Órák teltek el, de Eylül meg mindig nem vette fel senkinek a telefont. Beliz, Doruk, és Ferman hazamentek, ahol Basak asszony elmondta nekik, hogy Eylül járt itthon, de csak összepakolta néhány dolgát, és elment. Hiába kérdezte, nem mondta el neki, hová megy. Annyi történt, hogy összecsomagolt, és mondta Leylának, hogy vigyázzon nagyon az apukájára és az anyukájára egy kis ideig. De Basak asszony megnyugtatta őket, hogy Eylül biztosan haza fog jönni. Mindenkinek sikerült kicsit lenyugodnia, kivéve Fermannak, aki még mindig idegesen sétált fel-alá a lakásban. Hívogatta Eylült, majd végül inkább hangüzenetet hagyott neki.

- "Eylül, kérlek hívj vissza minket. Csak mondd meg, hogy hol vagy, és odamegyek... Kérlek, hívj vissza..." - mondta rá Eylül rögzítőjére Ferman.

Ekkor Doruk zsebében megzörrent a telefonja. Megnézte, és látta hogy Eylül üzenetet írt neki. Eylül az üzenetben kérte, hogy ne szóljon Fermannak, és elküldte a hotel címét, ahol megszállt.

- "Ferman, Beliz, én azthiszem, mostmár hazamegyek... Ha bármit megtudok, szólok, és kérlek ti is hívjatok, amint Eylül jelentkezik."

- "Rendben. Hívni foglak." - mondta Ferman.

- "Nem lesz semmi baj. Biztosan csak egy kis időre van szüksége, hogy összeszedje magát... Ferman, vigyázz Belizre..." - mondta Doruk.

- "Rendben."

- "Te is vigyázz magadra... Ha van valami hívunk." - mondta Beliz.

Doruk taxit hívott, és elment arra a címre, amit Eylül írt neki. Bement a hotelba, és megkérdezte a szobaszámot. Felment a szobához, és bekopogtatott az ajtón. Eylül kisírt szemekkel nyitott ajtót.

- "Kicsim..." - mondta Doruk, és szorosan karjaiba zárta Eylült.

Bementek a szobába, és leültek a kanapéra.

- "Ugye nem szóltál Fermannak?" - kérdezte Eylül.

- "Nem. Ha szóltam volna, már itt ülne ő is..."

- "Igaz... Már írtam neki, hogy jól vagyok, és ne aggódjon. De Doruk, nagyon rosszul érzem magam... Fatoş azt érzi, el akarom tőle venni a testvérét..."

- "Szerelmem, elmeséled, mi történt?"

Eylül elmesélt mindent. A bemutatást, Fatoş reakcióját, és a veszekedést utána.

- "Mondd csak, itt tudnál maradni velem ma éjjel?" - kérdezte könnyes szemmel Eylül.

- "Hát persze... Amit csak szeretnél... - mondta Doruk, és magához húzta Eylült - Amit csak szeretnél..."

Összebújtak, és Eylül azt mondta:

- "Ne beszéljünk többet erről. Holnap hazamegyek, és megbeszélek mindent Fermannal..."

- "Rendben. Egyébként örülök, hogy írtál neki, tudod, le se lehetett állítani egész délután... - mondta Doruk Eylül arcát simogatva - Egyébként... Szerettem volna valamit kérdezni...  Már jegyesek vagyunk...Nem furcsa, hogy te Fermannal és Belizzel élsz, én meg Demirékkel...?" - kérdezte mosolyogva Doruk.

- "Mire gondolsz?" - ült fel Eylül Doruk mellé.

- "Költözzünk össze!"

- "Komolyan mondod?" - kérdezte mosolyogva Eylül.

- "Miért? Rossz ötlet?"

- "Nem... Csak eddig ez még nem jutott eszembe..."

- "Szóval... Nem szeretnéd hogy együtt éljünk?"

- "De... De, nagyon is... Csak nagyon szeretek a bátyám és Beliz közelében lenni... Ők az én családom, és eddig nekem nem volt ilyen..."

- "Megértelek. De várj csak... Én most Fermanéknál voltam, mielőtt írtál, és láttam, hogy a szomszédjukban lévő ház eladó. Okés, kisebb, mint az övéké, de kettőnknek az is bőven elég lenne..." - mondta Doruk.

- "Az milyen jó lenne... - csillant fel Eylül szeme - Várj csak, hozom a laptopom, keressünk rá!"

Eylül mosolyogva a hálóba rohant a laptopjáért. Doruk nagyon boldog volt, hogy végre Eylült ilyen jókedvűnek látja.

Rákerestek a házra. Tényleg éppen megfelelő lett volna, bár az ára egy kicsit borsos volt.

- "Tényleg nagyon szép a ház, de egy kicsit drága... Nekem van félretett pénzem, de az nem lenne elég..." - mondta Doruk.

- "Drágám... Ugye tudod, hogy a barátnőd évekig sztárkosárlabdázó volt...?"

- "Khm... Bocsánat, de a menyasszonyom..." - kötekedett mosolyogva Doruk.

- "Jajj tényeg, bocsáss meg... - nevette el magát Eylül a kezére pillantva - De a lényeg, hogy ketten együtt simán meg tudjuk venni a házat!"

- "Nos akkor... Mit mondasz, megvesszük életünk első közös otthonát??" - kérdezte izgatottan Doruk.

- "Igen!!" - mondta Eylül, és boldogan megcsókolta Dorukot.

- "Akkor holnap fel is hívom ezt a számot... Te pedig hazamész, és mindent szépen megbeszélsz Fermannal..."

- "Rendben."

- "Nagyon késő van. - mondta Doruk, és lecsukta a laptopot - Gyere, feküdjünk le aludni..."

Bementek a hálószobába, és összebújva elaludtak.

Másnap reggel Eylül nagyon korán hazament, és felhívta Fermant.

- "Haló, Eylül, hol vagy?? Jól vagy?? Minden rendben??" - kérdezte Ferman, és kipattant az ágyból.

- "Ha lejössz a konyhába, mindent megtudsz..." - mondta Eylül.

Körülbelül 2 másodperc alatt szaladt le Ferman a földszintre.

- "Uh, ez gyors volt bátyám..."

- "Mi történt?? Hol voltál?? Ugye nincs bajod???" - kérdezte Ferman, és gyorsan megölelte a húgát, és végignézett rajta.

- "Jól vagyok, nyugodj meg... Gyere ülj le kérlek." - mondta Eylül, és kihúzta a széket Fermannak.

Egy pár másodpercig csendben ültek egymással szemben, majd mindketten megszólaltak.

- "Bocsáss meg!" - mondták egyszerre.

Felnevettek.

- "Várj, te miért??" - mondták megint egyszerre.

- "Najó, kezd te...  Így nem haladunk... Miért kérsz bocsánatot?" - kérdezte mosolyogva Eylül.

- "Azthiszem, túl nagy nyomást tettem rád Fatoşsal kapcsolatban. Elsiettem a dolgot... Tudom, hogy csak miattam mentél bele, pedig meg kellett volna várnom, hogy magad miatt akarj elmenni." - mondta Ferman.

- "Azthiszem, ez a végeredményen semmit nem változtatott volna, úgyhogy ne okold magad. Nagyon jól kezelted a helyzetet... Remélem Fatoş jól van..." - mondta Eylül.

- "Persze, semmi baja."

- "De én is bocsánatot kérek... Nem tudtam olyan jól kezelni a helyzetet, mint te... Nem volt szép dolog, hogy csak elmenekültem a probléma elől. Kicsit nagyobb volt a teher, mint amit elbírtam volna, és azt éreztem, végem, ha nem mehettem volna el onnan, beleőrülök." - mondta Eylül.

- "Nincs semmi baj. Senki nem haragudott rád miatta, csak aggódtunk. De remélem tudod, hogy a történtek, és azok amiket Fatoş mondott, nem változtatnak semmin. A testvérem vagy, bármi is történjék. Nagyon szeretlek Kicsi." - mondta Ferman.

- "Én is nagyon szeretlek." - mondta Eylül, és megölelte Fermant.

Ekkor Beliz jött le a konyhába. Meghatva nézte a két testvért, nagyon örült, hogy rendeződtek a dolgok.

- "Jóreggelt!" - mondta Beliz mosolyogva.

- "Szerelmem, jó reggelt!" - mondta Ferman.

- "Beliz, ugye nem aggódtál nagyon? Neked mostmár vigyáznod kell magatokra..." - mondta Eylül.

- "Nem, nincs semmi baj. Aggódtam, de teljesen elterelte a gondolataimat, hogy a két fiút lenyugtassam valahogy..." - mondta Beliz.

- "Remek. Legalább van haszna hogy túlféltenek..." - mondta nevetve Eylül.

- "Hogy micsodaaa? Miféle túlféltésről beszél, kérem?? Szó sincs túlféltésről!!" - sértődött be Ferman.

- "Áhhh, neeeeem...." - nevetett Eylül.

- "Najó, most békültetek ki, össze ne vesszetek nekem itt megint... - mondta nevetve Beliz - Inkább mondjátok, mit szeretnétek reggelizni?"

- "Hm... Van egy ötletem... Beliz, te csak ülj le kérlek. Neked pihenned kell. Ma terápiás jelleggel összedolgozunk a bátyámmal, és mi készítjük a reggelit! - mondta Eylül - Úgy is bejelentésem van..."

- "Rendben... - pattant a hűtőhöz Ferman, és elkezdett kipakolni - Már kezdek hozzászokni, hogy ha valami bejentése van az én húgomnak, az általában nem olyan mint a normális emberek meglepetése, mint például egy reggeli, vagy egy utazás... Itt most megint mindannyiunk élete meg fog változni..." - mondta röhögve Ferman.

- "Nos... Valószínűleg igen... - válaszolt komolyan erre a viccre Eylül - Ferman, le sem tagadhatjuk egymást, rögtön sejted, mit szeretnék..." 

Ferman arcára fagyott a nevetése.

- "Várj... Most komolyan?" - kérdezte Beliz.

- "Azt hallottam, új szomszédjaitok lesznek..." - kezdett bele óvatosan Eylül.

- "Mi??" - kérdezte Ferman.

- "Mi??" - kérdezte Beliz.