Sírva olvasta a könnyeitől kissé elkenődött tintával formált betűket. Már kétszer elolvasta a rövidke levelet, de nem tudta felfogni. Vagy talán csak nem akarta. Dumbledore szép betűi most inkább egy gyors körmölésre hasonlítottak, mint az igazgatótól megszokott gyönyorű kézírásra. Mégegyszer elolvasta. Nem akarta elhinni. Nem lehet.

James és Lily halott. Sirius elárulta őket. A kis Harry Lily testvéréhez kerül. Arra kérlek ne látogasd meg, tudod miért.

Nagyon sajnálom, Remus.

Dumbledore csak ezeket a szavakat körmölte le. Remus összegyűrte a levelet. A harag, a bosszúvágy és a csalódottság keveredett benne. Nem tudta elhinni, hogy Sirius elárulta Jameset. A legjobb barátját. Egy részről meg akarta ölni Siriust. Másrészt pedig lehetetlennek tartotta a történteket. De bármennyire is szeretne hinni Sirius ártatlanságában, minden jel arra utalt, hogy Sirius elárulta őket. Még Harryt sem láthatja.
Elmegy Peter búvohelyére. Együtt átveszelik valahogy. Eddig nem igazán tartozott a kedvencei közé a fiú, de szükségük van egymásra.
Remus már felvette a kabátját, mikor mégegy bagoly röppent be a kissé romos szobába. (Remus össze-vissza hajigált mindent, ami a kezébe került.) Remusban megjelent a remény. A reménye, hogy az egész csak egy buta kis csíny volt. Remus elvette a levelet és kinyitotta. Reménykedett. Abban, hogy ezt az egészet csak James és Sirius találta ki. Egy hülye csíny volt az egész, igaz? Igaz?
Nem. Nem csak egy csíny volt...

Sirius megőrült. Megölte Petert. Az aurorok elkapták. Megölt még 12 muglit is.

Remus csak bámult a levélre. Nem. Ez nem lehet! Sirius nem tenne ilyet!
Csak álltatja magát. Sirius is egy Black. Lehet az öccse vagy az anyja rábeszélte, hogy legyen halálfaló. Ennyire félreismerték volna? A válasz... igen. Fájt, de Remus tudta, hogy ez nem egy csíny. Valahol mélyen legbelül nem hitt ezeknek. Nem tudta elhinni, hogy Sirius elárulta Jameset. Nem. Egyszerűen lehetetlen. Sirius jó ember! Ő nem tenne ilyet! Igaz?

Egy nap telt el James, Lily és Peter halála óta. Remus megtudta, hogy Alice és Frank a Mungóban fekszenek. Bellatrix és a hülye bagázsa kínozta őket. Nem emlékeznek semmire és nem tudnak új emlékeket létrehozni sem. Marlene, Dorcas, Fabian, Gideon és Mary az évben haltak meg. Remus egyedül maradt. Teljesen egyedül. Telihold volt. Most tíz éve először egyedül töltötte. Mint régen. A Roxfort előtt.
Egy kis szobában ült. A sarokban kuporgott. Lábait felhúzva sírt és várta, hogy szörnyeteggé változzon. Úgy festett, mint az a kisfiú, aki fél a Roxforttól. Fél felszállni a vonatra. Fél, hogy ha kiderül a titka bántani fogják. Fél barátokat szerezni. De mégis magától félt a legjobban. Attól, hogy bántaná a barátait. Szörnyetegnek tartotta magát. Olyan volt, mint a 11 éves Remus. Összetört.
De most sokkal jobban. Mert amit nem ismer az ember, az nem hiányzik. De belekóstolt a boldogságba. Olyan barátokat talált, akik a világot is felfordították volna, hogy neki jobb legyen. Hosszú, nehéz és fajdalmas dolgokon mentek keresztül, hogy vele lehessenek ilyenkor. Mindig, mikor erre gondolt legyőzhetetlennek érezte magát. Most nem. Attól érezte magát legyőzhetetlennek, hogy ilyen barátai vannak. Olyanok akik mindig ott állnak mögötte és védik a hátát. De már nincsenek. Meghaltak. Nem hallja többé, ahogy James Lilyről áradozik, Peter a kajáról beszél, Sirius a tökéletességét ecseteli, Lily James arrigáns viselkedésétől legszivesebben a falra mászna, vagy éppen mind a térkép fölött keresnek valamit.
Vissza akart menni az időben és visszacsinálni mindent. (Csak egy nap. Egyetlen egy nap alatt vesztett el mindenkit.) Meg akarta akadályozni, hogy eljöjjön a Roxfortba. Persze, abba nem gondolt bele, hogy minden boldog perc is elveszne. De abban a pillanatban ki akarta tépni a szívét. Azt akarta, hogy ne fájjon tovább.  Marta, égette, ahol csak érte.
Csak arra tudott gondolni, hogy csak ő maradt. Lily, James, Peter, Marlene, Dorcas, Mary, Fabian és Gideon mind meghaltak. Frank és Alice nem emlékeznek semmire. Sirius pedig áruló lett. Nem maradt senkije. Elveszettnek érezte magát. Csak egy kisfiúnak a hatalmas világban. A világban, ami túlnő rajta és ő valahol lent kuporog az alján. Megint az a pici fiú volt, aki félve az ágya alá bújt, attól a nagy vérfarkastól. Aki rettegett a jövőtől. Csak most sokkal több fájdalommal, keserűséggel.
Lehunyta a szemét és hagyta hogy a benne lévő farkas felébredjen. De közben csak egy dolog járt a fejében.
Egyedül maradt. Elvesztett mindent és mindenkit.