A táncoló lángok hosszú árnyékokat festettek a falakra és a régi fabútorokra. Serra szemét megtrükközte a fény, és ezért látott ostobaságokat. Vagy csak annyira nyúzott volt, hogy az agya előhívta elfojtott vágyait. Már arra sem emlékezett, mikor nyúlt ő magához, nemhogy más kényeztette volna...

– Ó, helló! Jó illata van a hajadnak!

A dallamos hanghoz csinos, kerek arc, pisze orr és halványrózsaszín ajkak társultak. Vállig érő, aranybarna hullámok keretezték a sugárzó arcot, és az a gyermekien sziporkázó, égkék szempár... Serra nyelt egyet. A tekintete az idegen fedetlen bőrére tévedt. Tónusosabb volt az övénél, és a boszorkány szinte az ujjbegyein érezte a hőt, ami áradt belőle. A lány a hasán feküdt, így kerek fenekén kívül mást nem leplezett le magából, Serra mégis hirtelen prűdnek érezte magát.

– Hogy kerülsz ide? – szegezte neki a kérdést ridegen. A lány lelkesen lóbálta a lábát, és becsukta A zöld boszorkány kertjét.

– Te engedtél be. Nem lennék olyan modortalan, hogy betörök, habár, amilyen nehéz volt hatnom rád, megfordult a fejemben.

Serra megütközve méricskélte a lány arcát. Ahogy felfelé görbítette az ajkát, kicsi gödröcske ült meg a szája szélénél, de csak a bal oldalon. A lángok vethettek furcsa árnyékokat az ábrázatára, legalábbis ez lehetett rá az egyedüli magyarázat, hogy Serra az egyik pillanatban gyermeki vonásokat vélt felfedezni, a másikban pedig már egy érett nő mosolygott rá sejtelmesen, kacérkodó tekintettel. Kérdőn felvonta formás szemöldökét, és a boszorkány ekkor döbbent rá, hogy az ő reakciójára várakozik.

– Fülemüle – bukott ki belőle suttogva. A lány még szélesebbre húzta a vigyorát. Hófehér fogsora kicsi, egyenes fogakból állt. Serra tényleg felfedezett némi hasonlóságot közte és a madár között. Ahogy kíváncsian oldalra billentette a fejét, vagy ahogy ide-oda mocorgott, teljes mértékben a kis jövevényt idézte, és noha a szeme nem egyezett meg a madár fekete gombszemével, a nézése...

– Ennyi? – hőkölt meg a lány. – Nem kérdezel többet?

– Miért vagy itt? – Serra komolyan szándékozott visszacsípni a barátságtalan magatartásából, de hogyan reagáljon az ember vagy mágus érdemben ilyen helyzetre?

– Mert beengedtél.

– Miért akartad, hogy beengedjelek?

– Hideg volt kint. – A lány lebiggyesztette az ajkát.

– Nem szeretem, ha az emberek... madarak... szórakoznak velem. Egyenes beszéd, vagy nincs kiszolgálás.

A jövevény felült, és így láthatóvá váltak kicsi, de kerek keblei. Formás, sportos alkata volt, alhasánál telepedett meg egy kevéske kis zsír. Serra karba font kézzel reagált.

– Hát, a vendégszereteted hagy némi kívánnivalót maga után, de ilyen kuncsaftok mellett megbocsátok. Tényleg, mi fog történni azzal a férfival? Mit itattál meg vele? Tényleg a nyakába fog ugrani a felesége?

Serra felszegte az állát. – Gyorsan pörög a nyelved, dögvész.

– A tiéd meg lassan. Na? Mit ivott meg? – A lány megint ficánkolt. A bőre kipirult az izgalomtól.

– Amortentiával kevert Slychis-főzetet.

– És az mit tud?

– Két dolgot. – A boszorkány elnyomott egy mosolyt. – A felesége valóban gerjedni fog rá, de az ő szexéhsége odalesz, így fordul a kocka kettejük között.

A lány arca felragyogott – szinte irritálta a szemet ez a sziporkázás.

– Hű, cseles! Ha egyből volt ilyen kéznél, akkor jól sejtem, hogy nem ez az első ilyen eset, mi?

– Sajnos nem.

– Akkor örülünk, hogy vagy nekünk, védteleneknek. – A lány tisztelettudóan meghajolt. – Azért remélem, hogy én azt kapom, amire szükségem van.

Serra homloka ráncba szaladt.

– Mit akarsz?

– Van egy kis... problémám, amiben a segítségedre szorulok. Tudod... szeretem a társaságot, élek-halok az izgalomért, és ez a ravasz férfi meg is ígérte, hogy bevon valami izgisbe. Csakhogy... hát... – A jövevényt szégyenkezve leszegte a fejét, de csupán röpke egy pillanatra. – Kiderült, hogy ő másképp akar mulatni.

– Egy mágus? – kérdezett rá Serra élesen.

– Hát, egy sima ember csak nem képes átkot bocsátani másra?

– Milyen átok?

– Pffff, fogalmam sincs. Azt reméltem, te megmondod.

Ahogy a lány apró mozdulatait vizsgálta, Serrának kezdett összeállni a kép. A szíve megdobbant, és újra meg újra végig kellett gondolnia, hogy biztos nem képzeleg-e.

– Alakváltó vagy – állapította meg diszkréten. A lány mozdulatlanná dermedt, mint akit rajtakaptak valamin. Aztán megint szélesen elvigyorodott, és ezúttal a karját is széttárta a meghajláshoz. Serra elmerengett, hogy vajon a repüléstől ennyire izmos-e, vagy mert emberként is jó kondiban tartotta magát. – Ritka madár vagy te – jegyezte meg szórakozottan. A fülemüle biccentett.

– Hibát követtem el? Most, hogy te is tudod, vissza akarsz élni vele?

– Attól függ. Mesélj nekem erről a mágusról, és majd meglátom.

A fülemüle megrázta a fejét.

– Nem igazán voltak velem szándékai. Mármint kíváncsi volt rám, de szerintem csak azért átkozott el, hogy megmutassa, mire képes.

– A nevét kiderítetted?

– A-a. Igazából, így belegondolva, hiába beszélgettünk, szinte semmit sem sikerült megtudnom róla. Talán pont ez a rejtélyesség vonzott, de hát... én már csak ilyen vagyok.

– Mik a tüneteid?

A madár lelkesedése most lohadt le úgy igazán először. Rövidre vágott körmeit méricskélte, és Serra mintha undort vélt volna felfedezni a szemében.

– Nem tudok alakot váltani szabadon. Amint lenyugszik a nap, csak emberként létezhetek, ha pedig felkel, akkor... Nem valami kreatív, de...

– Megalázó – szakította félbe Serra. – A különleges adottságodtól fosztott meg, ő irányítja, mert megteheti. És henceg vele.

– Illik valakire ez a turpisság?

– Igen. Írd le nekem, hogy nézett ki. Idősebb valaki volt?

A fülemüle felkapta a fejét.

– Igen. Már erősen őszült, de szerintem szőkés haja lehetett előtte. Göndör. Szakáll, kampós orr... És olyan... olyan ravasz szeme volt. Úgy hunyorgott vele, nem is értettem, hogy láthatott ki.

Serra szíve megint nagyot dobbant a mellkasában, és arra eszmélt, hogy izzad a tenyere, mert ökölbe szorította a kezét.

– Rowan Silas – felelte hűvösen. Még a kandallóban lobogó tűz is beleremegett.

– Ú, vészjósló neve van – jegyezte meg játékosan a madár. – Pedig amúgy meglepően barátságos volt, és a hangja... olyan kedves.

– Mondhatjuk, hogy ez az ő leghírhedtebb varázsereje. Képes a bizalmadba férkőzni, és belülről támad. Ha valakit megkörnyékez, azt azért teszi, mert hátsó szándékai vannak. Mesélj, hogyan találkoztatok? Mit csináltatok együtt?

A fülemüle sóhajtott. A melle megemelkedett és lesüllyedt közben.

– Szeretek szórakozni. Minden lehetőséget megragadok, habzsolom, amit csak tudok. Két világ polgára vagyok, ki akarom maxolni mindkettőt.

– A lényeget, kérlek – szólt közbe Serra. A madár sértődött arcot vágott.

– November vége van, egyre hosszabbak az éjszakák. Van idő.

– De türelem kevesebb – vonta fel a szemöldökét Serra. A fülemüle szárazon felnevetett. Letette az asztalra a kuporgatott könyvet, aztán hátradőlt a kanapén. Immár borotválatlan ágyéka sem maradt fedetlen, azok a formás combok pedig szétterültek, ahogy próbált minél kényelmesebben a plédek közé süppedni.

– Vegyél fel valamit – utasította Serra, mire a madár kerek szeme még jobban kikerekedett. Pajkosan elvigyorodott, és kitolta a mellkasát.

– Miért, prűd vagy?

– Modortalan a viselkedésed. Nem tudom, mennyi időt töltesz az emberek között, de...

A madár felemelte a kezét, hogy belé fojtsa a szót.

– Ne gondolj kevesebbet rólam egy embernél sem! Készségesen végigjártam az iskoláimat. Képzeld, még diplomám is van filozófiából! De tudod... nem annyira szeretem a ruhákat. Mindig elhagyom őket, amikor átváltozom. Manapság már a fast fashion is drága ahhoz, hogy csak úgy szórjam a cuccaimat. Egyébként meg, ha már modorról beszélünk, illik egy szál köntösben vendégeket fogadni?

– Kis nyavalyás – bukott ki Serrából szórakozottan. Kihúzva a hátát, egy kecses legyintéssel hosszú, fekete ruhává változtatta a köntöst. A hajzuhatag laza hullámokba rendeződve száradt meg. A fülemüle csillogó szemmel és tátott szájjal kísérte figyelemmel az átalakulást. Volt benne valami gyermeki rácsodálkozás, amitől Serra bizarrul büszkén érezte magát.

– Ezt hogyan csinálod? – kérdezte izgatottan a madár.

– Egyszerűen.

– Nem kötöd az orromra, mi? Pechedre elég olvasott vagyok.

– Most aléljak el? Nincs rejtve senki elől az irodalmi kánonunk, de hiába tudjátok, mit csinálunk, úgysem mentek vele semmire.

A fülemüle tüntetőleg megköszörülte a torkát.

– A mágia voltaképpen egy anyag, ami jelen van mindenhol, ami rátelepszik mindenre. A mágusok képesek manipulálni ezt az anyagot, és noha megvannak a maguk korlátai, ha elég ügyes valaki, akkor gyakorlatilag csak a képzelete szabhat határt. Na?

– Hm, ez aranyos – gúnyolódott Serra. – Tudtam, hogy szeretnek romantizálni minket, de ennyire? Ha a képzeletem jelentené a határt, már itt se lennél.

– Vagy csak nem esel bele a nagyon ügyes kategóriába – vágott vissza pajkosan a madár.

– Mégis hozzám jöttél.

– Touché.

A fülemüle felpattant a kanapéról, és Serra felé nyúlt, hogy végigtapogassa a ruhát. Serra félreütötte a kezét, majd a körülöttük zizegő mágiából merítve neki is formázott egy hasonló darabot. A lány úgy simogatta az anyagát, mintha korábban sosem látott volna ruhát.

– Léteznek ám színek is – jegyezte meg végül. Serra morcosan fújt egyet.

– Így jártál, amiért nem hoztál magaddal semmit...

A fülemüle belebújt a göncbe. Kicsit hosszúra sikeredtek az ujjai. Serra megszokásból a saját magasságához igazította, a fülemüle pedig vagy fél fejjel alacsonyabb volt nála.

– Na, így már megfelelek a kuncsafti elvárásrendszernek? – illegette magát a ruhában. A méretezés ellenére kihangsúlyozta formás alakját. Fókuszálj, Serra!

– Gondolkodj, mik lehettek Rowan motivációi?

A madár megtorpant.

– Nem az átkommal akarunk foglalkozni?

– Nincs megtörhetetlen átok. Leveszem rólad, amint beszámoltál mindenről. Vedd úgy, hogy ezzel az információval fizetsz a szolgáltatásaimért. – A boszorkánynak nem állt szándékában ennyire kimért lenni, de profi látszatát akarta kelteni. Még úgy is, hogy Rowan Silas most nem láthatta, hogyan idomul dolgokhoz és a bennük hordozott veszélyhez.

– Általában azután fizetnek az emberek, hogy megkapták, amiért jöttek, nem?

Vagy csak azért kellett ez a kimért hang, hogy ellensúlyozza a fülemüle zsiványságát.

– Vissza akarod venni az irányítást? Akkor ülj le, és kezdj el beszélni.

– Csalódott leszel – húzta el a száját a madár, majd játszi könnyedséggel lehuppant a kanapéra.

Igaza lett.

Az az átkozott Rowan megint forralt valamit. Igazán lelassíthatná, hogy eljárt felette az idő, de mintha csak most kezdett volna igazán révbe érni. Amihez olyan ritkaságra van szüksége, mint ez az alakváltó, azt tilos félvállról venni. Serra megborzongott.

Az alakváltók az ősmágusok és -boszorkányok kísérletezéseink melléktermékei voltak. Az Elsők – hogy képességeiket feltérképezzék és határaikat feszegessék – nem féltek merészebb kihívásokba belevágni, és akkor sem torpantak meg, ha a kísérleteik áldozatokat szültek. Létszámuk növelése érdekében manipulált mágiát csepegtettek az emberekbe, de valami félresikerült. A természetet uraló mágia átvette az irányítást az átváltoztatásuk felett, bizarr, hibridlényeket teremtve, melyek az évezredek alatt a mai, tökéletes formájukra csiszolódtak. Az ereikben csörgedező manipulált mágiának köszönhetően egyszerre ölthetnek magukra emberi és állati alakot, egyedül azt nem képesek szabályozni, milyen állat bőrébe bújhatnak. Azt a természet és a körülmények rendelik el a fogantatás pillanatában.

A mágusok egy időben vadásztak rájuk, hogy további kísérleteket és megfigyeléseket végezhessenek rajtuk, így az amúgy is csekély létszámuk még tovább csökkent. Erre válaszul megtanultak profi módon rejtőzködni és beolvadni, ezért manapság szinte lehetetlen alakváltót találni. Egy alakváltó ugyanis csak akkor ismerszik meg, ha óvatlan, vagy ha ő akarja, hogy felismerjék. Rowan húzása akár azt is jelentheti, hogy rátette a kezét Helen munkásságára valahogy.

Helen jó barátságot ápolt egy alakváltóval, és számottevő energiát fektetett a tanulmányozásukba. Talán Rowan felismert a kutatásaiban valamit, amit a szolgálatába állíthat. Az alakváltókban csörgedező manipulált mágia képlete értékes – annyira finom és kibogozhatatlan mutáció, hogy ilyen mértékű szövésmintákra csak a természet képes. Serrát egyáltalán nem lepte volna meg, ha Rowan maga is ilyen aprólékos manipulációra törekedett volna. Elvégre bármi, amit egy mágus fabrikált a levegőben vibráló mágiából, minimum látszatnak minősülhetett az alakváltók testében végbemenő folyamatokhoz viszonyítva.

– Én csak be szerettem volna jutni a Thanedd-bálra – rántott vállat a madár. – Az év eseménye, még szép, hogy szereztem belépőt.

– Hogyan?

A fülemüle elvigyorodott. – Egyszerűen.

Serra megforgatta a szemét.

– Fülemüleként akárhová be tudom fészkelni magam. Minden, amit madáralakomban hallok, később a hasznomra fordítható.

– Bohém életet élsz – szűrte le a boszorkány. A lány elpirult.

– Talán, de érdemes másképpen élni? Bennragadni a kapitalista fogaskerékben? Minden nap agyonhajtani a testedet a megélhetésért? Nekem erre semmi szükségem. Megszereztem a papírjaimat az egyetemen, és inkább belevetettem magam a szórakozásba. Madár vagyok, szabad szárnyalásra születtem, és hamar megtapasztaltam, hogy erre az én két lábon járó énem is képes lehet. Ez a Rowan is osztotta a nézeteimet. Igazi modernkori dandy, lilacsíkos nyakkendővel és erős kölnivel.

– A modern kor dandyje nem illattal keni be magát, hanem bűzzel, mert fitogtatni akarja az acélidegeit – javította ki Serra. A fülemüle sértődötten hümmögött egyet.

– Tudom, mit mondtam. Most akkor hallani akarod a sztorit, vagy sem?

– Folytasd – mosolyodott el Serra halványan.

– Először csak csevegtünk. Jelentéktelen dolgokról egyébként. Nem újdonság, hogy flörtölnek velem az emberek, ebbe sem láttam bele semmi extrát. De aztán... amikor feloszlott körülöttünk a tömeg, mert mindenki meg akarta lesni a bál díszvendégét, hirtelen odasúgta nekem, hogy tudja, mi vagyok. Nem ijedek meg könnyen, de akkor kicsit megrémültem, bevallom. Rögtön nyugtatni kezdett, hogy nagy bálványozója a fajtámnak, a bakancslistáján szerepelt, hogy egyszer élőben is megcsodálhasson egyet. Megkért, hogy mutassam meg az átváltozás folyamatát. Vonakodtam, ezért leleplezte, hogy mágus, és félrevont bugyuta bűvésztrükkökkel szórakoztatni. Nem is ez nyugtatott le, hanem ahogy ajnározott engem. Egyszerűen annyira megörültem annak, hogy valaki ilyen őszinte érdeklődéssel fordul felém. Folyton rejtőzködöm, még más alakváltókkal is alig érintkezem, olyan egyedül éreztem magamat. Aztán jött ez a fess öregember, és nem a deformációt vagy a kiaknázandót látta bennem, hanem a... a csodát. Hát belementem. Átvedlettem fülemülévé, és ekkor lehullott róla a csodálat. Egy szempillantás alatt rám olvasta az átkot, és kinevetett, hogy milyen kis buta vagyok. Egy elfajzott. Ezt a szót használta. Végül csak úgy... ott hagyott. Először nem értettem, mi történik, de aztán a testem elkezdett formálódni... akaratom ellenére. Megijedtem, mert azt hittem, átváltoztatott valami tárggyá, de emberi alakomban találtam magam, és hiába erőlködtem, nem bírtam madáralakot ölteni. Amikor felkelt a nap, az öntudatlan alakulás megint kezdetét vette, és akkor világossá vált.

– Nem vettél észre semmilyen gyanús tevékenységet? – kérdezte Serra ridegen. – Rowan nem mormogott még mást is az átkon kívül? Nem vitt el hajszálat, tollat vagy bármit?

– Semmit. Csak... megszégyenített. Honnan tudta, mi vagyok? Te sem jöttél rá.

– Akkor tudok felismerni egy alakváltót, ha aktívan keresem. Ehhez tapogatni kell a mágiát, csak ez alapján állapítható meg, ha valakiben manipuláltan létezik. A szövésmintáiból.

– Valakiben?

– Amikor azt mondtad, hogy a mágia mindenhol jelen van, nem tévedtél. Ott van a növényekben, állatokban, emberekben, mindenhol. A különbség közted és egy ember között a szövésmintákban rejlik.

A fülemüle elmerengett egy pillanatra. Visszatért kislányos ábrázata.

Serra új életet lehelt a gyengülő lángokba a kandallóban.

– Hadd nézzem azt az átkot. Talán Rowan elterelésként vetette ki rád, hogy elfedjen valamit.

A fülemüle félve sóhajtott, de ebbe a félelembe némi izgalom is vegyült. Serra szinte érezte a heves szívverését. Az ő szíve sem dobogott lassabban. Gyengéden félretűrt egy kósza hajtincset, hogy az ujjbegyeit a madár homlokához érinthesse. A fülemüle behunyta a szemét, és mozdulatlanná merevedett. A bőr puha volt Serra ujjai alatt.

Elmormogott a mágusok ősnyelvén egy keresést segítő bűbájt, aztán úgy rántotta vissza a kezét, mintha áram rázta volna.