Rody

Az agyvérző sikítástól még most is cseng a fülem, pedig nem nekem célozták. De volt még egy hang. A férfitől jött, akit készültem megölni bármi áron. Megakartam ölni mindenkit. Teljesen az őrületbe kergetett minden. Mégis ez a hang... A szívem mélyéig hatolt. Ami azonnal erősebbet dobbant. A hangból ének lett. Egy nagyon kellemes lassú ének. Mikor hallottam már ezt? Azon az éjszakán mielőtt az egész őrület elérte a tetőfokot. A szerelmem énekelt nekem, hogy lenyugtasson és biztasson minden rendben lesz. De ez baszottul nem lett így. Akit szerettem meghalt, majd elhittem, hogy síron túlról kísért. Nem akart elengedni. Tudtam, hogy nem ő, mégis a végére teljesen megvoltam róla győződve. Végleg meghalt. Aki előttem áll csak egy imposztor, Mégis ez az ének. A miénk, csak mi tudtunk róla. Nekem írta. A farkas aki tiltott gyümölcsbe harapott és sok próba után maradhatott a Paradicsomban. Az összes érzelmem egyben tört ki. Düh, harag, de főleg a szomorúság. Megakartam ölni az egyetlen fontos dolgot az életemben. 

Visszaváltoztam, éreztem mindenem összehúzódik, teljesen összecsuklottam a sokkhatástól. Túl sok behatás ért hirtelen. Felnéztem Attilára, aki letérdelt mellém. Tényleg ő volt az. Visszatért. Ettől csak még jobban fájt az egész. Nem tudtam mit tehetnék. Próbáltam valamit kinyögni, talán egy bocsánatkérést, de Attila azonnal a számra tette a kezét.

- Ne kezdj mentegetőzni, nem a te hibád. - Itt már ő is könnyezett, de közben örült. Láttam mosolygott, majd arcra fogott és megcsókolt. Úristen annyira hiányzott ez az egész. Csak őt akartam, és most itt áll előttem. 

- Hiányoztál. - Ennyit tudtam felelni.

- Én is örülök.

Revenge...

- Majd később, lesz időnk beszélni.

Hamar megszakított minket a csattanás a helység másik oldalából. A nő akit valahonnan ismerősnek véltem összeesett. Dühös volt, miért olyan ismerős? Ahogy a többiekre néztem összeállt a kép. Viki terítette le. Az övé volt a fülvérző sikoly. De a nőnek ennyi nem volt elég. 

Tudtam ha ez így megy tovább baj lesz. Nem gondoltam most a fájdalmaimra, erőt kellett magamon vennem, felpróbáltam állni, több-kevesebb sikerrel, de Attila azonnal felsegített.

- Együtt. - Igen, ennyi kellett nekem. - Örülök végre észhez tértél. - Szólt közbe.. úristen még Ambrosia is itt van? Hálisten rajta sem ejtettem akkora sebet, mint azt hittem. Ő is visszaváltozott. 

- Tényleg azt hittétek ennyi megállít? - A nő azonnal felkelt. Fél másodperce még látszott, hogy a halálán volt ő is. - Elvetted tőlem te rohadék! Kihasználtál. A szemed láttára fogok mindenkit megölni, aki fontos neked.

- Még most sem tudom ki vagy, de azt igen, hogy te őrjítettél meg, és ezért letépem a fejed. 

- Nem felejthettél el engem ilyen könnyedén szerelmem. - Tessék?

Viki összeesett, de Alaric elkapta. Remek, még valaki?

- Csak kimerült. De megszakította az elszívást, A Hang biztonságban van. - Mondta Alaric. - Igen, egyenlőre. Végül úgyis minden engem illet. - Szólt vissza a nő.

- Hél itt a vége. Nem tudsz mindnyájunkat elintézni! Cross hozzám. - Cross azonnal Attila kezébe került. Kifeszítve Hél felé tartva.

Hél... Az a Hél. Nem lehet...

- Rody minden rendben? Teljesen elfehéredtél. Megártott az átváltozás? - Kérdezte Attila.

Nem tudtam megszólalni.

- Nem jó emberért harcolsz kedvesem. Jobb lenne ha az igazi szörnyetegre szegeznéd a fegyvered. - Mutatva ezzel rám.

A múltam ismét visszajött. Tönkre akar tenni mindent. Én csak parancsot teljesítettem. Túl sok forgott kockán. Mégsem halt meg több feljegyzés szerint. Itt van előttem. A saját verziójával, ha Attila megtudja mielőtt én mondhatnám el, mindent elvesztek végleg. 

- Az a szörnyeteg akit te szeretsz eljátszotta a bizalmam. Összekötötte az életét az enyémmel. Elhitette velem, hogy szeret. Teherbe ejtett. Elraboltak, megkínoztak. - Hél itt már a könnyeivel küzködött. - Attila. Megölte a gyermekem. Danát elszakította tőlem. A barátaival végeztek vele.

A párom akivel leakartam élni az életem rám nézett. Sosem láttam ilyennek, mintha egy idegent mérne fel.

- Bármit is hallasz Attila. Ne hidd el egy szavát se. - Szólt közbe Alaric. Nem értem, ő honnan tudhat bármiről? - Hél a sokktól teljesen elvesztette akkoriban az eszét. Saját emlékeket kreált amiben élhet mintha minden boldog lenne, majd saját maga pusztította el azokat. Tönkretette magát. Beleőrült a gyereke elvesztésébe. Nem kért segítséget. Ő maga hagyta meghalni. Megszülte, majd elment. A gyerek órákig sírt. Végignéztem, és nem tudtam semmit tenni ellene. Túl késő volt. Akkor már halott voltam.

- Ne falazz az újdonsült barátodnak te régen halott bolond! - Kiáltott Hél.

- A te gyereked volt? - Attila teljesen semleges arccal kérdezte ezt meg.

- Igen.

- Megölted? Vagy hagytad hogy megöljék?

- Nem. Most is él. Kezeskedtem róla.