Doruk bement az asszisztensek szobájába és annyira dühös volt, hogy tört-zúzott, ami csak a keze ügyébe került. Ekkor Nazli és Ali lépett be.

- "Doruuk, egy óra múlva műtéét! - mondta Nazli izgatottan, aztán szétnézett a szobában - Doruk, te jó ég! Mit csinálsz?!"

- "Mindjárt felrobbanok! Eylülnek van valakije!!" - üvöltötte.

- "Hogy tessék? Az teljességgel lehetetlen!" - mondta Ali.

- "Ferda mondta! És én is láttam a virágot, amit kapott! Nem mondta meg, hogy szerinte ki lehet az, de legszívesebben szétverném az arcát!"

- "Állj! Elég! Doruk, nyugodj le, mielőtt valaki meglát! Az erőszak egyébként sem megoldás!" - mondta Nazli.

- "Szerintem beszélned kellene Eylüllel..." - mondta Ali.

- "Nem! Nem akarom látni!!"

- "Jó, jó, rendben. Mondom mit csinálunk. Meg kell, hogy nyugodj egy kicsit. Este én is és Ali is szabadok vagyunk, menjünk el lazítani egy kicsit. Kitisztul a fejed, aztán meglátjuk, mit teszel..." - mondta Nazli.

- "Jó. Este elmegyünk bulizni. Erre van most szükségem!"

- "Legyen, ahogy akarod. Most pedig kérlek, menj haza. Majd azt mondjuk Fermannak, hogy rosszul lettél... Ha itt vége a műtétnek, mi is elkészülünk, és felhívunk." - mondta Nazli.

- "Rendben. Köszönöm, srácok." - mondta Doruk és kiment a szobából.

Ali és Nazli elkezdtek rendet rakni Doruk után.

- "Nem hinném, hogy Eylülnek lenne valakije. Kizárt." - mondta Ali.

- "Én sem hiszem. De tudod, hogy Doruk mennyire lobbanékony. Ez egy nagyon nehéz ügy lesz, de mi maradjunk ki ebből."

- "Maradjunk ki? Ne szóljunk Fermannak, vagy Eylülnek?"

- "Ne. Majd ők lerendezik. Ha jól gondoljuk, és Eylülnek tényleg nincs senkije, akkor úgy sem lesz baj. Ha pedig tényleg egy harmadik személy áll a háttérben jobb is, hogy mielőbb kiderült. Végre közöttünk rendben van minden. Boldogok vagyunk, és nekem ez a legfontosabb..." - mondta mosolyogva Nazli.

- "Rendben. Igazad van." - mondta Ali, és megölelte Nazlit.

Este Eylül még bent volt a kórházban. Az irodájában ült, és Beliz ajándékát fogta a kezében, és közben Dorukot hívta. Amint Doruk felvette, Eylül rögtön beszélni kezdett.

- "Szia! Sajnálom, de ma nem tudok veled lenni..."

- "Aha, azt sejtettem..."

- "Beliznek ma van a névnapja, és még oda kell neki adnom az ajándékát, vele és Fermannal vacsorázom."

- "Nem érdekel mit csinálsz."

- "Nem érdekel?"

- "Nem. Én már szerveztem magamnak programot estére."

- "Tényleg? Nem is hívtál fel, úgy volt, hogy ma együtt leszünk..."

- "Úgy volt. De mindkettőnknek akadt jobb dolga..."

- "Aha...értem." - mondta szomorúan Eylül.

- "Kivettem 1 hét szabadságot. Holnap elutazom."

- "Micsoda? Miért nem mondtad el nekem?"

- "Előbb magadban nézz körül, ha el nem mondott dolgokat akarsz keresni... Változásra vágyom."

- "Változásra? Nélkülem?"

- "Pontosan. Kérlek ne keress. Hagyj békén. Minden jót." - mondta Doruk, és köszönés nélkül letette a telefont.

- "Doruk! Haló, Doruk!!" - mondta Eylül, de már nem kapott választ. Elvette a telefont a füléről, és a képernyőt bámulta. A háttérképe egy közös képük volt Dorukkal. Csak a képet bámulta, és sírni kezdett. Ekkor Ferman lépett be boldogan a szobába.

- "Eylül! Gyere, indulunk vacsorázni!! - mondta Ferman, de elkomorodott, amikor látta, hogy a húga sírdogál - Hé, Kicsi, mi történt??"

- "Doruk elment. Nélkülem. Azt mondta, változásra van szüksége... Nélkülem!" - törölte le a könnyeit Eylül.

- "Micsoda?? Semmit nem értek, mi történt??"

- "Nem tudom. Azt hiszem, szakítottunk."

- "Ajj, drágám... Ne sírj, kérlek... Figyelj rám, ma ne törődj ezzel. Elvisszük szépen Belizt vacsorázni, és jól fogjuk érezni magunkat. Aztán holnap kiderítjük, hogy mi történt."

- "Már nem szeret engem." - mondta szomorúan Eylül.

- "Az lehetetlen. Téged nem lehet nem szeretni. Nézz csak körbe rajtunk. Néhány hete vagy itt, de mindenki nagyon gyorsan megszeretett. Itt van a családod. Ránk mindig számíthatsz." - mondta Ferman, és megölelte testvérét.

- "Tudom Ferman. Nagyon szeretlek."

- "Én is téged. Na gyere, menjünk. Ma nem beszélünk már erről, meglátod, ma este, jól fogjuk magunkat érezni. :)"

- "Igazad van, rendben, menjünk..."