Az arca elé kapta a kezeit ahogyan emelkedtek, és még sikítani sem volt ideje de máris elengedték őt a szorongató kezek és megint szárazföldet értek lábai.  Bár sejtette hogy nem egy megmagyarázhatatlan csoda történt, mégis elnyomott maga elé egy halk "köszönöm Istenem"-et, s félve nyitotta ki a szemeit. Az erdőbe voltak, nem messze a bázistól.A lehulló őszi falevelek most ha lehet még jobban szállingóztak lefele a bizonytalan landolás miatt.  Vasember pár lépésnyire állt a nőtől, nekidőlve egy fának. Magabiztosnak akart tűnni, de valójában fájdalmai voltak, és alig bírta magát tartani. Sorillia nagyra nyílt szemekkel nézett rá, mintha az arany- vörös páncélos lenne a világ nyolcadik még fel nem fedezett csodája. Nem véletlen, hisz Sor egy súlyosan sérült embert látott maga előtt, nem az ellenséget, így előre is lépett hogy jobban megnézhesse a beszakadt páncél alatti nyílt sebet. 

- Kösz hölgyem, de kösz nem. - Vágta rá szinte azonnal a páncélos. - Azt hiszem maga és a társai már így is eleget tettek értem.- Érkezett a sercegő hang a sisak alól. 

- Nem akarom bántani.- Sóhajtotta a nő és feltette a kezeit a beszéd közben hogy láthassa a férfi hogy nincs nála semmi fegyver. -  Segíteni akarok. Sok vért vesztett...  Kérem.. csak engedje hogy megnézzem. Orvos vagyok. 

- Nem látta a társaimat? - Kérdezett rá Stark, rá se rántva a nő szavaival. Nem azért mert nem érdekelte, pusztán mert alig fogta fel őket. Össze volt zavarodva, és olyan erős fájdalmat érzett, amit már nagyon-nagyon régen nem. A világ körülötte most sokkal haloványabb volt, a nő hangja szinte távoli suttogás volt számára. A bal ,kezével próbálta megfogni a sérülését, de a fém kesztyű érintkezése egy nyílt sebbel,  ha lehet csak még rosszabbá tette az egészet. Felszisszenve húzta vissza szinte azonnal a kezét, és nézegette azon a vért.   

- Nem..öhm.. szerintem elmentek...- Szólalt meg halkan Sor, kissé bizonytalanul, és körbe is pillantott maga körül, nehogy valahonnan előkerüljön hirtelen még több Bosszúálló. - ... de nem hinném hogy örökre eltűntek innen..sajnos.. - Tony ebben a pillanatban dőlt le a földre hirtelen egy nyögéssel, s az eget nézte a sisakon keresztül. Habár nem sokáig volt rajta az utóbbi, mert lassan leszedte magáról,eldobta valahova messzire aztán csak feküdt ott, sápadtan. Sor nyelt egyet, majd leült mellé a földre. Bár távolságtartóan tette ezt, sejtve hogy Tony reakciója nem éppen lesz kedves feléje irányulva.  

- Úgyis visszatérnek értem... - Kezdte el a férfi halkan. - Mindenkinek fel fog tűnni hogy nincs ott a nap hőse... és ha visszajönnek totál bosszút állnak értem. Ezt már borítékolja...bár nem működik szinte semmi.. bedöglött a kommunikácó is.. a nyomkövetőm is kikapcsolt..  

- Mr Stark.. nem akarok közbeszólni, de meg fog halni..- Nézett a szemébe a nő aki tudta milyen az ha az alapvető funkciói a testnek lassacskán leállnak, és már vette is az erre utaló jeleket, a pánikot, a halk beszédet... -   muszáj lesz.. leszedni magáról ezt az istenverte páncélt még mielőtt.. 

- Az istenverte páncél jól működne ha a maga kedves kis barátja nem lőtt volna rám azzal a flancos, tunningolt golyószóróval! - Sor csöndbe maradt, és közben gondolkodott. Agya folyamatosan a megoldást kereste, így megpróbálta félre dobni Stark idegesítő szitkokzódását. De Jhonról volt szó, így az most nem ment.  Semleges próbált maradni, de be kellett hogy lássa hogy Tony Stark meg akarta ölni Jhont. Az ő vőlegényét. Az egyetlen szerelmét, aki miatt megérte élnie ebben a világban... 

- Jhon nem tudta mivel lő magára! - Kiáltotta vissza dühösen, és inkább el is nézett valahova a bokorba mintha egy szörnyeteg felett ülne. - Ő nem tehet semmiről! Ő ártatlan! Maguk! Maguk akartak megölni mindenkit! És őt is! 

- Persze... Szegény fiú ez a Jhon...Ugyan már, ne nevettessen drágám... Nem vagyunk szentek, de nem akartunk megölni senkit se szánt szándékkal! Az a maguk palettája...Mi jó fiúk vagyunk.  - Pillantott a nőre Tony. 

- A jó fiúk nem ölnek embereket! 

- Néha ha harcolsz, az ellenség vissza üt. Apám mondta ezt mindig, és tudja mit? Igaza volt az öreg hűtőháznak.. 

- Hagy segítsek! 

- Maga az adatbázis szerint a "csodák doktora"... Ha jól sejtem a csodálatos kísérleteibe  emberek haltak bele.. miért lennék én is tengeri malac egy olyanba? 

- Az.. más volt! Azok az emberek megadták az engedélyüket arra! 

- Oh, biztos örömmel és élvezettel tették ezt, nem? ...És kérem, ne próbálja bemesélni nekem hogy a Hydra mennyire jó! Az egyikük ugyan ezt próbálta mikor elfogtuk pár nappal ezelőtt...és majdnem megölt egy ártatlant amikor kiszabadult. Szerencsére megállítottam. És elcsacsogta hogy itt vannak..  - Sor akkorra már teljesen felhúzta magát. A férfi öntelt volt még sérülten is, makacsul bizonygatta a saját igazát és most ez..tudta hogy ki volt az akit elfogtak és nem tért vissza. A társa, akivel együtt dolgozott. Tudta hogy mi volt a neve, ismerte őt mint a tenyerét.. és Sor egyébként nyugodt agyát most hirtelen átvette a düh. Még soha nem érzett ilyet, különösen egy sérült ember ellen. 

- Tudja mit, remélem hamarosan feldobja a talpát Mr Starkt! - Kiabálta oda, majd közelebb húzódott. - Eltette láb aló Jent, most pedig Jhont próbálta. Nem érdemel segítséget! - Folytatta és dühből ráütött a sérült bordáira. Tony egy hosszú pillanatra lehunyta a szemeit. Nehéz volt ébren maradnia az ütés után. A fájdalom teljesen keresztül járta őt, és semmi nem volt ami ezt megállította volna. Sort viszont csak ez a pillanat állította meg attól hogy ne hagyja a férfit magára. Olyat tett ami tőle, nagyon távol volt, megütött egy sérült, harcképtelen embert. Legszívesebben pedig megtette volna megint.... Vagy felállt volna, s visszasétált volna a bázisra mintha semmi nem történt volna, vagy addig ütötte volna míg él.... De ő nem ilyen volt... kötötte az eskü. 

- Sajnálom.. - Suttogta. Ha lehet még nagyobb bűntudatot érzett közben....Közelebb húzódott, és a seb felé nyúlt, ám abban a pillanatban Tony megfogta a kezét. 

- Ne. Érjen. Hozzám. Maga szadista némber. Remélem világos voltam? - Gyilkos tekintete ütközött Sor pillantásával. 

- Engedjen el! 

- Ne próbálkozzon.. 

- Kér még egyet? 

- A fegyverzet.. úgy ahogy.. még él..szóval...- Nyögte ki halkan, s közben megremegett a keze ahogyan Sor kezét szorította vissza. Egyre nagyobb s nagyobb löketekbe érezte az égető fájdalmat, és nehezére esett már titkolni.  

- Na idefigyeljen! - Sziszegte a nő szinte alig hallhatóan s megpróbálta kitépni a kezét a páncél enyhe szorításából. - Az a fegyver amivel oldalba lőtték egy kísérleti fegyver volt. Ha nem csinálunk a sebével valamit, maga ma meghal. Nem tudom mikor, nem tudom hogy, de az biztos hogy fájdalmas módon és nem fogják megmenteni a rettenthetetlen társai! Egyedül maradt Stark!- A férfi és a nő pillantása egy jó pillanatig egybeforrt, de végül Tony elengedte Sor kezét, s letette azt maga mellé a fűbe. 

- Rohadtul fájt amit művelt, úgyhogy az ütögetéssel álljon le de azonnal... nem tudom milyen alternatív gyógymód ez de nem jó... - Pillantott el.

- Eszembe sincs többet ütögetni... - Kezdett volna bele halkan a nő, ám ugyanabban a pillanatban lépéseket hallottak. Sor összerezzent, mintha valami rossz dolgon kapták volna éppen s átvillant agyán a gondolat hogy valószínűleg már mindenhol őt keresik az emberei. .- A francba..- Suttogta maga elé.

- M-mi történt? ... - Kérdezett vissza a földön fekvő.

- Az enyémek közelednek... ha észreveszik hogy itt van, egészen biztos hogy megölik.. vagy elviszik kivallatni, és úgy ölik meg. 

- Áh, de jó.. - Tony halkan sóhajtott, s megpróbált felállni, de ez nem ment. Ugyanabban a pillanatban visszaesett a földre ahogyan megpróbálta feltornázni magát. Sor a férfi mellkasára tette a kezét, s megpróbálta finoman visszanyomni a földre. 

- Maradjon veszteg maga szemétkupac, úgy sem tud felállni, hiába próbálkozik. - Súgta oda neki egész közelről, a barna szemekbe nézve. Tony alig volt magánál. Kábán tekintett vissza rá.

- Nézze, ha esetleg észrevesznek, megígérem hogy megvédem magát. Nem fog meghalni itt nekem.. de cserébe maga is megígéri hogy megment nekem valakit. .. hallja?! Anthony...?! Hall engem?