Másnap Doruk a kórházban Alival és Nazlival beszélgetett.

- "Nem megyünk el közösen este valahova? Olyan jó lenne..." - mondta Nazli.

- "Tényleg nagyon jó lenne, de sajnos más dolgunk van... Eylül egyik barátja hozzánk költözik pár napra, ma este érkezik, és ha végzek itt, én is megyek haza, mert velük és Fermanékkal vacsorázok." - mondta Doruk.

- "Milyen barát?" - kérdezte Ali.

- "Mittudom én... Gyerekkori... Ali, ne kérdezz már hülyeségeket..."

- "Szóval egy fiú barátról van szó, ha jól sejtem..." - mondta Nazli.

- "Honnan veszed?? Semmit sem mondtam..."

- " Nem mondtad, látszik..." - mondta félmosollyal az arcán Nazli.

- "Mégis miről beszélsz? Én dobtam be az ötletet, hogy lakjon nálunk pár napot..." - hencegett Doruk.

- "Valóban??"

- "Persze, simán. Nincs nekem ezzel semmi bajom!" - mondta magabiztosan Doruk.

Este Eylül már a repülőtér termináljában volt, és Çağrıt várta.

Pár perccel 6 után, a gép leszállt, és Çağrı elindult a terminál felé. Amint meglátta Eylült, boldogan szaladni kezdett felé.

- "Eylül!!! - kiáltotta és megölelték egymást - Annyira hiányoztál!"

- "Çağrı! Te is nekem! Úgy örülök neked!! Gyere, rengeteg mesélnivalóm van!!!"

- "Rendben, menjünk! Mondj el mindent, nagyon kíváncsi vagyok!!"

Eylül már hazafelé a kocsiban elmesélt nagy vonalakban mindent. Mesélt a bátyja megtalálásáról, Belizről, Leyláról és a többiekről a kórházból, és a költözésről.

- "Nagyon várom, hogy megismerhessem a bátyádat és a családját. Azért, az, hogy egy ilyen menő szívsebész a bátyád, azt nem gondoltuk volna... :))"

- "Nem bizony... Nagyon szeretem őket, pedig nem is régóta részei az életemnek... De a bátyám lett az egyik legcsodálatosabb dolog az életemben..."

- "Hát hogyne... Tudom, hogy mindig is egy bátyóra vágytál..." - mondta mosolyogva Çağrı.

Nem volt nagy a forgalom, úgyhogy viszonylag hamar hazaértek. Eylül leparkolt a ház előtt, és Çağrı kivette a cuccait az autóból.

- "Nézd! - mondta Eylül a szomszéd házra mutatva - Ott laknak Fermanék. Később ők is átjönnek!"

- "És hogy jött a költözés?" - kérdezte Çağrı miközben bementek a házba.

- "Háát a költözés maga nem az én ötletem volt... Doruk találta ki, és gyorsan el is döntöttük. Habár azt hittem nehéz lesz, de nagyon nagyon jó döntés volt."

Eylül körbevezette Çağrıt a házban, és megmutatta neki a vendégszobát is, aztán visszamentek a nappaliba, és ott tovább beszélgettek.

- "Amúúúgy... Nagyon szép a gyűrűd..."

- "Áhh... Köszönöm szépen. :)"

- "Tényleg nagyon komoly lehet ez a szerelem! Eljegyzés, költözés... Még a kosárlabdát is abbahagytad miatta..."

- "Ez nem jó kifejezés, hogy miatta... Így olyan mintha, valami rosszat csinált volna. Elsősorban, mondtam neked hogy ugye lesérültem, és nem akartam a családomat még egyszer ennyire megijeszteni. Illetve, te is nagyon jól tudod, hogy ha sportoló vagy, semmi másnak nem lehet helye az életedben. Amikor megismertem Dorukot, tudtam, hogy ennek meg kell változnia. :)" - mondta Eylül.

Ekkor csengettek. Eylül felpattant, és kinyitotta az ajtót. Beliz és Ferman volt az.

- "Sziasztok! Gyertek, gyertek!"

- "Doruk még nincs itt?" - kérdezte Ferman.

- "Nem, nincs, de biztos nemsokára jön."

Ferman és Beliz bementek a nappaliba, ahol Çağrı üdvözölte őket.

- "Jó estét, Çağrı vagyok! Örülök hogy megismerhetem Önöket!" - mondta Çağrı, és kezet nyújtott Fermannak.

- "Szia! Tegezz nyugodtan! Én is örvednek, Ferman vagyok!" - mondta mosolyogva Ferman.

- "Üdv! Én pedig Beliz vagyok!"

- "Nagyon örülök!" - mondta Çağrı, és Belizzel is kezet fogott.

Mind a négyen leültek a nappaliba, és ott beszélgettek tovább. Fermanéknak nagyon szimpatikus volt Çağrı, igazán kedvesnek és udvariasnak tartották, és Çağrı is hamar megtalálta a közös hangot velük.

Kb. fél órát így beszélgettek, amikor Doruk is hazaért.

- "Sziasztok! - toppant be Doruk - Elnézést, hogy lkéstem, de az utolsó műtétem elhúzódott." - mondta.

- "Semmi baj, gyere kicsim! Bemutatom neked Çağrıt. Çağrı, ő lenne az én szerelmem Doruk."

- "Nagyon örülök." - mondta Çağrı, miközben kezetfogtak.

- "Szintúgy." - mondta Doruk.

- "Eylül gyere, készítsük elő az asztalt, a fiúk hagy beszélgessenek kicsit." - mondta Beliz."

- "Jó rendben. Çağrı, csak halkan mondom, egyik se harap ;)" - mondta Eylül, és Belizzel bementek a konyhába.

A fiúk elmosolyodtak, majd Çağrı azt kérdezte:

- "Eylül mondta, hogy te is sebész vagy Doruk Fermannal együtt dolgoztok?"

- "Igen. Nos, Ferman a tanárom... Vagyis a főnököm..."

- "De ebből nincsenek bajok közöttünk. Szerintem megtanultuk már helyén kezelni a dolgot. Mert igen, ha azt vesszük, a főnöke vagyok. De ennyi erővel Beliz például mindannyiunknak a főnöke... Inkább mi, és a barátaink a kórházból, olyanok vagyunk mint egy család... Ezt szerintem erősen Eylül mozdította el ebbe az irányba..." - mondta Ferman.

- "Ez nagyon jól hangzik. - mondta Çağrı - Doruk, haver hidd el nekem, mázlista vagy. Eylül csodálatos lány, és nagyon szerethet téged. Én olyannak ismertem meg őt, akinek a sport volt a mindene, és alig hittem el, amikor mondta, hogy befejezi..."

- "Ne aggódj, pontosan tudom mekkora áldozatot hozott értem és mindent megteszek, hogy boldog legyen." - mondta Doruk.

- "Helyes :) És Ferman, mondd csak, milyen a kapcsolatod Eylüllel? Lehet nem árulok el nagy titkot, de nagyon kicsi kora óra, minden vágya volt hogy legyen egy bátyja..."

Erre Ferman büszkén mosolygott. 

- "Abszolút... Nekem az első perctől kezdve olyan érzés, mintha mindig együtt lettünk volna. Néha zavarba tud hozni, hogy mennyire jól ismer engem... Nagyon hasonlítunk, és ha vannak is köztünk viták, azért ezek komolytalan dolgok..." - mondta mosolyogva Ferman.

- "Nem is tudnám elképzelni, hogy komolyan összevesszünk... :) - lépett oda hozzájuk Eylül és megölelte a bátyját - Gyertek, kész a vacsora."