Mendel megtorpant a fűben összebújt páros mellett és kíváncsian felvonta a szemöldökét. Nem zavarta őket, hogy az ég egyre erőteljesebben üvöltött a hegyvidéken. Békésen marta el őket az álom. Elfordulva tőlük lassan indult meg a kapuk felé és azonnal a portól felajzott utcára ért.

Telefonját mélyen elrejtette a zsebeiben és kezével megpróbálta eltakarni a szemeit a portömegtől, ami kegyetlenül vágtázott felé. Kibaszott szél! Kibaszott Bükk! Kibaszott Veres Oszkár és az ő nagyratörő tervei!

Fortyogva hajtotta le a fejét. Nem is akart visszagondolni arra a pillanatra, mikor Veres Oszkár úgy döntött, hogy elrángatja magával ide. Ő szokásához híven, nyugodtan ücsörgött a szobájában, elterülve a szőnyegén, a hangfalából ASAP Rocky hívogatóan mély baritonja zengett. És ebbe az idillikus nyugalomba rondított bele a bátyja és az ő tökéletes barátnője. Egyenesen kirázta a hideg akárhányszor vetődött a pillantása rájuk.

Emlékezett, hogy Oszkár, mint mindig megint az asztalhoz lépett és lehalkítva a zenét lesajnálóan figyelte őt.

– Most komolyan az egész nyaradat itt akarod tölteni? – felhúzta a redőnyöket és a kintről beszűrődő buja fény egyenesen vakította Mendelt. Dühösen nyúlt el a szőnyegen. – Figyelj, megértem, hogy most léptél át a lázadó időszakodba...

– Már évekkel ezelőtt kinőttem belőle, de örülök, hogy figyelsz rám! – lesajnálóan ült fel és fivére jól fésült fürtjeire esett a pillantása. – Mit akarsz már megint?

– Ha nem itt a szobádban poshadnál, rá se ismernék a saját testvéremre! Elég volt ebből az egészből, lépj már ki a szobádból!

Oszkár sose értette meg őt, igazából nagyjából senki se értette meg őt. Egyedül a győri barátai közül egy néhányan, de leginkább csak Rolival volt olyan a viszonya. Dühösen rúgott a kavicsba.

És elrángatták ide! Ide az isten segge alá, ebbe a hülye faluba! Mert az a tökéletes Sára szerint az itteni környezet jót tenne neki és az egész családja benyalta a szöveget így ő itt kötött ki, egyedül. Nem bírta tovább, már azon agyalt, hogy elszökik innen, de nem akarta még jobban magára haragítani Oszkárt. Tényleg értékelte, hogy foglalkozott vele, de egy felnőtt ember volt és tudta mit akar. Otthon ülni, néha betépni a barátaival, koncertekre járni, zenét hallgatni, aludni és megint csak zenét hallgatni. Így lenne teljes az élete, de úgy tűnt, hogy Oszkár nem egészen volt egy állásponton vele.

És a szülei leginkább Oszkárt részesítették előnyben és úgy gondolták, ha Oszkár és Sára szerint a legjobb döntés az, ha a nyarát egy eldugott kis porfészekben tölti, akkor ők beleegyezésüket adják és meg se kérdezik őt, hogy ő benne van-e vagy nincs.

Felnézett a heves villámokra, meg kellett volna, hogy rémítsék mégsem érzett semmit a parázsló dühön kívül.

Sára szülei kedvesek voltak és be kellett vallania, hogy bejött neki Andor hevessége, de nem tudott úgy tekinteni erre az egészre mintha kedve tellett volna belőle. Csak haza akart menni. Ennyi. De, mint mindig, mindenki jobban tudta ő nála, hogy mi volt helyes és mi volt jó neki.

Egy órát követően pedig ugyanott kötött ki, a fekete kapu egyenesen az arcába röhögött, sőt az egész Pillmann rezidencia a sorsán kacagott. Sóhajtva nyomta be az ajtót, meglepetten fogadta, hogy a vörös hajú lány eltűnt és egyedül Andor ücsörgött a teraszon. Égkék szemei dühösen vetődtek Mendelre.

Mendel lazán a zsebeibe tűrte az ujjait és a villámok éles cikázása közepette megközelítette Andort.

– A barátnőd?

– Idegesítetted.

– Itt se voltam.

– Érezte a levegőben a szagodat. – Mendel értetlenül összehúzta a szemét és egy hitetlen nevetés szökött elő belőle, de még csírájában elfojtotta a kacajt. Andor fásultan vonta meg a vállát és az asztalra könyökölve továbbra sem nézett fel rá. – Lehettél volna kedvesebb vele.

– Talán megbántottam a barátnődet? – gúnyosan ejtette ki a szavakat, Andor szemeiben heves szikra gyúlt. Pontosan ezt akarta elérni Mendel. Hogy egy kis szenvedély csillogjon benne. Unalmas volt ez az egész szerep, amit fenntartott magán.

– Mondd szándékosan csinálod, vagy tényleg ennyire köcsög vagy?

– Most megsértettél. – Mendel kihúzott egy széket szembe Andorral. Előhúzta a cigarettás dobozát, meg se kérdezte Andort, tudta, hogy nem dohányzik. Sőt egy grimasz volt a válasza a füstre. A villámok továbbra is ott cikáztak az égen. Kaotikus volt a hangulat, de ez fűtötte Mendelt. No meg a szemben ülő fiú szenvedélytől buja tekintete. Hatalmasat nyelve szívta magába a nikotint. – Nem állt szándékomba megsérteni őt! – Francba! A hangja talán túlságosan rekedtesen csengett, megfeszítette az állkapcsát. Újból beleszívott. – Mióta jártok?

Andor értetlenül kapta fel a fejét. Hosszú ujjaival felszántotta a tincseit, majd sután eldőlt a széken. Szemeivel falta a látványt. A bosszús égbolton maguk a felhők vívtak égi csatát és ez az ostrom tükröződött vissza Mendel szemeiben. Andor megköszörülte a torkát, még az sem segített a helyzetén, hogy a párás levegő még inkább fűtötte a tagjait. Kellemetlenül temette arcát a tenyereibe, és egészen megfeledkezett a kérdésről. Egyedül akkor kapta fel a tekintetét, mikor Mendel újból feltette a kérdést. Pazar!

– Nem a barátnőm. Nem járok senkivel, és igen a tegnapi lány se volt a barátnőm! – Védekezőn emelte fel a markát. Mendel egy mosolyra húzta az ajkait, végig vezette rajta a nyelvét és nem hagyta figyelmen kívül Andor éhes tekintetét, ami végig követte a lassú mozdulatot.

– Pedig mindketten szépek. – Andor érezte, hogy csak idegesíteni próbálta, de egyszerűen nem tudott megálljt parancsolni az idegeinek. Pedig ő nem volt ilyen temperamentumos. Általában nyugodtan át tudja látni a helyzetet, de Mendel közelében egy pillanat alatt vesztette el a kontrollt.

Mendel már hallott egy-két dolgot Andorról. Sára elmondása szerint egy kedves és nyugodt srác, de az az Andor, akit ő akart látni egészen más volt. Meglehetősen meglepte mikor először megpillantotta. Gyönyörű volt. Tisztán, mint egy angyal, de Mendel tudta, hogy valami lappangott az angyali külső alatt. Ha már itt kell töltenie a nyarát, hadd élvezze ki!

– Kérlek kíméld meg őket magadtól, bár be kell vallani szerintem Teklával még ki is sülhet belőle valami. – Eltűnődve pislantott az égre, de azonnal összerezzent mikor egy hangos dörej szántotta fel a környéket.

– Nem igazán csípem a lányokat. – És talált! Andor abba a pillanatban rökönyödött meg, arcából minden vér kifutott, és hatalmasat nyelve emelte szemeit Mendelre. A fiú lazán hátradőlt a székében és egy újabb cigit húzott elő. Túlságosan tébolyultnak érezte magát ebben a pillanatban, kellett valami, ami megnyugtatja vágtázó szívét.

Andor nem tudta mi lenne erre a helyes válasz így inkább a nyugtalanító csendet választotta és megpróbálta elkerülni Mendel tekintetét. Szó szerint égett a bőre. És máris átkozta Hangát, hogy itt merte hagyni őt Mendellel. Sóhajtva eresztette ki a bent tartott levegőt és egy jól irányzott mozdulattal pattant fel a helyéről. Félszemmel figyelte csak a fiút. Göndör fürtjeit egy gumival fogta össze, míg hatalmas halszerű szemei követték minden egyes mozdulatát.

Egyenesen reszketett a tüdeje minden lélegzetvételkor, de végül megelégelte a kínos hallgatást és elindult a szobája felé. Amint eltűnt Mendel látköréből ijedten kapott a mellkasához. Hasonlóan első találkozásukhoz most is hűvös érzés keringett az ereiben. Kifújta a levegőt és besietett a házba.

. . .

Mendel elnyomta a csikket és felváltva tekintett hol Annabellára, hol pedig Miklósra. Sáráék ezt a délutánt választották, hogy visszautazzanak Győrbe, őt itt hagyva. Mégis ez az egy hét teljesen kifordította önmagából. Gyakran kapta magát azon, hogy egyedül ücsörgött az erkélyen, fülében Chance the Rapper hangja zengett, és valahogyan többre vágyott. Figyelte Andort. Ő sosem unatkozott, gyakran dolgozni járt el a tó partjához, a barátaival lógott és irigyelni kezdte az életét.

De Mendel nem akart kitörni a komfortzónájából. Nem akarta, hogy Sárának és Oszkárnak igaza legyen. Sóhajtva könyökölt az asztalra, de amint megérezte magán Oszkár megrovó tekintetét azonnal elkapta onnan. A hét eleji vihar lassan elvonult felettük és az idő szokásához híven forróba torkollott.

Az asztal lassan telt meg, utolsóként érkezett Andor. Bozontos fürtjeibe túrva heveredett le az asztalhoz és egy mosolyt villantva Sárára azonnal nyúlt a fekete kávéért. A hét eleji beszélgetésük óta nem igazán váltottak szót, pedig Mendelt már egyenesen emésztette a magánya. Győrött mindig ott voltak a barátai, velük akármikor találkozhatott, de itt igazándiból megismerte a magány fogalmát.

Eldőlt a széken, a karfára simította az ujjait és érdeklődést imitálva hallgatta hol bátyja hol pedig Sára szavait, az egész reggeli során szóval tartották Annabellát és Miklóst. Végül a férfi, munkába igyekezve elköszönt a lányától és annak barátjától. Mendel készségesen segített a pakolásban, de arra nem számított, hogy a konyhába érve belebotlik Andor égkék szemeibe. Meglepettségét elrejtve azonnal ki akarta kerülni, de a fiú hűs érintése egy pillanat alatt kiszakította a játékból. Értetlenül lesett mögé, de addigra Andor ujjai már a zsebében pihentek.

– Ha akarsz eljöhetsz, találkozok a többiekkel. Ha már úgyis itt töltöd a nyaradat. – Andor elnyelte az utolsó mondatot, de rögtön kiszúrta Mendel szája sarkában megjelenő vigyort.

– Kösz, de kihagyom.

– Komolyan az erkélyen akarod tölteni a nyarad nagy részét? – Andor értetlenül dőlt a pultnak és figyelte Mendel lomha mozdulatait. Áradt belőle a fáradtság, pedig egész nap alig csinált valamit.

– Igen, pontosan arra készültem. – Mendel újból ki akarta kerülni, de Andor makacsul elállta az utat. Szemeiben vak szenvedély lobogott.

– Sára és Oszkár ma már elutaznak, nyugodtan hagyhatod ezt a szar makacsságodat! Nem fogod megbánni. – Mendel egyenesen megrettent attól, ahogy Andor a lelkébe bámult. Talán rajtakaphatta sóvárgó tekintetét? Lemondóan rázta meg a fejét és kikerülve a szőkét megvonta a vállát.

– Még meggondolom.

Ennyi volt a válasza, de a szobája helyett kifelé igyekezett. Minél távolabb szeretett volna kerülni ettől a háztól, már azt hitte minden dühe elpárolgott, de Andor képes volt újból és újból felkorbácsolni a kialvó parazsat. Az ajkait harapdálva kerülte ki az asztalt és átvágva a hatalmas kerten megtorpant pont ott, ahol a kerítés mögött mélyen húzódott a sötéten örvénylő erdő. Egyet gondolt csupán. Átvetette magát a kerítésen és máris megérezte a talpa alatt ropogó avart.

Hatalmas tölgyesek kerítették körbe, milliónyi aprócska ág képzett sűrű ernyőt a feje fölé. Nem tudta merre ment, nem is értette hova tartott, csak annyit érzett a szívében, hogy el kellett hagynia a Pillmann rezidenciát csak egy kis időre is. Átvágott a buja aljnövényzeten, szemei mohón falták a napsugaraktól aranyra hímzett tájat. A vastag, redőzött kérgeken megtelepedő zöld mohát, a lábai alatt összenyomódó nedves avart és a zöld legszebbjében tündöklő leveleket.

Nem igazán volt híve a természetnek. Városinak vallotta magát, de ami itt fogadta, kirángatta belőle az összes szót és némán állt az aprócska kis pagonyban, szemeivel elmerülve az őt körülvevő környezetben. Az égen egyetlen egy felhő sem legyeskedett, a nap vonzó korongja királyként uralta a végtelenséget.

Lehunyta a szemeit, a föld kicsúszott a lábai alól és tehetetlenül markolt a zöld fűszálakba. Könnyek marták a szemeit és már csak arra lett figyelmes, hogy egy lány képe jelent meg előtte.

Szép volt, de mégis olyan fiatal! Hosszú szőke haja a derekát verdeste, míg élénk szemei felfedezték maguknak Mendel megtört vonásait. Gyengéden lépkedett a fűszálak között. Meztelen talpa elmerült a húsos gyepen, sose látott még ehhez hasonlót. Akár egy cserkésző vad, kecsesen vágtatott át a pagonyon, a nap szikrázva itta magába kellemesen barna bőrének látványát.

A lány ajkai szólásra nyíltak, de egyetlen hang se tört elő belőle. Némán kapálózott. Mígnem a hangja meg nem szállta a fiút. Szemei jegeskéken izzottak. A lány leguggolt elé, egy mosolyt hímzett az ajkaira és megcsókolta.

– Bűn. Bűnös. Bűnhődés.

Mendel döbbenten esett a fűszálak közé, de már nem érezte a mellkasában az örvénylő érzést. Értetlenül térdelt fel, de hallott valamit. Mintha valaki a fülébe susogta volna a szavakat. Fáradtan dörzsölte a meg a szemét, de nem bírt megszabadulni a zajtól. Ott lüktetett benne, az ereiben.

– Mi a fasz? – Dühösen fogta be a fülét, szavai hallatára az egész erdő csendbe borult. Dermedten figyelte a széltől hullámzó ágakat. – Mi a fasz?

– Hé, jól vagy?

Mendel abban a pillanatba rezzent össze és ijedten hátrált meg, de csak Andor volt az. A fiú szokásához híven egy vászoningben lépett elé.

– Sápadt vagy.

– Kurvára rám ijesztettél! – Dühösen csörtetett el mellőle, de szerencsére a kissé duruzslás elhalkult.

– Bocsi, csak láttam, hogy átmásztál a kerítésen...

– Ezért gondoltad utánam jössz? Mi a fasz van veled? – csattant fel, megpróbálta kiüríteni az elméjét, de sikertelenül járt. Kétségbeesetten masszírozta a fülét, de fölöslegesen próbálkozott. – Te is hallod? Hallod ezt a susogást? Hozzád is beszél valaki? – Mendel rémülten fordult Andor felé, de a fiú megrázta a fejét. Óvatosan közelebb lépett hozzá, a hangok fülsértően zúgtak benne, de a fiú érintésére mintha lehalkultak volna, csupán egy halk duruzslás maradt belőle.

– Láttál valamit? – Mendel tekintete homályos volt, Andor azonnal megértette. – Jól figyelj rám. Mit láttál? Vagy kit? Beszélt hozzád?

Mendel erőtlenül bukott Andor karjaiba, testét hihetetlen mértékű fáradtság rázta össze.

– Nem beszélt, egy lány volt... megcsókolt. – Elhúzódott, értetlenül bukott térdre. – Mi volt ez? Megőrültem?

Andor feszélyezetten megrázta a fejét. Mégis hogyan tudná elmagyarázni Mendelnek, hogy valami mágia telepedett le Tölgyeskertben? Hogyan magyarázhatta volna meg neki mikor már most látta a szemeiben születendő elutasítást. Megrázta a fejét és karon fogva húzta maga után a fiút. Szüksége volt Hangára, egyedül ő tudta megértetni Mendellel, hogy valami lappangott itt.

A sűrű erdőből hamar kiértek, pedig Mendel úgy emlékezett, hogy órákon át bolyongott a fatörzsek között. A világ remegett körülötte, a feje lüktetett. Fáradtan vonszolta Andor után magát, de egyszerűen megint felajzott a gondolatai között az a fáradhatatlan susogás. Valamit mondani akartak neki, de nem értette. Túlságosan halk volt, túlságosan fáradt volt ő maga, hogy megérthesse a szavak jelentését.

Mendel úgy érezte, hogy egy újabb óra röppent el felettük és már azon volt, hogy térdre bukva elalszik a poros úton, mikor végre megtorpantak a kék ajtók előtt. Az arcát dörzsölgette, égett a bőre. Meg akart ijedni, de ereje se volt felemelni a fejét. Szólni akart Andornak, de hirtelen ragadta el valami sötét és buzgó erő.

Lassan nyíltak fel a szemei. Forró napsugarak csipkedték az arcát míg orrába egy ismerős mentolos illat kúszott. Belemerült a párnákba és sóhajtva fordult a másik oldalára, de addigra valaki lerángatta róla a paplant.

– Végre! – Mendel szemei felpattantak. Hatalmasokat pislogva nézett fel a felette szobrozó srácra. – Karnovszky Sebestyén vagyok!

– Ki?

– Karnovszky Sebestyén – vont vállat.

– És én mi a faszt keresek itt?

Sebes egy apró mosolyra húzta az ajkait.

– Andor felhívott, hogy összeestél. Érted jöttem és elhoztalak hozzánk, Hanga mindjárt itt lesz.

– Miért hozzátok, és hol van Andor?

– Andor elment, azt hiszem a testvérét viszi ki a pályaudvarra – Sebes figyelmen kívül hagyta az első kérdést.

Mendel fáradtan dőlt vissza a párnák közé és elfogadta a tényt, hogy egy idegen házban, idegen párnák között talált magára. Egyáltalán nem rémítette meg a felismerés. Egyedül az zavarta, hogy nem sikerült rávennie Oszkárt és Sárát arra, hogy ennyi neki is elég volt ebből az egész faluból.

Belevezette ujjait a hajába és vetetett egy zavart pillantást a fiúra. Sötét haja a homlokába borult, míg jegeskék szemeivel felmérte őt. Túlságosan ismerős volt a színe.

– Itt vagyok! – Sebestyén megkönnyebbülten lépett hátra, a zsebeibe fúrta az ujjait. Hálásan üdvözölte Hangát, de a lány megfeledkezve róla egy bögre gőzölgő kamillateával telepedett le Mendel mellé.

Azonnal felismerte a vörös hajú lányt, de az eddig vonásaiban megbújó ellenszenvet felváltotta valami ösztönös aggodalom. Apró tenyerét kinyújtva óvatosan simított végig a homlokán, kisöpört néhány tincset, de ösztönös cselekedete egy pillanat alatt színezte vörössé fehér bőrét. Mendel elnevette magát.

– Bocsi. Csak olyan forró voltál mikor idehoztunk – csendesen formálta a szavakat, az ajkait harapdálva zavartan nyújtotta ki a bögrét. – Jobban vagy?

– Azt hiszem. Köszi.

Megízlelve a kamillateát máris egy kis erő költözött a tagjaiba. Felülve lazán a falnak támaszkodva figyelte őket. Hanga felállt a helyéről és egy apró mosolyt kicsikarva magából felnézett a mellette szobrozó fiúra.

– Mi is történt? – Mendel megpróbálta kellemesebbé varázsolnia kínos szituációt. Hanga kissé felengedve újból letelepedett a matracra és hatalmas nugátszemeivel beleolvadt Mendelébe.

– Andor felhívott és azt mondta elájultál, de amikor idehoztunk úgy tűnt csak alszol. De mondd, öhm... történt valami különös dolog veled? – kérdezte csupa gyengédséggel. Mendel szemei Sebesre vándoroltak, a falnak dőlve állt, ujjaival az ajkait piszkálgatta.

– Azt hiszem behallucináltam egy csajt, aki megcsókolt...

– Megérkeztem! – Az ajtó hevesen csapódott ki és Andor csapzottan torpant meg. – Jobban vagy?

Mendel készségesen bólintott és kezdte zavarba érezni magát a pillantások alatt. Köhintve kortyolt a teából. Andor megállt Sebestyén mellett, kócos fürtjeibe vezette az ujjait és kíváncsian figyelte Hangát, de a lány már teljesen elveszettnek érezte magát.

– Andor azt mondta hallottál valamit...

– Mire megy ki ez az egész? – Mendel felállt az ágyról és lerázva magáról a paplant kérdőn figyelte Hangát. A bögrét az éjjeliszekrényre helyezte és rögvest megérezte a benne összehúzódó bizalmatlanságot.

– Csak segíteni akarok, megérteni mi történt veled.

– Mi vagy te, valami pszichológus? – Mendel kikerülte a lányt és megrázva a fejét vissza akart térni a megszokott mederbe.

– A nagynéném az! – Sebes közbevágott. Mendel lesajnálóan bólintott.

El kell menekülnöm innen!

Mint valami rémálom, üldözték a kérdő és aggódó tekintetek. Az ajkaiba harapva bólintott és egyszerűen kitört a szobából. Azonnal szembe találta magát a hatalmas házzal.

– Baszki.

– Mendel! – Andor dühösen csörtetett ki. – Segíteni akarunk! Állj már meg!

– Nem kértem, hogy segítsetek! Azt se kértem, hogy elrángassanak ide! Mi a faszért nem lehet megérteni, hogy rohadtul nem akarok semmit se csinálni? Itt vagyok, akkor legalább legyen már egy kis kibaszott nyugtom! – Kiáltott vissza kétségbeesetten, de a hang ott motoszkált az elméjében. Baszki!

– Mendel! – Hanga arrébb lökte Andort. – Állj meg most azonnal! Hallgass rám! – Dühösen csörtetett le a lépcsőn és megtorpanva a fiú mellett apró tenyerei közé kapta az arcát. – Láttál valakit, én is láttam. Nem tudom mi ez az egész, de meg kell bíznod bennem, legalább olyan furcsa neked ez az egész, mint nekem! Én is csak otthon ültem, de ők! – ujjaival maga mögé mutatott. – Ők jó emberek! Találtam valamit, ami talán ad magyarázatot, de kérlek ne menekülj el!

– Hallok valamit. Folyton. Eddig sose volt velem ilyen.

Hanga elraktározta az információt és Mendel kezét megragadva kivonszolta a fiút az udvarra. Érezte, hogy csak akkor lesz képes beszélni, ha nem érzi magát frusztráltnak.

. . .

Órákkal később még mindig a Karnovszky rezidencia hátsó kertjében ücsörögtek. A fiú csak hallgatta Hanga megnyugtató hangját és egy idő múltán már nem érezte azt a feszélyezettséget. A fűszálak között matatott az ujjaival, Hanga pedig elterült a közöttük. Szemeivel az eget leste, de közben próbálta megfejteni ezt a kiismerhetetlen maszlagot, amit Mendel szavai okoztak. Morzsa, a vörösszőrű vizsla hatalmas szemekkel figyelte, arcát belehajtotta a lány ölébe és nyüszítve dörgölte magát a combjának. Hanga felnevetett, majd engedett a kísértésnek és ő is lehunyta a szemeit.

A naplóra gondolt, arra, amit már több százszor elolvasott, de egyszerűen nem talált válaszokat. Nagyszüleitől meg is tudta, hogy Dodi tényleg egy született kalandor volt, szöges ellentétje Hangának, de érezte azt a szenvedélyt, amit talán Dodi is érezhetett egykoron. De a lány folyton megszökött, kereste magának a bajt és végül ez okozta a vesztét. De miért tette volna azt, amit? Szeretett élni!

A naplóban Dodi kifejtette, hogy hallott hangokat, egy dallam szólt a fülében, hogy valaki beszélt hozzá. Először ő sem értette a szavakat, de aztán lassan megismerte, hogyan koncentráljon csakis rájuk. És Mendel is hallott valamit.

Hanga átfordult az oldalára és felnézett a fiúra. Csendben ücsörögtek egymás mellett. Tényleg nem értette önmagát. Pesten egy párbeszéd kialakítására is képtelen volt fiúkkal, most pedig minden zavar és gátlás eltűnt a testéből. Lehunyta a szemeit, maga elé képzelete a pesti önmagát és az ittenit, talán első látásra nem volt különbség, de Hanga érezte. A bensőjében egy régóta kialudt szikra gyúlt lángokra. Az elveszett szenvedély lobbantotta fel a testét.

– Fiatalok! – Egyszerre néztek fel. Kamilla mosolyogva intett nekik az udvar elejéből. – Gyertek vacsorázni!

Hanga Mendelre vezette a szemeit.

– Azt hiszem ideje megszöknöm! – súgta Mendel, hogy csak ő hallhassa a szavait. A lány elnevette magát. Felkeltek a fűszálak közül és Kamilla felé vették az irányt. Morzsa előttük vágtatott. Kamilla megpaskolta a törzsét. – Sajnos nekem mennem kell, de köszönöm a meghívást! – Hanga látta, hogy Mendel majd meggebed a megfelelő szavak keresése közben. Arcát egy keservesen gyenge mosoly színezte be. Kamilla megrovón rázta meg a fejét, de engedte, hogy elhagyja a házat.

– Te nem fogsz megszökni! Csak egy vacsora, már megbeszéltem a nagyszüleiddel! – Kamilla ellentmondást nem tűrően emelte fel a kezét, mikor Hanga már szólásra akarta nyitni az ajkait. – Gyere, Sebes vár már.

Sebes nevére Hanga érezte, hogy felpezsdült a vére és visszagondolt a délutánra. Végül beleegyezően bólintott.

– Andor is megszökött. – Tette hozzá nevetve Kamilla. – Pedig már megterítettem mindenkinek! Na gyere!

A teraszon tényleg egy hatalmas asztal volt megterítve. Hanga sután intett Sebesnek, majd helyet foglalva a fiúval szemben mélyen a leveses tányérba temetkezett és máris bánni kezdte, hogy nem próbálkozott erősebben a meneküléssel.

Gergő merített a levesből mindenkinek. Úgy tűnt egyáltalán nem voltak zavarban, sőt néha csipkelődve szólt be Sebesnek, amit a fiú lazán lereagált, de Hanga már látta a szája sarkában bujkáló szarkasztikus mosolyt.

– Na és Hanga, miről beszélgettettek az új fiúval?

Mindannyian egyszerre emelték rá a szemüket. Gyomra egy pillanat alatt szorult össze és egy halk köhintést megejtve megvonta a vállát.

– Úgy mindenről.

– Mindenről? – Gergő vigyorogva húzta fel egyik szemöldökét és a lány érezte, hogy egész arcát felemésztette a pipacsvörös pír.

– Gergő! Jézusom! Hagyd szegény lányt! – Kamilla védelmezően támadt férjére. – Ne is foglalkozz vele, csak ne válaszolj a kérdésére.

– Öreg vagyok már ehhez az egész pikantériához. – Gergő szórakozottan kortyolt a borába.

– Semmi olyasmiről – bukott ki belőle. Máris tudta, hogy szörnyű dolgot tett. Gergőből kitört a nevetés Kamilla pedig a fejét fogva kuncogott. Egyedül Sebes bámult rá mereven. Hanga is elnevette magát, de próbálta rendbeszedni magát. A főfogás után elfogyasztott pohárka bor máris a fejébe szállt.

. . . 

Éjfélre járt az idő mikor átlépte a kaput, mellette Sebes zsebre dugott kézzel rugdosta az előtte guruló kavicsot. Egy szót sem szóltak egymáshoz. Hanga akaratlanul gondolt vissza délutánra, és megállapította, hogy szeretett Sebessel lenni. Valamiért olyan megnyugtató volt mégis ugyanakkor felpezsdült a vére, ám úgy tűnt estére Sebesből kialudt a szenvedély. Mikor megtorpantak a házuk előtt a fiú csak bólintott, majd megfordulva el akart veszni a sötétben.

– Valami baj van? – Hanga halkan ejtette ki a szavakat, de zavarta a csend. Sebes sután hátra fordult. Tekintetük találkozott. Hanga látta az elfojtott érzelmek tömkelegét a fiú jegesen villámló szemeiben. Reménykedve lépett egyet felé és oldalra döntve a fejét várta a választ, de Sebes lemondóan megrázta a fejét.

– Nincs. 

. . .

Őszintén abban se vagyok biztos, hogy mégis milyen régóta nem publikáltam errefelé semmit, ezer bocsánat azoknak, akit valóban érdekel ez a sztori!

remélem elnyeri a tetszéseteket és nyugodtan írjátok meg, hogy mit gondoltok! 

legyen csodálatos napotok! 

utolsóként, pedig szeretnélek titeket arra bíztatni, hogy ez egy safe place, tudom, hogy mostanában eléggé kaotikus a helyzet az országban, főleg most, hogy ezzel az egész homoszexualitás irányába hozott törvénnyel. 

gondolom tudjátok, vagy sejtitek de a történeteimben mindig próbálok valami komolyabb témáról is írni, egyrészt mivel rettentően fontosnak tartom azt, hogy szóljunk erről a témáról, hogy mások nézőpontjába helyezkedjünk és próbáljuk megérteni, hogy ők hogyan látják a világot, hogy legalább megpróbáljuk megérteni azt, hogy ez az egész nem is vita kérdése. a szerelem az szerelem, szeretet az szeretet bárki felé is irányuljon és senki sem lesz több vagy kevesebb csupán amiatt, hogy kihez vonzódikk. sőt az is teljesen rendben van ha senkihez sem. 

és tudom, hogy ez a helyzet szörnyű, hogy nem hogy a fejlődés irányába haladnánk, nem itt pont az ellenkezőjéről van szó. Nem szeretnék politizálni, de őszintén ez már nem politika kérdése. szeretném, ha azok, akik ha csak bele is kukkantanak a sztorijaimba, tudnák, hogy ez egy "biztonságos hely"

itt midnenki egyenlő, nincsenek különbségek! 

köszönöm, hogy elolvastátok a kis szösszenetet a végére, de szerettem volna tisztázni, nyugodtan írjatok ha beszélni akartok :)

puszi kyra!