel bírt. Valójában, ő volt Avalon sárkánya, az, aki megmentette az országot a nagy háború idején, az, aki neki adta a szent fegyverét a Claymore-t, a hosszú kardot, mely képes volt irányítani a tüzet. De sajnos nem sokkal később elpusztult. - Ezt meghallva a barlangba lévő sárkány haragra gerjedt és támadásba lendült, vagyis csak próbált, mert a láncai nem engedték egy ponton tovább - Na, mi a baj apróság, mit szeretnél? - kérdezte gúnyosan.

- Aleister, ha te vagy a sárkányok védelmezője, akkor miért láncoltad le őt? Fordított helyzetben, te sem örülnél neki, ha jól gondolom.

- Félreértés ne essék, én csak az őrzőjük vagyok. Mint látod, nem igazán szorul védelemre, holott ő még csak egy fiatal példány, sokkal inkább mi forognánk veszélyben, ha nem lennének a láncok. Most pedig eljött az idő, hogy közöljek veled egy fontos dolgot. Úgy vettem észre, hogy egy erős mágia hatása alatt vagy, ami nem hagyja felszínre törni az emlékeid, ha valóban vissza akarod nyerni ezeket, ahhoz egy szertartás kell. - A fiú figyelte a szavakat és próbálta felfogni őket. - Várj itt kérlek, hamarosan visszajövök. - Majd elsétált az alagúton át. A fiú ekkor lett csak figyelmes a barlangra ahol a sárkány meg volt láncolva. Kék fény árasztotta el, vélhetően a falakba ékelődő ragyogó kristályoktól. A dicső lény, most, mint egy rab feküdt ott a közepén, belegabalyodva a láncaiba, és azoktól megsebzetten. Elindult hát felé, hogy kibogozza, de a sárkány ficánkolni kezdett.

- Nyughass már, csak segíteni akarok! - erre az utasításra visszább állt a csodás teremtmény, és próbált ellazulni. Érezte, hogy ezt követően lassan enyhül a láncok szorítása, és több a mozgástere. - Mutasd a sebeid - kérlelte a fiú, majd nyúl a bal karja felé ahol látta a láncok által okozott karcolásokat. Nem tűntek súlyosnak, azonban ingéből leszakított egy darabot, és körbetekerte a sérült részt. - Tessék, már jobb is ugye? - hangoztak el a kedves szavak. A sárkány tisztelete jeléül mélyen meghajolt az ifjú jövevény előtt majd pedig a fejét odatámasztotta a fiú kezéhez, aki erre megsimította. - Hajj te, miért nem akartad, hogy kimondjam a neved előtte?

- Hát te? - csattant fel a vissza érkező mágus.

- Én csak kibogoztam a láncokból és megnéztem a sebesülését ennek a sárkánynak. Csak segíteni aka... - de nem tudta végig mondani, mert félbeszakították.

- Mégis ki kérte ezt tőled? Saját maga miatt sérült meg, megérdemelte. - a fiúnak nem tetszettek ezek a szavak, de tűrte őket.

- Szóval mi lenne az a szertartás? - érdeklődött a témát elterelve.

- Mindjárt mondom a részleteket - mondta, és eközben neki állt gyertyákat felállítani egy körben,és melléjük különböző porokat szórni, hogy bezárja a kört. Mikor végzett vele,odafordult hozzájuk, majd elmormolt egy mantrát és szólt: - amit most készülünk elvégezni, az egy ötös fokú mágia, erős átkok megtörésére alkalmas, azonban áldozatra van szükség a sikerességéhez. - és ekkor előbugyolált egy kést, egy szövetből,amin furcsa jelek voltak.

- Meg kell ölnöd ezt a sárkányt! Nincs más megoldás. - mondta és elfújt egy gyertyát. Ezt követően teljes döbbenet lett úrrá a termen.

- Hogy mi van? - szólt az indulatos kérdés. - Nem teszem meg! Egyáltalán, hogy kérhet ilyet a sárkányok őrzője?

- Akkor soha többé nem tér vissza az összes emléked ezt garantálom neked - ordított rá teljesen kifordulva az eddigi önmagához képest. - többet életedben nem fogsz találni sem sárkányt, sem még egy valakit, aki képes elvégezni ilyen összetett mágiát. - látta, hogy az ifjú e szavak hallatán nagyot nyelt, ezért így folytatta - Vedd el! - és nyújtotta felé a kést. Sok minden átfutott ekkor az agyán. Rendezte érzéseit, és logikusan is átfutotta a helyzetet. Végül döntött.

- Kérem a kést. - csak ennyit mondott, majd közeledett a sárkány felé. A büszke állat nem is próbált menekülni, elfogadta, hogy ez a végzete. Ott állt előtte és a magasba emelte a kezét a lecsapás előtt.

- Tedd meg! - kiáltott Aleister óriási vérszomjjal a hangjában. Erre a fiú hatalmas lendülettel csapott le. Azonban nem az állatra, hanem az őt fogva tartó láncokra.

- Menekülj... Adelheid. - mosolygott a ledöbbent sárkányra, de ebben a pillanatban egy óriási ütés érte oldalról, aminek következtében több métert repült a levegőben majd a földre zuhant. - El sem tudod képzelni, hogy most mit tettél. Száz év munkáját romboltad le most. - közben izzani kezdett körülötte a levegő és vörös fény kezdett áradni a szemeiből. - Így nem csak te, de én sem szabadulhatok innen Avalon átka miatt. - ezt követően pedig hatalmas sebességgel rohant a fiú felé, hogy újabb csapásokat mérjen rá.

Ám ekkor nagy meglepetésre a sárkány az útjába repült, és védő fal képződött köztük.

- Jól vagy gazdám? - szólalt meg egy korábban még sosem hallott női hang. - Avalon átka miatt nem bánthat sárkányokat. Maradj a közelemben és nem lesz semmi baj.

- Adelheid? - csodálkozott - Te tudsz beszélni?

- Sok mindent nem tudsz még, de azokat majd máskor, először is szabaduljunk ki innen végre. Fel tudsz állni? - kérdezte földön fekvő mesterét - Elég nagyot kaptál az előbb.

- Semmi bajom. - mentegetőzött, de miközben tápászkodott fel, éles fájdalom hasított a mellkasába - na jó, talán eltört pár bordám.

- Te megmentettél engem, most rajtam a sor. - azzal hátára vette, és az új erejével eltelve repülni kezdett, majd egyszerűen áttörte a barlangot felfelé szállva. Amikor a fiú kinyitotta a szemét, csak azt vette észre, hogy már fent az magasban szárnyalnak. Elámult a látványtól, korábban még sosem járt a felhők között.

- Köszönöm. - hangzott el a fiú szájából.

- Még ne köszönj semmit, fogadni mernék, hogy nem utoljára láttuk őt, ráadásul nem is ő a legnagyobb gondunk. Mindenek előtt viszont - és ezzel leszállt egy hegy csúcsára ahol lerakta az utasát - még valamin át kell esned. - ezt követően a homlokát összeérintette az ifjúéval, majd füstöt lehelt ki, melynek következtében a fiú kábulni kezdett.

- Mi a...? - próbált reagálni a történtekre, de a sárkánya hamar közbeszólt.

- Most elküldelek egy fontos utazásra, mely akkor nyílik meg ha kimondod a kérdést ami most a legjobban érdekel. Hallgass a belső hangodra, mi kérdésed? - Mire a fiú annyit felelt:

- Ki vagyok én?

Ui.: Köszönöm az olvasóimnak, hogy ennyi figyelmet kapott már tőletek az első könyvem, jól esik. Ez egy kicsit hosszabb rész lett, remélem, hogy tetszeni fog nektek. A következő rész viszont várhatóan csak hetek múlva fog érkezni a vizsgáim miatt. De addig is, jó szórakozást.