Miután Erica és az ifjú lángelme, Paula Cox visszaértek, minden felbolydult.

Méghozzá Miss Way holtteste miatt.

A tupírozott hajú szőkeség vérben feküdt a földön. Paula amúgy is nagy szeme tágra nyílt és letérdelt.

- Paula! Azonnal állj fel és menj a szobádba!- parancsolta remegő hangon Barbara Cox.

A haj fucsán állt, reszketve ült, arca piros vol a sírástól.

- Ariadne... minden bajt... Ő hozott!

Ezt csak Erica értette, s így odalépett hozzá:

- Jöjjön Mrs. Cox, majd én segítek magának.

Fent már minden kellemsebb volt. A harmadik emeleten, a hálószobába teáztak. Barbara Cox elgyötört arccal feküdt a párnák között, úgy tűnt, nagyon megviselte amit látott. Erica egy széken ült mellette.

- Ariadne az iskolában is bajos volt, mindig mindenkit becsapott. Ölt is, nem is egyszer... amikor... a... számtantanárt megölte... akkor...nevelőintézetbe került, de én...kihoztam onnan a nagybátyám segítségével...nem kellett volna... veszélyes nő...

Barbara csak hebegett a sokktól, szorongadta elfehérdett ujjakkal a virágmintás, drága csészét.

Erica felállt és így szólt:

- Köszönöm a teát Mrs. Cox, hívom az orvost.

- Önnek csak Barnara vagyok...

Becsukta az ajtót és ígértéhez híven, szólt az orvosnak.

Három lány állt az ajtó előtt, sírva.

Mind a hárman Cox lányok, Grace, Belle és Diana.

Mind duvatlapba illőek voltak, Grace barna hajú, zöld szemű, piros szaténruhában állt, mellette Belle, fekete hajjal, szürke szemmel, kék ruhában és végül Diana, akin látszott, hogy nem is sír, csak ideges.

Ericának hazamentele előtt még volt egy dolga. Paulát kereste, Grace útmutatása alapján meg is találta.

Apró kis szoba volt, plafonig érő polcokkal és hatalmas ablakkal. A sarokban egy asztal, mellette egy kicsike ágy. Paula háta remegett, látszott hátulról.

- Paula...

Erica hangjára összerezzent és megfordult.

Sírt, de csak visszafolyottan.

- Ariadne Way tönkretette a családom, s most pedig itt hal meg az átkozott!

Erica meghallgatta Paula történetét.

- Volt még úgy három éve anyámnak egy barátnője akit szinte el is felejetett. Egy nap betoppant és beszélt anyával, de nem tudni miről. Ugyan ez történt, összeomlott. Azután Ariadne Way minden nap jött, felbolygatott mindent. Belle- nek azt hazudta, hogy anya ki akarja házasítani, Gracenek azt, hogy nem járhat többet az egyetemre, nekem pedig azt, hogy nem anya az igazi anyám. Emlékszem akkor annyira bevettem, hogy Barbarának szólítottam. Újabb három év, s Aradne Way újból megkörnyékezi a divatházat. Újból ugyan az, de most már nincs három év, csak Ariadne Way holtteste.

- Aham! Mindent értek!- pattant fel Erica, de megbánta, hiszen magassarkúban ez nem könnyű dolog.

- Mi mindent?- kérdezte Paula és kezét nyújtotta az elesett nyomozónak.

- Hát azt, hogy miért roppant össze az anyád, Ariadne Way levelet küldött neki...

- Valóban?

- Igen, magam adtam át!

- És, nem nézte meg?!- csattant fel a lány.

- Nem, illetlenség volna, nem sejtettem mi folyik.

- De hát maga nyomozó! Mindig gyanítania kéne...

Ericának nem volt szíve összetörni a kislány nyomozásról alkotott filmbeli idilljét, így nem mondott semmit.

- Hát rendben, viszlát- köszönt el Paula, kitolva Ericát az ajtón.

Bentről még hallatszott egy kicsit a sírásának keserves hangja, majd elcsendesedett.