22.fejezet/ A Nemtelenek

Rody

Nem tudtam sokat aludni. Attila végig fészkelődött, én pedig mindenhonnan a veszélyt éreztem. Mintha körbevenne sok tekintet. Tudtam, hogy figyelnek. 

Attila hangos ordításba kezdett:

-Ne! Nem! Ez nem történhet meg! 

Elkezdtem ringatni. 

- Hé mi a baj? Láttál valamit? 

Attila teljesen kikelt magából. Őrjöngött, tombolt, sírt. 

- Meghalt! Vikit megölték! 

- Tessék? Ez biztos? Láttad?

- Egy Ősi vámpír lecsapott rá. Nem voltam ott. Nem tudott védekezni... 

Magamhoz öleltem teljes erővel. Elkezdtem csitítani. 

- Tovább kell mennünk. Nekem is hiányozni fog, de ő is azt akarná hogy végig vidd. 

- Elegem van abból, hogy megmondod mit akarok. Tudok magamtól is dönteni mi a helyes!

- Jaj nehogy elkezdj rám haragudni. 

- Már az első napon hagynod kellett volna, hogy megöljenek. Akkor Viki talán most is élne.

Teljes erővel ránehezedtem Attilára. A fejét neki nyomtam a fatörzsnek. Szinte féltem magamtól mekkora erőt bevetettem ellene. Ő is megrémült tőle. Elkezdtem vele üvölteni. 

- Nem a te hibád! Fogd már fel. Ha nem is tudod túl tenni magad rajta azonnal, szerinted ő örülne neki ha te csak itt picsognál miközben a vámpírok mindenkit megölnek?

Láttam a szemeibe, hogy valami megváltozott. Kicsit borúsabb lett, de már nem volt szomorú.

Attila felkelt. Majd óriási erővel beleordított a fák közé. Szinte már Banshee sikításnak tűnt. A madarak mind elrepültek a környékről. Elég félelmetes volt.

Mikor abbahagyta megkérdeztem:

- Most már jobb?

- Most már jobb. Menjünk tovább. - Letörölte a könnyeit, majd elindult előre. 

Nem kellett sokat mennünk, tudtam hogy akik figyelnek már a Nimfák voltak. Megérkeztünk a Nimfa kapuhoz mely bevitt az elszigetelt Nimfák Erdejébe. Hallottam a fák mozgását. Mintha leadták volna egymásnak a jelet. 

- Csak idáig tudok veled menni. Biztos elég erős leszel? Várhatunk még.

- Nincs idő. - Attila fogta magát és elindult az erdő mélyére. 

Nem tudtam mit csinálhatnék. Nem is vonta el sok ideig az unalom a figyelmem. 3 Nimfa beállt körém háromszög alakba. 

- No lám mit tehetek az urakért? 

- Jól tudod farkas, hogy nemtelenek vagyunk.

- Rendben, mit tehetek a fákért? 

- Menj el innen. Semmi keresnivalód nincs itt. 

- Csak a páromat várom. Nem terveztem semmi rosszat csinálni. 

- Egy Ősi Farkast nem nézünk jó szemmel közel a maghoz. 

- Nem vagyok Ősi Farkas, és most mit tesztek? Arrébb tesztek?

Kár volt ezt megkérdeznem. 

Egy faág szúródott a gyomromba. De nem ez a legdurvább. Miután kihúzta azonnal begyógyult a seb. Ez elég ijesztő volt. Aztán megéreztem mást is. Ez az asztalnak való fadarab magokat rakott belém!

- Ti most szórakoztok velem? 

- Ha nem hagyod el a területet két percen belül a magok elkezdenek rügyezni. Majd egy óriás fa fog belőled kinőni, amit te sem élhetsz túl legyen bármekkora erőd vagy regenerációd. 

- Akkor sem hagyom itt a páromat. - Tudtam, hogy nem szállhatok velük szembe, mert ha meg is ölöm őket, Attilát veszélybe sodornám. 

Leültem törökülésbe. Szemeztem az előttem lévővel, aki nem tudta abbahagyni a beszédet. Becsuktam a szemem. Éreztem, ahogy a magok csíráztak. Éreztem, mintha valami hatalmas erővel ki akarna belőlem robbanni. Hirtelen abbamaradt a fájdalom. Pedig már felkészültem a legrosszabbra. 

Mindhárom fa felemelte a jobb kezét. A fejemre emelték. Megjelent a lábuknál egy háromszög szimbólum. Éreztem, ahogy a fájdalom csökken, majd teljesen megszűnt. 

- Tényleg bármit megtennél érte. Ezzel kiérdemelted az Ősi Nimfák bizalmát. 

- Ősi? De akkor Attila feleslegesen ment be? 

- Nem. Tudtuk hogy jönni fogtok. Megjósolták már régen. A Vámpír-Orákulumnak a Négy Évszak Négy Próbáját kell egyedül teljesítenie. Ha sikerül végigmennie megszerzi a Természet Íját. 

- Mi lesz, ha nem? 

- Meghal.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top