-Nest át tudnád alakítani a könyvtárat, gyakorló teremmé?-kérdeztem mikor mellé értem.
-Természetesen, Aspid hercegno!-hajolt meg, majd kezeit az elotte lévő hatalmas kristálygömbre tette. -Milyenre szeretné?
-Olyanra amilyen az első gyakorló pályám volt.-mosolyogtam. Éreztem, hogy Nest is elmosolyodott, bár látni nem láttam, hisz Nest fajtája nem tudja mozgatni az arcát, legfőképpen ezért nem tud beszélni "normálisan". De hogy mi a mosolygásunknak az oka? Az, hogy mindig itt tanultam a könyvekből a varázslatot. Aztán egy idő után odajött Nest, és azt mondta; - Nem akarja letesztelni a tudását?- én csak néztem, hisz nem láttam, hogy a szája mozgott volna, mégis hallottam. Miután felfogtam a kérdést, persze egyből belementem.
A hely egyszerre volt békés és veszélyes.

Végül visszamentem Kodához.
-Valahogy gondoltam,hogy nem fog így menni.-mondtam Kodának.-Ezért beszéltem Nesttel!-mondtam büszkén.
-És...-nem igazán tudta befejezni ugyanis egy pillanat alatt egy búzamezőn voltunk. A búzamező közepén egy fa állt. A távolban pedig hegyek vették körbe a több ezer hektáros területet.

Előjött a sok emlék és megpróbáltatás.
-Ez gyönyörű!-nézett körbe Koda.
-Tudom.-mosolyogtam es karjaim széttártam majd hátrafelé dőlve belevetettem magam a veteményesbe. Mozdulatom utánozta Koda is. Egymás mellett feküdtünk. Aztán felültem török ülésbe.
-Na akkor kezdjük el!-mondtam majd Koda is felült.-Először is a csakrával kezdjük!-a csakrámat a szemeimre koncentráltam így láthatom Koda csakráját. Tüzetesen meg néztem, de nem volt túl sok...így nem lesz jó.
-Nincs túl sok csakrád...de ezt orvosolni tudom, de fájdalmas.-néztem rá aggódva.
-Nyugi, kibírom.-felsóhajtottam. Hát persze, hogy ez a válasza...
-Vedd le a felsőd!-Koda furcsán méregetett.
-Te most le akarsz vetkőztetni?-jelent meg egy perverz mosoly az arcán.
-Persze...minden vágyam.-szarkazmus volt, es ezt nem is tudtam volna jobban kihangsúlyozni, mint egy szemforgatással.

Végül Koda levette felsőjét. Teste igen edzett volt. Tényleg keményen edzhetett. Kezem izmos mellkasára tettem, majd a már ott lévő kezemre raktam rá a másikat. Éreztem Koda testének melegét.
-Készen állsz?-néztem rá félve, mite bólintott.
-Itis!-mikor kimondtam a kezeim fehéren kezdtek világítani. Kodának egy nagy lökéshullámot kellene éreznie.
-Aaaah!-kiáltott fel és mellkasához kapott. Majd hátravetette magát a földre és próbálta elviselni a fájdalmat, de láttam rajta, hogy szenved, sőt tudtam. Odamentem mellé és fejét az ölembe raktam.
-Minden rendben lesz! Ki fogod bírni!-legszívesebben átvenném a fájdalmát. De most csak annyit tudok csinálni, hogy mellette maradok.

Pár perc múlva Koda már egyenletesen lélegzett, és a fájdalma  is kezdett elmúlni.
-Jól vagy?-néztem rá aggódva.
-Igen.-mosolygott rám lágyan. Lenéztem mellkasára, egy jel volt ott ahol megérintettem.

Nem tudom mit jelent ez a jel...és ez aggaszt. Meg kell kérdeznem majd Nest.
Újra ránéztem Kodára, most már láttam a csakráját és igen sok volt.
-És hogy kéne elképzelnem ezt a csakrás dolgot?-feküdt el a földön.
-Képzeld azt mintha egy lepedőt terítenék rád. A csakrát irányítani is tudod. Ha például én a szememre irányítom a csakrám akkor láthatom más emberek csakráját.
-Jól hangzik!-észrevettem egy gyerekes mosolyt ajkain. Izgatot.
-Jöhet az igazi veszedelem?-húztam félmosolyra a szám.
-Jöhet.
-Készen állunk Nest!-mondtam majd Nest megjelent. És nem sokkal később megjelent mögötte egy varjúhad. Az ég elsötétült a sok fekete madártól. Nem akármilyen madarak voltak. Háromszemű varjak voltak acél karmokkal, amik penge élesek voltak. Ugyan ilyeneket használt az én első edzésemen.
-Most jól figyelj Koda! Minden mozdulatom úgy utánozd le mint ahogy látod!-néztem rá szigorúan.
-Rendben!
-Konncentráld a csakrád a tenyeredbe!-adtamnki az utasítást. -És most egy hirtelen mozdulattal nyujtsd ki a kezeid a madarak irányába és teljes szivedből mondd; Aqarell!-mutattam meg neki.
-Aqarel!-sikerült neki. Egy hatalmas vizsugár tört ki a tenyeréből. Sikeresen leszedtük őket az égről.

-Azta!-ugrott fel Koda.-Éreztem a csakrám! A kezemnél volt és mikor kimondtam a varázsigét így bum! És csak jött a víz!!!-elmosolyodtam, magamra emlékeztet. Ugyan így reagáltam én is az első varázslásomnál.

A madarakat nem volt nehéz leszerelni, de tudtam, hogy most nehezebb ellen felünk lesz. Nem is kellett sok idő, és egy fura lény jelent meg mellettünk. Arcát egy fakéreg hatású, csontból készült maszk fedte, és csak az egyik szeme látszódott az is vörösen izzott. Testfelépítése sportos és izmos volt. Csak egy harci szoknyát viselt, az is nádból készült. Egyik kezében egy kardot tartott, és a hátánál halványabban látszottak még kezek. Ennek nyolc keze van?! Valahogy éreztem, hogy nem valami gyenge. De mivel mellettünk volt, nem volt időm varázslattal reagálni és a pasas ép próbált lesújtani Kodára. Átöleltem Koda fejét, így megvédve azt, de a lény eltalálta az oldalam. Előrántottam a kardom és neki rontottam, bár az oldalam irtóra fájt. De a fájdalom nem állhat az utamba. Dacolva a fájdalommal, próbáltam a letehető leggyorsabban forgatni a kardom. Észrevettem, hogy a lény nehezen tudja tartani a tempót. Így hirtelen gyomron rúgtam, hát jó messze repült. Az oldalamhoz kaptam.
-Jól vagy, Aspid?-futott oda mellém, majd mezét arra a kezemre rakta amivel a sebemet szorítom.
-Persze...minden...a legnagyobb rendben!-magamra erőszakoltam egy mosolyt.-Sawasy!-mondtam és a kezem alól rózsaszín fény szűrődött ki. Gyógyító varázslat...-Látod jól vagyok!-vettem el a kezem, és már nem is volt ott a seb.
-Szerintem akkor is ideje abbahagyni az edzést. Holnap lesz a kiválasztás, pihenned kell.
-Egyetértek a fiúval, Aspid hercegnő.-halottam Nest hangját.
-Rendben! Akkor szólók Nestnek!-mosolyogtam rá Kodára és Nesthez mentem.
-Ugye tudja, hogy az imént használt varázslat, látszat varázslat volt?-kérdezte Nest.
-Igen, de ezt neki nem kell tudnia. Az igazi gyógyító varázslatoknak nagy ára van...-próbáltam olyan halkan mondani, hogy csak Nest hallja. De igaza volt. Az a varázslat amit én használtam, csak a szemnek tünteti el a sebet, de ugyan úgy ott van. Nem akarom, hogy Koda magát hibáztassa.

Ezután a kis incidens után visszamentünk a saját szobánkba. Mikor átléptem a szobám küszöbét elkezdtem keresni a kis dobozkám, amiben különböző kötszerek szoktak lenni. Összevarrtam a sebet. Kivettem az egyik kötszert és körbetekertem a derekamon, a lehető legszorosabban. Majd megláttam, hogy piros folt jelent meg a kötésen...igen még mindig ott van. Végül visszaraktam a dobozt, és az ágyamra ültem.