- Milla, ugye ez csak vicc. - meredek komoran a húgomra. Végre sikerült félrehívnom egy jó másfél óra után. Jelenleg a szüleink bájcsevegnek az újdonsült udvarlójával a nappaliban. Borzalmas egy fráternek tűnt és nem csak azért mert az egy szem kistestvérem oldalán volt, egyszerűen taszított a természete. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy hónap ismertség után nem kéri meg senki a másik kezét...

Ugyanis ez egy eljegyzési parti volt. Mi se tudtunk róla. Teljesen ártatlanul vártuk, a közös vasárnapi családi ebédet, ahol Milla bemutatja a barátját, e helyett azonban a vőlegényét hozta el.

Rendes tikkelő rohamok jöttek rám, ahogy próbáltam magamban tartani az irtózatos dühömet. De nem... Cony, kibírta dühroham nélkül, ami közben a kistestvére arról beszélt, hogy őt szeretné tanúnak, és főkoszorúslánynak is. Csak mosolyogva bólogattam, miközben az agyamban különböző módszerekkel tettem el láb alól azt a bájgúnárt, aki a kezét fogta.

- Könyörgök mondd, hogy ez egy, a rettentően átlátszó átverőshow közül! - néztem rá, és mindent megadtam volna - kivéve talán a BMW-met nem - csak visítsa a képembe vágva, hogy 'Bevetted!'. De nem... ehelyett romantikus vigyorral megcsóválta a fejét.

- Cony, ez komoly! Ő az igazi! - megragadta a karomat és olyan átéléssel adta elő monológját, hogy rájöttem. Elvesztettem. A kishúgom fülig beleszeretett egy vadidegenbe. Rendben, oké. Odaadom a BMWm is csak ne tegye velem ezt a sors!

- Már hogy lehetne ő az igazi? - csattantam fel. Azt hiszem eddig a pillanatig tudtam visszatartani a fenevadat, ami megkötve ordított bennem. - Hiszen alig ismered! Mi van ha egy őrült vagy egy szélhámos? A jó égbe, csak most tudtad meg te is hogy mit dolgozik! - tártam szét a kezeim és meredtem rá értetlenül. Hova tűnt az én értelmes kistestvérem?

Átdobta a vállain természetes szőke haját - amit anyukánktól örökölt és mindig is irigyeltem tőle - majd karba tette a kezeit és olyan komoly arcot vágott, amivel az idióta pasikat szokta lekoptatni. Azt hiszem most én is ezt fogom kapni... - Tudod, Tomie ezt megmondta előre. Érezte hogy nem fogtok neki örülni, én meg bizonygattam, hogy nekem van a legcsodásabb családom. Szeretnek és a legjobbat akarják nekem...

- Épp ez az! Ez a srác nem a legjobb! - fakadtam ki a sírógörcs határán.

Ám az én nyugodt kishúgom csak felemelte a mutatóujját csendre intve engem. - Csalódtam benned... - szíven ütött ez a két szava és kissé elnyíló ajkakkal meredtem rá. Ezt nem teheti velem, nem játszhatja ki ezt az ütőkártyát! Hiszen minden egyes vitánk ezzel fejeződik be...

- Sajnálom, igazad van... - suttogom elhaltan, mire Milla arca azonnal felragyog és lelkesen magához ölel.

- Mondtam már, hogy te vagy a világ legjobb tesója? - duruzsolt a fülembe. Én pedig tehetetlenül sóhajtottam fel. Mindig elérte nálam. Állandóan ezt csinálta velem és tudtam, hogy ez az én hibám. De egyszerűen képtelen voltam ellentmondani ezeknek az enyémekkel megegyező kék szemeknek...