Másnap reggel, amikor Doruk felébredt, Eylül már elment dolgozni. Az éjjeliszekrényen talált egy kis cetlit, a következő üzenettel:

"Kérlek, ne kelj ki az ágyból, vagy ha mégis, legfeljebb a fürdőig mehetsz el
És akkor is csak nagyon óvatosan!
Ha éhes vagy, hívd fel Çağrıt, mondtam neki, hogy vigyen neked reggelit.
De néhány óra és én is otthon vagyok.

Eylül ❤️"

Doruk elmosolyodott az üzenet láttán, majd felhívta Çağrıt, de csak azért, mert már nagyon éhes volt.

- "Jóóóreggelt, haver! Éhes vagy?" - vette fel Çağrı a telefont.

- "Szia. Igen. Hoznál fel nekem valamit?" - kérdezte álmos hangon Doruk.

- "Persze! Azonnal viszem!!"

Pár perc múlva fel is ment Dorukhoz, és vitte a reggelijét is.

- "Tessék, barátom!"

- "Köszönöm."

- "Mondd csak barátom, van valami baj?? Egy kissé morcosnak látszol..." - mondta Çağrı.

- "Nem, nincs. Csak nem szeretek egyhelyben ülni... Illetve kicsit furcsa, hogy te szolgálsz ki engem, az én házamban..."

- "Emiatt ne aggódj! Nekem ez nem gond!" - mondta barátságosan Çağrı, majd elköszönt, és kiment a szobából.

- "Hát ez igazán nagy szerencse "barátom "!" - motyogta Doruk, amikor már egyedül maradt a szobában.

Çağrı elment az edzésére és amíg Eylül nem ért haza, Ferman ugrott át Dorukhoz.

- "És... Összebarátkoztál már Çağrıval? Tegnap azt láttam, hogy nem nagyon kedveled őt..." - mondta Ferman.

- "Itthon van még, vagy már elment?" - kérdezte nagyon halkan Doruk.

- "Elment." - mondta mosolyogva Ferman, ugyanolyan halkan, mintha ez valami nagy titok lenne.

- "Megőrülök tőle!!!! - kiáltott fel Doruk, mire Ferman felnevetett - Ne nevess, lehet, hogy te kedveled, de engem kikészít!!!"

- "Hát azt látom! Egészen belebetegedtél! 😂" - nevetett Ferman.

- "De ne nevess! Komolyan mondom!! Nem tetszik nekem, ahogy Eylülre néz! Azt érzem, hogy ki akar engem túrni innen!"

- "Ne viccelj már! De egyébként is, nem teljesen mindegy, hogy hogy néz?! Biztos vagyok benne, hogy akárhogy is néz, Eylült egyáltalán nem érdekli..." - mondta Ferman.

- "Tudom én, nagyon jól tudom... De engem akkor is nagyon zavar..."

- "Na jól van, ne idegeskedj... Én is rajta tartom a szemem, aztán, ha tényleg kiderül, hogy igazad van, kicsit elbeszélgetünk vele..."

- "Rendben. Köszönöm, hogy komolyan veszed, amit mondtam..."

- "Ne viccelj, semmiség..."

- "Mi a semmiség?" - toppant be ekkor Eylül az ajtón.

- "Az... Az, hogy átjöttem! Igazán semmiség, Doruk, bármikor!" - mentett Ferman.

- "Öhm... Oké... És mondd csak, minden rendben, Dr. Ferman?" - kérdezte Eylül.

- "Igen, minden rendben. Bár a betegünk nem igazán tud nyugton ülni, úgyhogy felhívtam Alit, ha megy hazafelé a kórházból, hozzon neki egy mankót, hogy felkelhessen. Ha azzal megtanul rendesen mozogni, nem kell a kényszerpihenő, csak óvatosnak kell lennie."

- "Jó, rendben, akkor kikelhet, és majd vigyázunk rá." - mondta Eylül.

- "Hahó... Itt ülök mellettetek! Hallak titeket! - morgott Doruk - Nem vagyok betetg, és ki akarok kelni!"

- "Elnézést Doktor Ferman, ön hallott valamit? Mintha valaki hisztizett volna..." - nézett körbe Eylül a szobában.

- "Jól mondja... Mintha én is hallottam volna valamit..." - mondta Ferman, majd elnevették magukat.

- "Nagyon vicces... Komolyan mondom, ti ketten együtt, elviselhetetlenek vagytok!" - mondta Doruk.

- "Te meg néha egyedül is az vagy. :)" - válaszolta Ferman.

Ekkor kopogtak a szoba ajtaján.

- "Gyere Çağrı!" - kiabálta Eylül.

- "Sziasztok! Most értem haza, gondoltam beköszönök. Minden rendben?"

Ferman és Doruk összenéztek.

- "Persze, minden rendben. Veled?" - kérdezte Eylül.

- "Tényleg, milyen volt az edzés?" - kérdezte Ferman.

- "Uhh... Nagyon jó volt!! Kedvelem a csapatot,és az edző is szuper!!" - mondta lelkesen Çağrı.

- "De örülök! Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogod magad érezni!" - mondta Eylül.

- "Jajj, tényleg... A meccs előtti napon, szabad lesz az egész jégcsarnok, arra gondoltam, hogy lefoglalom, és elmehetnénk együtt korizni egy kicsit!!"

Ferman és Doruk megint összenéztek.

- "Figyelj Çağrı, nagyon jó lenne, de Beliz már úgysem léphetne a jégre, és én nem szívesen hagynám őt egyedül..." - mondta Ferman.

- "Igen, igen! Ez így van!" - mondta Doruk.

- "Oh, én már beszéltem Belizzel... A lelátóról szívesen néz majd minket. A csarnokban pedig állandóan van egy csapat mentős, ha kell percek alatt bevisznek minket a kórházba. Még hamarabb is mintha innen kellene menni."

- "Mondjuk ez tényleg igaz... És a hétvégén, Ali, Tanju és Ferda ügyel, a csapat nagy része ráér, és tud velünk jönni..." - mondta Ferman.

- "Na, látod Ferman, szerintem nagyon jó lesz!" - mondta Çağrı, és Eylülre kacsinott.

Ezt látva, Doruk feljebb ült az ágyban, megköszörülte a torkát, és ezt mondta:

- "Khm... Ez jól hangzik, de sajnos nem, nem lehet. Nagyon fáj a lábam, sajnos én nem tudok menni." - mondta határozottan Doruk.

- "Ha az előbb jól hallottam, fogsz kapni valami mankót... El tudsz majd jönni, és legalább lesz aki Belizre vigyáz. :) - mondta mosolyogva Çağrı, és megveregette Doruk vállát - Nos, akkor elmegyünk?"

- "Mindent elintéztél..." - kezdett bele Ferman.

- "Úgyhogy igen, azthiszem megyünk!" - fejezte be a mondatot Eylül.

- "Csodás! Gyere Eylül, hívjuk fel a többieket!" - mondta Çağrı.

- "Rendben!" - mondta Eylül, és kimentek a szobából.

- "Ezt nem hiszem el!! Láttad ezt!?" - kapta fel a vizet Doruk.

- "Nyugi már, na... Ez még nem jelent semmit. Csak be kar vágódni nálunk... Egyébként is, hallottad, ő tervezte úgy, hogy te is ottlegyél..." - próbálta Ferman nyugtatni Dorukot.

- "Aha hát persze! Azért erőlteti ennyire, hogy most menjünk, mert így legalább biztosan nem leszek útban!" - akadt ki Doruk.

- "Ugyan már! Csak képzelődsz... - állt fel Ferman - Már nem látsz tisztán a féltékenységtől! Nekem most mennem kell, erről pedig nehogy beszélj Eylülnek, mert teljesen bolondnak fog téged nézni!"

- "Jó, persze..." - mondta Doruk, és Ferman kiment a szobából.

Doruk nem tudta kinek elmondani, hogy fél. Fél attól, hogy elveszíti Eylült, anélkül, hogy bármit is tehetne. Fermannak hiába mondta el, nem vette őt elég komolyan. Mivel Ferman elképesztő módon bízik Eylülben, Çağrıt sem gondolja rossz embernek. Demiréknek nem mondhatta, mert csak szórakoznának rajta, hogy a szükségtelen féltékenység beszél belőle. De az volt a legrosszabb, hogy ő sem tudta igazán, mi is történik, és, hogy kell-e félnie...