Attila

- Attila kelj fel! Jönnek!

Egy hang a távolból a nevemet ordítja. Nem tudok mozdulni.. A szemem nem nyílik. Viki lehet az? 

- Lucy! Túl sokan vannak! Nem bírom el Attit... Attila ébredj! - Igen most már biztos Viki szólít. 

Mi történhetett?

- aequi aut iniqui? (barátok vagy ellenségek?)

- Milyen nyelv ez?!

Segíteni akartam Vikinek, de éreztem, hogy újra elkábulok.

...

Mozgok, de nem lépek. Mi történik? Oh, cipelnek. Kik? Végre kitudtam nyitni a szemem. Az egyik fickó a két kezemet fogta, a másik a lábaimat. Hova visznek? Hol van Viktória? Egyáltalán hol vagyok? Ez már nem a barlang.

Maga a hely csodaszép volt, ha nem nézzük azt, hogy fogoly lettem. Mindenhol zöld fű, az ég gyönyörű kék, egy felhő sincs az égen. Csupa virágmező, és tavak. Messze kiszúrtam egy vízesést is. 

Mit csináljak most? Ha elkezdek kapálózni észreveszik, hogy magamhoz tértem...  Egyszer csak az egyik fickó megszólalt. A hangjából leesett, hogy tényleg férfi és nem csak egy izmosabb nő. Nem tudom őket szemügyre venni, csak a földet tudom nézni, illetve párszor oldalra pillantani. A lábuk sem tisztán kivehető. Ha azok egyáltalán lábak. 

- quid istic e? (most mi lesz vele?)

- amoto ludo?  (viccen kívül?)

- ast. (igen)

- executio. 

Latinul beszélnek. Bár nem tiszta, ha jól figyeltem az órákon, az utolsó szót megértettem. Kivégeznek. Ki kell találnom hamar egy tervet. 

- Cross. Hallasz engem? 

Csipkerózsika! 

- Van egy tervem. Mit gondolsz van már erőm pár nyílra? 

Egy után meghalnál. 

- Akkor marad a megtévesztés. 

Tudtam elsőnek a kezeimet kell kiszabadítani. Egy határozottat rántottam a jobb kezemet, ezzel megszakítva az elöl lévő férfi figyelmét. Ijedtségében a bal kezemet magától elengedte. Kapva az alkalmon kifordítottam a testem, ezzel megnehezítve a lábaim tartását. A tervem második szakasza becsődölt, mert ahelyett, hogy elengedett volna a lábas, inkább rászorított. Akkor így alkalmazom a harmadik részt.

- Cross! Hozzám! 

Amint Cross-t a kezemben éreztem a fogóra szegeztem a nyilat. Ekkor megtudtam közelebbről vizsgálni. Kék pikkelyek lepték el teljesen a bőrét, hosszú barna haj. A szemei feketék. A társával elég nagy volt a hasonlóság, csak a haja fekete volt. Azonnal elengedett és a társához ment. 

Amint elgurultam mindkettő elől felpattantam és az íjat megszorítottam. 

Ne csinálj hülyeséget.

Bár mindketten rettegve pillantottak rám elővették a hátukból kiálló háromágú szigonyokat. Ez így már nem éppen az én javamra fordítja a mérleget... 

- Hol van Viktória?! - Üvöltöttem.

- sodes? - Kérdezte a barna hajú. 

Ezzel nem megyek semmire. Nem értjük meg egymást, az én latinom meg harmat gyenge. 

- Viktória! 

Hirtelen a két férfit teljesen elfogta a félelem. Térdre borultak előttem. Most ezzel mondtam valamit? Úgy látszik túlságosan elkalandozott a figyelmem. Volt valaki mögöttem. 

- Tényleg te lennél az? 

Megfordultam, ezzel is esélyt adva a 2 férfinak, hogy megöljön, de nem érdekelt. 

Egy nőt pillantottam meg. Arany színben ragyogott a szeme, haja szőke volt és rövid. Először harcosnak néztem. 

- Te legalább beszéled a nyelvet... 

- Athillum? 

- Te is kezded? Attila a nevem. - A mögöttem álló férfiak egyre jobban rettegtek. 

- cervices do alicui! (megöleti magát!)

- morio... (bolond)

Még most sem értem mit mondtak, de a nő ekkor megkerült engem, majd a két férfihoz ment. 

- ite domum! (menjetek haza!) - mondta. 

A két férfi sietős léptekkel távozott. A nő valamiért sokkal másabb volt köztük. Neki a pikkelyeiből sokkal több látszott. Fiatalnak tűnt, mégis látszott rajta, hogy megviselték az évek. Több tragédia is érhette. Vajon hány éves lehet? 

- Azt hittem sosem foglak látni. - A nő szeme könnyekkel telt meg. 

- Ki vagy te? 

- Még csak nem is érzed? - Közelebb lépett hozzám. Tenyerét az arcomhoz érintette. Hirtelen elkapott a sírhatnék. Mi ez? A szemeim elkezdtek csillogni. Újra aranyba borultak a szemeim... Mióta legyőztük Alaric-ot vissza váltottak barnára. 

- Ez nem lehet igaz... - Folytak a könnyeim. Nem az orákulum vagy a vámpír gén tehetett a szemeimről. Az ő szemei voltak. Tőle kaptam, vagy... örököltem? Segített nekem, hogy a gyenge éveimben erős maradjak. Támogatott messziről. 

- Igen. Én vagyok. - Ennél a pontnál már ő is sírt. Ő nem egy harcos, hanem egy királynő. Ráadásul az anyám.