Az árny ,mintha soha nem is lett volna ott , el tűnt . Tán nem is volt , csak egy káprázat ,melyet az ember beképzel . Az agy szüleménye . Mi oly sok furcsaságra képes . Olyan dolgokat láttat mik nincsenek is ...

De mégsem káprázat volt ,nem az agy szüleménye . Hiszen nyomot még is csak hagyott ... Nyomot melynek nem kellett volna ott lennie .  Jonny ...

✩✩✩

Amilyen gyorsan és halkan csak tudtam ki osontam az éjszakába . Meg kerültem a házat és az ablakommal szemben lévő bokron ott feküdt Jonny a rongybaba .

- Hát te ,hogy kerülsz ide ? - Orion mellém szaladt és hatalmas szemit a kezemben lévő babára szegezte . De engem jobban érdekelt az a tény ,hogy volt itt valaki ... Valaki az ablakom alatt ,és látott, és azt akarta ,hogy menjek be az erdőbe .

Vajon az árny hová tűnt , és miért akarta , hogy az erdőbe menjek ? Az eső egyre jobban csak szakad . Gumicsizmám már megtelt vízzel . És az esőkabátom sem véd olyan jól , mint kéne, nem hiába , ez is már régi darab, még anyáé volt . Meg tartottam mert aranyos virágok vannak rajta.

✩✩✩

-Poppy. Poppy. Poooppyyyyy....

Egy halk túlvilági hang szólalt meg az erdő mélyéről ...Kísérteties és vérfagyasztó, de még is hívogató .

-Poppy. Poppy. Poooppyyyyy....

A hang egyre csak szólongatta , hívogatta a lányt . Minden hang lejtéssel egyre távolabbról hallatszott a hívogató hang, egyre mélyebbről , az erdő sűrű  homály fedte rengetegéből. A kislány fülében az eső hangja halk kopogássá vált .Apró kezei ernyedten hullottak maga mellé . A rongybaba melyet eddig a kezében szorongatott most a sárban lubickol.  Orion fújtatott , karmait ki meresztette , füleit hátra csapta, hátát be gömbölyítette s farkát az égnek meresztette.Pilulája  össze szűkült . a sötétségbe meredt. Fel készült az árnyra, de az nem jelent meg. Helyette a lány , mint aki transzban van , lassú ollóm súlyú léptekkel elindult az erdőbe .

Az eső  még mindig szakadt, de a kislány nem észlelte , ahogy azt sem, hogy idő közben orkán erejű szél támadt az arcába fújva és össze kócolva haját.  Ugyan a haj rengetegtől nem látott volna a lány, de nem is lett volna az fontos . Hiszen szemeit szürke fátyol borította . Mint aki elvesztette a szem világát . Részben így is volt... De a lányka csak ment ,ment tovább a hang után . Az a titokzatos hang vezette  egyre beljebb és beljebb a rengetegbe . Oly mélyre ahová egy gyermek sem menne be merészkedni, hiszen az erdő telis-tele minden veszedelemmel.

A latyakos talajon nehéz a menetel . A vizes avar csúszós felületet biztosít a lány gumicsizmájának .Meg is botlott egy párszor , de csak ment tovább és tovább a hang felé.

-Poppy. Poppy. Pooppyyyy.... -Poppy. Poppy. Pooppyyy....Gyere , Gyereee. Gyere és keres meg . Keres megggg....

Egy közeli tüskés bokorban föl akadt a kislány virág mintás eső kabátja ,de ezt sem észlelte a lányka . Ment tovább , le szakítva magáról a kabátkát ,szabad utat adva az esőnek .

A sűrű bozótoson túl egy kopár rét ,közepén egy korhadt tölgyfa...   a tölgyfa mely a padlás ablakából látható volt...

✩✩✩

Mikor magamhoz tértem egy ismeretlen helyen találtam magam . A kis kopár rétet hatalmas fák keretezték körbe . És csak most vettem észre ,hogy az eső kabátom le szakadt rólam ,már csak a jobb ujja egy kevés darabkája fedi testem . Csurom víz vagyok , de az eső mind untalan csak szakad .

Előttem egy korhadt fa ,rajta csak pár levél .  Lassan közelebb mentem a fához , szinte hívogat ahogy a magasba nyújtja csupasz ágait . Göcsörtös törzse és érdes kérge végig simulva az ujjaim alatt ,új és ősi érzelmeket kotor elő a múlt homályából .
Talán ez lenne a természet lélek ereje ?!

Ujjaim egy odú szegélyét tapintották ki a sötétben .
A hold elő bujt a felhők mögül fénnyel világítva meg a helyet .

A helyet amit vér borít... Vér folyik a fa ágaiból , a kérgéből , a földből ki álló gyökereiből...

A hold fényében , a fa odvában rikít egy papír darab .

Óvatosan föl kapaszkodtam a fán ,hogy el érjem az odút és a papírt ami oda bent lapul .  De nem voltam elég óvatos és le csúszott a lábam a fa vizes gyökeréről , bele estem a sárba . De a papírt sikerült meg szereznem .

Egy régi meg fakult lap volt . Rajta cirádás írás, mi igen csak meg kopott .

-Olvasd . Olvasd fel , hangosan!

A hang mi korábban szólt hozzám , most parancsoló volt,mi igen meg rémített . Hát olvasni kezdtem..

Égen fénylő csillagok.

Erdő mélyén vicsorgó vad állatok.

Éles karmú , hegyes csőrű vadászok.

Sötét gomolygó füst alakját öltő, árny alakok.

A tölgyfa környékét egy füst szerű valami kezdte be kebelezni, miközben furcsa és ki vehetetlen alakokat öltött .

Mennydörgés , villámcsapás.

Hangos sikoly , vérrel írás,

A dörgés és villámlás után egy sikolyt hallottam a közvetlen közelemből. Ijedten kaptam a fejem a hang irányába , de nem láttam semmit . a kezeim remegtek . És az ujjaimon friss vér volt.

csontig hatoló hideg, s vad orkán erejű szelek.

Fáztam, sőt reszkettem a hidegben . Hajamat az arcomba fújta a vad szél , mi oly hamar támadt fel.

Holló szárnyán el röppenő keserves évek,és el lopott lelkek.

Hold fényi lélek vándorlás,

Évtizedes álmot űző kántálás .

Remegett a hangom olvasás közben. Nem akartam tovább csinálni,de nem tudtam abba hagyni. El akartam dobni a papírt, szét tépni , rá taposni, bármit tenni vele , csak ne legyen a kezemben... De a kezeim nem engedelmeskedtek. Görcsösen satuba fogták a lap széleit . A szám nem csukódott be, folytatta az olvasott szöveg mondását .

Kósza lelkek most új életre kelnek.

Kalitkába zárt kis madárkák , most szárnyra kelnek .

Orion a lábamba mart . Ki rángatva a transzból ,de már késő ... Fel olvastam , pedig szívem mélyén nem akartam .

A távolból ördögi kacagást sodort a szél felém . Ereimben meg fagyott a vér. Féltem , FÉLEK.

Közeledik hozzám és el akar kapni. Tudom , érzem . A lelkemet akarja ...

-Poppy... Poppyyyy. POOOPPPPPYYYYYY..........