Demir és Doruk bementek a kórházba. Nagyon pontosak voltak, nem akartak még véletlenül sem késni, hisz Ferman és Tanju mindig nagyon pontosan érkeztek. Ahogy átöltöztek, a folyosón Tanju várta őket.

- "Jóestét, Tanju!" - mondták egyszerre.

- "Sziasztok! Ferman egyik betegének romlott az állapota, azonnal műteni kell. Doruk, Ferman vár téged a műtőben. Te asszisztálsz."

- "Mi? Hogy én? Ferman engem kért?" - kérdezte meglepve Doruk.

- "Igen... Ez egy komplikált műtét, egy remek alkalom, hogy bizonyíts neki!"

- "Igaza van... Már megyek is!"

- "Nyomás haver, tedd oda magad!" - mondta Demir.

Doruk a műtőhöz rohant, ahol meglátta Fermant, amint éppen bemosakodott.

- "Ferman, köszönöm, hogy engem választottál a műtéthez." - lépett mellé Doruk.

- "Tudod jól, hogy nem keverem össze a munkát a magánélettel. Soha nem kivételeztem veled azért, mert a húgom vőlegénye vagy, de hátrányod sem fog származni belőle soha."

- "Köszönöm, igazán rendes vagy."

- "De ne reménykedj, nagyon mérges vagyok rád, és a műszak után beszélni fogunk." - mondta szigorúan Ferman.

- "Rendben."

- "Najó, most mosakodj be te is, 3 perc és kezdünk."

A műtét habár nagyon nehéz volt, de remekül sikerült. Ferman és Doruk hibátlanul dolgozott együtt.

- "A műtét nehezebb részének technikailag vége, innentől befejezed?" - kérdezte Ferman.

- "Igen uram, persze!" - mondta lelkesen Doruk, hiszen ez volt az első alkalom, hogy egyedül hagyták őt a műtőben.

- "Rendben. Nekem lesz még egy műtétem, de oda már Tanjuval megyek, ha lejár a műszak, az irodámban várlak." - mondta Ferman, és kiment.

A két műtét között Ferman lement a büfébe, hogy igyon egy kávét, és összefutott Tanjuval.

- "Mikor kezdünk?" - kérdezte Tanju, és leült mellé.

- "Egy óra múlva. Most lett vége az előző műtétnek."

- "És hogy sikerült?"

- "Meglepően jól. Doruk összeszedettebb volt, mint eddig bármikor."

- "Úgy tűnik, javára vált, hogy elzavartad kényszerpihenőre. :)"

- "Én zavartam volna el?"

- "Szerintem igen. Az a gyerek esküszöm senkitől és semmitől nem fél, csak tőled... :)"

- "Hmm... Helyes, féljen is."

- "Beszéltetek már?"

- "Még nem. De mondtam neki, hogy a műszak után szeretnék beszélni vele az irodámban."

- "És mit fogsz mondani neki?"

- "Még nem tudom. Beszélgetni fogunk, és valahogy tisztázzuk ezt az egészet."

- "Eylülért... Igazán megbocsáthatnál neki... Te is láttad mennyire boldogan jöttek haza."

- "Igen, láttam. Őszintén, nagyon örülök, hogy Eylült ilyen boldognak láttam..."

Ezalatt a két lány Belizéknél beszélgetett este.

- "Ez az első este Hakan születése óta, hogy Ferman nincs itthon. Örülök, hogy ma még te is itt alszol, kicsit nyugodtabb vagyok, hogy van egy kis átmenet, és nem vagyok teljesen egyedül." - mondta Beliz.

- "Drágám... Sosem vagy egyedül. Egyébként is itt lennék a szomszédban, de tudtam, hogy ez az első este, ha Doruk itthon lenne, akkor is itt aludnék... De nem történne semmi baj, csodálatos édesanya vagy, szerintem mindannyian irigykedve nézünk, hogy lehetsz ennyire jó..." - mondta  Eylül.

- "Ferman sokat segít nekem, így nincs nehéz dolgom... :) Egyébként mit gondolsz? A két fiú meg fogja tudni beszélni a dolgokat?"

- "Őszintén nem tudom. Igazából csak nagyon remélem. Tegnap éjjel Fermannal mindent átbeszéltünk, és azt mondta, hogy holnap reggel beszél Dorukkal." - válaszolta Eylül.

- "Figyelj... Ha reggel mész be dolgozni, szerintem rögtön látni fogod, hogy mire jutottak. De azt tudnod kell, hogy Ferman akármit tesz, azzal csak téged akar védeni."

- "Persze, tudom jól..."

- "Egyébként... Holnap mehetünk együtt... Új sebész rezidens érkezik a kórházba, és nekem is ott kell lennem, hogy aláírhassuk a papírjait." - mondta Beliz.

- "Remek. :) Akkora reggel együtt nézzük meg, hogy mire jutottak a fiúk..." - mondta Eylül.

Ahogy a műszak véget ért, Doruk feszülten Ferman irodájának ajtaja előtt ácsorgott pár percek óta. De nem volt mit tenni, beszélniük kellett, úgyhogy bekopogott.

- "Gyere!" - kiabálta Ferman, és Doruk benyitott.

- "Jóreggelt uram!" - mondta fegyelmezetten.

- "Reggelt! Kérlek, ülj le." - mondta Ferman.

Doruk leült, és beszélni kezdett.

- "Figyelj Ferman, tudom jól, mit gondolsz most rólam... Dühös vagy rám, és azthiszem, igazad van, a helyedben én is ugyan így éreznék. De tudnod kell, hogy összeszedtem magam, jól vagyok, és mindent megbeszéltem Eylüllel, és bocsánatot kértem tőle a viselkedésemért."

- "Igen, tudom. Eylül múlt éjjel mindent elmesélt. Én pedig azt mondtam neki, hogy nem feltétlenül örülök ennek." - mondta Ferman, mire Doruk szomorúan lehajtotta a fejét.

- "De... - folytatta Ferman - Nagyon boldognak láttam a húgomat. Újra őszinte boldogság hallatszott ki a hangjából, és úgy csillogott a szeme, mint régen. És azt is tudom, hogy ez miattad van így. A műtőben pedig egészen kiváló voltál. Látom, hogy minden téren bizonyítani akarsz nekem."

- "Igen, ez így van."

- "De még nem bocsátottam meg neked. Rendben, újra együtt vagytok, újra eljegyezted, de ezt csak azért hagyom, mert veled ellentétben, Eylülben teljes mértékben megbízom. Ha ő rád bízza magát, nem teszek semmit."

- "Mindent meg fogok tenni, hogy te is újra megbízz bennem."

- "Rendben, figyelni fogom." - mondta Ferman, és kezett nyújtott Doruknak.

- "Köszönöm. :)" - mondta Doruk, és kezet fogtak.

- "Gyere, menjünk, Beliz ugyanis felhívott, hogy ma ő is bejön a kórházba dolgozni. Együtt jönnek Eylüllel."

- "Biztosan tűkön ülnek, hogy mire jutottunk..."

Kimentek Ferman irodájából, és a bejáratnál össze is futottak a lányokkal.

- "Minden rendben?" - kérdezte rögtön Eylül.

- "Dolgozunk rajta... - mondta szigorúan Ferman - De megbeszéltünk mindent, és Doruk éjjel a műtétnél nagyon jól teljesített."

- "Annyira büszke vagyok rád!!" - mondta boldogan Eylül, és megölelte Dorukot.

- "Köszönöm, kicsim. :)"

- "Nemsokára megérkezik az új rezidens, megvárjátok velünk, mielőtt hazamentek?" - kérdezte Beliz.

- "Persze." - mondta Ferman.

- "Én is megvárom, aztán hazamegyek." - mondta Doruk.

- "Remek. Akkor menjünk fel a tárgyalóba. Adil és Tanju már biztosan fent vannak."

Mind a négyen felmentek, és együtt várták az új lányt. Pontban 8 órakor kopogtattak az ajtón.

- "Szabad!" - mondta Adil.

A lány belépett.

- "Jó reggelt kívánok, Eda Yiğit vagyok!" - mondta a lány széles mosollyal.

Eylül abban a pillanatban kiejtette a tollát a kezéből. Kezei remegni kezdtek, amikor meglátta Edát. Légzése felgyorsult. Először, ezt csak a mellette álló Doruk vette észre, aki egyből aggódva ránézett.

Adil és Beliz kezet fogtak Edával, és Beliz mondta neki, hogy üljön le.

Eda is felismerte Eylült, és végig őt nézte. Eylül még mindig szinte reszketett.

- "Elnézést kérek mindenkitől, nekem most ki kell mennem..." - mondta, de már látszott rajta, hogy nincs jól. Kirohant a tárgyalóból.

Doruk és Ferman felpattant, és utánaindultak.

- "Beliz, mi is kimegyünk..." - mondta Ferman.

- "Persze, menjetek csak."

Eylül az irodájába sietett. A fiúk rohantak utána. Amikor ők is beértek, nagyon megijedtek.

- "Ferman, pánikrohama van!!" - kiáltotta Doruk.

- "Eylül, Eylül!! Hallasz engem??" - kérdezte Ferman.