Tehát... miért is érzem úgy hogy az életem olyan mint egy brazil szappanopera sorozat? Á, nem is tudom...

Talán mert jelenleg kettős szerepben élek, mintha én lennék az új Hannah Montana? Vagy mert van egy őrült exsógorom aki kétszer ment át a húgomon, mint egy tank? Ne talán a szexi főnököm miatt, aki a menő popsztárként bálványoz, a lúzer titkárnőjeként meg állandóan belém köt? Nem is tudom melyiket válasszam...

Idegesen markolásztam a Bogár kormányát, már egy öt perce leparkoltam, és éppen azon igyekszem, hogy erőt nyerjek arra, hogy újból Maria C. Smith-é váljak. Tegnap kaptam egy csipetet milyen is a régi életem, és mit ne mondjak egyre jobban kezdett el hiányozni. Próbáltam győzködni Millát reggel, hogy talán már nincs is szükség erre az egész álcára, de erre sírva fakadt, hogy ha a volt férje egy normális ember lenne, valóban nem lenne rá szükség, de az az ember egy pszichopata! Erre mit mondhattam volna? Igaza volt... aztán meg én is kíváncsi voltam, hogy milyen hangulatban fog megjelenni a munkahelyén. Nem ajánlottam, hogy újbóli pletykákat terjesszen róla, mert esküszöm felkísérem a tetőtérre és véletlenül hasba rúgom, hátha megtanul repülni!

Azt hiszem ez a gondolat volt szükséges ahhoz, hogy kiszálljak a kocsiból és meginduljak a munkahelyemre. Most egy egyenes bokáig érő fekete szoknya volt rajtam, rózsaszín kockás inggel, amit egy lila sállal dobtam fel... de a legjobban a sminktelen arcom és a lapos cipőm zavart. Úgy éreztem ilyenkor magam, mintha kihúznák alólam a széket, és azt várnák, hogy ne essek a popómra.

Semmi gond, Cony... hiszen ez után a szereplésed után soha nem kell Mariaként feltűnnöd bárhol is!

Legalábbis nagyon ajánlottam a kishúgomnak... mert ha egyszer lebukok nem tudom, hogyan tudnék utána az emberek szemébe nézni. Lehet létrehozok egy harmadik alteregót? Mondjuk vörös hajjal.. azt mondják az a legdögösebb hajszín.

Ezzel az elmélázással sétáltam ki a liftből és igyekeztem a helyemre. Tehát... vörös haj... leadhatnék pár kilót és lehetnék olyan nagyon vékony lány... vagy izmos! Azta... de akkor szükségem van egy tetkóra is. Mondjuk valami sablont, ilyen Coelhos idézetet, vagy olyan cik cak mintákat... De hova is csináltatnám? Lehetne mondjuk az oldalamra, ott nem olyan feltűnő, viszont akkor mi az értelme? Nem az a lenne a lényege, hogy eltérjen a jelenlegi énemtől? Talán akkor a karomon, vagy a vállamon...

- Szia! - Greg hangja hiába volt teljesen ártatlan és kedves, engem annyira meglepett, hogy a köszönését egy hangos sikoltással viszonoztam, miközben pászos hosszú szoknyámban igyekeztem ugrani egyet ijedtemben. Szerintem nem is kell mondanom, hogy nem sikerült... a szoknya olyan szűk és bokáig fogságba tartja a lábam, hogy kis lépésekre vagyok benne csak képes. Na már most ha ebben megpróbálsz ugrani egyet, akkorát fogsz hátra vágodni mint én most. Mondjuk ha szerencséd van, akkor nem egy íróasztal mellett vagytok és a kezetekkel nem sodorjátok le a fele holmit, amit rajta tároltok. Na igen... nekem nem volt szerencsém.

Nyöszörögve néztem a plafont, miközben betemetett egy fehér papírhalom.

- Úristen, Maria! Jól vagy? - hallottam meg a megtámadottam riadt hangját, majd láttam meg felém hajolni. Mit mondhatnék? Oda az önbecsülésem? Ugyan kérlek.. már rég megszökött tőlem jó messzire...

- Mirefel ijesztgeted a kolléganődet, Greg? - a főnököm mély hangja azonnal kitisztította az elmémet, és úgy ültem fel, mintha tűvel szúrtak volna meg. Bástyaként állt felettem Mr. Bunkó és tartotta felém a tenyerét. Tátott szájjal néztem fel rá, hiszen a tegnapról megmaradt mosoly újból ott függött az arcán... letaglózva csúsztattam a kezemet az övébe és éreztem meg meleg bőrének érintését. Hát, Cony.. te bolond vagy! - Jó reggelt... Maria! - emelt fel magához egy szintre és nézett a szemembe vidám csillogással. - Igaz, hogy ez a szoknya eléggé előnyösen kiemeli az alakját, de nem gondolja, hogy egy kicsit veszélyes? - a gödröcskék amik megjelentek az arcán rémiszően vonzóvá tették őt.

- Mr. Bun... vagyis Mr. Thomson, jól van? - kérdeztem félve és igyekeztem nem észrevenni, hogy majdnem hangosan mondtam ki a magamban kitalált csúfnevét... főleg úgy, hogy ha továbbra is így viselkedik, már egyáltalán nem fog rá illeni.

- A legtökéletesebben! - vigyorgott, mire az én szemeim kidülledtek. Ugye nem drogozik? Gyűlölöm a szenvedélybetegeket... egyszer volt egy alkoholista pasim, és mit ne mondjak, többet nem kérek belőlük.. nem mintha Ryan-t a pasimnak akarnám, bár ha mindig ilyen a kedve akkor talán nem is lenne olyan rossz... Hülye. Cony, te olyan hülye vagy...

Megráztam a fejem és hátrébb léptem. Igyekeztem pókerarcot vágni, de szerintem az előbb már úgy is elég sok érzelmet láthatott rajtam.

- Iszonyat jó híreket kaptam! - mondta tovább vidáman, miközben köztem és Greg között cikázott a tekintete. - A szokásos feladata lesz, ne engedjen be senkit.. egyedül Thomast hívassa be ha megérkezett. - a mondat végére elkomorult, majd egy biccentéssel elintézett engem. - Greg, te pedig gyere be, mert diktálni akarok egy szerződést.. - a fiú rögtön haptákba vágta magát és indult volna meg, mire leintette. - Előbb segíts Mariának összetakarítani, már ha halálra ijesztetted szegényt.. - mosolygott kedvesen, majd hátat fordított és bement az irodájába.

A férfival döbbenten néztünk utána.
- Szerinted drogozik? - bukott ki belőlem. Greg rám kapta a tekintetét, rögtön meg akarta cáfolni, de 5 a kérdésem.

- Remélem nem.. - mondta elhaló hangon. - Soha nem láttam még ilyen hangulatban.. - hülledezett. - Lehet, hogy szerelmes? - összenéztünk, majd egy csöppnyi hatásszünet után, egyszerre bukott ki belőlünk a nevetés.

- Előbb kezd el drogozni.. - löktem oldalba, majd röhögve guggoltunk le és kezdtük el a papirok összeszedését. Miután befejeztük, Greg bement a főnökünkhöz, miközben én leültem a gépemhez és megnyitottam a e-mail fiókom. El is felejtettem, hogy tegnap azt beszéltük meg, hogy így fogunk kommunikálni... megnyitottam az első levelem a főnökömtől, ami még tegnap este érkezett.

"Kedves Camille,
Köszönöm, hogy a körülmények ellenére ilyen készségesen áll a rendelkezésemre. Biztosíthatom arról, hogy nagyra értékeljük a munkásságát. Egyedül azt sajnálom, hogy ennek ellenére nem fogok olyan sűrűn találkozni Önnel, mert igazán kellemes társaságnak tartom, az pedig ahogy kiáll a húga mellett példaértékű. Kérem írja meg milyen feltételeket szeretne a szerződésében, és holnap már el is küldöm a vázlatát, hogy leellenőrizhesse.
Hatalmas tisztelettel: Ryan"

Egyre hevesebben dobogott a szívem, ahogy olvastam a sorokat. Időbe telt mire rájöttem, hogy én jelenleg Maria vagyok, miközben ő Camille-nek címezte ezt a levelet. Elhúztam a szám... nem baj, attól még válaszolok neki. Bezzeg ha tudná, hogy mi mind a ketten egy személy vagyunk, akkor sose bánt volna velem bunkón!

"Szia Ryan,
Miért emlékszem úgy, hogy mi tegnap letegeződtünk? Kérlek, akkor ezt tarsd is be! Sajnos a jelenlegi körülmények nem engednek személyes jelenlétet, de a holnapi nap folyamán el fogom küldeni a húgomat, hogy mérje fel a kollekciót és készítsen egy elemzést. Ezenkívül szívesen fogadom minden írásbeli statisztikát és adatot. A szerződéssel és fizetéssel kapcsolatban nincsennek különleges igényeim. Talán annyi, hogy közvetítőn keresztül veszek részt a PR menedzselésben.
Várom az adatokat. Camille"

Úgy csábított, hogy leírjam, számomra pedig a mosolya és a védelmezése esett iszonyatosan jól, viszont nem éreztem volna helyesnek. Az írásából ítélve, nagyon jó benyomást tettem rá. De tegnap nem a valódi Cony-val találkozott... A valódi Conynak nem kell parókát viselnie, és másnap nem fáj a lába a magassarkútól. A valódi Cony személyesen részt venne a munkában és már ma megjelent volna, hogy a puszta jelenlétével felkavarja az álló vizet. Ám a valódi Cony félúton elveszett és most egy mutánsként él Maria néven.

Mikor váltam ilyen szánalmassá?

Felkönyököltem az asztallapra és az állam alá tettem a kezeimet. Az utóbbi időben valóban jobb kedve volt, és fesztelenebb hangot ütöttünk meg egymással szemben, viszont a kötekedései megmaradtak... De a mai kedvessége teljesen meglepett. Oké, tegnap is jófej volt, de akkor Cony-val volt az.. ma pedig az előnytelen Maria-val. Ennek ellenére mégis azt mondta előnyös a szoknyám...

Egy szerelmes sóhaj hagyta el a számat, és rögtön észbe kaptam. Cony, te idióta!

Megráztam a fejem és kiegyenesedtem. Most komolyan én kaptam azt az idióta betegséget el, amiből lassan a húgom teljesen kigyógyul? Hát normális vagyok én? Biztos, hogy nem...

Fújtattam egyet, majd a következő személy, akit megláttam sikeresen elterelte a figyelmemet. Metsző szemekkel tartottam szemmel az exsógoromat, majd a lehető legördögibb vigyorommal köszöntem rá. A férfi egy pillanatra megállt, majd egy kurta biccentés után igyekezett tovább a folyosón, ám én örömmel kiáltottam utána.

- Thomas! A főnök látni szeretne! - megtorpant és észrevettem, ahogy ökölbe szorul a keze. Azt hiszem most éppen a kirúgására készül fel... Helyes! Legszívesebben simán kirúgattam volna, viszont amíg ki nem mondják a válást addig könnyen árthat Millának. Azt pedig egyáltalán nem akarom!

- Az a hülye ribanc! - dörmögte, ahogy felém robogott.

- Cony Smith-ről van szó? - kérdeztem ártatlanul.

- Arról.. - fújtatott. - ...meg az idióta húgáról! - megállt előttem és a telefon felé bökött, hogy jelentsem be.

- Akkor ezek szerint nem sikerült a haditerved... - ráztam sajnálkozva a fejem, majd a balkezembe vettem a telefonkagylót. - Mr. Thomson. Thomas várakozik Önre. - a férfi csupán egy gyors 'Engedje be'-vel elintézte az egészet, de a hangján éreztem a feszültséget.

- Menj be nyugodtan.. - intettem az iroda ajtaja felé, a szólított pedig úgy indult meg, mintha legalább a kivégzésére készülne. Haláli..

Elnyúltam a székemben, és kárörvendően felnevettem. Ostoba. Újból eszembe jutott ez a szó. Tehát úgy gondolja, hogy én az vagyok. Ahhoz képest mégis én tettem őt bolonddá, nem pedig fordítva. Olyan édes tud lenni a bosszú!

A legjobb érzés az volt, amikor a félig megkönnyebbült, félig dühös Tom kilépett a folyosóra. Valami feddésben biztosan részesült, mert nem volt felhőtlen az öröme. Próbáltam rákérdezni miről beszéltek, de szó nélkül ment el mellettem. Azt hiszem most megkeresi Ginát és jól kibeszéli magát neki... na de nem félek, hogy nem tudom meg. Greg biztos örömmel pletykálkodik nekem egy sort.

Ezt pedig meg is kaptam a szokásos ebédünkön, amit Hollyval közösen tartottunk minden pénteken.

- Halljátok! Soha nem láttam még ilyen menőnek a főnököt! - meresztette ránk a szemeit a fiú szinte azonnal, hogy leültünk.

- Mi történt? - kérdezte kiváncsian a kolleginám, hiszen ő még az előzményeket sem tudta...

- ...és közölte vele, hogy soha nem látott ilyen becstelen viselkedést. Az a mázlija, hogy a nők külön kérték, hogy ne rúgja ki... de ezért cserébe elvárja, hogy minden követelőzését a vállással kapcsolatban vonja vissza. Nem akarja megtudni, hogy bármivel is bepróbálkozik náluk... - úgy mondta ezt el, mintha egy szuperhősről mesélne, és a monológja végére kezdtem én is így tekinteni a férfira. Főleg az a tudat, hogy mindezt értem tette teljesen elbódított. Egy újabb sóhaj hagyta el a számat, mire mind a ketten érdeklődve néztek rám.

- Maria! - nevetett fel Greg. - Még mindig úgy gondolod, hogy a főnökünk megérdemli a Mr. Bunkó nevet? - megköszörültem a torkom és igyekeztem visszanyerni a normális énemet. Cony, szedd össze magad!

- Oké... fejlődik, de még igazán a kezdetén van annak, hogy egyszer majd Mr. Kedves-nek hívhassam... - mind a ketten felkacagtak, és úgy néztek rám mintha valami olyat látnának rajtam, amit én nem veszek észre. Rögtön a ruhámra pillantottam. Csak nem megint leettem magam? A francba.. olyan béna vagyok.

- Engedd el, Maria. - hallottam meg a lány hangját és érdeklődve kaptam rá a fejem. De hát nincs a kezemben semmi!

- Micsodát? - értetlenkedtem.

- Mr. Thomsont. - válaszolta bágyadt mosollyal.

- De hát én... - ám a szavamba vágott.

- Ő nem a mi súlycsoportunk. Valószínűleg majd egy Cony Smith-t fog feleségül venni... az olyan emberek meg egy külön kategória. - a férfi mellette helyeslően bólintott, miközben velem megfordult a világ. De hát én vagyok Cony Smith! Elfacsarodott a szívem.. ennek ellenére mégis azt szeretném, ha ezt az ügyetlen Mariat szeretné meg. Hisz ha tagadom ha nem, ez is én vagyok... jó érzés lenne, ha valaki akkor is vonzódna és szeretne ha egyáltalán nem a legjobb formámat hozom.

- Nem tudom miről beszélsz... - ráztam a fejem. Igyekeztem úgy csinálni, mintha nem találta volna pont fején a szöget. - Egyáltalán nem tetszik.. csak nyugodtan jöjjön össsze azzal a riheronggyal - szidtam saját magamat. Lehet ennél mélyebbre süllyedni?

- Ó, drágám! - hallottam meg Greg sajnálkozó arcát, majd hozzám hajolva magához húzott. - Még azt se érdemli meg, hogy rá gondolj... még a cipőd sarkához sem érhet fel Mr. Bunkó! - vigasztalása csupán annyit ért el, hogy csendben elkezdtek potyogni a könnyeim. Úgy érzem elkezdtem meggyászolni egy nem létező kapcsolatot...

Ebben a pocsék hangulatban mentem vissza az irodába. Iszonyatosan szánalmasnak éreztem magam. Ha Holly és Greg észrevették rajtam ezeket a kezdődő érzéseket, akkor Ő is észrevette? Ez olyan ciki... gimnazista koromban éreztem magam utoljára ilyen nyomoréknak. Akkoriban én voltam az iskola lúzere.. kövér és csúnya. Nem voltak barátaim, mindenki csúfolt és a fiúk állandóan belém törölték a lábukat a szavaikkal. Most teljesen olyan érzésem van, mintha megint ott lennék, és rá kellene jönnöm, hogy engem egy fiú se szerethet, és egyedül fogok meghalni 60 macska társaságában... szegények, biztos meggyászolnak majd amikor meghalok köztük. De az is lehet, hogy még ők is örülnének a halálomnak...

- Maria! - a férfias hang, ami a fejem felett hallatszott, azonnal visszazökkentett a valóságba. - Jól van? - aggódó tekintettel nézett rám, és kis híjja volt, hogy nem hittem el újból a tündérmesét, ami az én esetemben nem létezik...

- Tökéletesen. - bólintottam egy nagyot és húztam ki magam. Nem engedhetem, hogy ő is észrevegye rajtam ezeket a kusza gondolatokat.

- A húgával van valami? - kérdezte úgy, mintha meg se hallotta volna, mit válaszoltam.

- Tessék? - hülledtem le. Honnan tud a húgomról? De hiszen az Cony húga! Honnan tudja, hogy az enyém is?

- A húga.. - forgatta meg a szemeit és a kezeivel az asztalomra nehézkedve lehajolt hozzám. - Mondta a múltkor, hogy együtt laknak, mert aggódik érte.. valami szerelmi bánatról beszélt.. - a szívem hevesen kezdett dobogni, ez a kellemetlen alak honnan tud ilyeneket? Lebuktam! De hát mikor? Ahogy látta az értetlen fejemet, tovább folytatta: - Tudja, akkor mondta amikor lehányt engem meg a kocsimat. - és mindezt egy olyan kaján vigyorral mondta ki, hogy rögtön eszembe jutott minden. Az arca közelsége és az emlékek pedig olyan zavart okoztak nálam, hogy nem sokon múlt, hogy a fülem tövemig elvörösödjek...

- Ja.. hogy a húgom! - kezdtem gyorsan témát terelni. - Jól van.. a körülményekhez képest nagyon jól van. Igazán büszke vagyok, hogy ilyen könnyen talpra állt.. - hadartam gyorsan és kezdtem matatni az asztalon, de ez láthatóan nem volt jó ötlet. Mert ahelyett, hogy felegyenesedett volna és visszahúzta volna a fejét a csigaházába, továbbra is velem szemmagasságban tartotta és mosolyogva figyelte az arcom. Mit akar tőlem ez a perverz? Főleg itt nyilvánosan? A gimi jutott eszembe, meg a fiúk akik szórakoztak velem. Na abban biztos lehet, hogy nem hagyom mégegyszer senkinek sem, hogy gúnyolódjon rajtam. Azóta senkinek sem engedtem, hogy zavarba hozzon, és ez továbbra sem fog változni!

Higgadtan húztam ki magam, és komoran néztem a mosolyával farkasszemet. Ő törte meg a csendet:

- Hallotta a Thomas esetet? - azt hiszem megint olyan fejet vághattam, amiről leolvasta, hogy sikeresen összezavart. - Ne akarja beadni, hogy Greg nem mesélte el.. - a mosolya. Elképesztő milyen barátságossá varázsolta. - Aztán meg elég feltűnő, ahogyan gyűlöli azt a srácot. Tényleg! Miért is utálja Thomast? - vonta össze érdeklődve a szemöldökét, miközben továbbra is vigyorgott.

Tátott szájjal meredtem rá. Lebuktam! Most már teljesen biztos voltam benne, hogy tudja.. Tuti! Azért csinálja ezt az egész színjátékot! A francba... na most légy okos, Cony!

Köszönöm szépen a sok pozitív visszajelzést!
Őszintén mondva nagyon szeretem ezt a történetem, és remélem ti is annyira élvezitek olvasni, mint amennyire én megírni.
Köszönöm, hogy vagytok!
Blacky