- "Eylül Eryigit, 20 éves, súlyos koponyasérülés! Egy kosármeccs közben lökték fel. Nem volt a helyszínen orvos, így az edző és a játékvezető értesített minket."
Ferman sokkos állapotban volt. Ali és Doruk rohant oda a mentősökhöz...

Ali nagyon gyorsan kezdte megvizsgálni Eylült.

- "Nincs eszméleténél! CT, CT-re azonnal!" - kiabált Ali.

Addigra befutott Demir is, és hárman Dorukkal kezdtek el rohanni a CT felé. Ferman továbbra sem tudott megmozdulni a sokktól, amit az okozott, hogy látta, ahogy a húgát betolták eléjük. Beliz és Nazli rohantak oda Fermanhoz.

- "Most szóltak mi történt! Milyen állapotban van??" - kérdezte Beliz könnyek között.

- "Nem- nem tudom, Aliék CT-re vitték, súlyosan sérült a koponyája, eszméletlen... a testvérem eszméletlen..." - mondta remegő hangon Ferman.

Nazli is elrohant a fiúkhoz, Beliz leültette Fermant, aki annyira rosszul volt, hogy alig állt a lábán.

- "Gyere ülj, le nyugodj meg, nem lesz semmi baj..." - próbálta nyugtatni Beliz Fermant.

- "Az én hibám... az egész az én hibám..." - mondta halkan Ferman.

- "Hogy micsoda? Ferman ne hülyéskedj, sportoló... fellökték..."

- "Beliz nem érted! Nem volt a helyszínen orvos, nem kapott azonnal ellátást! - kezdett őrülten kiabálni Ferman - délelőtt könyörgött, hogy nézzem meg ezt a meccsét, de én az ügyelet miatt nemet mondtam... Ha ott lettem volna, azonnal kapott volna ellátást! Fejsérülése van, az eltelt idő miatti következményekért én vagyok a felelős! " - mondta Ferman és egy hatalmasat csapott a falba.

- "Ferman, nyugodj meg kérlek! Nem tudhattad, hogy ez fog történni! Kérlek ne hibáztasd magad! A testvéred nagyon erős lány, rendbe fog jönni. Mindenki a műtőben van, te nem szeretnél bemenni hozzá?"

- "Nem. Iszonyúan kínoz a gondolat, hogy már így is mindent tönkretettem. Nem tudok a testvéreimre vigyázni. Fatos miatt is hosszú évekig okoltam magam, és most újra megtörtént... Ha valami baja esik..."

- "Ne, Ferman! Ne fejezd be a mondatot! Elég legyen!" - mondta Beliz, de Ferman továbbra is tombolt.

- "Ferman nyugodj meg kérlek! - érkezett meg Tanju, egy gyógyszeresüveggel - vedd ezt be, nyugtató, segíteni fog."

Ferman szó nélkül vette be a gyógyszert, és próbálta normalizálni a légzését.

Acelya szaladt ki a műtőből. Mind a hárman hozzá rohantak.

- "Mi a helyzet? Ugye jól van?"

- "Egyszer leállt a szíve, de újraélesztették. Jelenleg stabil, már nincs sok hátra a műtétből, remélhetőleg már így is marad." - mondta Acelya, akin látszott, hogy odabent nehéz perceken lehettek túl, a szeme és az arca is tiszta könny volt.

- "Köszi Acelya, ha bármi történik, kérlek gyere vissza." - mondta Beliz, és ő, Ferman és Tanju vissza leültek.

- "Innentől tudod a forgatókönyvet te is Ferman, igaz?" - kérdezte Tanju.

- "Igen, tudom."

- "Mégis miről beszéltek?" - értetlenkedett Beliz.

- "Ha műtét közben vissza tudták hozni, valószínűleg a műtét sikeres lesz. De minden abban a pillanatban dől el, ahogy felébred, hogy mi károsodott... ha egyáltalán felébred..." - mondta Ferman és sírni kezdett.

Nagyjából fél óra múlva vége lett a műtétnek. Doruk jött ki először a műtőből.

- "A műtét sikerült, de nem tudjuk milyen agyi károsodás keletkezhetett a sérülést követően és a kórházba jutás ideje alatt. De Ali is nemsokára kijön, elmondja részletesen mik történtek a műtét alatt."

- "Rendben Doruk, köszönjük." - mondta Beliz.

- "Doruk, te sírtál?" - nézett Tanju.

- "Nem uram!" - mondta Doruk, majd megdörzsölte a láthatóan kisírt szemeit.

Néhány órával később mindenki bent volt Eylül ágya mellett a kórteremben.
Ferman könnyes szemmel Eylül kezét fogta. Mindennél jobban szerette volna, hogy felébredjen, de rettegett a tudattól, hogy ha fel is kel, nem fog felépülni. Egyszer csak Ferman érezte, hogy kezei között Eylül megmozdította az ujjait.

- "Fel fog ébredni! Éreztem, hogy megfogta a kezemet!" - kiáltott Ferman.

- "Akkor percek kérdése és ki fogja nyitni a szemét." - mondta Ali.

Ferman ismét elszomorodott, mert tudta, hogy eljött a pillanat, amikor kiderül a károsodás mértéke.

Eylül ismét megmozdította az ujjait, Ferman finoman megszorította a kezét.

- "Gyerünk, ébredj..." - mondta sírva Ferman.

Eylül abban a pillanatban kinyitotta szemeit. Óvatosan hunyorgott és nézett végig mindenkin.

- "Szervusz, hogy érzed magad?" - kérdezte Nazli.

- "Nagyon fáj a fejem. Mi történt velem? Hogy kerültem ide?"

- "Rendben, úgy tűnik a szavakat nem keveri, ez nagyon jó jel." - mondta halkan Tanju.

- "Egy kosármeccsen ellöktek téged, és beütötted a fejed. Meg kellett műtenünk téged - mondta Ali - mondd csak, feltehetek neked néhány kérdést?"

- "Igen." - mondta Eylül, Ferman lehajtotta a fejét, és a többiek is nagyon izgultak. Ali belekezdett az ilyenkor szokásos kérdésekbe.

- "Mi a teljes neved?"

- "Eylül Eryiğit vagyok."

- "Hány éves vagy?"

- "20 éves vagyok."

- "Mit sportolsz?"

- "Kosárlabdázok, 6 éves korom óta."

Ferman megőrült az izgalomtól.

- "Meg tudod mondani ki vagyok én?" - vágott Ali szavába Ferman. Nem bírta tovább, tudni akarta, hogy felismeri-e...

- "Ohm... hát... az a helyzet..." - kezdett bele bizonytalanul Eylül.

- "Nem, ez nem lehet..." - szorította ökölbe mindkét kezét Ferman.

- "Te vagy az aki legközelebb biztosan első sorból néz engem a meccsemen Ferman Eryiğit!" - mondta Eylül és óvatosan nevetni próbált, habár eléggé fájt neki a nevetés.

- "Teee... te kis boszorkány, van róla fogalmad, mennyire megijesztettél?!" - mondta Ferman és megpuszilta húga homlokát. Mindenki szinte egyszerre lélegzett fel.

- "Azért ezzel a meccsezéssel csak óvatosan, néhány hónapot igénybe fog venni a felépülésed. Sok mindent ellenőriznünk kell, hogy biztos nem károsodott az agyad, de ha Fermant az ébredésed után 5 perccel már ugratod, azt tippelem, nincs nagy baj." - mondta mosolyogva, de szigorúan Tanju.

- "Ne aggódj Tanju, ha hazaengedjük Eylült akkor is fogunk rá figyelni, mivel nálunk lakik, nem menekül." - mondta Ferman.

- "Szerintem most se hagyjuk egyedül! - kiáltott fel Ali - ha csinálunk egy beosztást, meg tudjuk oldani, hogy valaki mindig legyen vele."

- "Komolyan mondod Ali?" - lelkesedett be Eylül.

- "Hát persze, Ali, ez remek ötlet!" - mondta Beliz.

- "Doktor Ferman, esetleg kezdhetnék én? Vigyázok rá ma éjszaka. Megígérem, hogy nagyon vigyázok rá. Egész éjjel fentmaradok." - mondta óvatosan Doruk.

- "Doruk, komolyan? - húzta össze a szemöldökét Ferman - Miért is vagy ilyen lelkes??"

- "Nem uram... nem vagyok nagyon lelkes. Én csak, én csak szívesen maradnék."

- "Nekem megfelel! Köszönöm szépen! - mondta Eylül Doruknak - Ferman, meg ne öld már szegényt... Nem csinált semmi rosszat. Beliz, vidd haza a bátyámat kérlek, szeretném, ha kipihennétek magatokat."

- "Jólvan, hazamegyünk... pihenjetek ti is. Holnap korán jövünk! Figyelj Eylül, nagyon szeretlek, és Doruk, bármi történik, kérlek azonnal hívjatok fel!"

- "Jólvan, bátyám, ne aggódj, nem lesz semmi baj. :)"

Elbúcsúztak egymástól és mindenki hazaindult. Doruk odaült Eylül mellé, és mélyen a szemébe nézett.

- "Örülök, hogy jobban vagy..."