Reggel Ferman és Beliz kézenfogva léptek be a kórházba. Az éppen arra járó Adil bácsi állította meg őket.

- "Gyerekek, hát végre hazajöttetek! Nagyon jól néztek ki!! Hogy vagy Ferman?"

- "Jól vagyok, köszönöm... Sőt, mi több Adil bácsi, jól vagyunk, ugyanis..."

- "Ferman megkérte a kezemet!!" - fejezte be a mondatot gyermeki lelkesedéssel Beliz.

- "Aaaa! Micsoda jó hír!! Gratulálok!!"

- "Köszönjük szépen. :)" - mondta mosolyogva Ferman.

- "Ez csodálatos! Akkor meg se kérdezem, hogy sikerült a nyaralás... :)"

- "Remekül. Szerintem mind kipihentük magunkat. :)" - mondta Beliz.

- "Alival beszéltem többször is, mindig azt mondta, hogy nagyon jól érzi magát. Köszönöm, hogy őket is magatokkal vittétek!"

- "Ugyan már, semmiség. Mi voltunk a legboldogabbak, hogy ők is velünk lehettek. :)" - mondta Ferman.

Ekkor Eylül érkezett be a kórházba, rögtön oda is sétált Fermanékhoz.

- "Jóóreggelt mindenkinek! Adil bácsi, hogy vagy??" - kérdezte mosolyogva.

- "Remekül, lányom. Fermanékat éppen a nyaralásról kérdezgettem. A születésnapod hogy telt?"

- "Oh, szuper volt. Csak azt sajnáltam, hogy te és Selvi nem tudtatok velünk jönni..."

- "Majd bepótoljuk. :) És mi szépet kaptál? Mi volt a legjobb ajándék?"

Ferman kicsit elszomorodott. Azt hitte, Eylül majd a vitorlást fogja elmesélni, ami azért elég nagy ajándék volt, amit ráadásul Aniltól kapott.

- "A bátyámtől kaptam egy gyönyörű karkötőt. Nézd! - mondta, és meg is mutatta, mert azóta minden nap viselte - Családi ékszer, és elképesztően imádom!" - folytatta büszkén.

- "Valóban nagyon nagyon szép... :)" - mondta Adil.

Ferman büszkén elmosolyodott, és egy pillanatra el is felejtette, hogy számon akarta kérni Eylült, hogy mit is keres a kórházban.

- "Gyerekek, később még beszélünk, de nekem most mennem kell, megbeszélésem lesz..." - mondta Adil.

- "Azt hiszem ugyan oda megyünk, elkísérlek!" - mondta Beliz, és egy gyors csókot adott Fermannak, majd elindult Adil bácsival a tárgyalóba.

- "Miújság Ferman?" - kérdezte Eylül.

- "Semmi... Csak boldog vagyok, hogy tényleg tetszik az ajándék amit adtam... Várjunk csak... Majdnem elfelejtettem... TE MIT KERESEL ITT???"

- "Mi az, hogy mit keresek itt? Itt dolgozom..."

- "Megbeszéltük, hogy már nem jársz be!"

- "Fermaaan, nem beszéltük meg, hanem te kijelentetted... Az nem ugyan az... De én még dolgozni szeretnék... Jól vagyok, és csak unatkoznék otthon..."

- "De ilyen nincs! Néhány héten belül szülni fogsz, otthon kell maradnod!"

- "Minek? Hogy ha aztán kell, bejöjjek ide? Így legalább itt vagyok!" - magyarázta Eylül.

- "Ahj... Erről még beszélünk! De most mennem kell... Műtétem lesz..."

- "Remek, még úgy sincs dolgom, megyek veled, és megnézlek! Ez az első műtéted a baleset óta."

- "Na rendben, gyere. :)" - mondta Ferman, és mindketten a műtők felé mentek.

Eylül felment az üvegszobába, ahonnan a műtéteket nézni szokták, Ferman pedig elkanyarodott a folyosón és ment bemosakodni. Tanju, ő és Nazli műtött. Néhány perc múlva kinyílt a műtő ajtaja, és mindhárman beléptek, bent Acelya és a beteg előkészítve várták őket. Sikeres altatás után, Tanju kezdett.

Majd amikor Fermanon volt a sor, egyszercsak remegni kezdett a keze...

- "Ferman, jól vagy?" - kérdezte Tanju.

- "Jól vagyok. Folytassuk!" - mondta, és erősebben rászorított a szikére, és próbált nagyon összpontosítani.

De nem tudta folytatni. Kiejtette a kezéből a szikét. Kezei remegtek...

- "Ferman, menj ki! Most..." - mondta neki Tanju, aki próbált nem pánikba esni.

- "Megyek..." - mondta ijedten Ferman, és még mindig remegő kézzel kisétált a műtőből.

Eylül természetesen azonnal elérohant.

- "Ferman, Ferman, mi történik???"

- "Nem tudom Eylül..."

Ez volt, ami a legjobban megijesztette Eylült... Hogy Fermannak sincs fogalma se, hogy mi történt a műtőben...

- "Ferman, még mindig remegsz, mit csináljak???"

- "Nem tudom... Menjünk be Adilhoz... Gyorsan... Segíts..."

Eylül belekarolt a bátyjába, és Adil bácsi irodája felé siettek.

Bent volt Beliz is, így ő is mindent megtudott, habár ő is eléggé megijedt, Adil bácsi megnyugtatta őket.

- "Valószínűleg ez még a kóma utóhatása... El fog múlni, de idő kell hozzá... Elsiettük a dolgokat. Ferman, egyenlőre nem műthetsz."

- "Tessék???"

- "Drágám így lesz a legjobb..." - helyeselt Beliz is.

- "Hogy tessék??!" - kiabálta dühösebben Ferman.

- "Csak amíg minden rendbe nem jön..." - próbálta nyugtatni Beliz.

- "Én vagyok a sebészeti osztály vezetője! Nem vehetitek el a műtéteket tőlem!"

- "Ferman! Nem fogunk a betegeink életével játszani! Tanju addig átveszi a vezetést!" - kiabálta Adil.

- "Állj Adil bácsi, elég lesz..." - próbálta nyugtatni mindkettőjüket Eylül.

- "Tanju elvállal mindenkit, te pedig gyakorolsz Alival és Adillal..." - mondta Beliz.

- "Nem vagyok hajlandó átadni a vezetést!" - kiabálta Ferman.

- "Állj! Elég! - kiabálta Eylül - Adil, Beliz kérlek, fejezzétek be, ezzel nem megyünk semmire."

- "Így van!" - hencegett Ferman.

- "Nem Ferman, fogd be, kifelé!" - mondta meglepő határozottsággal Eylül, és ajtó felé indult.

- "Mi?"

- "Ferman, megyünk!" - mondta Eylül, és mindketten kimentek.

- "Hova megyünk?"

- "Fel a tetőre." - válaszolta Eylül.

Felmentek, majd Eylül beszélni kezdett.

- "Most ha én leesnék innen... És életmentő műtétre lenne szükségem... Te, mint a bátyám, nem mint orvos, hanem mint a bátyám, hagynád hogy Ali megműtsön?"

- "Miről beszélsz?"

- "Azt kérdeztem, hagynád, Ali megműtsön?"

- "Igen."

- "És hagynád, hogy Tanju megműtsön?"

- "Persze."

- "És hagynád, hogy egy olyan orvos műtsön, aki nem biztos magában?"

- "Természetesen nem." - értette meg a kérdések lényegét Ferman.

- "Akkor most megkérlek, hogy ne az egód vigyen előre, hanem gondolkozz mások fejével... Odabent kiejtetted a szikét kezedből... Jelenleg nem vagy arra alkalmas, hogy életet ments... De senki nem mondta, hogy ez örökké így lesz... Érted?"

- "Értem."

- "Akkor szedd össze magad, és viselkedj felelősségteljesen." - mondta határozottan Eylül.

- "Mostmár csak egy dolgot nem értek..."

- "És mi az?"

- "Tényleg azt mondtad nekem bent, hogy fogjam be? :)"

- "Ferman, lassan 8 hónapos terhes vagyok... A hormonok vezérelnek... Örülj, hogy nem haraptalak meg, vagy ilyesmi..." - mondta nevetve Eylül.

- "Najó, vigyázni fogok... 😂😂"

- "De értettél?"

- "Igen, és köszönöm..."

- "Semmiség. De innentől ne kérdezgesd, hogy minek vagyok itt, mert tényleg megharaplak!"