Rody

Rohantam. Végre megláttam őket. Tudtam, hogy Viktóriát nem tudják ilyen simán megölni. Mikor látómezőbe kerültem, Attila ordított. Még mindig alig állt a lábán, ezért gyorsabbra vettem a tempót, mostanra teljesen átadtam a farkasnak a helyet. Attila az én szögembe került, majd mikor majdnem odaértem hozzá láttam, ahogy jön felém egy Penge. Nem is akármilyen, ez biztosan a Természet Pengéje volt. Nem volt időm kikerülni. De mégsem talált el, mert Attila beállt elé! Ezt nem hiszem el. 

Attila átkarolta a nyakam, majd térdre bukott. Végül összeesett. A hátából kiállt a Penge. Azonnal kihúztam belőle. Éreztem, ahogy a lelke kezd távozni a testéből. Ez nem történhet meg... Azonnal félre változtam vissza. Elkezdtem magamhoz szorítani. Üvöltöttem, hogy maradjon velem. Legyen erős... 

Viktória sikolya bezengte az egész erdőt. Alaric nem tudott a térdelésből felkelni, most fogom megölni. 

Felakartam állni, amikor Attila megfogta a kezem. Felnézett rám. 

- Maradj velem a végéig kérlek... - Rápillantottam Alaric-ra aki még mindig a nyíl mellékhatásától szenvedett. Átöleltem Attilát, és vártam. Az egész végéig. Míg végül megéreztem, hogy a szíve már nem dobban. Leeresztettem a földre. Megfogtam a Természet Pengéjét, és elindultam a rohadékhoz. 

- Várj még! 

A nyakához szegeztem a pengét. 

- Maradt még a Természet Italából! Ha most megölsz a szajhád is örökre halott marad. 

- Hol van? - Még jobban rá szorítottam a nyakához a pengét. Már kicseppent a vére.

- Eltudlak vezetni oda. 

- Ha bármivel trükközöl kinyírlak.

Felkaptam a vállamra Attit, majd elindultunk.

...

Végül Alaric elvezetett minket a Vámpír Barlanghoz.

- Te most szórakozol velünk? 

Nem maradt sok időnk, lassan Alaric-ból kimegy minden Természeti erő ami gyengíthetné. 

Leértünk egészen a börtön részig. Három élő személy volt még itt. Egy boszorkány, egy Szeráf, és egy ember.

- Apa! Anya! - Üvöltötte Viktória, majd odament a rácsokhoz, és kiengedte őket. 

Örültek egymásnak, átölelték egymást. Közben nekem ugyanúgy Alaric-ra kellett figyelni. 

- A maradék fiola a Szeráfnál van. Akkor gondolom most már elmehetek...

Beleakartam döfni a Pengét, amikor Alaric átkerült a helyiség másik végébe.

- Túl sokat vártál kutyus. 

Alaric a Szeráfhoz sietett, kitépte a zsebéből a fiolát, majd elmenekült. Ilyen sebességében nem tudtam volna utána menni. Leeresztettem Attila testét a földre. Nem tudtam mit tudnék még tenni... Viktória mellém sietett. 

- Nem veheted még magadhoz vissza ezt a testet. Ez nem így lett megírva.

Viktóriának megváltozott a hangja. Először rá sem ismertem. 

- Ébredj! Kérlek! Ez még nem a te időd!

- Rody. - Szólalt meg a Szeráf, Viktória apja. 

Már a könnyek potyogtak az arcomról.

- Igen? 

- Van még életjele. Nem halt meg teljesen. Csak átmeneti állapotba került. 

- Hogy lehetséges ez?

Most Viktória anyja szólalt meg:

- A gondolatai is még áramolnak. Nem hall minket, de érzi hogy itt vagyunk. Oh hát persze. Ivott Alaric véréből. Hatalmas védelemre tett szert. Ez mentette meg szinte az életét. Valamint az akarat, hogy ő még itt maradjon. Veled. 

Lenéztem Attilára. Még mindig teljesen kataton állapotban volt. Fal fehér volt a bőre. Még előtte állt az élet. Leakart érettségizni. Aztán megjelentem és tönkretettem a maradék életét is.

Viktória felállt, és kiment a szüleivel, hogy egyedül lehessünk.

Ekkor Attila kinyitotta a szemét. Felemelte a kezét, és letörölte a könnyeket az arcomról. 

- Ne merészelj hülyeséget csinálni. Idáig hallom a gondolataid. - Majd elkezdett röhögni. 

Lehajoltam hozzá és megcsókoltam. A leghevesebben. Azt hiszem ez az a fajta csók, ami leírja az összes érzésemet vele kapcsolatban. Sosem akarom elveszíteni. 

- Rody... Ihatok belőled? - Felnézett rám.

- Sose kérdezz meg ilyet. A testem is a tied, ahogy a szívem. Közelebb akartam hajolni. De ő felkelt, a kezeit a vállaimra rakta, majd a nyakamhoz hajolt. Megnyalta a helyet, amit kinézett magának. Majd harapott. Éreztem, ahogy a vérem átkerül az övébe. Közben folyamatosan átölelve tartottam. Már nem kellett szólnom mikor elég. De most Attila más miatt szakadt meg. Éreztem a meglepettségét, és a félelmét. Hátranéztem. Egy fekete hajú lány nézett ki a nyitva hagyott ketrecből. Talán 13 éves lehetett. A jobb szeme be volt fáslizva... Azt hiszem végig nézte az egész jelenetet.

- Hanna? - Attila teljesen meglepődött. 

- Atti.. - Majd a kislány szemébe könnyek szöktek. 

Attila amennyire tudott felkelt, és oda vánszorgott. Majd átölelte a lányt.

- Azt hittem elveszítettelek! - Mondta Attila teljesen elcsuklott hangon. 

- Az angyal meggyógyított. De még mindig sajog... - Tényleg megvolt mindkét szeme. 

- Haza fogunk vinni anyához. 

- Nagyon hiányoztál! - A lány már teljesen bőgött. De attól még megható volt a pillanat.

Mikor hárman felmentünk Viktória már várt. 

- A szüleimnek haza kellett mennie. De figyelmeztetett, hogy Alaric valami veszélyesre készül a Természet Italával. 

- Bármit is tervez, nem maradt sok esélye. Mindhárom Természet Fegyver nálunk van. 

- Láttam mit tervez, és talán épp most sikerült is neki. - Szólt közbe Attila. 

- Vészhelyzet? 

- Nem. Azt hiszem mi leszünk előnybe. Feléleszti Ambrosia-t.