Annyiszor akartam lelépni.. itt hagyni ezt a munkahelyet, de mindig találtam valami kifogást, ami által úgy döntöttem még maradok. Hiszen most fog jönni Milla, akinek kell a lelki támasz a személyemben, ezenkívül szegény Greg-et is helyettesíteni kell, amíg nem tud itt lenni. Most pedig itt van ez a mondata a főnökömnek...

- Te egy kincs vagy Maria, már nincs is szükségem Cony Smith-re!

Sosem éreztem még ehhez hasonlót. Sosem éreztem még azt, hogy nem csak belsőleg de külsőleg is önmagam vagyok és mégis elfogad valaki. Persze tudtam, hogy ez nem nekem szólt, nem a személyemnek, hanem a szakmai tudásomnak, de mégis... Évek óta nem esett jól úgy mondat, mint ez most...

- Ne mondj ilyet.. még valaki komolyan vesz.. - nevettem fel zavarodottan, és kattintgattam a gépemet, miközben tovább tömtem magamba az ételt. Kettős érzés támadt bennem, legszívesebben azonnal elrohantam volna, ám mégis vágytam arra is, hogy tovább itt maradhassak a férfi közelében. Cony, hülye vagy!

- De, komolyan... ezek után egyértelmű hogy nem a PR munkánkkal van a gond.. ez a terved pedig nagyon tetszik nekem! Rá akarok jönni ki a besúgó!

- Akkor add Miss Smith-nek a kamu adatokat, és engedd hogy azokkal dolgozzon, akikben nem bízol... - hirtelen ötlet volt és túl gyorsan ki is szaladt a számon.

- Nem rossz ötlet - merült gondolkodóba a férfi. - De ezzel őt is tőrbe csalnám... nem érezném fair lépésnek..

- Akkor mondd meg neki.. biztos megérti. - rántottam vállat, és mivel tudtam, hogy én vagyok, aki megérti ezért elég magabiztos voltam. Még jól is kijönne... Milla a többiek előtt parádézni én meg Mr. Bunkóval készíteném elő a valódi anyagot. Hoppá... hogyan is gondolhattam, hogy ez jó ötlet?

- Nem is tudom... elég bonyolult egy ember..

- Szerintem megérti... - mondtam, fogalmam sincs, hogy milyen indíttatásból, mire egy lusta mosoly jelent meg az ajkán. Oké. Befejeztem. Felmondok. Jobb ha nem látom többet ennek a férfinak a mosolyát... árt az egészségemnek. - De persze, ha csak akarod, nem erőltetésnek szántam... - próbáltam visszakozni. CONY! Mit csinálsz? Hogy hagyod itt a munkát, ha felvállalod a megcsinálását, mint Maria? Oké... a vészcsengők bezsongtak és emlékeztettek arra, hogy az agyamat többször kéne használnom, mint a számat...

-Észrevetted, hogy végre elkezdtél tegezni? - a lusta mosoly maradt; az arcom pedig pirosult.

- Bocsánat...

- Nehogy! - ripakodott rám rögtön. - Ne kérj bocsánatot; hanem végre beszélj velem normálisan... ne olyan formálisan...- forgatta a szemeit, mire én összeszorítottam az ajkaim. Oka volt annak, hogy magáztam, és most nem tudom, hogy akarom e tovább tartani magam hozzá...

Az egyetlen eszközhöz nyúltam, amivel sikerül elterelni a figyelmemet azokról a sötét szemekről. Ez pedig nem volt más, mint a munka. Némán temetkeztem bele a gépembe és csak a halvány pír jelezte az arcomon, hogy észrevettem a vigyort a férfi arcán.

- Te találtál tavalyi eladási statisztikát a Flactor-nak? - a főnököm kérdésére máris átléptettem az ikonokat magam előtt.

- Igen. Megvan. Elküldjem emailban? - kérdeztem, pedig már el is kezdtem átkattintgatni a mellékletekbe a korábbi megbízásomból megmaradt anyagaimat. - Csak kezeld bizalmasan... - leütöttem az elküld gombot, majd már vissza is tértem a korábbi kutatásomba.

- Azta, köszi. Ez gyors volt... - egy ideig tudott csak csendben maradni, majd újból meghallottam selymes bariton hangját. - Honnan vannak neked ezek? Sokkal pontosabbnak tűnnek, mint ami a nyilvános kiértékelésekben van - várakozón emelte meg a mondata végét, én pedig fel se néztem a képernyőről úgy válaszoltam.

- Mondtam, hogy bizalmas. Pont ezért mert ezek a valós adatok nem pedig a kiszínezett mese...

- De hol szerezted őket? Miss Smith biztosan olyan adatokat akar, amiknek tudja a származását.

- Nem is ismered. - nevettem fel. - Szerintem örülni fog, hogy előre dolgozunk neki, hiszen ezt a kutatást általában neki kell végeznie, mert a cégek valami botrányosan silány munkát végeznek. Lásd a te céged... mennyi adat volt elveszve az éterben, ami után senki nem kutatott.. - elégedetlenül cammogtam és gépeltem. Találtam egy piaci rést, akiket szinte sose érnek el az eddig végzett marketing reklámok, és éppen annak a vázlatszerkezetét írtam.

- Ezek szerint akkor te ismered? - megálltak az ujjaim a billentyűzeten és éreztem, ahogy elkezd kiszáradni a szám. Cony, lehetnél ennél nagyobb hülye?

- Tessék? - kérdeztem vissza, hogy egy leheletnyi időt nyerve megtalálhassam a megfelelő választ. Komolyan, én önveszélyes vagyok saját magamra... Olyan vagyok, mint egy harcos, aki fejen vágja magát a saját a buzogányával, vagy egy bokszoló aki saját magát üti ki a ringből...

- Ismered Miss Smith-t? Tényleg... ugyanaz a vezetéknevetek! Csak nem rokonok vagytok? - nagy szemeket meresztve nézett rám, én pedig bugyután vigyorogtam.

- Dehogy! - ráztam a fejem. - Csak egy rövid ideig dolgoztam neki is... - bólogattam hevesen, hirtelen csupán ezt találtam ki lehetséges megoldásnak.

- Hogy hogy nem volt benne az önéletrajzodban? - kérdezz. Már megint kérdezz... hát nem akar ez dolgozni? Miért engem faggat ilyen hülyeségekkel?

- Nem váltunk el valami szépen... - a szemeim újból a képernyőre emeltem, és igyekeztem úgy csinálni, mint aki valamit bőszen ír, pedig csak egy dolgot ismételgettem. Cony te egy idióta vagy!

- Mi történt? - behunytam a szemeim. Az agyamra ráparancsoltam hogy gondolkodjon, de ő csak a nyelvét kinyújtva nevetett rajtam.  Ilyenkor hagy cserben és mondja fel a szolgálatot...

- Hát...kényes téma... - egyetlen dolog jutott eszembe. Egy velem megtörtént eset, de azt egyáltalán nem akartam mondani.. Gyerünk, Cony, gondolkodj! Gondolkodj! Az erőlködésemtől maximum egy unikornis szellentés születhetett volna meg, semmi több. Így megadóan adtam fel... - Megcsalt vele a barátom. - kész, puff. Ezennel megyek és főbe lövöm magam... Mr. Thomson szemei kiguvadtak és úgy meredt rám, mint akinek hirtelen szarvai nőttek, ha már az unikornisoknál járunk.

Hát igen. Nem is tudom hogy hangzik rosszabbul a történet. Úgy, hogy Cony Smith egyetlen valódi kapcsolata úgy ért véget, hogy rajtakapta a barátját a titkárnőjével, vagy úgy hogy a titkárnője Maria kapta rajta a barátját a főnökével... Mindenhogy szánalmas.

- Az kellemetlen lehetett... - szólalt meg végül a férfi. - Meg gondolom fájdalmas is.

- Őszintén? - mosolyodtam el. - Megkönnyebbültem. A kapcsolatomból és a munkámból is kiléphettem... végre megvolt rá az okom, és nem kellett  kifogásokat keresnem, hogy miért maradok még. - valóban így volt. Persze az alkalmazottamat hamarabb is kirúghattam volna, de azt hittem csak én látom bele a flörtöket a viselkedésébe. A pasimat is elhagyhattam volna, már az első aggasztó jeleknél, de rettegtem, hogy a hibámból legyen vége a kapcsolatunknak.

- Akkor nem érezted jól magad abban a kapcsolatban - vonta le a következtetést.

- Nem.. tudod az ilyesminek megvannak a korai jelei...

- Sajnos tudom.. - húzta el a száját. Felnéztem a képernyőről és kíváncsian néztem.

- Valóban? Hát akkor mesélj! - még a laptop tetejét is becsuktam, hogy ne zavarjon be a látványba a szemüvegemen visszatükröződő monitor.

Nevetett, de ő is kényelembe helyezte magát.

- A szüleim nagyon boldog házasságban éltek. Mindig is ilyen kapcsolatra vágytam én is... ezért elég naivan tudtam szeretni. Ezzel pedig vissza is éltek... - fájdalmas mosolyán meglepődtem.

- Te naiv szerelmes? Hisz a bálon azt mondtad nem hiszel a szerelemben... - oldalra döntöttem a fejem. - Azt hittem te tiniként igazi nőcsábász voltál! - a sármos arca, férfias alkata és elképesztő karizmája valahogy azt a sztereotípiát idézte bennem, hogy nagy kanállal habzsolta a nőket.

- Nem.. mindig hűséges voltam, és nagyon szerelmes... - idegesen simított végig borostás arcán. - Csak sajnos sose jó személyekbe... és amikor pont azzal csalnak meg téged, akit a legjobb barátodnak hittél, akkor úgy minden emberi kapcsolattól elmegy a kedved! - vonta meg tehetetlenül a vállait.

- Uff.. az durva.. durvább, mint az én esetem... - azért korántsem volt nagy csalódásom, hogy a titkárnőm ezt tette velem. De mondjuk ha ezt a legjobb barátom, az én esetben pedig a húgom tette volna... azt hiszem teljesen a padlóra kerültem volna.

- Hát ja..  de sok mindent tanultam belőle, például, hogy ebben a világban már nem létezik igazi szerelem. - elgondolkodva préseltem össze az ajkaim.

- Senkinek? - kérdeztem kétségbeesve, mire újból csak megvonta a vállait. - Mert ha én nekem nem lesz, oké. Elfogadom. De... annyira szeretném, hogy a húgom boldog legyen. - előredőltem és úgy néztem rá, mint aki komolyan megtudja nekem mondani, hogy ez lehetséges-e. - Vagy itt van például Greg és Holly... annyira cukik együtt! Nem akarom elhinni, hogy az övék ne lehetne igaz szerelem... - ábrándozva néztem ki a fejemből és szinte láttam magamat az esküvőjükön.

- Greg és Holly?  - ütközött meg, mire a számhoz kaptam. Pedig én idáig olyan jó titoktartó voltam, hogy árulhattam ezt el?

- Kérlek! Ne mond senkinek! A fejemet veszik! - vettem könyörgőre a figurát, mire csak halkan felkuncogott.

- Számon lakat... - emelte fel a kezeit védekezően. - De honnan veszed hogy nekik sikerülne a szerelem? - felnevettem, ezt most nem mondhatja komolyan, csak rájuk kell nézni!

- Hát nem egyértelmű! Annyira összeillenek! És egyikük sem a megcsalós típus..

- Ha csak azon múlna, akkor még nekünk is van esélyünk! - merült gondolkodóba. - Nem kellene ennél több az igaz szerelemhez?

- Hát.. kell az, hogy vonzódj hozzá... bízz benne... ehhez viszont ismerned kell eléggé...

- Én bízom benned... - vágott közbe. Nagyokat pislogva néztem rá, ezzel most mit akar érteni?

- Tessék? - kérdeztem vissza értetlenül.

- Csak számolom a pontokat, amikre szükségünk van. Én bízom benned, az utóbbi hónapokban meg is ismertelek, és vonzódom is hozzád... tehát akkor már csak a másik oldalt kell megvizsgálni.

- Te vonzódsz hozzám? - döbbentem le, és akaratlanul is végignéztem magamon. Mi tudna tetszeni neki bennem? Teljesen megőrült talán?

- Igen. Miért te nem vonzódsz hozzám?

- De, viszont attól.. - elhallgattam, mert a válaszomra egy széles vigyor terült el az ajkain. Elszégyelltem magam, lehet csak csőbe akart húzni, hogy ezt kimondassa velem?

- Bízol bennem? - a szemei úgy mélyedtek az enyémekbe, hogy teljesen a kanapéba szögeztek. Annyit hazudtam már neki, de most képtelen voltam. A kutyasimogatásra gondoltam, és a válaszom egyértelmű volt. Egy pánikrohamot előidéző lényt simogattam meg, csak azért mert ő arra kért...

- Igen... - mondtam sután, mire a vigyor még szélesebbé vált az arcán,  már ha lehetséges az ilyesmi.

- Akkor lehet egymással kéne kipróbálnunk -  a fejemet ráztam erre a mondatára. Most már biztos vagyok benne, hogy csak viccel. Ennyi hülyeséget nem hordhat össze komolyan gondolva...

- Ne hülyéskedj! - nevettem fel kényszeredetten. - Az ilyesmivel nem illik viccelni.. - mondtam korholóan, majd kinyitva a laptopomat igyekeztem elterelni a gondolataimat erről a képtelen helyzetről.

Még hallottam, ahogy motyog valamit, de én sikeresen úgy tettem, mint aki nem hall semmit, az elmémben mégis a korábban lezajlott beszélgetés visszhangzott.

Azt hiszem már nem csak én, hanem a főnököm is megbolondult...

Megjöttem!
Hogy tetszett?
Igyekszem hozni a folytatást, de a kövi rész nem a kedvencem így nehéz befejeznem.. pedig a többi már kész! :D
Köszönöm, hogy itt voltatok!

Blacky