Ahogy a fiúk leültek, nemsokkal később felvonultak a csapatok, és elkezdődött a meccs. A fiúk nagyon jól érezték magukat, Eylül pedig az első perctől kezdve remekül játszott. Ferman és Doruk nem győzte egymást túlkiabálni, annyira hangosan szurkoltak. Ali tök csendben (szó szerint csendben, hisz a füldugótól semmit sem hallott😂) ült Ferman mellett, és a maga kis nyugijában mosolyogva figyelte az eseményeket. Amikor pedig a csapat pontot szerzett, Doruk, Demir és Ferman szinte önkívületben tomboltak, Ali ülve maradt, de ilyenkor egy kicsit jobban mosolygott, és a mutatóujjaival piciket tapsolt. Ő is magán kívül őrült, de csak ilyen Ali-módban. :)
Egy perc volt hátra a meccsből. Az ellenfél csapat 1 ponttal vezetett. Az izgalom a tető fokára hágott. Eylül egy gyönyörű csel után, a 3 pontos vonal elő állt. Tudta, hogy most vagy soha. Ez a meccs rajta áll, vagy bukik. Másodpercei voltak cselekedni. Összpontosított, és teljes erőből tűpontosan célozva eldobta a labdát. Egy pillanatra teljes csend lett a csarnokban. A labda csont nélkül repült át a karikán. Nyert a csapat. A szurkolók őrült őrjöngésbe kezdtek. Eylül csapattársai odarohantak hozzá, jó erősen megölelgették, felemelték és a levegőbe dobálták. A levegőben Eylül a bátyja szemeit kereste először. Viszonylag messze volt, de látta, hogy Ferman tapsolás közben a könnyeit törölgeti. Aztán Eylül Dorukra nézett, aki nagy mosollyal az arcán integetett neki.

A meccs után a fiúk megvárták Eylült, hogy együtt elmehessenek ünnepelni. Addigra már a lányok is végeztek a kórházban, így ők is tudtak jönni, illetve Beliz is csatlakozott. A társaság egy étterembe ment ünnepelni. Jókat beszélgettek, ettek, ittak, tényleg jól érezték magukat. Eylül félrehívta Dorukot.

- "Gyere csak kicsim..." - mondta Eylül.

- "Mi történt?" - kérdezte Doruk.

- "Csak el szerettem volna mondani, hogy nagyon köszönöm, hogy eljöttél és tudom, hogy mennyire sokat lobbiztál Fermannál, hogy megengedje hogy ma játszhassak... Köszönöm."

- "Ugyan drágám. Nem tettem semmit. Csak azt szeretném, hogy boldog legyél, és ha látom hogy mosolyogsz, én attól vagyok boldog." - mondta Doruk, és a derekánál fogva magához húzta Eylült.

- "Tudom, hogy számíthatok rád. De szeretném, ha tudnád hogy ez fordítva is így van." - mondta Eylül és megsimogatta Doruk arcát.

- "Tudom szerelmem." - mondta Doruk, és megcsókolta Eylült.

Miután elváltak, Eylül így szólt:

- "Szerintem mostmár lassan menjünk vissza a többiekhez, mielőtt a bátyám idejön... Látszik rajta, hogy lányos apuka, engem is úgy véd, mint Leylust."

- "Nem is baj!" - vágta rá Doruk, elindultak visszafelé.

- "Tessék?"

- "Nem is baj, hogy ilyen szigorú. Én úgy is bebizonyítom neki, hogy én vagyok neked a legjobb, de annak viszont örülök, hogy senki mást nem enged a közeledbe. :)"

- "Ohh, minden világos! Hát ez remek, mondhatom! A 'Berhayat Kórház Lovagjai' személyesen állnak a szolgálatomra!"

- "Pontosan!" - tört ki a nevetés Dorukból.

- "Doruk!" - hallatszott Ferman hangja.

- "Tessék, látod, pont erről beszéltem..." - suttogta Eylül halkan Doruknak.

- "Igen uram?"

- "Elrabolhatom Eylült egy percre? Ígérem, hamar visszahozom..."

- "Persze, Eylül, én visszamegyek a többiekhez." 

- "Okés, menj csak. :)"

Ferman és Eylül kimentek az étterem kertjébe.

- "Több dologról is szerettem volna veled beszélni..." - mondta Ferman.

- "Figyelek, mondd csak..."

- "Először is, hihetetlen volt, amit ma a pályán műveltél. Nagyon büszke vagyok rád. Eszelős, milyen jól játszol."

- "Köszönöm. Tudod, mindig is nagy vágyam volt, hogy egyszer a győztes pillanatban rád nézhessek a pályáról. Mindent beleadtam ma." - mondta Eylül, és Ferman elmosolyodott.

- "Amúgy nagyon jól halad a Ferda elleni kis játékunk. De továbbra sem akarod, hogy Doruk tudjon róla? Én személy szerint,így vagyok nyugodt, hogy Beliz mindenről tud..."

- "Nem szeretném. Annyit mondtam neki, mint mindenkinek, hogy Beliz felvett, hogy legyek a helyettese, és szóljak, ha valami nem úgy halad, ahogy kellene... Nem akarom Dorukot az igazsággal felkavarni. Annyira félt engem, de most annyira boldog, hogy minden rendben van..."

- "Rendben. Rád bízom. A másik dolog... Erről már nagyon régóta szeretnék beszélni veled..." - mondta Ferman.

- "Mi az, Ferman?"

- "Fatos. Beliz és én minden hétvégén meglátogatjuk. Ő is a testvéred. Nem gondolod, hogy..."

- "Nem!!!"

- "De Eylül...!"

- "Ferman! Nem!! Nem állok erre készen! Ez most túl sok nekem... Ő is a testvérem, ugyan úgy mint te, de nekem ez most nagyon nehéz." - mondta Eylül, és könnyek szöktek a szemébe.

- "Jólvan. Jólvan, kérlek nyugodj meg. Nem akarok rád erőltetni semmit ezzel a témával, csak meg szerettem volna beszélni. Anno Belizre és most a kisbabára is nagyon jól reagált..."

- "Ferman! Érzem hogy ez még neki is és nekem is sok lenne egyenlőre. Még nem szeretnék vele találkozni. Annyi minden történt mostanában, hogy egy kicsi nyugalmat szeretnék."

- "Rendben, megértem, kérlek ne haragudj rám. - mondta Ferman, és megölelte a húgát - Csak kérlek, szólj, ha késznek érzed magad és beszélünk róla."

- "Így lesz, megígérem. És nem haragszom rád, tudom, hogy jót akarsz nekem." - mondta Eylül, és ekkor Beliz lépett oda hozzájuk.

- "Drágám, Eylül. Zavarok?" - kérdezte.

- "Dehogy zavarsz, gyere ide hozzám." - mondta Ferman, és átkarolta Belizt.

- "Beliz, te sosem zavarsz minket. Mondd csak, te nem vagy fáradt? Én eléggé kivagyok mára, lassan menjünk haza."

- "De igen. Én is fáradt vagyok. De Ferman, a kisfiad annyira rúgdos a pocakomban, hogy hihetetlen... :)" - mondta Beliz, és odabújt Fermanhoz.

- "Szuper, azt hiszem, kaptunk még egy hiperaktív sportolót a családunkba... :))" - forgatta a szemét mosolyogva Ferman.

- "Khm-khm! Mi is a probléma ezzel Ferman doktor??" - kérdezte szórakozva Eylül.

- "Áhh! Semmi semmi... De azt most mondom, ha a kisfiam olyan lesz, mint te, te fogsz utána szaladgálni, nem én, vagy Beliz..."

- "Ha majd azt szeretné, remek sportolót faragok belőle..."

- "Ez a kisbaba nagyon szerencsés, hogy te is itt leszel neki..." - mondta mosolyogva Beliz.

- "Na jól van, te nagynénik gyöngye, gyertek, fáradtak vagyunk, menjünk haza." - mondta Ferman Eylülnek, majd megpuszilta Beliz homlokát, és mindhárman elindultak, hogy elköszönjenek a többiektől.