(Elég nagy késéssel, de végre itt az új fejezet. Jó olvasást hozzá.)

- Igazán nem kellett volna azt tennie amit tett. - megköszöntem már neki, de nem bírtam ki hogy ne tudassam vele mennyire nem értem miért viselkedett úgy ahogy - Attól hogy beszélt velük nem fognak megvátozni.
- Tudom milyenek a hozzájuk hasonlók. - komoly volt, túlságosan is - Én is ilyen voltam a korukban mint ők. - na azt kétlem - Egyébként is elég meggyőző voltam, tudom hogy hogyan kell bánni velük.
- Ha ez igaz akkor most miért segített nekem? Csak... Csak hagynia kellett volna. - hirtelen állt meg, ekkor észleltem csak jobban hogy máris elértük otthonom.
- Na idefigyelj.. - a kormányt szorongatta majd csak rá ütött - Azok a kis szarosok nem tudják mit tesznek. Én sem tudtam. Tönkre tesznek csak mert úgy jó nekik. Ezt tettem én is. Aztán egy nap jött valaki aki ráébresztett arda, hogy lehet másként is létezni. - ekkor nézett rám - Szóval ez van. - sóhajtott - Lenne egy ajánlatom számodra. Mit szólnál ha azt mondanám dolgozz nálam suli után? Az isten tudja miért, de a fiam megkedvelt téged. Na? Mit szólsz?
- Ez.. Valahogy túl szép, hogy igaz legyen. - mondtam őszintén.
- Elhiszem. De nyugi nem erősködök, hagyok időt gondolkodni. Rendben? - bólintottam - Akkor mondjuk egyezzünk meg abban, hogy a hétvégén eljövök a válaszért.
- Köszönöm. - ki is szálltam mellőle.
- Ugyan, semmiség. - mondta, intett aztán el is hajtott.
Én meg eztán mentem s bújtam el otthonomban. Ha tudná, hogy eszemben sincs visszautasítani az ajánlatát... De kell ez a kis idő mégis. Fel kell dolgozzam a történteket.
Alig pakoltam le kedves barátom hívott engem, hogy minden rendben van e én meg elmondtam neki mi s hogy volt mire ő azt mondta bolond vagyok ha nem megyek bele a dologba. Nos én is így gondoltam. Az a pár nap kínkeservesen lassan telt el. Jackson-nak igaza volt, kicsit, zaklatóim nagyon nem bántottak engem. Bár ami igaz az igaz így is ki tudtak tolni velem és sárba tudták tiporni maradék önbecsülésem.
A sors érdekes kis játszmája nyomán Jackson valahogy ismét úgy bukkant fel a sulinál mint legutóbb. Nem akartam hogy lássa mennyire megbántottak és hogy sírtam, de ő csak kiszúrta. Ezért tette csak amit tett, hogy átölelt engem.
- Most pedig elmondod mi történt. Addig innen nem megyünk sehová míg el nem mondod. - fejem ráztam nemlegesen - Felőlem. Időm mint a tenger. - pár percnyi csend után aztán csak elmondtam neki minket vágtak a fejemhez az elmúlt napokban s a mai nap folyamán is - Értem. - sóhajtott mikor befejeztem - Ülj a kocsiba, nekem még beszédem van a barátaiddal.
- Hagyja kérem, semmi értelme.
- Egy, már mondtam be magázz mert idegesít, kettő, meg majd én tudom minek van értelme s minek nem. - nagyon hajthatatlannak tűnt. Ki is nyitotta nekem a kocsit, megvárta míg beülök s mikor ez megvolt becsukta az ajtót majd visszatért a sulikapuhoz, illetve kicsit attól bentebb ahol zaklatóim bandáztak még.
Féltem, rettentően féltem miket mondhatnak neki, de úgy tűnt ők is megijedtek kicsit attól amit Jackson nekik mondott. Még telefonját is mutogatta, bár nem értettem azt miért. A végén aztán visszatért kocsijához s bele is ült.
- Mehetünk? - kérdezte mire én bólintottam.
El is indultunk és egy ideig csendben is voltunk. De csak egy kis ideig.
- Mit mondott nekik?
- Csak beszélgettünk. De mit mondtam én neked a magázásról?
- Hogy idegesíti.
- Igen. Ehhez tartsd magad. - két kisebb kanyar után otthonom előtt álltunk meg - Nos, letelt az idő. Ideje választ adnod.
- A válaszom igen. De..
- De? Bármi is az biztos meg lehet oldani.
- Hát... elég messze laknak.. laktok tőlem ezért azt hiszem nem tudok majd mindig időben ott lenni.
- Erre a megoldás, hogy odaköltözöl. - azt hiszi ez olyan egyszerű? Téved. - Van elég vendégszobám. Csak lesz megfelelő neked.
- De ez nem ilyen egyszerű.
- Ha azon aggódsz kevesebbet fizetek majd így nem kell aggódnod. Még plusz pénzt is kapnál mivel néha főzni is kellene meg takarítani, emellett bevásárolni meg ilyesmik.
- De...
- Jah és az egyik kocsim is használhatod, hogy be tudj érni időben az egyetemre majd onnan haza a fiamhoz. Még valami?
- Nem, semmi. - teljesen letaglózott. Mindenre gondolt, tényleg mindenre.
- Akkor mi lenne ha most összepakolnál pár dolgot és már ma ott is töltenéd az estét?
- Akkor... egy pár perc és jövök. - kiszálltam mellőle aztán indultam a ház felé.
Valószínűleg túl lassú voltam mert Jackson kiszállt kocsijából és utánam jött. Na nem mondom, hogy segített pakolni mert nem, jobbára csak azért nem mert nem akartam lássa szegényes cuccaim, amúgy meg már így is túl sokat segített nekem. Persze amint úgy voltam mindent eltettem ami kellhet fogta táskáim, csak kettő volt a sulis táskám mellett ami nálam volt, és vitte is ki kocsijához.
Nem telt túl sok időbe így, hogy átcuccoljak hozzá. Ahogy aztán az sem, hogy Jackson elmagyarázzon pár náluk lévő szabályt. Értettem én mindent, csak azt nem minek visz engem is magával mikor a fiáért megy a suliba. Aztán rájöttem. Hisz ezentúl majd én megyek érte és a tanároknak ismerniük kell valamennyire, hogy elengedhessék velem a gyereket. A kicsi igazán aranyos volt ahogy örült nekem. Rendesen meg is lepett vele. Főleg, hogy el se eresztett, így a kocsiban is mellette kellett üljek hátul, amit igazából nem bántam, ahogy azt sem mikor hazaérkezésünk után amint megtudta maradok és én fogok rá vigyázni le se lehetett lőni. Vele kellett menjek a szobájába ahol mindent megmutogatott. Utána is vele maradtam. Sőt, nekem kínos volt de csak nekem, nála esett meg hogy szépen bealudtam miközben ő rajzolgatott.
- Hosszú volt a mai nap. - persze azért észhez tértem és most, vacsora meg tusolás után meg a törpe befektetése után, a nappaliban ülök az egyik kanapén, nem messze túl szexi munkaadómtól.
- Igen. - furcsán érzem magam most így mellette - Nem baj ha én megyek aludni?
- Ugyan, hétvége jön, nem magadnál még beszélgetni? - marasztalt még - De persze nem erőltetem.
- Maradhatok. - végülis igaza van.
Na jah, csak hát arra nem számított, hogy én perceken belül bealszok. Beszélt hozzám, de én képtelen voltam nyitva tartani szemeim. A mai nap túl sok volt nekem.
- Oh te... - arra eszméltem hogy karjába vesz engem s megindul velem.
- Erre... Erre semmi szükség.
- Dehogynem. - nem is szólt míg fel nem ért velem a nekem szánt szobába. Ott állt csak meg és tett csak le az ágyra. - Pihenj csak nyugodtan. - nem kellett volna neki, de ő mégis homlokon csókolt és ott is tartotta homlokomon még kicsit ajkait. Fura volt picit és roppant zavarba ejtő. - Jó éjt Youngjae. - eltávolodott és készült elhagyni szobám.
- Jó éjt Jackson. - szóltam utána - És még egyszer köszönök mindent.
- Ugyan.. - egy pillanatra visszafordult még mielőtt magamra hagyott volna - ez semmiség. Én segítek neked te nekem. Egálban vagyunk.