Másnap reggel a két testvér felkelt, és mindketten nagyon nyugodtak és kiegyensúlyozottak voltak. Eylül szinte teljesen megfeledkezett Edáról, és a problémákról, Ferman pedig csak szimplán nagyon örült ennek.

- "Fermaaaan..." - kezdett bele óvatosan Eylül, mikor leültek reggelizni.

- "Oh, jajj nekem elővette a kiscicaszemeket... Miért érzem, hogy bármit kérsz most, igent kell mondanom..."

- "Ne csináld már ezt! Nem is mondtam még semmit!"

- "Nem mondtál, de így nézel rám, szóval biztos vagyok benne, hogy kérni szeretnél valamit, és ha így nézel, sosem tudok nemet mondani..." - mondta mosolyogva Ferman.

- "Akkor először csak kérdezek... Szóóóval... Neked van ma műtéted?" - kérdezte Eylül, és bevetette a legédesebb nézését.

- "Értem már... Maradnál még egy napot, igazam van?"

- "Igen, nagyon. Annyira jó itt..."

- "Jólvan, nincs ma műtétem, de felhívom Belizt, és ha minden rendben van otthon, maradunk. Megfelel?"

- "Igen!!! Menj hívd!!" - mondta boldogan Eylül.

Ferman elment telefonálni, és pár perc múlva vissza is jött.

- "Maradhatunk, Kicsi! :)"

- "Nagyon jó!! Menjünk el túrázni a környéken... És közben meséld el, hogy volt tovább Belizzel..."

- "Milyen egy cseles gyerek vagy te... Erre ment ki a játék, igazam van? :)"

- "Ajj Ferman, mégis miket gondolsz rólam?? Természetesen nem, csak nagyon szeretem a bátyámat, és vele szeretnék lenni."

- "Jó na... Nem kombinálok, gyere, induljunk, és közben mesélek. :)"

Ahogy elindultak, Ferman tovább mesélte a történetet.

Beliz és Ferman kézenfogva Ferman lakásához mentek a kórházból, de figyeltek arra, hogy senki ne lássa meg őket.

Néhány perc múlva oda is értek és Ferman behívta magához Belizt. Bementek a lakásba.

- "Öhm... Kérsz valamit inni?" - kérdezte kissé zavarban Ferman.

- "Igen, vizet, köszönöm... :)"

- "Rendben, ülj csak le, azonnal hozom." - mondta Ferman.

Beliz bement a nappaliba, ami egyébként nagyon igényesen volt berendezve, a legújabb, és legmenőbb bútorokkal. Festmények a falakon, rengeteg könyv, illetve a szobában volt két, fából készült szék. Beliz leült az egyikre. Ferman visszajött, letette a vizet és leült mellé. Ahogy leült, óvatosan megfogta Beliz kezét.

- "Mondd csak, te nem vagy zavarban...?" - kérdezte a csendet megtörve Ferman.

- "Öhm... Egy kicsit..."

- "Mert én nagyon zavarban vagyok... Mert te a főnököm vagy, és nem tudom, mit szólnának a kórházban... De nagyon jól érzem magam veled, és mióta megláttalak csak te jársz a fejemben..." - mondta Ferman és megsimogatta Beliz kezét.

- "Ezt megértem, ezzel én is így vagyok. Ma Adil 20 percig beszélt nekem a soron következő műtétekről és a pénzügyekről, de esküszöm neked egyetlen szóra sem emlékszem... - mondta Beliz és mindketten felnevettek - De mik is vagyunk mi pontosan... Mármint, te még mindig nem mondtad ki..."

- "Micsodát...?"

- "Csak annyit mondtál a tetőn, hogy "én is téged"... De mit is engem? :)"

- "Beliz... Szeretlek téged Beliz Boysal. Mindennél jobban. :)" - mondta mosolyogva Ferman, és közelebb hajolt Belizhez, és finoman megcsókolta.

- "Tudod... Én amikor a parkolóházban üvöltöztünk egymással, már akkor ezt éreztem. Nem tudtam kiverni a fejemből a gyönyörű kék szemeid..." - mondta Beliz, és odabújt Fermanhoz.

- "Pedig még azt is mondtad, hogy soha többé nem akarsz látni, gyönyörűm..."

- "Te meg azt mondtad, hogy elviselhetetlen vagyok..."

- "Akkor azt hiszem mindketten hazudtunk... Mondd csak, és mi lesz a kórházban? Gondolom nem szeretnéd, hogy mindenki rólunk beszéljen..."

- "Annak tényleg nem örülnék."  

- "És szólítsalak Beliz kisasszonynak, mint a többiek...?"

- "Megköszönném, Doktor Ferman. :)"

- "Mondd csak... Nagyon késő van már, és holnap korán mennünk kell dolgozni, a te autód pedig a kórházban maradt... Lenne kedved itt aludni?" - tette fel kissé bátortalanul a kérdést Ferman.

- "Igen... :) De persze csak azért, mert már tényleg nagyon késő van. ;)"

- "Persze, semmi másért..." - mondta boldogan Ferman.

Ferman megfogta Beliz kezeit és bevezette a hálószobába. Reggel Ferman ébredt fel először. Percekig nézte a karjai között békésen alvó Belizt. Megpuszilta a homlokát, hogy felébressze.

- "Jóreggelt hétalvó... :) Ideje lenne indulni..."

- "Jóreggelt kedvesem... - mondta álmos hangon Beliz - Nem szeretnék menni, itt akarok maradni." - majd szorosan visszabújt Fermanhoz, és becsukta a szemét.

- "Naa... :) Hidd el drágám, semmit szeretnék jobban annál, hogy mi most itt maradjunk. De neked egy óra múlva megbeszélésed van, nekem pedig műtétem..."

- "Najó, menjünk... :("

Megreggeliztek, majd először Ferman Beliz házához vezetett, és megvárta, hogy Beliz átöltözzön majd a kórház felé vették az irányt. A mélygarázsban Beliz elindult az autójához a laptopjáért, de Ferman megragadta a karját és visszahúzta magához. Azt hitte, senki nem látja őket, úgyhogy csókolgatni kezdte a nyakát, majd azt mondta:

- "Mi az szerelmem, el sem búcsúzol tőlem...? :)"

- "Hát dehogynem... :)" - mondta Beliz, majd megcsókolta Fermant.

Ezt az autója mögé bújt Adil végignézte, és végig hallotta. És kb. sokkot is kapott ott helyben.

- "Na futás, ne legyünk feltűnőek, menj előre, én elmegyek a laptopomért, aztán én is felmegyek. :)"

- "Rendben, Beliz kisasszony, jó munkát! :) Este várj meg!" - mondta Ferman, és nagy mosollyal az arcán elindult.

Bent a kórházban összefutott Tanjuval.

- "Jóreggelt haver, mi ez a nagy boldogság?? Ha engem zavartak volna ki tegnap a műtőből, én nem vigyorognék így..."

- "Ma én leszek a legjobb, barátom, mondhatom. Boldog vagyok, és a béna poénkodásod sem tudja elvenni a jókedvem..."

- "És miért ilyen jó a kedved, ha nem titok?"

- "De egyenlőre titok... ;) Majd egyszer elmesélem, és akkor dobsz egy hátast!"

A délután folyamán, mivel Adil nyilván egész nap ezen rágódott, behívta Belizt az irodájába.

- "Mondd Adil bácsikám, mit szeretnél?" - kérdezte Beliz, amikor belépett.

- "Még várunk valakit." - mondta szigorúan Adil.

- "Kit várunk?" - kérdezte Beliz, de ekkor kopogtattak az ajtón.

Ferman lépett be.

- "Itt vagyok, uram. Mi történt?"

- "Gyere be fiam. Tudjátok jól, hogy mindkettőtöket úgy szeretlek, mintha a gyerekeim lennétek. Ezért most kérdeznék én tőletek valamit, úgy mint az édesapátok. Nincs valami, amit el szeretnétek mondani nekem?"

Beliz és Ferman összenéztek. Megbeszélték, hogy titokban tartják egyenlőre a szerelmüket, úgyhogy Ferman azt mondta:

- "Nem uram. Miért hívott ide engem, és Beliz kisasszonyt is...?"

- "Ferman doktor sem tudja? Bácsikám, mit szeretnél tőlünk?" - kérdezte Beliz.

- "Kisasszony" meg "Ferman doktor"... Nevetségesek vagytok!"

- "Uram nem értem..."

- "Nem érted!? Pedig Ferman, te egy okos gyerek vagy... Tudom, hisz én tanítottalak meg mindenre... Beliz te pedig az én őszinte kicsi lányom... VOLTÁL! - mondta mérgesen Adil - Most csak két szamarat látok!"

- "Parancsol, uram...?" - értetlenkedett még mindig Ferman.

- "Parancsolok! Parancsolok én neked mindjárt olyat! Mindent láttam reggel a parkolóházban!! Mindent!! És ahogy látom, nem is akartatok nekem ebből semmit elmondani!! Nem is hiszem el, a szemembe hazudtok, és úgy tesztek, mintha alig ismernétek egymást...! Reggel pedig, hát reggel úgy tűnt, a lehető legközelebbről ismeritek egymást..."

- "Bácsikám..."

- "Nem, Beliz, nem érdekel. Nagyon szeretlek téged, de mérges vagyok. Ferman, téged pedig egyenesen fel tudnálak pofozni!! Mégis mit képzelsz te magadról, ő az én kicsi lányom!" - kiabált Adil.

- "Uram! Én szeretem őt! - kiabált mostmár Ferman is - Ha kirúg, akkor is! Nem lehetek többé orvos? Akkor is! Ha azt gondolja, hogy nem tiszták a szándékaim, akkor sosem ismert engem! Ez a lány az életem, ha mindent elveszítek, de ő velem marad, akkor legyen így! De ő... - mondta Ferman, és büszkén kihúzta magát - Ettől a naptól fogva a legfontosabb nekem az életemben!"

Beliznek könnybelábadt a szeme. Hihetetlen boldog volt Ferman szavai hallatára. Adil pedig csak csendben állt.

- "Adil bácsi... - kezdett bele Beliz - Mindketten nagyon szeretünk téged, tudod jól. De azt is tudod, hogy édesapám halála után azt mondtam neked, hogy senkiben nem fogok tudni bízni többé az életemben. De mióta megismertem Fermant, minden megváltozott. Ne büntesd őt, mert nem tett semmi rosszat. Bízom benne, és nagyon szeretem őt." - mondta Beliz, és Ferman mellé lépett, aki büszkén megfogta a kezét.

Adil továbbra sem mondott semmit, csak végignézett rajtuk, és kiment az irodából.

Beliz rögtön odabújt Fermanhoz.

- "Haragszik. Nagyon haragszik ránk..." - mondta sírva Beliz.

- "Ne sírj szerelmem. Kérlek ne haragudj rám. Én húztalak vissza magamhoz reggel, ha nem teszem, nem vett volna észre minket..."

- "Ferman, ne beszélj hülyeségeket. Egyébként is látta volna, hogy egy autóval jöttünk, látta volna..."

- "És tényleg bízol bennem? Úgy, ahogy az előbb mondtad?" - kérdezte Ferman.

- "Persze, kedvesem..."

- "Akkor csak figyelj. - mondta Ferman, és kezei közé vette Beliz arcát - Adil nagyon szeret téged, és meg fog békélni a helyzettel, nem lesz baj. Én azt sem bánom ha mindenki megtudja, és beszélni fognak a hátunk mögött. Érted, kettőnkért, bármit elviselek. Csak bízz bennem, és maradj velem."

- "Nagyon szeretlek, Ferman."

- "Én is téged, szépségem."

Ahogy Ferman befejezte a történetet, leültek ismét a tegnapi tisztáson, pihenni egy kicsit.

- "Ferman, én ezt nem is hiszem el..." - mondta ámulva Eylül.

- "Micsodát?"

- "Hogy... Te... Te ilyen romantikus voltál valamikor a múltszázad elején..."

- "Múltszázad eleje neked a...! - mondta mérgesen Ferman, és belelökte Eylült a fűbe - 15 év van köztünk, nem vagyok öreg...!!"

- "Neeeem, dehoogy... Engedj már el, te!!! Ne, ne Ferman tedd azt le!!" - mondta Eylül és a Ferman kezében lévő csalánra mutatott amivel Eylül felé hadonászott.

- "Miéééért??? Csak nem vagy rá allergiás...?" - kérdezte nevetve Ferman, és megcsikizte Eylül arcát a levéllel.

- "De!! Ajj, Ferman ez nem volt szép tőled!! Honnan tudod, hogy nem bírom a csalánt...?"

- "Nem tudtam, de gondoltam. Mert én is allergiás vagyok rá..."

- "Szép volt, most mindketten itt fogunk tüsszögni..." - mondta Eylül, és hapcizott is egyet.

- "Na gyere, induljunk el vissza, majd a házban még nézünk egy filmet, aztán elindulunk haza."

Visszamentek, megnéztek egy filmet némi nasi társaságában, majd beültek a kocsiba, és Ferman hazavezetett. Eylül felhívta Dorukot, és mondta, hogy menjen át Belizhez, ők is odamennek. Amikor odaértek, Beliz nyitott ajtót.

- "Hát veletek meg mi történt??" - kérdezte, mert addigra az allergiától mindkettőjüknek szépen bedagadt az arca, és úgy néztek ki mint két pufók kismedve.

- "Gyerekcsíny..." - válaszolta Ferman.

- "Eylül, mégis mit csináltál...?" - kérdezte nevetve Beliz, miközben bementek.

- "Miért feltételezed, hogy én voltam??"

- "Ferman?" - kérdezte Beliz.

- "Hát igen, lehet, hogy én voltam... De van itthon az allergiagyógyszeremből, bevesszük, és el is múlik az egész..."

Eylül amikor bement, odaszaladt, és megölelte Dorukot.

- "Annyira hiányoztál..." - mondta, és megcsókolta.

- "Te is nekem... :) Mi történt az arcoddal, szerelmem?"

- "Semmi... Bolond a bátyám, az történt... :)"