*5 évvel ezelőtt*

- "Ferman!" - ment be mérgesen Adil az asszisztensek irodájába.

- "Adil professzor... Itt vagyok." - válaszolta Ferman.

- "Kértelek, hogy gyere a műtőbe, és vedd át a munkámat, mondtam neked, hogy el kell mennem a lányomért a repülőtérre..."

- "Elnézést, tényleg mondta, hogy dolga van... De... A lánya?? Nem tudtam, hogy van lánya..." - kíváncsiskodott Ferman.

- "Komolyan mondom, te vagy a legkíváncsibb rezidensem az összes közül... Ha ennyire tudni akarod, Beliz nem a vér szerinti lányom, de úgy szeretem őt, mintha az lenne. Ma jön haza Párizsból, mert ő veszi át a kórház vezetését..."

- "Nagyon örülök neki, még itt sincs, de már most többet dolgozok miatta... 😡" - dörmögte Ferman az orra alatt, nagyon halkan.

- "Mondtál valamit?" - kérdezte Adil.

- "Nem uram."

- "Akkor nyomás a műtőbe."

Aznap Ferman már majdnem 24 órája dolgozott. A nap végén, rettenetesen fáradtan zuhant be a kocsijába. Indulás közben, tolatni kezdett, majd érezte, hogy egy másik autó nekihajtott. Kiszállt a kocsiból.

- "Maga mégis mit képzel? Összetörte az autómat!!" - szállt ki egy ideges, vörös hajú lány a kocsiból.

- "Mára igazán csak te hiányoztál nekem! Hisztérika... Mégis hol szerezted te a jogosítványodat? Valamelyik piacon?" - kiabált Ferman.

- "Nevetséges vagy! Tudod mit, nem is érdekel az autóm, ha soha többé nem látlak! Gyerünk, tűnés, te tahó!"

- "Itt sem vagyok! Komolyan mondom, isten áldja a kedvesed türelmét, hogy elvisel téged..." - mondta idegesen Ferman, és elhajtott.

Másnap reggel Adil minden orvost és rezidenst összehívott.

- "Köszönöm, hogy mind eljöttetek. A mai napon, a kórházunk új tulajdonossal büszkélkedhet. Szeretném bemutatni nektek, Beliz Boysalt." - mondta Adil, és az ajtóra mutatott.

Ekkor Beliz belépett. Egy gyönyörű, fehér kisruhát viselt, olyan volt benne, mint egy angyal. Fermannak tátva maradt a szája.

- "A hisztérika..." - mondta nagyon halkan, amit csak a mellette álló Tanju hallott meg.

- "Mit mondtál?"

- "Semmi semmi." - mondta Ferman, még mindig elcsodálkozva.

Sosem látott még ennyire szép lányt, tegnap a parkolóban annyira fáradt, és ideges volt, hogy nem is figyelt igazán.

- "Üdvözlök mindenkit, Beliz Boysal vagyok! Én veszem át édesapámtól a kórház vezetését, és bízom benne, hogy lesz alkalmam mindenkit megismerni!"

Beliz mindenkinek bemutatkozott, de neki is megállt a tekintete a magas, sportos, gyönyörű kék szemű rezidensen, akivel tegnap sikerült egy kellemeset veszekednie. Odalépett hozzá.

- "Jóreggelt. Beliz vagyok, a "hisztérika"..." - mondta, és kezet nyújtott Fermannak.

- "Micsoda??" - kérdezte a melletük álló Adil.

- "Semmi, uram, nem mondott semmit. - mondta zavarában Ferman, és kezetfogott Belizzel - Jóreggelt, Ferman Eryiğit vagyok, a" tahó"" - válaszolta Ferman, és mindketten elmosolyodtak.

- "Mivan?!" - kérdezte Adil.

- "Semmi, bácsikám, semmi. Fogalmazzunk úgy, hogy Ferman doktornak és nekem, tegnap már volt alkalmunk találkozni." - mondta Beliz.

Miután a megbeszélésnek vége lett, mindenki kiment a tárgyalóból, csak Ferman maradt bent. Ott álldogált egyedül, majd amikor rajta és Belizen kívül az utolsó ember is kiment, odament hozzá.

- "Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi viselkedésemért... Nagyon fáradt voltam, és amiket neked mondtam, azt nem úgy gondoltam..." - mondta Ferman.

- "Én is elnézést kérek, én is fáradt voltam, és sajnos túlzottan felkaptam a vizet... - mondta Beliz és elmosolyodott - Remélem, hogy nem haragszol rám... "

- "Én? Dehogy haragszom... Már el is felejtettem az egészet... Mármint... Nem mintha téged el lehetne felejteni... Akarom mondani... Szóval, hogy én sem haragszom, csak inkább befogom a szám, mielőtt több hülyeséget beszélek. " - mondta Ferman, de már láthatóan zavarban volt.

Az ezt követő néhány napban, Beliz és Ferman folyton mintha egymást keresték volna a kórházban. A szívük hevesebben vert, amikor egymás közelében voltak, igyekeztek sokat beszélgetni egymással. Néhány héttel később, Ferman minden bátorságát összeszedve elhívta Belizt egy kávéra a büfében. Nagyon jót beszélgettek, nevetgéltek, kívülről már úgy tűnt, mintha egy szerelmespár lennének. A kávé után Ferman óriási mosollyal az arcán sétált a folyosón, amikor Tanju megállította.

- "Láttalak titeket az új főnökkel a büfében..."

- "Igen, elhívtam kávézni...☺️" - mondta édesen Ferman.

- "Adil meg ne tudja... Leszedi a fejedet a helyéről, ha rájön, hogy beleszerettél a fogadott lányába..."

- "Tanju, haver, megőrültél, ne beszélj már ilyen hangosan!!" - csitította Ferman a még mindig nevetgélő Tanjut.

- "Jól van, befejeztem, de előttem ne titkold, fülig szerelmes vagy a vöröshajú szépségbe!" - suttogta halkan Tanju.

- "Barátom, esküszöm neked, mostmár igazán fogd be, különben nagyon rosszul jársz!" - mondta Ferman, majd valaki megszólította őket.

- "Ki jár rosszul?" - kérdezte Beliz.

Ferman egyből megijedt, Tanju nehogy lebuktassa, úgyhogy ő válaszolt gyorsan:

- "Csak Tanju mindig mindenbe beleüti az orrát, pedig nem kéne... Igazam van?" - mondta Ferman, és megcsapkodta Tanju hátát.

- "Igen, persze. Pedig ha tudnád...!" - kezdett bele lelkesen Tanju, de félbeszakították.

- "Majd elmesélem. De ha nem haragszol, nekünk most mennünk kell, kezdődik a műtét. Később találkozunk!" - mondta édes mosollyal az arcán Ferman, majd megfogta Tanjut, és picit lökött rajta egyet, és elindultak a műtőbe.

Aznap Ferman, életében először, iszonyatosan rosszul teljesített a műtét alatt. Nem tudott koncentrálni, csak Beliz járt a fejében. Egyenesen kizavarták a műtőből. Ferman könnyes szemmel a tetőre ment, hátha a friss levegőn le tud kicsit nyugodni. Mivel teljesen egyedül volt, mondani kezdte a magáét.

- "Komolyan mondom, ezt nem hiszem el! Én, én sosem hibázok! Gyors vagyok! Erre most, mint egy amatőr. Csak Belizre tudok gondolni egész nap, remeg kezem lábam mint egy idiótának. Sosem hibázok műtét alatt! - mondta magának dühösen Ferman - Minden gondolatom körülötte forog... Milyen egy hülye vagyok! Még meg sem mertem tenni az első lépést, lövésem sincs, hogy mit csináljak, de a műtőben máris rosszul teljesítek! Nagyon szép munka, te hősszerelmes...! Szerelmes? Beliz valószínűleg nem is kedvel engem, hisz azt mondta rám, hogy egy tahó vagyok!" - beszélt magának továbbra is megállás nélkül Ferman.

- "Te meg azt mondtad rám, hogy hisztérika vagyok..." - szólalt meg egy hang Ferman háta mögül.

Fermanban megfagyott a vér. Pontosan megismerte Beliz hangját. Óvatosan megfordult, mintha azt remélné, hogy ezt most csak álmodja.

- "Öhm... Szia. Mondd csak, mindent hallottál?"

- "Ühüm. Minden szavadat. Igazából te nem hallottad, hogy amint kijöttél, én utánad jöttem, észrevettem, hogy valami baj lehet. De nem akartam közbeszólni, nagyon hatásos volt a kis magánszámod..." - mondta szórakozva Beliz, de igazából csak leplezni akarta, hogy mennyire zavarban van.

Ferman közelebb lépett.

- "Ne haragudj. Nem gondoltam, hogy bárki is hall engem... Picit feszült vagyok. Nem úgy gondoltam, amiket mondtam."

- "Mit nem úgy gondoltál? Esetleg amikor azt mondtad, hogy szeret..."

- "Tudom, mit mondtam, köszi, nem kell, hogy szembesíts azzal, hogy mennyire beégtem most előtted..."

- "Igazából... - lépett közelebb Beliz - Nem égtél be..."

- "Nem?"

- "Nem... Nem nagyon... :) - mosolyodott el Beliz, és megsimogatva Ferman arcát, letörölte a könnyeit - Nagyon sajnálom, hogy nem úgy sikerült a műtéted, ahogy szeretted volna."

- "Köszönöm, de pokolba a műtéttel. Most lenne itt valami fontosabb... Ha mindent hallottál..." - kezdett bele Ferman, és nagyon óvatosan megfogta Beliz kezét...

- "... Igen?..." - kérdezte Beliz, és elmosolyodva a kezükre nézett.

- "Azon gondolkodom, hogy vajon... Te... Mármint te és én... Szóval, hogy te..." - dadogott Ferman.

- "Szóval, hogy tényleg tahónak tartalak-e?? Áhh, csak amennyire te engem hisztérikának..."

- "Nem ezt akartam kérdezni... - futott neki még egyszer Ferman, és elengedte Beliz kezét, és nagyon finomam átkarolta a derekát - Szóval, hogy... Én nagyon szeretném, ha te... Te lennél az én..."

- "Főnököd! Hát ezt szeretnéd mondani! Ne aggódj emiatt, már most is az vagyok!:)" - szórakozott még mindig Beliz, és közben Ferman mellkasára tette a kezeit.

- "Maradj csendben kérlek! Azt akarom mondani, hogy téged... - beszélt még mindig össze-vissza Ferman - Najó! - mondta, én erősen magához húzta Belizt, majd lassan és hosszan megcsókolta.

- "Folyton csak fecsegek össze vissza, de a lényeget, csak így tudtam neked elmondani..."

- "Én is szeretlek, Ferman..." - mondta Beliz, aki hihetetlen boldog volt, de eléggé meglepte Ferman határozott lépése.

- "Szóval, hogy én is téged... Nagyon... :) - mondta elpirulva Ferman. Nála már csak Beliz pirult el jobban - Mi lenne, ha ezt nálam folytatnánk?" - kérdezte Ferman, Beliz arcát simogatva.

- "Rendben. :)" - mondta Beliz és megpuszilta Ferman arcát, megfogták egymás kezét, kisétáltak a kórházból.

******
- "Na ennyi lenne a mi történetünk." - mondta Ferman.

- "Neee!! Meséld tovább, meséld tovább!!!" - mondta gyermeki lelkesedéssel Eylül.

- "Majd máskor! A mese érjen véget mára, Kicsi, máskor elmesélem tovább! Menjünk aludni!" - mondta Ferman, és megpuszilta Eylül arcát.

/szóljatok, ha szeretnétek, hogy Ferman tovább mesélje a történetet!! Ha kell, Eylül el tudja intézni! 😉💙/