- Nem! - ráztam a fejemet hamiskás mosollyal. - Ilyet tuti nem csináltam. - mondtam tagadólag, de igazából csak magamat próbáltam nyugtatni. Kérem, mondja valaki, hogy nem igaz, hogy egy félóráig az asztalon lévő vázával beszélgettem, végül összevesztem vele és összetörtem...

- Pedig így történt. - rántott vállat könnyedén Greg, majd beléptünk az előttünk kinyíló liftbe. - Olyan magabiztosan viselkedtél az elején, azt hittem tudod, hol van az alkoholhatárod, de azt hiszem kicsit túlzásba estél aznap.. - nevetett fel a férfi én pedig legszívesebben jól lecsaptam volna.

- Most komolyan, ezt kapom tőled? - mondtam megjátszott felháborodással. - Amikor inkább meg kellene köszönnöd, hogy segítettem neked a Holly ügyben. - grimaszoltam rá és vágtam durcásan karba a kezeimet. Greg megforgatta a szemeit, jelezve, hogy egy kicsit drámázok, de mivel számomra ez volt az idáig bevált hasznos eszköz előszeretettel használtam. - Igazán mutathatnál legalább empátiát az irányomba, ha már akkor nem vigyáztál rám.. - mondtam továbbra is a magamét. A férfi csak nevetett rajtam, ami megnyugtatott, mert valójában nem szerettem volna sértegetni, csak valahogy muszáj volt kiadnom a bennem dúló feszültséget. Vállalta az áldozat szerepét, és ezért hálás voltam. Minden emelettel feljebb kerülve, egyre jobban kezdtem el szorongani.

Mégis mi bajod, Cony? Estél már át nagyobb 'műtéteken' is... mondjuk amikor két teljes napig ébren voltam - hála a rengeteg kávénak - és képes voltam beszédet tartani a Nike kollekció ünnepi estjén... Igen, a beszédet elmondtam, de leigyekezve a színpadról akkorát zakóztam a gyönyörű estélyimben, hogy a dekoltázsomnál elszakadt az anyag, ezzel a köldökömig ért a kivágás... és le kellett még tudnom legalább 3 órát a partin. Megoldottam.
Mondjuk akkor csak a körülöttem legyeskedő férfiakat kellett leráznom. Bár bevallom egy kicsit rosszul érintett a kép az esésemről, ami sikeresen eljutott a kollégáimhoz...

Ekkor kinyílt az ajtó. Egy nagyon mély lélegzetet vettem. Ebből is ki fogok mászni... Greg halványan megszorította a kezem és a karjára helyezve végig kísért az asztalomig. Ez is egy hatalmas piros pont a számlájára. Komolyan mondom engem lep meg a legjobban, hogy ilyen könnyedén mer velem mutatkozni. Mondjuk az is lehet, hogy csak én fújom fel annyira... hiszen már megtettünk három lépést és senki még pillantásra sem méltatott.

Igen... úgy látszik még gondolatban sem szabad elszólnunk magunkat. Már majdnem rákanyarodtunk az asztalomra, amikor meghallottam valaki lépteit a hátam mögött.

- Jó reggelt partiarc! - köszönt Gina, amikor szemünk összetalálkozott. - Komolyan! Már csak azért megérte elmenni a partira, hogy lássam te mennyire tudsz bulizni... - a szavait úgy formálta, hogy dicsérjen, miközben a hangsúlyában éreztem a merő gúnyt.

Tipikusan olyan mosolyt eresztettem rá, amit akkor használunk, amikor valakivel kölcsönösen utáljuk egymást, de a körülményeink miatt muszáj jópofiznunk egymással.

Visszaakartam szólni, de amikor megláttam mellette a kedves unokatestvérét, egyszerűen képtelen voltam magamban tartani az érzéseimet. Undorral grimaszoltam felé és felemelt fejjel fordítottam el róluk a tekintetemet. Hallottam, hogy összesúgnak és felnevetnek rajtam, de visszafogtam magamat és méltóságteljesen leültem a székemre. Nem szabad hagynom, hogy kihozzanak a sodromból, így is elég fele kell oszlatnom a figyelmemet.

- Ügyes voltál. - paskolta meg a vállaimat Greg, felocsúdva néztem fel egy 'most ezt komolyan mondod?' nézéssel. - Nem öltek meg, és ami a legfontosabb te sem öltél meg senkit. Pedig néha, ahogy Tomie-ra tudsz nézni.. - húzta el a száját. Megforgattam a szemeimet. Most ő drámázik. Sajnos túlságosan könnyen tanul...

Nevetve intett nekem, majd belépett a főnöke irodájába. Számomra furcsa volt, ez a kettős titkár szerep. Persze tudom, hogy én vagyok a madárijesztő az ajtaja előtt, és a valóban feladatokat elvégző személy pedig Greg. Amúgy sajnálom szegényt, mert pontosan tudom milyen fárasztó lehet egy munkamániás asszisztensének lenni. Ugyanis egy pár hónappal ezelőtt még én is munkamániás voltam és nekem is volt kit ugráltatnom, minden apróság miatt. Régi szép idők...

Ahogy a mai napirendet vizslattam, megjelent felettem egy árnyék. Érdeklődve pillantottam fel, majd hőköltem meg, amikor felismertem Mr. Tomsont velem szemben állni. Érdeklődést színlelve húzta fel az egyik szemöldökét, majd lezseren zsebre dugott kezeivel engem nézett.

- Jó reggelt, Miss Smith! - mondta túlságosan udvariasan, miközben az arca csupa kutatás volt. Sosem szólított még így, és valamiért most ezt a szájából hallva olyan érzésem támadt mintha Cony Smith-nek köszöntek volna.

- Jó reggelt. - mondtam félve. Igazából olyan zavarba ejtően vizslatott, hogy csak súlyos másodpercek múlva esett le, hogy vajon miért teheti ezt. Azért elég komoly indokai vannak, hogy most úgy néz rám, hogy vajon képes volt-e két nap alatt kijózanodni a péntek estéből ez a nőszemély? Hát ha lenne benne elég mersz és megkérdezné, akkor tudnám jelenteni, hogy köszönöm szépen józan vagyok, de mivel ez nem történt meg így maradt a szürreális szemezgetésünk.

- Sikerült kipihennie magát? - szólalt meg végül és engedett a kissé merevvé vált tartásán. Óvatosan bólintottam, mire lassanként egy félmosoly kúszott az ajkaira. - A kocsimnak is szüksége volt erre a két napra, hogy regenerálódjon. - pajkos pillantása elárulta, hogy játszadozik velem. Az alsó ajkamba haraptam és igyekeztem irányítani az arcom pirosságát. Légyszi ne vörösödj el...

- Kár, hogy maga nem azt tette a hétvégén, magára is ráfért volna... - mosolyogtam megjátszott bájjal, amin felderült az arca és válaszra sem méltatva, nevetve ment az irodájába. Valójában nem tudom miért kötöttem bele, de valahogy ez reflex volt a számomra... még ha igazából nincs is jogom hozzá, mert inkább hálásnak kellene lennem neki. Valószínűleg a legtöbb személy nem vette volna ilyen könnyedén, hogy megajándékozom a gyomrom félig megemésztett tartalmával. Ebbe a gondolatba beleborzongtam és eldöntöttem, hogy innentől kezdve befogom a számat és egyedül a célomra koncentrálok. A húgom exférjére.

Ez is idegesített. Millának nem mondtam, de Greg elejtett nekem egy-két szót arról, hogy Tom eléggé feltűnően flörtölt egy számára ismeretlen vendéggel, és nagyon úgy tűnt neki, hogy elég közelről ismerik egymást... Bosszantó. Nekem is akkor kell egy kis bátorítót innom és szétcsúsznom, amikor lehetőségem lett volna bizonyítékot szerezni a férfi ellen.

A hetek lassan teltek, és én már csak akkor ocsúdtam fel, amikor kiderült, hogy már egy hónapja állok a férfi alkalmazásában. Mivel próbálom visszafogni magam, ezért ő még könnyedebben kötegszik velem, amit láthatóan nagyon élvez. Persze én meg azokat a pillanatokat élvezem, amikor meglát engem beszélgetni az anyukájával. Olyankor borzasztóan zaklatott feje van, és már alig várja, hogy el tűnjön a közelemből... Neki kínos, számomra meg vicces. Nagyon vicces.

Ahogy azonban a évadzáró partin bemutatott legújabb modell kampánya előre haladt, úgy vált Mr. Bunkó egyre feszültebbé. Rengeteg megbeszélésre járt és meglepően sok személy jött személyesen az irodájába. Mivel az én hatásköröm nem nyúlt el odáig, így csupán azzal az információval tudtam magyarázni a helyzetet, amivel Greg szolgált nekem. Ő pedig nem igazán volt készséges... elmondása szerint legalább velem ne kelljen a munkáról beszélgetnie.

Mondjuk, ami számomra lejött, hogy nem sikerült úgy a marketing reklám, mint szerették volna. Hiába vannak jó véleménnyel a telefonról, a kicsivel később kiadott konkurencia újítása sokkal nagyobb figyelmet kap a közmédiában. Halkan megsúgom, hogy teljesen megértem miért... Annak a marketing tervét én alapoztam meg, az volt az utolsó munkám a cégnél, és valójában csupán az én általam leírt pontokat kellett követni. Persze nem akarom fényezni magam - bár lenne mire, mondjuk a jelenlegi külsőmre nem... - de most már értem miért akart annyira engem annak idején Mr. Thomson. Ahhoz képest, hogy Gináék milyen nagyra vannak magukkal, rengeteg olyan praktika, tapasztalat hiányában vannak, ami a valódi siker kulcsa.

Ilyenkor azért egy kicsit vágynék nagyobb hatáskörre, mert így hiába érdekel a téma, nem tudhatom meg, mi az amiben hibáztak és, hogy min kellene változtatni. Mondjuk, ha változtatásoknál járunk, akkor szerintem mindenképpen Tom és a ribi uncsija kirúgásával kellene kezdeni... jó, tudom elfogult vagyok... ennek ellenére szívesen megtenném...

Aminek viszont örültem, hogy a kishúgom képes volt egy félév kihagyás után folytatni az egyetemet. Mondjuk szó se róla rengeteget tanul és állandóan magol, ha körülöttem mászkál is, de persze azért az én napi vagy heti cikis sztorijaimat mindig élvezettel hallgatja. Egyedül, amikor a válás kerül szóba komolyodik el, és úgy érzem a szíve mélyén még nem engedte el azt a mihaszna semmirekellő fajankót...

Egyik ebédszünetben felhívott, pont Greggel és Hollyval ebédeltünk - szigorúan csak az épületben -, amikor izgatott hangon közölte velem, hogy hatalmas híre van. Nagyon fel volt dobódva és csak annyit hajtogatott, hogy végre minden megoldódott. Persze ebből a halandzsából semmit sem értettem, így megbeszéltem vele, hogy majd munka után mindent elmesél.

- Ki volt az? - nézett rám Greg. Egész hívás alatt figyelte a tanácstalan arcomat, talán még azt is hitte rossz hírt kaptam..

- A húgom. - rántottam vállat. - Kissé hiperaktív és néha úgy hadar szavát sem értem.. - vakartam gondolkodón meg a halántékom. Valójában nem jutott más eszembe, csak hogy bizonyítéka van a férje ellen. Hiszen mi másra érti, hogy megoldódik? De a válásról sose beszélt még ilyen lelkesen... csak nem beszedett valamit, és bepörgött?

Megráztam a fejem, mielőtt elkezdeném látni magam előtt, ahogy a kistestvérem eszméletlenül fekszik a lakásom padlóján, miután beszedett egy csomó ismeretlen pirulát. Újból csak megráztam a fejem.. nem, hiszen most beszéltem vele... biztosan jól van.

- Hány év van köztetek? - nézett rám a félszeg Holly. Elmosolyodtam. Valahogy mindig mosolyognom kellett, ha ránéztem.

- 7 év... régebben meglátszódott a korkülönbség, de azt hiszem az utóbbi időben sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. - magam sem értem, hogy a megszokott egy szavas válaszaim helyett mostanában miért beszélek ki olyan mellékinfókat, amit nem is kérdeztek...

- Én jelenleg nem állok szóba a bátyámmal. - forgatta meg a szemeit Greg. Érdeklődve meredtünk rá, mire azonnal folytatta a monológját. - Néha olyan.. olyan irigy tud lenni. - mondta bosszúsan. - Gyerekkorunkban is ilyen volt, de azt hittem mára már kinőtte... - láthatóan nagyon felbosszantotta az ügy.

- Mi történt köztetek? - kérdeztem ártatlanul. A férfi, mint aki csak erre várt kezdte el sorolni.

- A bátyám ismeri Cony Smith PR-ost... tudjátok, akit a főnök életre-halálra kutat.

- Kutat? - kérdeztem vissza értetlenül. Nagyot dobbant a szívem a nevem hallatán, és kisebb pánik fogott el. - De hát minek?

- Maria... - legyintett rám. - Látszik, le vagy maradva.. a megbukott marketing miatt próbálja a főnök megszerezni ezt a nőt. Ő a legjobb a szakmában, ha valaki tud segíteni, az egyedül ő... - megmelengették a szívemet ezek a szavak, bár számomra még mindig kétes volt ez a történet.

- Akkor mi a probléma? - értetlenkedett most a szőke leányzó. - Ha van ki segítsen, akkor igazából csak meg kell tudni fizetni... - rántott vállat. - Ha tényleg ilyen nagyágyú, biztos szereti a kihívásokat.. - sután lapultam közöttük, és vártam arra, vajon mi fog ebből kisülni.

- Az, hogy felszívódott. - tette szét a kezeit Greg és nézett ránk teljes kétségbeeséssel. - Senki nem tud róla semmit. - felsóhajtott. - Mr. Thomson Tom-ot bízta meg a feladattal, hogy kerítse elő, de jelenleg semmi. A főnök meg irtó dühös...

- És ennek mi köze a bátyádhoz? - szólaltam meg én is, nehogy feltűnővé váljon a hallgatásom.

- Hát hogy ő ismeri, és azt is tudja, most hol van... mégse hajlandó elárulni nekem.. - fújtatott dühösen, én pedig oldalra döntött fejjel elgondolkodtam. Valaki tudja mit csinálok? Kétlem. A húgomon kívül senki sem tudja... még anyáék is úgy tudják, hogy elmentem egy kicsit fizetetlen szabadságra, hogy kipihenjem magam.

- Hogy hívják a tesód? - kérdeztem automatikusan. Gregnek először felszaladtak a szemöldökei, de azért megmondta.

- David King. - újabb töprengés következett. Sehogy sem akart beugrani ki lehet ő... - Talán ismered? - kérdezte hitetlenkedve. Azt kell mondanom, őszintén ráztam meg a fejemet.

- Rajtad kívül nem ismerek több Kinget...- nevettem fel. - De honnan ismeri azt a Cony Smith-t a bátyád? - kérdeztem kíváncsian. Reméltem, hogy talán eszembe jut valami emlékfoszlány vele kapcsolatban...

- Együtt végeztek az egyetemen, majd ugyanannál a cégnél kezdték a karrierjüket..

- Ne már! - szóltam közbe. - A tesód, az a David King? - nevettem fel. Hát ez elképesztő!

- Mi az? Mégis ismered? - szaladtak fel értetlenül a szemöldökei.

- Persze, hiszen ő... - és akkor leesett. Jelenleg Maria C. Smith-ként nem igazán ismerhetem Cony Smith ősellenségét és örökös riválisát. Persze valójában meg se közelített soha, viszont örömmel használta fel az eszközeit ellenem. Annak az átok ficsúrnak az öcsikéje az én jó Greg-em. Elképesztő! - hiszen ő... - kezdtem el dadogni. - nagyon híres a szakmában. - mondtam végül.

- Jaj, ne kezd te is! - duzzogott a férfi. - Mindig is ő volt a jobb kettőnk közül és rohadt nagyon élvezte.. - forgatta meg a szemeit, a hangjában erősen bujkált az e miatt való sértettség.

- Szerintem azonban te ezerszer jobb ember vagy.. - mondtam neki bátorítólag, ami láthatóan kicsit megnyugtatta őt.

Amikor a lenti büféből felfele igyekeztünk és felértünk az emeletre egy meglepő jelenségre lettünk figyelmesek.

- Nem érdekel! - mondta kikelve magából Mr. Thomson. Az irodájában volt, mégis mindent lehetett érteni. - Kellett magának a húgával kavarnia... Maga a hírszerzőnk. Az ön feladata, hogy felkutasson bármit, amit kérek. Már pedig én Cony Smith-t akarom. Azonnal! - ordított. - Két napja van. - szinte láttam magam előtt ahogy felmutatja pontosan annyi ujját. - Vagy különben kirúgom... - mondta még végszóként.

Greggel és Hollyval összenéztünk. Azt hiszem valaki még az enyémnél is nagyobb felmosásban részesült... A mondottak alapján pedig nem lehet más, csak a képzeletemben rengetegszer megkínzott exsógorom...

Épphogy csak leültem az asztalomhoz egy meggyötört alak lépett ki az irodából. Óvatosan bezárta maga mögött az ajtót, majd olyan idegtől égővé vált az arca, hogy engem is meglepett.

- Idióta ribanc. - sziszegte maga elé, miközben kezei ökölbe zártak.

- Mi a baj Tom? - kérdezte kíváncsian Greg. A szólított ránk kapta a tekintetét, láthatóan csak most esett le neki, hogy mi is itt vagyunk...

- Semmi csak az a.. - idegesen csapott a combjára. - A rohadt exem még most is kísért... - grimaszolt, miközben a hajába túrt. - A főnök azt akarja, hogy kerítsem elő neki azt a hárpia Cony-t.. - megborzongott a nevem kimondásával, mire azonnal felszaladt a szemöldököm. Folytasd csak folytasd... főleg ha nem szeretnél többé az eredeti fogaiddal rendelkezni. - Az exem nővére és állíthatom hisztisebb mint a húga.. - megforgatta a szemeit, majd legyintett. - De szerencsére mindkettő ostoba... így ezt is könnyedén meg tudom oldani... - azzal kiegyenesedett és elment. Úgy érzem, így utólag nem örül, hogy velünk beszélte ezt meg, de mivel mi voltunk kéznél valakinek muszáj volt kiadni a magában lévő feszültséget.

Gúnyos mosollyal néztem utána. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy fog rávenni, hogy tegyek neki szívességet.. kis idióta. Örömmel fogom kirúgatni és még integetni is fogok neki. Még hogy ostobák vagyunk! Ő az ostoba, ha azt hiszi, hogy képes lesz ezt megoldani...

Erősen visszafojtottam magamban egy gonosz nevetést miután kiléptem a társas házam liftjéből. Isten a tanúm rá mindent megtennék, hogy bizonyítékot szerezzek a férfi ellen, de az sem fog nagyon zavarni, ha nem kell többet ebben a maskarában lennem és újból kiszőkülhetek! Bár pedig, ha kirúgják, nincs miért ott maradnom...

Jókedvűen nyitottam be a lakásomba, és már alig vártam, hogy ezt is elmeséljem a kishúgomnak. Szerintem ő is viccesnek fogja találni a helyzetet, hogy most utánam fog koslatni Tom.

Amint meghallotta az ajtónyitódást, egy hatalmas vigyorral jelent meg előttem Milla. Ó, tényleg! Hiszen neki is van mit mesélnie nekem!

- Csak, hogy megjöttél.. - ragadta meg izgatottan a kezemet és kezdett beljebb húzni a nappaliba. - óriási hírem van - harapott rá a vigyorára. Leültetett a kanapéra ő pedig velem szembe a dohányzóasztalra tehénkedett. Hogy én hányszor megmondtam már neki, hogy azt nem ülésre találták ki...

- Siess.. nekem is van mit mesélnem.. - helyezkedtem el kényelmesen a párnák között és húztam fel a lábaim. Ahogy a testvéremet ismerem annyit fog beszélni, hogy én addigra elfelejtem mit akartam mondani...

- Annyira boldog vagyok, Cony! - hangja egy oktávval magasabban hangzott és éreztem ennek fele se tréfa. Ha azt mondja, hogy megint szerelmes, esküszöm lecsapom. - A délelőtt felhívott Tomie... - a név hallatán megmerevedett a nyakam. Hogy ki? Amióta 'kiábrándult' belőle csak Thomas-ként említette... nagyon rossz előérzetem van. - Elmondta, hogy szeretne velem beszélni.. elhamarkodottnak látja ezt az egészet. Bocsánatot kért.. és találkozni szeretne velem. - felvihogott, mint a legtöbb utálatos idióta liba és szinte láttam magam előtt, hogy újból elveszítem.

- Mond, hogy te nem fogadtad el... - néztem lesújtva rá és erősen próbáltam szuggerálni a helyes válasz kimondására.

- Persze, hogy nem.. - forgatta meg a szemeit. Azt hiszem ekkor egy hatalmas kő vagy inkább hegy esett le a mellkasomról. Hah... azt hittem már megint beleesett a csapdájába. - Elérhetetlenként viselkedtem, azt mondtam talán... flegmáztam meg ilyenek.. ez után hívtalak fel. - mutatott rám. Reméltem, hogy ennyi a történet, de ő mégis tovább folytatta. - Aztán megint felhívott. Már ekkor nehezebben tudtam visszafogni az izgatottságomat, olyanokat mondott, hogy legszívesebben sikítva őrjöngtem volna a boldogságtól. -még itt is próbáltam reménykedni, hogy megmarad a történet végén az elutasítás, bár azért kezdtem félni. - Szerelmet vallott.. - mondta romantikus sóhaj kíséretében. - elmondta, hogy nem akar elveszíteni és még ma visszavonja a válási kérelmet.

- Te pedig ennek nagyon örültél, de közölted, hogy nem lehet köztetek semmi, igaz? - kérdeztem félve és szinte könyörögtem neki.

- Úristen, Cony dehogy! -rázta a fejét értetlenül. - Nem érted? Nem fogunk elválni, adunk még egy esélyt a kapcsolatunknak! - olyan naivitással beszélt, ami megrémisztett. Döbbenten néztem rá... újból fényévekre éreztem magamtól.

- Milla, ne csináld! - hajoltam előre és kaptam el a lány kezét. - Ezt csak azért teszi mert jelenleg ez az érdeke, de utána... - megcsuklott a hangom, nem akartam neki fájdalmat okozni, de vannak dolgok, amiket ki kell mondani. - újból el fog hagyni. Nem szeret. Emlékszel miket vágott a fejedhez egy hónapja? Hiszen teljesen tönkre tett... - hiába magyaráztam Milla csak a szemét forgatta. Ne már.. hova lett a józan ítélőképessége? Hiszen ezt már egyszer eljátszotta vele!

- Fejezd be! - nevetett fel, majd leült mellém. - Köszönök mindent Cony... nem tudom mi lett volna velem nélküled, de... hidd el ez most komoly. - olyan mosollyal nézett rám, hogy legszívesebben sírva fakadtam volna. - Ma este 7-kor találkozunk... - az órára pillantott. - Öltözz, mert te is jössz. - kacsintott rám. - Gondoltam, hogy egy kicsit fel fog zaklatni, ezért úgy gondoltam, ha majd a saját szemeddel látod, hogy megváltozott, akkor megnyugszol... - azzal felpattant mellőlem és indult jól kiöltözni az idáig hitt ex férjének.

Eszembe jutott a ma délutáni beszélgetés a kis ficsúrral. Le ostobázott, mind engem mind a húgom... Szóval erre gondolt. A kis mihaszna megbánja még azt a napot, amikor kikezdett a Smith nővérekkel. Még szép, hogy én is elmegyek a randijukra! Már csak azért is, mert pontosan tudom, hogy miattam csinálja ezt az egészet. Azon se lepődnék meg, ha az ő ötlete lett volna, hogy tartsak én is velük...

A testvérem másik őrült ötlete az volt, hogy mondjunk el mindent rólam és a beépített ügynök szerepemről a 'párjának'. Elég határozottnak kellett lennem, de végül sikerült erről lebeszélnem... még csak az kellett volna, hogy elveszítsem az egyetlen fegyveremet a férfi ellen.

Ezek ellenére be kell vallanom, hogy volt egy jó dolog ebben az őrületben. Még pedig, hogy újból felhúzhattam egy dögös ruhát, hozzápasszoló magassarkúval, agyon sminkelhettem az arcom és szőke parókával takarhattam el a bongyor tincseimet. Aztán meg az sem volt utolsó, hogy újra beleülhettem a kényelmes BMW-be. Belenéztem a hátrapillantóba és tudtam, hogy most eljött az alkalom, hogy személyesen kiheréljem azt az idiótát, aki képes így játszadozni a kistestvérem érzéseivel.

Olyan feszültség volt bennem, hogy egész oda vezető úton nem szólaltam meg. Persze Milla csak beszélt és beszélt, én pedig néha betömtem volna a száját... Komolyan, hogy képes ilyen hiszékenynek lennie? És miért épp most történik ez velünk, amikor már kezdett minden rendeződni Milla körül? Minden egyes gondolattal egyre nőtt bennem a harag és éreztem, hogy nem lesz ennek a találkozónak jó vége. Volt egy előérzetem, hogy jelenlegi állapotomban képes lennék kórházba küldeni az ő drágalátos férjecskéjét. Ami érdekes volt, hogy erősen elgondolkodtam azon, hogy miképpen tudnám majd megúszni az esetet...

Mikor megérkeztünk, kihúztam magamat és úgy vonultam be az étterembe Millával az oldalamon, mintha az enyém lenne az egész kóceráj. Legalábbis erősen próbáltam így viselkedni. Ostoba. Visszhangzott a fejemben. Megmutatom én neki, ki az ostoba!

Amikor beléptünk a puccos helyre, Milla nem is tudta rejtegetni az izgatottságát. Közölte, hogy milyen néven van foglalás, mire a pincér mosolyogva mondta, hogy már várnak minket.

- Cony! - karolt belém a testvérem. - Olyan boldog vagyok! - fanyar mosolyt eresztettem felé. Édes, kicsi húgom, ha megint összetörik a szíve- ami szinte biztos - valószínűleg az enyém is vele fog törni. - És hallottad, hogy a külön termet foglalt nekünk..? - suttogta izgatottan miközben a pingvinnek öltözött alkalmazottat követtük.

Még ekkor sem válaszoltam neki. Azt hiszem akkor sikeresen letörtem volna a lelkesedését, már pedig nekem már megvolt a haditervem, hogyan fogom megmutatni Millának, hogy milyen ember is az ő drágalátos ura..

Ám azt hiszem minden eddigi tervem elszállt, amikor benyitottunk a hangulatos kisterembe. Egy nagy asztal volt középen, ami négy személyre volt terítve.. és nem egy, hanem két személy várakozott ránk. Értetlenül kapkodtam a tekintetem a többieken, és egyre dühösebbé váltam. Láthatóan a kishúgomat nem hatotta meg a főnököm jelenléte, örömmel szaladt a volt sógorom karjaiba, miközben én szidtam a könnyű vérét, hogy képtelen egy kis tartással rendelkezni...

Mr. Bunkó rám mosolygott én pedig hirtelen azt se tudtam melyik földrészre deportáljam magamat.