- Abba kell hagynod a vívást! - Zendül fel Apám hangja, vacsoránk fogyasztása közben.

- Hogy, mi? - Estek ki meglepettségembe az evőeszközök ujjaim laza szorításából. - Ezt honnan a francból szedted. - Rivallok rá, kicsit se illedelmesen. Viszont jelenlegi helyzetemben csoda ha tudnék egyáltalán racionálisan gondolkozni , mikor attól az egyetlen dologtól is megakarnak fosztani amiben sikeremet lelem.

- Onnan drága fiacskám, hogy ma anyádat behívatta az iskolád igazgatója, szembesítve őt az egyáltalán nem kecsegtető tanulási eredményeiddel. - Hangja erős, mégis nyugodt akárcsak a vihar előtti csend.

- Mi köze van az én jegyeimnek a víváshoz?! - Érzem ahogy a vérem forr a dühtől, tenyerem pedig sikamlóssá válik a rajtuk cseppenként gyöngyöző testnedvtől mi csak félelmem megtestesülése fizikai jelekben. - Tudtommal nem kell minta diáknak lennem ahhoz, hogy versenyezzek.

- Na ide figyelj. - Csapja tenyerét az asztalra, mibe nem csak az említett tárgy de még én is beleremegek. - Te nem, hogy minta diák nem vagy, de konkrétan a bukás fenyeget. Az viszont elég nagy szégyent vetne a nagy Jackson Wang - ra, ha a kiváló sport teljesítményei mellet nem tudná befejezni a harmadik évét se a gimnáziumba. Aminek a tandíja nem egy-két garazs. - Arcom elfehéredik, vállaim megrökönyödnek. Akár egy pofon, a semmiből, hírtelen szembesültem a tanulmányai eredményeimmel. Soha nem tanultam de az egyszer se futott végig elmémen, hogy ennyire rosszul áll helyzetem.

- Fiam. - Simít ökölbe szorított mancsomra anyukám. - Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy véglegesen megfosztunk az élsportolástól. Viszont míg nem látjuk a hozzáállásod és érdemjegyeid fejlődését addig se edzés, se verseny és minden nap iskola. - Jelenti ki ezzel lezárva a beszélgetést, jelezve miszerint nem szeretne tőlem egy szót se hallani az üggyel kapcsolatban.

Kicsit sincs ínyemre az iskola rendszeres látogatása, de ha vissza akarom kapni a szeretett elfoglaltságomat, miben szerzett eredményeimért igen keményen dolgozom kicsi korom óta megállás nélkül, akkor nincs mit tenni. Az oktatási intézményben eltöltött napok kicsit sem segítenek tudásszintem fejlesztésében, inkább csak még jobban megkavarják a felállított képeket bizonyos dolgokról. A napjaim kész kínszenvedésekké váltak, reggeltől késő délutánig iskola utána pedig néha pirkadatig lecke, vagy épp elmaradott anyagmásolás. Mondhatom kész élvezet.

Két hét. Tizennégy nap. Az idő mióta szemeim alatt megjelentek a rettegett fekete félholdak, bőröm láthatóan fehérebb, az alvásra jutó óráim száma pedig kritikusan lecsökkent, mindez a kedves oktatási rendszer és szüleim jóvoltából. Már szokásosan szobámba eddig csak porfogóként szolgáló íróasztalom felé görnyedve vésem a füzeteimbe a hiányosságokat, mikor is az egész házban zendül a csengők kicsit sem kellemes hangja. Fülemre helyezve egyik kezem próbálom tompítani a zajt, nem törődve a számomra váratlan vendéggel. Nekem pont annyira nem sikerült kizárni a csengő által kibocsátott hanghullámokat, mint amennyire az ajtónk előtt várakozó személynek elemelni a rohadt kezét a kis emblémával díszített gombról. A nem létező bajszom alatt elmormogva egy hosszabb átkot mit a drága látogató egész családjának figyelmébe ajánlok, baktatok a nyílászáróig és egy utolsó mély levegőt véve, nem bajoskodva még egy ál mosoly magamra öltésével se tárom ki az ajtót.

- Ember az biztos, hogy te se tudod mi az, hogy türelem. - Vezetem tekintetem az idegenre. - Amúgy ki vagy és mit akarsz. - Mondandóm közben alaposabban próbálom feltérképezni az ismeretlen fiú alakját. Egy halszálnyival magasabb lehet mint én, mogyoró barna haja kócosan hullik szemébe mit még orrnyergére tolt kerek szemüveg is kiemel. Íriszei sötétek, látszik bennük a tartózkodás és szeppentség. Arca vékonyon, neme ellenére nem kevés feminim vonást vélek rajta felfedezni. Az egész teste elég gizda, mit a rajta lévő hatalmas pulóver, csak még jobban kiemel. Combjai ugyanakkor formásak miket jól kompenzált a testhez simuló nadrággal. Érdekes egy teremtés.

- Először is neked is szia. Másodszor pedig nem tehetek arról, hogy neked megerőltetésnek számít felemelni a formás kis segged amikor csengetnek és ajtót kell nyitni. Kicsit kevesebb egót vártam egy bukásra álló embertől. - Kontrázott meglepően vissza a szerénynek tűnő egyed, kinek arcán kivehetetlen akár egy érzelem is. - Egyébként a nevem Mark Yien Tuan és az iskolád igazgatója és a szüleid megegyezése alapján én leszek a segítő tanárod. De annak örültem volna ha legalább bemutatkoznom nem kell, ugyanis ezt már rég megtettem mikor osztálytársak lettünk. - Görbítette ajkait gúnyosan, szemei pedig lenézéssel teltek meg. - Szóval ha nem bánod nem húznám semelyikünk idejét. - Fogta meg felkarom majd egy gyenge lökéssel arrébb tolta megdermedt valóm, s csípőjét ritmusosan ringatva elsétált mellettem, mintha csak haza érkezett volna. Esélyemet el nem szalasztva néztem kicsit utána miközben, újra teljesen elszigeteltem magunkat a külvilágtól a sötét falap bezárásával. Az biztos, hogy nem kicsit keltette fel érdeklődésem az angyal külsővel megáldott démoni lélek.

Elfoglalva az új tanulásra szánt területünket a nappali kanapéján, láttunk neki a kicsit sem kellemes időtöltésnek. A könyveimet a kiegészítő kellékekkel együtt lehurcoltam. Az idősebb az első adandó alkalommal elkezdett magyarázni, később feladatokat és szabályokat diktálni. A kényszer és kellemetlenség érzete kicsit sem volt kellemesebb mint egy tanórán a gyerekeknek szánt börtönben. Ugyanis Mark semmivel sem viselkedett kedvesebben vagy megértőbben mint egy tanár, ki már megbánta pályaválasztását. És ami a legjobban rányomta pecsétjét a kialakult rideg s feszült levegőre az mindkettőnk kedvtelensége, kényszerítettsége.

Az óra mutatója lassan kattogva jelezte közös időtöltésünk végét, mire rögtön pattantunk, mint akiket bolha csípett és indultunk meg a bejárati ajtóhoz, ahol egy kicsit sem baráti búcsúzkodás után különváltunk, minek az eddigi vendégem nem kicsit örült, mivel abban a pillanatban mikor meglátta a menekülésre alkalmas egérutat, szépen ívelt, pirosas ajkai mosolyra hajlottak. Magam mögött bezárva otthonom nyílászáróját, tört fel torkomból egy mély sóhaj. Ez a srác nem, hogy segítené a tanulásom a felém irányuló érezhető utálatával, de még egy merevedéssel is megajándékoz. Egyre fantasztikusabb napoknak nézek elébe.

Egy egész hetet sikerült kihúznunk körülvéve az első alkalommal kialakult légkörrel és cselekményekkel, szinte mintha minden este vissza tekertük volna az időt majd újra és újra lejátszottuk volna csak épp más tananyaggal. Mark megérkezett se szó, se beszéd bevonult, még le se ültem az esetek nagy részében de már mondta a tudni valókat, megoldandó példákat és a hozzájuk szükséges definíciókat, két hosszadalmas óra után pedig olyan hatalmas sebességgel, mosollyal az arcán kiviharzott a házunkból, miben szüleim - csak a mi kedvünkért - a korepetálások ideje alatt nem tartózkodtak. Viszont a számomra a játszma már hosszúra nyúlt és az a mindig emlegetett, képzelet beli pohár már nem csak, hogy betelt, de már túl is csordult.

- Figyelj holnaptól nem kell jönnöd. - Szólaltam meg az ajtófélfának dőlve a második hetünk első napján,mikor az idősebb már kezdett volna bele a jól betanult, kicsit sem szívéjes elköszönésébe. Szavaimra megfagyott mozdulataiban, így ajkai között enyhe szakadék alakult, homlokát pedig, szemöldökével együtt összeráncolta. - Tőlem senki nem fogja megtudni, hogy nem jársz segíteni, majd feltornázom magam valahogy egy kettes vagy hármas szintre, azt nem mondták, hogy szín ötösre kell végeznem csak átmegyek és visszatérhet az életem az eredeti kerék vágásba. - Sóhajtottam, egy enyhe hamis mosollyal.

- Ezt most, hogy érted? Miért ne kellene többet jönnöm jól látszik, hogy nem mennek a feladatok? És miért akarsz ilyen hamar megszabadulni tőlem? Azt hittem egy sportoló ennél kitartóbb. - Húzta fel kihívóan egyik szemöldökét, mire nekem elkellett ejtenem egy lemondó nevetést mit egy fejrázás spékelt.

- Itt rég nem az én kitartásommal hanem a te hozzáállásoddal van a gond. - Fontam össze mellkasom előtt karjaim. - Mióta idejöttél úgy nézel rám és viselkedsz velem mintha én lennék életed átka, amit rád szórtak és el kell viselned. Igen lehet, hogy sportoló vagyok és nem éppen vagyunk szegények de az nem azt jelenti, hogy én elvagyok szállva magamtól, és nem látom be, hogy igenis vétettem hibákat amik ide vezettek. De köszönöm az előítéleteket, nincs rá szükségem. Jó éjszakát. - Vágtam a megszeppent fiú arcába az ajtót, ezzel lezártnak tekintve a beszélgetésünk és remélhetőleg egy életre a közöttünk - bármilyen is legyen az - kapcsolatot. Lehet, hogy tökéletesnek tűnik kívülről, de belülről, személyiségileg igazán elszomorító.

Hatalmas meglepetésemre másnap a megszokott órában zendült fel a csengő, minek kinyitása érdekében még kisujjamat sem voltam hajlandó mozdítani. Ami viszont már teljes bizonyosságot adott a házba belépést nyerni akaró egyed kilététről, az a gombra való biztos rátenyerelése volt. Azt még nem sikerült megtanulni a kedvenc „Tanáromnak" , hogy mi a türelem fogalma. Fájdalmasan tűrve a magas oktávban szóló csilingelést vártam, hogy a fal túloldalán lévő meglengesse fehér zászlaját és elhagyja az én felség területemet. Íriszeimet le nem véve a fali óránk másodperc mutatójáról, számláltam kitartóságának hosszát, mi nem volt oly' csekély mint amire számítottam - vagy inkább mint amiben reménykedtem. Kemény percek óta hallgatom az újjonan szirénának állt kis csengőnk dallamát, mibe kezdek belefáradni, s idegeim már pattanásig feszülnek, annak ellenére, hogy edzéssel töltött éveim alatt a türelmi képességeimet a mesteri fokig fejlesztettem.

Legnagyobb keserűségemre nekem kellett hamarabb meglengetnem a feladás zászlaját, mi kicsit sem volt jó jel már kiindulásnak sem. Feltépve a bejárati nyílászárónkat, minek környéke a legkedveltebb helyünk lefolytatni beszélgetésünket - ha eddig bármelyik szócsatánk annak számítható.

- Mit akarsz. - Mordultam fel, ezzel elkezdve egy új idővesztegetésnek bizonyuló szituációt.

- Jöttem tanulni. - Mosolygott angyalian mintha tegnap nem történt volna semmi.

- Édes, ha tegnap nem esett volna le, nem vagy szívesen látva a házban és semmi szükségem nincs a segítségedre. Nem kell kényszeríteni magad erre a színjátékra. - Mutattam végig teljes valóján. Arcomról nem kicsit lehetett leolvasni érzéseim, ugyanis a fiú nyelt egyet, majd újra szólásra nyitotta ajkait.

- Jackson. - Nyavalygott, mitől szemeim nagyra nyíltak. - Most konkrétan mit vártál azok után, ahogy kinyitottad az ajtót, majd elkezdted a beszélgetést. Mi kicsit sem volt szívmelengető úgy, hogy lassan három éve osztálytársak vagyunk. És azt is tegyük hozzá, hogy az iskolában sem épp egy visszahúzódó típus vagy. Ahhoz, hogy bármit is elérjek nálad felkellett vennem a te stílusod. - Hangszíne megváltozott, már nem gúnytól csöpög, csak megértésért könyörög. Erre viszont elkellett eresztenem egy sunyi félmosolyt.

- Arról ugyan nem én tehetek, hogy valaki mindig megbújik a vágásért esedező frufruja és szemüvege mögött, egy szóra sem méltatva a körülötte lévőket, csak az általa áhított tanárokat. - Rántom meg lazán vállaim, mire ő felhúzza orrát, mi nem egy könnyen felejthető, édes látvány.

Egy kisebb, alig hallható fujtatást megeresztve, suhan be mellettem a házba, így nekem egy újabb látványosságot előidézve. Lehet, hogy nem egy angyali teremtés, és nagy eséllyel csak teszi-veszi nekem most magát, de nem ellenkeznék egy vele eltölthető éjszaka ellen.

A már jól megszokott tanulási pozíciónkat felvéve, vágunk bele az egészbe újult erővel. Magyarázása már nem tanárias és modortalan, hanem inkább lassabb és szájbarágós - mintha egy öt évesnek próbálná vázolni a dolgokat. Nagy valószínűsséggel nem ráébredt hibáira egy éjszaka lefolyása alatt, hanem azokat már előre eltervezetten hajtotta végbe, megítélve engem az iskolai viselkedésem alapján. Hol ha nem kerülsz a ranglista élére, vagy annak közelébe, élve felemésztenek a pletykák, hadakozások mik kialakítják a jól ismert megfelelési vágyat. Ami egy leküzdhetetlen, akár életet tönkretevő pszichés berögződés. A haladási ütem miatt van bőven időm őt tanulmányozni, a kémia tankönyvem helyett. Kis tettem viszont nem tudja elkerülni Mark figyelmét, így egy kisebb sóhajt eleresztve ajkai között, szólal meg.

- Jackson. Díjaznám, ha egy kicsit próbálkoznál legalább figyelni arra amit itt mutogatok neked. - Rázta fejét, kicsit sem nagy örömmel.

- És mit kapok azért ha figyelek? - Húztam fel egyik szemöldököm játékosan, mire a szobában tartózkodó másik egyed, szemei kitágultak és kérdőn fordult felém. - Azt mondtad másodpercekkel ezelőtt, hogy díjaznád ha figyelnék. Milyen jutalom jár azért ha több érdeklődést próbálok mutatni a tankönyveim felé, mint feléd. - A pajkos mosoly nem hagyja el párnácskáim. Hisz' elmondhatatlanul élvezem agyának húzását, s látva a számomra szinte csak jót hozható lehetőséget, biztos nem fogom azt elszalasztani.

- Mit akarsz? - Temette csinos kis pofiját tenyereibe, arckifejezésem láttán.

- Hát. - Nyújtom meg a rövid szavacskát. - Egy csók minden összejövetel után. - Az biztos, hogy bátorságom van és nem igazán látom a dolgok határait, ugyanis azt se tudom, hogy egyáltalán vonzódik - e saját neméhez a mellettem ülő.

- Nem hiszem, hogy van bármi eshetőség a beleegyezésen kívül. - Pillantott rám, nem épp vidáman. Nem igazán van ínyemre kényszerítése, de ő kell nekem.

- Ezt jól látod. - Szögeztem le.

A percek szó szerint elrepültek felettünk. Kezem már zsibbadt a sok körmöléstől, ami Mark-nak nem igazán tűnt fel, ugyanis már bőven az időkeretünkön diktálta a fontos tudnivalókat úgy, hogy a gyakorló feladatokig még el se jutottunk. A szavak kavalkádjában elveszve álltam meg egy szusszanásra, mikor is bármily' jel nélkül kapta fel fejét az idősebb és pillantott a folytonosan kattogó eszközre mi a falon lógott. Szempillantás alatt lábain volt, s mint akinek élete múlik rajta kapkodta fel az általa birtokolt taneszközöket, s rohant a kijárat felé. Feleszmélve, szedem össze magam, s szinte üldözésbe veszem őt, a nem valami hosszú távon. Csuklója után kapva rántom magamhoz kelleténél nagyobb lendülettel. Mellkasa találkozik enyémmel, másik karom pedig dereka köré fonódik. A hirtelen érintkezésbe és közelkerülésbe teljesen belevörösödik s egész testben megfeszül. Fejét lehajtva kerüli a szem kontaktus, mitől magabiztosságom csak nő.

- Jackson engedj! Sietnem kell. - Próbáld magától eltolni, kezeivel felsőtestemen, mi nem igazán végződött sok sikerrel. Kezeim szorítása csak erősödött végtagjain, s egyik kezemet derekáról csípőjére vezetem.

- Hol a jutalmam? - Villantottam meg a fogkrém reklámokat megszégyenítő vigyoromat.

- Ott ahol most nekem kellene lennem. - Morgott próbálva megszakítani a közöttünk lévő érintkezést.

- Ki fontosabb még nálam? - Kérdem, tetetett sértettséggel, alsó ajkamat lebiggyesztve. Íriszeiben megcsillant ugyan valami, mikor is védő falaimon engedve, lazult el valóm a megengedettnél jobban, ezzel engedve őt fogságban tartott karjaim szorításán, sikerült szabaddá válnia, mit habozás nélkül kihasznál.

Egymástól ugyan eltávolodunk, ő valahogy a szétszakadás pillanatában mégis kicsit döntésképtelennek tűnik, mit ezt követő tette magyaráz. Arca hirtelen közelíti meg enyém, mire pilláim lekell - már csak reflexből is - hunynom. Forró, nedves és puha ajkakat érzek meg orrom hegyén, minek hatására akár egy szerelmes tini lány fülig pirulok, s testemen végig fut a hideg. A pille szerű érintés helyén bizsergő, szinte már zsibbasztó érzés jelentkezik, mi a jelenlegi helyzetünkhöz mérten semmi kecsegtetőt nem jelent.

A fiú, akárcsak az őszi szellő által felkapott sárga árnyalatokban tündöklő falevél, libben ki házunkból. A nyílászáró hangos csattanására eszmélek fel transzomból. Fejem megrázva, temetem még mindig lángoló arcom tenyereimbe. Nagyot sóhajtva érintettem meg a területet ahol, forró párnácskái találkoztak bőrömmel. Sajnálatosan van egy olyan sejtésem, ha meg szerzem ezt a srácot nem leszek kielégítve egyetlen éjszakával.

Az elkövetkezendő óráink végei mind egy puszival végződtek vagy épp orromon, orcámon, homlokomon. Egy ideig elég elragadók és ártatlanok voltak ezek a kis tettek, de még mindig nem értünk el ahhoz a ponthoz, hogy azt mondhassam, teljes mértékben teljesítette kérésem. Viszont nem is én lennék, ha nem tennék annak érdekében, hogy amit akarok az az enyém is legyen.

A mai napon való távozásánál egészen a bejáratig kísértem, s mikor már hajolt volna arcomhoz, hogy bal oldali almácskámra egy lágy puszit hintsen, gyorsan mozdulva tarkójáért kaptam, majd erősen magamhoz rántva tapadtam ajakira. Lénye megmerevedett, lefagyott s nem tudta meglepettségétől feldolgozni a vele történteket. Párnácskáim lassan kezdve mozgatni övéin, hívtam őt egy lágy csókba ezzel feloldva őt. A kezdeti tiltakozás ellenére, elég hamar beleolvadt az érzékiségbe. Az élet funkciók kötöttségei miatt levegő hiányban elkellett egymástól válnunk, mivel íriszeim elé egy milliókat érő látvány terült. Mark arca akár az eper, szemeit lesütve szégyelli tettét, miközben ujjaival játszadozik, miket maga előtt fon össze.

- Na én pont erre gondoltam, mikor azt mondtam, hogy egy csókot szeretnék jutalmul. - Figyeltem még mindig az enyhén levegőért kapkodó alakját. - Holnap várlak. - Hajtottam be gyengéden a már minket elválasztó nyílászárót, mielőtt még többre vágynék a megkaphatónál.

A hetek teltek, az idegeim pedig egyre jobban feszültek. Elérkezett az a nap mikor több időt kellett szánnunk egymásra, ugyanis a félévzáró dolgozat már az ajtón kopogtatott. Az egyetlen esélyem a bizonyításra és a régi életem visszakapására - amit bármily' zárulással meg kell fűszereznem tanulással és rendszeresebb iskolába járással. Nem mintha a jelenlegi felállást annyira utálnám, az egyre érzékibb, hosszabb és folytatásért éhes csókokkal miket Mark - kal nap, mint nap váltok. Az idő előre haladtával az ártatlan, félő érintésekből, heves, túlfűtött nyelvcsaták alakultak, s már rég nem álltunk meg egyetlen után.

- Jackson. - Lehelte az alattam fekvő nevem. - Abba kell hagynunk. - Csuklik meg mondata közben hangja, az őt érő külső hatások miatt, miknek ellenkezés nélkül vállalom okozásukat .

- Mi az, hogy kell? - Mormogom, mély, rekedtes hangon. - Ahogy látom eléggé élvezed. - Folytatom felső teste ellepését pillangó csókjaimmal, s pirosas-lilás foltokkal, mik majd visszataszítják az őt megközelítőket.

A tankönyvek szanaszét hevernek az asztalon és körülöttünk, némelyen pedig az alattam kéjesen nyögdécselő személy pulóvere és ingje, miket már percekkel ezelőtt lefejtettem vékony, törékeny testéről. Tej fehéren tündöklő, selymes bőrét magaménak akarva leptem el szívás foltokkal, s apró harapásokkal. Míg ő csak tiltakozni próbál, mit még saját maga se hisz el teljesen.

- Mondjad Édes mit csináljak. - Simítottam éledező tagjára nadrágja vékony anyagán keresztül. Mire a fiú megremegve kapaszkodott vállaimba.

- Sem-mit. - Dadogta erőtlenül, szorítása erősödött rajtam s lökött el magától erőteljesebben, mint hangjából s megjelenéséből ítéltem volna. Bosszankodva ugyan de engedtem neki, így sarkaimra ülve figyeltem, ahogyan próbálja össze szedni magát.

Lélegzete szaggatottan érkezett és távozott, párnácskái - miknek így vissza tekintve nem szenteltem elég figyelmet - kiszáradtak, íriszei ködösek. Mozdulatai zavarosak, kezei még mindig remegnek mivel ruháiért nyúl. S magyarázatot sem adva kezd készülődni, elég szerencsétlenül. Szenvedő lényét nem bírva tovább figyelni simítok orcájára, miből szinte minden szín távozott.

- Nyugodj meg. - Lehelem lágyan. - Nem kell sehova sietned. Ha nem akarod nem kell folytatnunk, te is tudod, hogy nem kényszerítelek semmire. - Mosolyogtam rá. Mire ő csak megrázta fejét s távolabb araszolt tőlem a kanapén, mit nem tudtam mire venni.

- Valami baj van? - Döntöttem meg enyhén fejem, ezzel utalva zavarodottságomra.

- Itt nincs semmi más csak baj. - Rivallt rám. - Mond már meg nekem őszintén, hogy mi az amit mi itt csinálunk minden nap, már hetek óta? Úgy viselkedünk mint valami elcseszett tini drámában a főszereplők. - Engedi útnak gondolatait, hisztérikusan. - Csak annyi különbséggel, hogy a mázba mártott szavak mellett, te csak játszol velem és ha most lefeküdnék veled egy életre elfelejtenél. - Tápászkodott fel, magához ölelve cuccait, mozdult volna már az ajtóhoz is.

- Mark, ez nem... - Kezdtem bele, miközben útját álltam. Őt viszont nem tántorította vissza semmi, csak csökönyösen ment a feje után engem meg se hallgatva.

- Nem kell itt játszani a szőke herceget, fehér lovon. - Görbültek ajkai felfelé, de oly' mód mivel az én szívem darabjaira törött a bordákból kovácsolt ketrecében. - Hiszen még meleg se vagy. - Nevetett fel még utoljára, majd kiviharzott az épületből, engem kővé dermedten hagyva az előszobánk folyosóján. Na most aztán tényleg elbasztam.

Az éjjel egy szemhunyásnyit sem aludva vágtam neki a félévi felmérésnek, semmi élet kedvel s fejemben csak egy jelenet tudott újra és újra lejátszódni, mi az előtt este történt. A fiú már könnyekkel megtelt íriszei, kócos haja és szabálytalan, rendellenes levegő kapkodása.

Az osztályunkat a dolgozat idejére több részre osztották, szerencsétlenségemre és egy eltérő csoportba kerültem mint akartam, ezzel megakadályozva azt, hogy láthassam a fiút kit tegnapi mondandója szerint már régóta morzsolgatok markomban, s most már teljesen összetörtem. A lehető legnagyobb figyelmemet szentelve az előttem kirakott papíroknak, koncentráltam az idősebbtől elsajátítottakra.

Mélyet szippantva a friss levegőből léptem ki az utolsók közül az iskolából, a zártkörű rendezvény lezajlása után. Gondolataim minden felé jártak, csak épp nem ésszerű, szükséges dolgok felé. Igaz jól tudtam, hogy nem pillanthatom meg a nekem kellő személyt kire nekem a momentumban szükségem lenne, még is végig vezettem tekintetem a fákkal körül vett ösvényen, minek egyik szélén, lassan, monoton ütemben egy ismerős hajkorona sétált. Habozás nélkül szedtem lábaim, felé rohanva. Nagy valószínűséggel meghalhatta a háta mögül jövő trappolást. Így enyhén fordulva vezette tekintetét a felé csaholó alakomra, mi nem lehetett a legszebb látvány. De a külsőségekkel nem foglalkozva lassítottam elé érve s kaptam derekáért. Mit elkapva rántottam magamhoz s tapadtam párnácskáira.

Az iskola szinte lelkek nélküli udvarán szinte vízhangzott a torkomból, mélyről feltörő nyögés, minek kiváltó oka Mark térde, a személyes területeimen. Hát ez a srác se semmi ha mérges.

- Szép rúgás. - Nézek rá a mostanra görnyedt testtartásomból. - De ezért cserébe meg kell hallgatnod. - Alkudozom. Mire ő csak röviden bólint, tudtomra adva, hogy meghallgatja magyarázkodásom.

- Először is sajnálom a történteket, mivel egyáltalán nem így terveztem az események folyását. - Egyenesedem végre fel, hogy szemmagasságba kerülhessünk ezzel is megmutatva bántottságom a dologgal kapcsolatban. - Másodszor pedig nem fogok hazudni az elején tényleg nem akartam hosszú távú esetleg érzelmeken alapuló kapcsolatot kialakítani. - Megszólalásomra, csak lemondóan megrázza fejét, s sóhajt. - De minden megváltozott mikor elkezdtünk csókokat és érzéki érintéseket váltani, arról nem is beszélve, hogy azóta te is sokkal jobban beengedtél az életedbe, amit köszönök. - Mosolyogtam rá, arcára simítva lágyan, ezzel puhítva a kívülről fagyosnak tűnő fiút. - Szóval örülnék egy második esélynek. - Reménykedőn cseng hangom, mire ő is eleresztett egy ajakgörbületet. Mutatóujjával megemelve állam, hajolt közelebb annyira, hogy már érezhessem meleg leheletét a vékony bőrfelületnek csapódni.

- Még átgondolom. - Fordítja nekem hátát, kuncogva.

- Most meg hova mész? - Kérdezem, lágyan ringó csípőjéről figyelmemet nem tudva levenni.

- Hozzád.

- Minek? - Ráncolom a homlokom.

- Szerintem rád fér egy kis korrepetálás biológiából. - Rántja meg vállát, mire nekem vigyorom fültől-fülig ér, s felvéve tempóját szegődök mellé, ujjainkat összekulcsolva. Úgy érzem, hogy ha jól sikerül a dolgozatom akkor is az életem fontos eleme lesz Mark ezentúl.

A/N: Hát egy nagyobb kihagyás után visszatértem egy kicsit (szerintem) zavaros Marksonnal. Viszont lenne hozzátok egy kérdésem. Mostanában azon gondolkozom, hogy írnék komolyabb, a magyar wattpad világában még annyira nem elterjedt témákkal, mint például mentális betegségek (nem csak depresszió), omegaverse, hybrid au. Ilyenek és ehez hasonlók. A komment szekcióban nagy örömmel várom a véleményeket és esetleg ehez kapcsolódó ötleteket.