Ferman dühös volt, magyarázatot várt a történtekről. Útközben a folyosón összetalálkozott Ferdával, aki rögtön tudta, hogy Ferman miért dühös, de valahogy meg kellett lágyítania Fermant Beliz elleni dühe miatt.

- „Ferman, beszélhetnénk egy kicsit?"

Bár azt mondta Ferman, hogy halaszthatatlan dolga van, kis rábeszélés után belement: lementek a kávézóba és egy asztalhoz ültek. Ferda azt mondta:

- „Tudnod kell, hogy Tanju meggondolta magát."

- „Igen, tudom, és azt is, hogy ezt Beliz kérte. Már tényleg nem tudom megérteni Belizt, teljesen elidegenedett tőlem, de Tanjuval mégis beszél az érdekemben. Pedig nem lehetett könnyű. Egyszerűen nem értem."

Ferda tudott volna mit válaszolni, de képtelen volt elmondani, hogy pontosan mit mondott neki Beliz. De valahogy csökkentenie kellett Ferman haragját Beliz iránt. Azt mondta:

- „Ferman, Beliz mostanság eléggé leterhelt, kérlek, ne támadd le ilyen hevesen a kérdéseiddel."

Ferman eszébe jutott, amit Beliz tegnap este mondott Leylának. Beliz rejtegetett előle valamit, és Ferda láthatóan tudta.

- „Beliz rejteget valamit előlem, és nem hiszem, hogy szándékában állna mesélni erről. Meg tudnád mondani, mi az, mégis mi történt?"

Ferda úgy gondolta, hogy jobb, ha ezt Beliz mondja el, semmiképp nem ő. Azt mondta:

- „Ferman, én igazán nem tudok semmit, csak azt akarom, hogy ne menj ilyen állapotban Belizhez, mert mindent elrontasz, ennyi" - és felállt az asztaltól.

Fermant nem lepte meg Ferda viselkedése, és kis idő múlva visszament dolgozni. Miután Ferda otthagyta Fermant, egyenesen Belizhez ment, és mesélt a beszélgetésről. Azt mondta:

- „Nézd, talán Ferman eljön hozzád beszélni. Kérlek, mondd meg neki, és oldjátok meg a helyzetet, mert ez nem állapot, így csak kikészülsz. Mostmár gondolj arra is, hogy ez a stressz nem tesz jót a picinek" - és elhagyta az irodát.

Beliz rettenetesen feszült volt, nem érezte magát késznek kimondani. Míg Beliz feje tele volt gondolatokkal, Ferman lépett be.

- „Beszélnünk kell egy kicsit." - mondta és leült az egyik székre.

Beliz szeme egyből könnybe lábadt, tollát ​​feszülten szorongatta a kezében. Nyilvánvalóan látszott, hogy ideges volt. Ferman észrevette ezt, de így is belekezdett.

- „Észrevettem, titkolsz valamit előlem, nem nehéz rájönni. Szépen kérlek, mondd el, mi történt, mi idegesít ennyire?"

Beliz önmagával küzdött azért, hogy könnyei ne csorogjanak. Választ kellett adnia, úgyhogy mély levegőt vett. Nyelt egyet és beszélni kezdett.

- „Ferman, nem tudom, hogyan mondjam ezt... „- mondta remegő hangon.

A könnyek, amelyeket kénytelen volt elengedni, egymás után futottak végig az arcán. Ferman kissé habozott, amikor meglátta, hogy Beliz szeméből könnyek folynak.

- „Hahó, ugye jól vagy?" - kérdezte.

Beliz viszont hallgatott. Ha ezt most nem mondja el Fermannak, nem lesz ilyen alkalma máskor. Talán soha többé nem szólhat róla. De nem akarta, hogy Ferman esetleg kibéküljön vele csak azért, mert terhes. Tehát tudnia kellett, hogy Ferman egyáltalán gondol-e arra, hogy újra együtt legyenek. Felállt, kezével megtámaszkodott az asztalon, és Ferman hideg, kék szemeibe nézett. Azokba a szemekbe, amikbe egykor beleszeretett, és máig otthon érzi magát bennük. Ferman felállt, és Belizhez lépett. Beliz összeszedte minden bátorságát, és beszélni kezdett.

- „Ferman, tudom, rossz dolgok történtek közöttünk, mindkettőnknek vannak hibái. Sokszor veszekedtünk, és a legutóbbinál mindketten szélsőségesen viselkedtünk. Nagyon sajnálom. Lehet, hogy most nem, de szerinted, a jövőben, megoldhatjuk a problémáinkat?"

Mindketten mondatról mondatra egyre közelebb léptek egymáshoz. Ferman gondolkodott, mert igen, mérges volt Belizre. De azt is tudta, hogy még mindig iszonyatosan szerelmes belé. Szerette, az első naptól kezdte, hogy az egyetemről szabadulva, rezidensként elkezdett a kórházban dolgozni, Beliz pedig még édesapja mellől, friss diplomás jogászként igazgatta a kórházat, pedig ezek az idők már nem ma voltak. Ő az egyetlen ember, akit egész életében igazán szeretett. Nem is tudna mást elképzelni, mint a számára tökéletes nő, a gyermeke édesanyja. De nem állt szándékában kibékülni, veszekedéseik túlságosan mély sebeket okoztak mindkettőjüknek. Ez a szomorúság kerítette hatalmába. Ferman számára nehéz volt kimondani ezt, látta, hogy Beliz nagyon szomorú, és még mindig könnyeivel küszködik. Emellett még mindig nem mondta el, mit rejteget előle. Így hát inkább témát próbált váltani, és azt mondta...