A csönd imája
Elvarázsol egy néma,
tenger-kéklő dallam,
elsodor a messzeség.
Szikrákat szór a hajnal,
s a magány szomorúan,
csöndben átölel.
Elmúlt száz elkárhozott
hajnal, küzdelem és a
kínzó látomás,
de bennünk ég a tegnap,
s ketten bámuljuk majd
a holnap csillagát.
A csönd imáját rebegem érted,
térdem feszül a
vágyak templomán,
titkaink tüzét
álmodjuk újra,
halkan, senkinek, csöndesen.
A füstbe fúló rongyos,
szelíd perceinket,
megfojtja az áhitat,
átfonva a gyors időt,
új hűséget gerjeszt,
várva jobb másikat.
Felsóhajt kíntól az
alkony, s a büszkeség
ódon templomán,
én leszek az, aki
őrzött titkaidért a csöndnek,
elmond érted egy szebb imát.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top