Sorillia June hallgatott. Hallgatott mert a bűntudat kezdte elemészteni őt.

Nem elég hogy a Hydra nevében leromboltak egy komplett falut, most még ez is.... a Bosszúállók. A nő csak tudós volt, de bűnösnek érezte magát azok miatt amik történtek. A kísérletei tudta hogy nemes célokat képviselnek, de mindez most már úgy sem ér semmit. Csak nyugtatta magát... mert a Bosszúállók eljöttek. Az ajtó zárva volt, de ő hallotta ahogyan társai felveszik a harcot az ellenséggel szembe: ám hiába. A nő tudta hogy barátai és kollegái egyenként elfognak esni. Hisz ki tudná felvenni a versenyt egy istennel, vagy egy nagy zöld emberrel? A reménytelenség halovány s egyre erősödő érzése fogta el, mely hullámokban tört rá. És miközben odabújt az ajtóhoz és vörösesbarna tincsei a szemébe lógtak, hallotta ahogyan valaki -vagy valami nekicsapódik az ajtónak. Talán még egy segélykérő, halk emberi hangot is hallott, de persze az is lehet hogy ezt a hangot képzelte...

Sor a szája elé kapta a kezét. Talán gyáva volt, nem olyan mint a többi Hydrás de az is biztos hogy ő nem arra szerződött hogy majd harcolni fog. Hitt a Hydrába, de ennyire még sohasem akart visszamenni Londonba, oda ahonnan jött. Vett egy mély lélegeztet, mert hirtelen csönd lett. Bármi is történt, a nő arra lett figyelmes hogy hallja a saját lélegzetét. 

" Vége! Végre vége!" - Sóhajtott fel magában, de azért még várt egy kicsit. Arra tanították elvégre hogy legyen türelmes, és megfontolt s hogy soha de soha ne cselekedjen úgy mint az apja.

Nem bírná ki ha olyan megbízhatatlan emberré válna mint ő. Végül, sok idő múlva ahogyan a múlton majd a jelenén is gondolkodott, erőt vett önmagán, és elindult a másik szobában lévő számítógépek felé. A monitorokon a csatát lehetett nyomon követni egyfajta élő adásból.

Sor úgy lopózott be a helyiségbe, mintha a sarokban is a Bosszúállók várnának csak rá. Sok mindent tudott róluk, látott róluk felvételeket így nem lett volna újdonság neki hogyha őket látta volna a romokon. Nagy meglepetésére azonban mikor leült hogy szemügyre vegye őket, egyik gépen sem látott semmit se... Egypár égő épületet...embereket...  Jhont... de azon felül senkit. A nő alig akart hinni a szemének. Habár Jhon, elég furcsán fogott egy fegyvert.. olyan fegyvert amit ő még soha nem látott. Kissé félrebiccentette a fejét, és zöldesbarna szemei megcsillantak a monitor kékes fényében.

" Biztos a raktárból való." - Futott át az agyán a kósza gondolat.- " Csak ott tartanak ilyeneket"

 Habár nagyon félt, és a robbangatások éles hangja a fülébe csengett, pár perc múlva már felállt, s a kódkártya segítségével az udvarra futott ahol a szupertitkos létesítmény még életben maradt személyzete gyülekezett. Égett fa és a körülöttük lévő erdő illatát hozta a szél. Kérdéses volt hogy a Bosszúállók nem-e térnek vissza. 

- Jhon, jól vagy? - Lépett oda Sor a férfihez. Jhon a tér közepén állt, a kezében a hatalmas karabéllyal. Az arcán a döbbenet és még valami más is tükröződött, de azt Sor még nem tudta kivenni belőle hogy mi lehet.. aztán rájött, ahogyan a földre nézett... a karabély hatalmas károkat okozott a mellettük lévő épületbe s majdnem mindent szétrombolt. Törmelékek, és égett darabok hullottak le egypár helyen, de mindezen maradványok valahogy mégse temettek maguk alá valamit.... a föld csupa vér volt. Jhon még soha nem ölt, és az arcán a pánik kezdett elhatalmasodni. Keze megremegett, Sor pedig előre lépett a romok közé. Még nem látta pontosan hogy Jhon kit vagy mit talált el.. Ha egy Bosszúállót, aki halott, nyilván annak igencsak örült volna a vezetőség. Ő viszont nem igazán. Habár halottakat már látott, de ilyen közelről még egyet sem.... akárhogy is, de tudta hogy be kell mennie. A hőség, az égő fa miatt már-már elviselhetetlen volt. A lángok bal oldalról csaptak fel, így hogy elkerülje a maró hatásukat, maga elé tette az egyik kezét. Érezte hogy a szíve már-már a torkában dobog amikor megpillantotta hogy Jhon kit talált el. A vér egy páncélos alaktól származott, aki a lángok közelében, a romokon ült. Mivel Vasember nem moccant, Sor azt hitte meghalt.  Leírhatatlan döbbenet költözött a nő arcára. Lejjebb ereszkedett, de még nem guggolt le e miatt. Késztetést érzett arra hogy megfoghassa a páncélt. Valamiért szüksége volt rá, hogy érezhesse a hideg fémet a bőrén. Vasember élettelenül ült az egyik lerombolt faldarabnál.A páncél borda részénél sérült volt, és jó darabon szinte belyukadt, valószínűleg Jhon ott találta el.De ugyanakkor még aktívnak tűnt.A led-ek égtek,a sisakrész is világított. A nő rátette a páncél hasi részére a kezét. Az jég hideg volt, a külső hőmérséklethez képest már-már hihetetlenül. Mivel Sor orvos volt, elfogta őt szánalom és egyben a csodálat. Arra gondolt hogy lehet hogy aki ezt a csodálatos szerkezetet építette, még életben van, csak elvesztette a hirtelen sokktól az eszméletét. Visszahúzta a kezét, és a sisakra tette azt. 

- Mr Stark... itt van még? .. Fel kell ébrednie hallja...! Az épület kigyulladt! Hall engem?! - Semmi... nem volt reakció. Sor szíve gyorsabban kezdett el dobogni, mert nem akarta mégse otthagyni a Bosszúállót, főleg ebben a tudatban hogy lehet hogy az még él. Nem akart senkit se elevenen elégetni. A tűz azonban nagyobb lángokkal kezdett égni, narancsos árnyalata vérvörösbe csapott, és a nő egyre feszültebbé vált. Talán csak percek kérdése volt és berobban a hely...  az idő egyre fogyott, mint ahogy a lehetőségek is. Pillanatról pillanatra kevesebb és kevesebb hely maradt... és ő lassan realizálta hogy azzal hogy szorongatja a páncélos kezét, még nem tudja őt visszahozni a valóságba. Sor mély levegőt vett.... tudta már hogy mit kell tennie. 

- Sajnálom... - Mondta ki a szót a lehető leghalkabban. Számára az élet kincs volt, és soha nem érdekelte hogy kik is harcolnak. Akkor is a szomorúság fogta el hogy ott kell hagynia elégni egy számára ismeretlen személyt...

Ígyhát felállt. Tehetetlen volt,pont olyan tehetetlen mint gyerekkorába.Elengedte a férfi kezét, és elindult vissza. Azonban már késő volt... a tűz berobbant előtte. Ő hátra lépett, de az villámgyorsan terjedni kezdett. Lehunyta a szemeit egy kiáltás közben, s ugyanebben a pillanatban már valami meg is fogta őt....