Attila

Nem gondoltam volna, hogy valaha beteszem a lábam ebbe a házba. Bár túlzottan nem változott. Talán csak a falak lettek átfestve. Még a képeim is ugyanúgy kint vannak a cipős szekrényen. 

Amikor beléptünk már hallottam apám hangját:

- Lara mi tartott idáig? Átjött Kati pletykálni? 

Beléptünk a nappaliba, ahol apám nézte a tv-t. Felnézett a kanapé mögül. Amikor megpillantott egyből felkelt és magához ölelt. 

- Jó hogy végre hazajöttél fiam! - Majd megveregette a vállam. 

Ekkor rohant ki Hanna a szobájából és ugrott a hátamra. 

- Atti! Tudtam, hogy hazajössz! 

Miután elszakadtam apám és Hanna öleléséből tekintetemmel Rody-t kerestem. Sem ő, sem anyám nem volt már a nappaliban. Elindultunk a konyhába.

Anyám és Rody már nagy röhögések közepette boroztak. Remek még le is itatja Rody a családom. 

- Mégis mi olyan vicces? - Kérdeztem, miközben az egész család már a konyhába volt. 

- Csak megkérdeztem mikor házasodtok össze. Semmi komoly dolog.

Ettől azonnal félre nyeltem a saját nyálam. Hanna azonnal akkorát vágott a hátamba, hogy holnap is érezni fogom. 

- Miféle esküvő? És mégis ki vagy te? - Apám végre realizálta, hogy van itt plusz egy fő. 

Rody a kezét nyújtotta apámnak.

- Rody White vagyok és összeházasodom a fiával. - Majd egy hatalmas mosollyal zárta a mondatát. 

Apám kézfogás helyett egy elég erős horgost adott Rody-nak, aki a színjáték kedvéért eldőlt, pedig amúgy látszott semmi baja.

- William Sorrow. Üdv a családban. 

- Will megvesztél?! - Anyám egyből lehajolt Rody mellé.

Apám szemébe néztem.

- Nélküle nem lennék itt. 

- Nem láttunk majdnem 3 éve, mert leléptél. Majd hazaállítasz a leendő férjeddel, mégis mit gondoltál tapsolni fogok, mint anyád? - Apám a végére kezdett azért lenyugodni. 

- Will ha nem tudsz viselkedni akkor menj vissza tv-t nézni. - Mondta anyám. 

Apám elindult a fagyasztóhoz, majd kivett egy adag fagyasztott borsót. Odaadta Rody-nak hogy rakja a "sérülésére" ami amúgy már rég elmúlt. 

Remélem hamar megbékél a helyzettel.

- Fiam kocsival jöttetek? Kezd sötétedni. - Kérdezte anya. 

Na erre mit lehet felelni...

- Busszal. Lassan mennünk is kell, mert lefogjuk késni az utolsó járatot.

- Ne viccelj már! Aludjatok mindketten itt. Nagyon rég vártunk téged, és most már persze Rody-t is szívesen látjuk. - Közben megütötte a könyökével apa oldalát. - Nem igaz Will? 

- De. Persze. 

- Nem nyúltunk a szobádhoz. Még mindig ugyanolyan, mint volt. Csak a port takarítottam le, mert tudtam hazajössz. - Újra bekönnyezett.

- Köszönöm anya. - Megfogtam Rody kezét aki már majdnem elkezdett volna beszélgetésbe elegyedni és felráncigáltam az emeletre.

Mikor beléptünk a szobámba becsuktam az ajtót, és Rody már elkezdett röhögni. 

- Most komolyan... Muszáj volt direkt elesned? Anyám azt hitte komoly bajod lett. - De ekkor már én is visszafojtottam a röhögést, mert tény hogy vicces volt, így hogy tudom Rody mennyire sebezhetetlen. 

- Tudtam, hogy neked is tetszeni fog. Elmehetnék színésznek. - Közben ledőlt az ágyamra.

Tényleg nem változott a szobámon semmi. Tipikus kék fal, a Fall Out Boys plakátok, az Evanescence szőnyeg. Kicsit rock korszakom volt akkoriban. 

Na meg persze volt egy kis probléma. Egyszemélyes az ágyam. 

- Remélem tudod, hogy a földön fogsz aludni. - Mondtam nyíltan. 

- Hát persze rockboy. Inkább rajtad. 

Feljebb nyújtózott és lehúzott a saját ágyamra. Majd teljesen maga alá gyűrt. 

- Szerintem nagyon is elférünk. Most pedig visszakapod azt a provokációt amivel reggel próbáltad az utazást halasztani. 

Nem tudtam ellenkezni, egyből rá tapadt a számra...