A szobát hatalmas beszéd kavalkád emészti fel, amint mindenki izgatottan várja, hogy az elkészült tintával díszített papírfecnik az egyikünk sapkájába kerülve gazdára találhasson. Hisz eljött az év e pillanata is mikor a Mikulás ellátogat a világ összes gyerekéhez, hogy annak szemébe csillogást, apró szívébe pedig örömet költöztethessen meglepetéseivel. Természetesen mi már nem abban az élet szakaszunkban vagyunk, hogy ezt elhiggyük, így egymás piros ruhásaivá válva állunk a sok vásárló, tökéletes darabokért kutakodó szülők soraiba, remélve, hogy mi is találunk valamit mi egyik csapattársunk kedvére tud tenni.

- Mindenki üljön le és bármiféle eszetlenséget tegyen félre, csak húzzon egy nevet. - Szólalok fel, miközben a kezemben tartva az említett ruha darabot, megindulok a nappali ülőalkalmatosságai között. Mivel nem akarok semmilyen kavarodást, időt sem adok arra, hogy valaki visszadobja az általa húzott darabkát azzal, hogy ő nem ismeri elégé a sikerest, szlalomozok végig a fiúk között.

A hangzavar újra kitör a helyiségben, a kérdések csak szárnyalnak, az arcokon látni, hogy már azon törik agyukat mit rejtsenek a csomagokba. Ajkaimra egy mosoly varázsolódik, egyszerűen leírhatatlan érzés látni a családom, ahogy vidáman, örömködve mocorognak a helyükön s titokzatosan osztják meg gondolataikat, félve az általuk húzott kilétének felfedésétől. Enyhe transzomból egyik doangsaenem ránt ki.

- TaeYong-Hyung neked is húzni kell! - Jelenti ki Mark látva, hogy kicsit sem voltam lelkileg velük, s testem is egyszerűen megfagyva telepedett a szoba közepére, egy eszelős vigyorral képemen.

Fejem megrázva nyomom kezem a fejfedőbe, miben már csak egy darab névnek kellene várnia. Meg kaparintva a magányos cetlit húzom azt ki, majd tenyeremben tartva, hogy ujjaimmal és másik kacsómmal takarhassam a hanyag írásformát, olvasom el, hogy én idén kinek is lettem a titkos mikulása. JaeHyun.

Meglepettségemben szemeim kitágulnak, s az éltető oxigén tüdőmben reked. Miért pont ő? Összetörve szorítok a kezemben lévő darabkára, majd apró fecnikre szakítom a már így sem nagy mérettel rendelkező lapocskát. Enyhén szólva fel ment a pulzusom ahogy megláttam azt az egyetlen nevet akit rémálmaimban sem akartam kihúzni. Fantasztikus ajándék vásárlásnak nézek elébe.

- Hyung minden rendben? - Szólal meg valaki halkan mellőlem. Éppen elkapom a hangfoszlányt de a hangulat megtartása érdekében, csak elvonulok a társaságtól egyenesen a konyhába, hogy egy pohár hideg víz kíséretében lenyugodjak.

Igazából feleslegesnek is mondható az idegességem, hisz ki ne akarna a saját párjának valami szívhez szóló ajándékot kiválasztani, majd hatalmas érzelmi megnyilvánulás közben átadni. Viszont a mi helyzetünk jelen pillanatban teljesen eltér az átlagtól. Végül is, hogy lehetnénk mi egy hétköznapi pár? Alig látjuk egymást a stúdión vagy a tánctermen kívül, főleg mióta megjelent az új kislemezünk, mi semmi mással nem adott kapcsolatunkhoz, csak feszültséggel. Talán a mai lesz az első éjszaka mikor is hetek után egymást nem elmellőzve térünk nyugovóra közösen megosztott ágyunkban. Őszintén azt sem tudom, mikor kerültük kicsit is intimebb helyzetbe mint, hogy közösen osztozva a fürdőkabinon zuhanyoztunk ezzel vizet és időt spóroltunk miből akkor hatalmas hiány volt az életünkben.

A pultnak döltve csípőm, hajolok a csap felé megtöltve a színtelen folyadékkal az ujjaim szorításából nem szabaduló üvegtárgyat. A poharat minek szélén is lefolyik néhány csepp a folyadékból lassan ajkaimhoz emelem, majd egy kezdőlöketet adva annak indítom meg nyelőcsövem irányába, hova eljutása pillanatában már vissza is akar indulni. Ugyanis érzem ahogy két erős kar derekam köré fonódik, majd egy forró test hátamhoz simul, s a hirtelen jött érintkezéstől az éppen lefelé tartó víz visszaérkezik a kezembe lévő tárgyba és az alatta levő mosdókagylóba. Szabad kacsómat mellkasomra szorítva, tör ki belőlem egy köhögő roham, mi nem valami fényes állapotban tüntethet fel.

- Csak nem megijesztettelek? - Mormogja fülemben, a rám feltűnően frászt hozó személy, ki engem azóta se eresztve tart magához közel.

- Szerinted? - Mordulok rá, a levegőt még mindig szaggatottan beszívva, miközben a poharat a pultra helyezve, biztosítom arról, hogy össze ne törjem még azt is ráadásnak.

-Na mi van? Mérges a kis cicus? - Hangszínén érződik kaján mosolya, mi orcáimra erős pírt varázsol.

Kezeim körém font végtagjaira csapom, majd rászorítva próbálom magam megszabadítani a szorongatástól, igen kevés sikerrel. Ugyanis míg én messzebb a magasabb közelebb akarja tudni testeinket. Forró lehelete csiklandozza tarkóm, miközben orrát az említett bőrfelülethez nyomja, mélyet szippantva illatomból, mi enyhén szólva fura lépés részéről.

-Engedj már. - Suttogom szinte szavaim, hisz itt még a falnak is füle van és nem akarok jelenetet vágni, a tőlem ritkán látott hisztivel, mihez jelen pillanatban igazán nagy késztetést érzek.

- Hova ilyen sietősen? - Nem moccan egy tapottat sem.

- Lehetőleg minél távolabb tőled? - Morranok fel, nem engedve szívemnek mi arra késztetné az agyam miatt frusztráltsággal felemésztett testem, hogy simuljak párom meleg ölelésébe és élvezem ki ezen ritka momentumok egyikét.

- Mi a baj? - Markol csípőmbe, majd szembe fordítva magával mustrálja lényem, mint egy látható, fizikai hibát keresve, értetlenséggel megtelt íriszeivel. Íriszeim megkísérelték, hogy ne teremtsenek övéivel kontaktust, mi nem sikerült, mivel a fiatalabb államra szorítva fordította fejem irányába, majd adott hozzá egy kis nyomást ezzel engem arra késztetve, hogy lélektükreibe pillantsak.

- Na?

- Semmi. - Nyögöm ki egy szavas válasznak nem minősülő mondandóm, már amennyire ez engedtetik ujjai ellenére mit azóta se vett el államról. Szín tisztán látszik vonásain, hogy ezzel nincs megelégedve és addig nem szabadulok amíg kíváncsiságát ki nem elégítő válasszal nem szolgálok

- Egyszerűen csak nem tetszik az akit meg kell ajándékoznom. - Felelek. - Ennyi, most már elengedhetsz. - Kapok vállaihoz majd taszítom el magamtól a meglepettségtől ledermedt testét.

- Tessék? - Néz rám kérdőn, arcán teljes meghökkentség.

- Tán süket lettél? - Húzóm párnácskáim lenéző félmosolyba, pont erre a kényelmetlen társalgásra nincs most szükségem.

- De hisz te mindenkit imádsz a csapatból. Mind azt a tizenhét szerencsétlen, mi néha eléggé lenyűgöző. - Vizslat még mindig a szinte belém lyukakat égető tekintetével.

- Attól függetlenül ennek az embernek nem örülök, mert fogalmam sincs mit adjak neki, pont. - Tekintem lezártnak ezennel beszélgetésünk, kivonulva a helyiségből.

Két ujjammal homlokom masszírozva, próbálom csillapítani a rám törő fejfájást, min meg sem vagyok lepődve. Hogy annak a szerencsétlennek mindig a legrosszabb időpontot kell arra választani, hogy húzza az agyam. Lehet, hogy szeretem és igazi úriemberként tud viselkedni velem, legalább mintha egy felsőbbrendű lény lennék, ő meg a por alattvaló. De mikor tisztán látja, hogy cseppet sincs szükségem figyelemre, ő többet is ad nekem a kelleténél.

Szobám ajtaját kitárva orrom előtt tenném be lábam egy kis nyugalomra vágyva, mert most az kellene nekem csak igazán. Az ágyam a fülhallgatóm és egy lassú számokkal feltöltött lejátszási lista, az agyam kikapcsolásához tökéletes kezdő csomag. Mikor is az ágyamon nem is egy izgő-mozgó gyereket látok meg, kik reménnyel megtelt íriszekkel kapják felém buksijukat. Na ne!

- Hyung segítesz? - Csillannak fel szemeik, miközben kórusban irányítják felém kérdésüket. Mire csak fejem megrázva, engedek meg egy szelíd mosolyt.

- Persze. - Hisz ha már rosszul is vagyok kinek nem mint, hogy a családomnak segítek akik a legtöbbet jelentik nekem. A fiatal tagok habozás nélkül rántanak maguk közé majd kezdenek ecsetelni ajándék ötleteket érveket és kontrákat listázva. Legalább a figyelmem terelik.

A napok gyorsan szállnak el a fejünk felett, számomra támogatást egyáltalán nem nyújtva. A társulat összes tagjának sikerült már beszerezni az általa legmegfelelőbbnek ítélt ajándékot, míg én álmatlan éjszakáim azzal töltöm, hogy a fejemben forgó fogaskerekek már számomra igazi hangokká formálódott kattanásait hallgatom, ahogy próbálok legalább egy kiindulási pontra eljutni. Mi nem igazán sikerült, s a nagy nap már itt is van. És az én részemről a húzottam legnagyobb meglepetése az lesz, hogy nem kap semmit.

Egy nagy sóhaj kísértében rúgom arrébb az összes ágyneműt mi eddig fáradt, pihenésre és nyugodtságra kiéhezett testemet fedte , nem elősegítve az oly' áhított alvás gyönyörének elérését. A most még súlyosabb érzettel megáldott testem lábaimra helyezem, majd útnak indulva lépek a legnagyobb általunk birtokba vett lakás nappalijába, ahova az ünnepek alatt minden tag bekuckózik, így zsúfolásig tömve a helyet. Hajamba beletúrva javítanék annak állapotán, miközben köszönt a világosság és a faggatózó fiúk, kik már korán reggel életük csúcspontját élik. Mindig is féltékeny voltam az ilyen emberekre, még alig keltek ki ágyukból és mint akit felhúztak már pörögtek is.

Igaz a csapat java még az igazak álmát alussza, ők már a gondosan becsomagolt dobozaikkal karöltve, csevegnek a kanapén kakaót vagy épp teát szürcsölgetve. Nevetni lenne kedvem az idilli látványon, mit ritkán csodálhatok, de mikor megtehetem rendesen kiélvezem és elraktározom memóriámban, hogy ilyen is megtörténhet. Mindannyian egy helyen még is nyugton.

- Jó reggelt Hyung! - Köszönt SiCheng amint meglát rám mosolyogva. Engem is azonnal bele vonva az értelmetlen beszélgetésbe amit Mark - kal folytat.

Ahogy a nap egyre feljebb telepszik az égbolton úgy kezdenek elő barangolni az álmos fejek az ajtók mögül, míg mi mint egy lassított felvételt nézve szugeráljuk morgó személyüket. Látva minden egyes egyed megérkeztét vonulok a szoba közepére és szólalok fel, még mindig a rajtam lógó pizsamámban - minek felső része nem mellesleg JaeHyun-é.

- Na akkor először is mindenkinek Boldog Karácsonyt. - Tekintek mosolyogva körbe. - Másodszor pedig itt a várva várt pillanat mikor is mindenki odaadhatja és megkaphatja ajándékát. Szóval most megkérnék mindenkit arra, hogy tegye le az említett ágyára a számára készített csomagot, amihez elkészítette a kis levelet mint minden évben. - Nézek körbe, miközben egy fajta visszajelzést várok a nem kérdésként feltett dolog megerősítésére. S mint egy betanított sereg hümmögnek az előttem ülök, néhányan még eléggé önkívületi állapotban.

Ezzel lezárva a hatalmas várakozást, pattannak fel a hiperaktívak rohanva, míg a lassabbak csak szépen, ráérősen elvánszorognak a megfelelő helyiségig. Én ujjaim tördelve közelítem a fehér falappal zárt szobát, mihez egyre közeledve érzem egyre inkább úgy mintha kivégzésre mennék mint sem egy ajándék átadására.

Egy utolsó mély levegőt véve lenyomom a kilincset, majd legnagyobb meglepetésemre szembe találom magam az egyetlen és tagadhatatlan párommal, ki számomra észrevétlenül osont be az általunk jelenleg osztozott falakkal határolt területre. Ő már teljesen felöltözött s mint egy indulásra készülő alakjában - talpig fekete ruha, tökéletes frizura és egy levakarhatatlan, idegesítő mosoly mi a szájára fagyott, amint beléptem - vár a fekvőalkalmatosság mellett, kezében egy bársonyba öltöztetett dobozzal. Míg én az ő egyik kinyúlt felsőjében, mackó nadrágban szerte-szét ágazó hajkoronával prezentálok magasabb valója előtt.

- Ezek szerint. - Kezd bele. - Egymást ajándékozzuk meg idén. - Vigyorog továbbra is.

- Hát. - Pillantok le rénszarvasokkal díszített zokniba bújtatott lábfejeimre, mit sokkal érdekesebbnek vélek mint a minta barátot előttem, ahogy elhúzom a számon kiejtett szó végét, így jelezve, hogy folytatni kívánom az elkezdett mondandóm. - Igazából én nem tudtam mit vegyek neked. Szóval jelen pillanatba nem tudok neked semmit adni. De! - Kapom fel fejem, védve magam. - Mondj bármit amit szeretnél és a lehető leghamarabb megkapod. - Pillantok rezzenéstelen vonásaira .

- Óh, Cicus ha tudnád, hogy számomra a legjobb ajándék nálad van már most is. - Rázza meg fejét nevetve, mire nekem fel kell kérdőn húznom egyik szemöldököm. Fogalmam sincs miről beszél. Hisz nincs nálam semmi amit neki tudnék adni.

- Csak egy kicsit kell kiegészíteni a te ajándékoddal és voala kész is. - Nyújtja át a puha tapintású anyagba vont dobozt , minek méreteiből nem tudom kivenni lehetséges tartalmát.

Óvatosan szétbontva a díszítő masnit, mi összetartja a szelíd csomagot, hullik le a lepel egy hófehér tárolóról, annak tetejét leemelve ki is esik a kezemből, a maradékot miben a komoly dolog van remegve tartom, ahogy a realizáció megüt mit is kaptam, és miről regélt itt nekem a fiatalabb fiú az előbbiekben. De esküszöm nincs az a pénz amiért én ezt felveszem és ő látni fog benne.

- JaeHyun ezt soha. - Nézek rá vörösbe borult arccal, kacsóm közé fogva a selymes anyagokat, mik valószínűleg azért kerültek megvásárlásra, hogy egyszer bőröm fedjék. Már amennyire tudják azt fedni.

- Ó dehogy nem. - Közelíti meg zavarba borult valóm. - Hisz nem is vettél nekem semmit és most még azt is visszautasítod amit kérek. Hogy lehetsz ilyen kegyetlen Hyung. - Néz rám az elveszett kis kutya szemeivel bennem bűntudatot keltve, mi nem javít helyzetemen.

- Csak képzeld el. - Simít fel karomon, s fülemhez hajolva suttogja csábító szavait, megfagyott lényemnek. - Ahogy a fekete comb zokni szinte egyé válik a hófehér bőröddel - Indítja útnak kíváncsi végtagjait felfedező útra a libabőrrel dekorált testemen. - Vagy ahogy a selyem fehérnemű kiemeli a vonásaid, amiket én annyira szeretek és ahogy felfedett felületeket pirosas lilás harapás foltok takarják majd a nap végére. - Vezeti kacsóit felforrósodott testemet borító szövetekre. Miért kell ennyire a gyenge pontomnak lennie ennek a srácnak.

- Na? Mit mondasz? - Rajzol absztarkt mintát ujjaival. - Már most élvezed pedig még rajtad sincs a ruha, ne is tagadd. - Már meg sem próbálom ki magyarázni magam a helyzetből. Veszett ügy az egész.

- Egyszer te leszel a végzetem. - Sóhajtok szaggatottan a hatásokra, tagadhatatlanul élvezem már csak ahogy elképzelem is. Megszólalásomra csak kuncog egyet majd már vetkőztet is rám öltve az újonnan kapott karácsonyi ajándékom. Úgy érzem hosszú napnak nézek elébe, de kizárva a külvilágot adom át magam immáron szégyentelenül álmaim férfijának.

A/N: Hát itt is lennék a második, ünnep ihlette novellával. Igaz én kicsit elcsépeltnek érzem bizonyos pontjait, remélem titeket megnyer. Mivel a publikáláson sokat gondolkoztam, ki merjem e tenni, szívesen várok pár hozászólást, magával a történettel vagy a "könyvel" kapcsolatban. További jó olvasást és holnap jön az új rész, egybne a karácsonyi meglepetés fejezetek utolsó darabja. ><