Attila

Amint megtaláltam a pólóm végre felvettem és közben szaladtam le anyám után. 

A konyhában néztünk szembe egymással. Teljesen rémült állapotban volt. Szörnyetegként nézett rám. 

- Anya... Nyugodj meg. 

- Én csak azt hittem baj van..Hallottam azt az üvöltésed, mintha kínoztak volna. Nem tudom mit láttam.. Nem is biztos, hogy akarom tudni. 

- Még mindig a fiad vagyok. 

- Azt még elviseltem, hogy meleg vagy, ráadásul haza állítasz a pasiddal 3 év után. De ez.. Mi vagy te?

- A fiad.

- Attila Sorrow. Mi történt veled? - Anya teljesen elsírta magát. Azt hiszem nem tart már a fiának...

Elakartam neki mondani az igazat, de Rody szaladt mögém, majd az egyik kezével befogta a számat.

- Majd én elmesélem, ha nem bánod. Attila rosszul mesélné, amitől teljesen másképp látnád a helyzetet Lara.  - Szólt közbe Rody.

Végül elengedett, majd leültünk anyámmal szembe az asztalhoz. Kíváncsi voltam mivel áll elő. 

- Szóval. A fiának... Egy nagyon beteg fétise van. - Tessék!?

- Hogy érted, hogy fétis? - Anyám félénkből átment kíváncsivá. Jesszusom mi lesz itt. 

- A fia nagyon gerjed a vérre és a nyakra. - Hát geci. 

- Szóval mit is láttam fent? 

- A fia ivott pár cseppet a véremből. Miközben műfogakat használt. Semmi különös, szimplán ő ettől jobban begerjed, nekem meg az ő öröme a legfontosabb. - Igazad van állíts be engem valami klinikai esetnek, te hős szerelmes...

Anya rám nézett.

- Attila ez igaz? 

A lehető legszúróbb szemmel néztem Rody-ra.

- Igen anya. Imádom más vérét, főleg a nyakából. De nem akarok ölni vagy ilyesmi, csak jobban izgat... 

Anyám ekkor egy hatalmas röhögőgörcsbe kezdett. Két levegővétel közt kitudta nyögni:

- Én meg már azt hittem vámpír vagy! - Majd folytatta a röhögést.

Ettől már Rody és én is elkezdtünk röhögni. Jobban kell türtőztetni magunkat. 

Megvártuk míg anya visszament a szobájába, majd felindultunk az emeletre. 

A szobámba már Hanna várt.

- Na lebuktatok? 

- Dehogy, jól kimagyaráztam magunkat. - Kacsintott Rody. 

- Ja tényleg. Szuperül. Anyám most valami pszichopatának hisz. - Vágtam rá. 

- Hanna pontosan mit mondtál el Attila szüleinek? 

- Csak hogy életben van és hamarosan hazajön. Nem meséltem sem a sérülésről sem a rabságról semmit. Elraboltak és ti mentettetek meg. 

- Milyen gyakorisággal vannak látomásaid? - Kérdeztem kíváncsian.

- Talán havi egyszer. Az sem túl sokatmondó. Általában vagy az, hogy esni fog. Nem szóltam róluk senkinek.

- Helyes, jobb is így a saját érdekedben. 

- Bár azért elég érdekes, hogy a szüleitek sima emberek, ti meg mindketten Orákulumok vagytok. Legalább az egyik szülőnek misztikus lénynek kellene, hogy legyen. 

- Mire célzol Rody? - Kérdeztem.

- Hát... vagy nem az igazi szüleitek, vagy anyád megcsalta apádat. Kétszer minimum. 

- Ez hülyeség. Nem igaz! - Vágta rá Hanna. 

Rody rám nézett. 

- Te képes vagy ezt kideríteni. Van már hozzá elegendő erőd.

- Nem fogok a múltba lesni, hogy ilyeneket megtudjak. Nem megy tökéletesen, lehet hogy hamis dolgot látok és még a fejem is fájni fog utána. 

- Csak próbáld meg! Zárjuk ki a feltételezéseket. 

Leültünk hárman a szőnyegre. Én Hannával szembe. Megfogtam Hanna kezét és koncentráltam. Anyára gondoltam. A születésünkre.