Eylül halkan belépett Doruk kórtermébe, aki mélyen aludt. A gépek halk csipogásától eltekintve, teljes csend volt a szobában. Eylül megigazította Doruk párnáit, és óvatosan leült mellé. Könnyes szemmel megsimította szerelme arcát.

- "Ha most látnád, hogy itt vagyok, nagyon de nagyon megsértődnél... - mondta halkan Eylül - Nem tudom, mi történt velünk, néha nem igazán értelek. Sajnálom, pedig én tényleg nagyon szeretlek. Még azóta sem vettem le a nyakláncot, amit tőled kaptam, és most, hogy nem vagy velem, még jobban kötődöm hozzá. Éppen ezért, pár hete vettem neked egy karkötőt, csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy odaadhassam. Ha ez nem is legjobb pillanat, de lehet hogy az utolsó... - mondta, és finoman feltette Doruk kezére a karkötőt - Nagyon szeretlek. De ha nem akarsz látni, megígérem, nem fogsz."

Eylül még néhány órát Doruk mellett maradt, de ahogy látta, hogy hajnalodik, itt volt az ideje, hogy elmenjen. Még megpuszilta Doruk arcát, aztán taxit hívott, és elment.

Ahogy eljött a reggel, Doruk lassan ébredezni kezdett. Óvatosan hunyorgott, és az első dolog, amit meglátott Demir volt. Demir, Beliz és Adil voltak bent nála éppen akkor.

- "Tesóóó, jóreggelt!" - pislogott Doruk arcába Demir.

- "Jó ég, ugye ez csak egy rémálom...? Mi történt? " - mondta rekedtes hangon Doruk.

- "Egy erdei út mentén találtak rád, leestél egy szikláról, de nincs komoly bajod. Tanjuék megműtöttek." - mondta Adil.

- "Mostmár biztonságban vagy, minden rendben lesz..." - mondta Beliz.

- "Igen emlékszem. Esett az eső, minden nagyon csúszós volt."

- "Mondd csak, van szükséged valamire?" - kérdezte Beliz.

- "Hát, már nincs barátnőm, úgyhogy azt hiszem, nincs, de azért köszönöm." - mondta mérgesen Doruk.

- "Hiába vagy mérges, itt volt..." - mondta Beliz.

- "Mi? Itt volt?"

- "Igen, meccse volt, de amikor minket is hívtak, eljött a meccsről, csúnyán magára haragítva ezzel az edzőjét. De minden otthagyott, és az egész éjszakát itt töltötte..."

- "Nem hiszem. Nem érdeklem én őt..." - morgott még mindig Doruk.

- "De te mondtad neki, hogy nem akarod látni! Azért nem mer szegény lány a közeledbe se jönni!" - emelte fel a hangját Demir.

- "Egyébként fiam, ha nem hiszed el amit Beliz mondott, akkor higyj nekem. Miután vége lett a műtétnek, Eylül bement hozzád, és én a többiekkel a folyosón beszélgettem. Majd mielőtt elindultam haza, még benéztem hozzád ide. Eylül nem vett engem észre, de láttam, ahogy a kezedre tett egy karkötőt." - mondta Adil.

Doruk abban a pillanatban villámgyorsan kihúzta a kezeit a takaró alól. A bal kezén valóban ott volt a karkötő.

- "Ez eddig nem volt rajtam..." - mondta elgondolkodva Doruk.

- "Mondom, Eylül adta rád tegnap. Valószínűleg mindig nála volt, mert a kórházba nem hozott semmit, csak úgy, még a kosarasmezében rohant ide... Mindenesetre, nekem most mennem kell, egy fontos beteget várok. Később visszajövök, jobbulást neked." - mondta Adil.

- "Köszönöm szépen Adil bácsi." - mondta Doruk és Adil kiment.

- "Nem értem... Egyszerűen nem értem..." - mondta Doruk.

- "Figyelj Doruk. Én megígértem Eylülnek, hogy nem szólok bele, de nagyon figyelj rám. Nem tudom, te mit sejtesz, hogy mi történt, de hidd el nekem, csak egy félreértés áldozatai vagytok." - mondta elég komolyan Beliz.

- "Nem tudom. Azt hiszem, beszélnem kellene vele." 

- "Tesó, 4 napja ezt mondjuk neked..." - mondta Demir.

- "De lehet annyira megbántottam, hogy nem akar velem beszélni. Elég bunkó dolgokat vágtam a fejéhez."

- "Azért egy próbát megér, nemde? - kacsintott Beliz - Én nem hiszem, hogy azért dobta el érted a karrierjét, azért virrasztott itt melletted, és azért kaptad a karkötőt, mert kiszeretett volna belőled. Szerintem, csak ő sem érti ezt a helyzetet. És habár titkolja, de meg van ijedve, mert úgy érzi elveszített..."

- "Rendben, megkeresem, és beszélek vele.  - mondta határozottan Doruk - De Beliz, úgy érzem, ti tudtok valamiről, amit nem mondtok el nekem..."

- "Ezt Eylülnek kell elmondania, szerintem Fermannal van. De te sem mondtad el, pontosan mi miatt szakítottál vele..."

- "Igaz. Najó, összeszedem magam." - mondta Doruk, és hirtelen felült az ágyon, habár eléggé fájt neki.

- "Doruk, Doruk, mit csinálsz? Még nem kelhetsz ki..." - mondta Demir.

- "Katona voltam, nem fogok ezzel a karcolással napokig feküdni. Dolgom van." - mondta Doruk és kibicegett a szobából.

- "Teljesen őrült..." - mondta Demir Beliznek.

- "Csak szerelmes..." - mondta mosolyogva Beliz.

Ezalatt Eylül bent volt Ferman irodájában és beszélgettek.

- "Ferman, most mondd meg, mégis mit tegyek...? Mindent elvesztettem!" - bukott ki Eylül, és lehajtotta a fejét Ferman asztalára.

Ebben a pillanatban Doruk nyitott be az ajtón, mivel Eylül háttal volt az ajtónak, semmit sem látott. Arca az asztalon volt, nem is figyelt felfelé. Ferman nagyon gyorsan egy hang nélkül csendre intette Dorukot, és azt is mutatta neki, hogy maradjon ott, ahol van.

- "Figyelj Eylül, amikor belementünk ebbe a játékba, és eldöntöttük, hogy megleckéztetjük Ferdát, vállaltuk a következményeket. Te nem akartad elmondani Doruknak, hogy eljátszuk, hogy egy pár vagyunk, csak azért, hogy Ferda végleg leszálljon rólunk és Belizről." - mondta Ferman.

- "Tudom, tudom. De csak meg akartam óvni ettől. Azt hittem, ez egyáltalán nem fog érinteni minket. És tessék... Mekkora hülye vagyok. Mindent tönkretettem. Acelya mondta, hogy a rózsát láthatta meg az irodámban..."

- "Azt amit én vittem, hogy Ferda orra előtt adhassam oda...?"

- "Igen. Most már nincs lehetőségem elmondani, hogy senkim nincs rajta kívül, és ezzel a játékkal, csak a családomat akarom védeni." - mondta Eylül, és sírva a kezei közé temette az arcát.

Ferman ekkor a sarokban álldogálló Dorukra pillantott. Arcával mintha csak annyit mondott volna neki: "Látod, csak ennyi az egész..." Doruk arcán kellemes mosoly terült el. Közben Eylül ismét felnézett Fermanra.

- "Ajj... Kicsi, ne sírj, kérlek... Nincs semmi baj." - mondta Ferman.

- "Már miért ne lenne?!? " - kérdezte könnyes szemmel Eylül.

- "Mert itt vagyok. És az életemnél is sokkal jobban szeretlek." - szólalt meg Eylül háta mögül Doruk.