Nyakamon éreztem forró, alkohol fűtötte lehelettét miközben hosszú ujjai oldalamon rohamoztak. Nedves ajkai pillangó csókokat maguk után hagyva vándoroltak már államon egyre közelebb kerülve, párnácskáimhoz miknek kiszáradt réteggel fedett felszínük csak arra várt hogy az ővéi közé zárva veszhessek el a mámorban. Kacsóim nyaka köré fonva húzom magamhoz egyre közelebb szeretőm, kiélvezve minden tiltott percet.

- Mit szólnál ha ezt otthon folytatnánk Baba, hm? – Mormogja fülembe miközben, hátsófelembe markol, ezzel belőlem egy elfojtott nyögést kicsalva.Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élvezem. Még ha szívem legmélyén tudom, hogy nem szabadna.

Kérdésére csak erőtlenül bólintok, majd oldalának simulva kezdem követni a bárból kifelé vezető úton, hisz az érzelmektől és alkoholtól jócskán túlfűtött testem nem merem saját, önálló cselekedetekre bízni.

A tőlem nem magasabb egyed biztos léptekkel indul útnak, ahogy ő, a bandája tagjai - kik eddig szétszóródva őrjáratoztak a bárban - kezdenek sorunkba csatlakozni valaki előttünk, valaki mögöttünk társul a távozásunkhoz.

Amint a hideg levegő arcomba csap kezd kitisztulni minden agyamban, a hirtelen klímaváltozás tüdőmre is hat így pár másodpercig egy fojtogató érzés szökik mellkasomba, mitől szaporában próbálok az éltető gáz keverék után kapkodni, míg el nem érünk a szobahőmérsékletűre melegített járművünkhöz. Engem besegítve az anyósülésre vándorol partnerem a vezető oldalra, míg csapatának kiadja az utasításokat az estére, miből nem sokat sikerül hallanom.

- Holnap reggel megbeszélés! – Jelenti ki lezárásul YoonGi miközben beszáll az autóban, majd habozás nélkül becsapja annak ajtaját válaszra sem várva a többiektől, hisz tudja, hogy társalgó felei nem mernék meg kockáztatni a megszervezett találkozóról való hiányzás után vont következményeket.

Miután kényelmesen elhelyezkedik egy laza és fáradt mosolyt vet kipirult arcom irányába, majd egyik kezét combomra simítva a sluszkulcs elfordítása után, tapos a gázba végig szántva az éjszaka kihalt utcáin.

Kobakom kezembe döntve támasztom meg könyököm az ablak melletti bőr részen, elveszve az sötétség varázsában. Imádom ezt a napszakot, hisz ilyenkor minden olyan letisztult, nyugodt s csendes. Egyszóval festői. A legjobb alkalom hogy elveszek gondolataimban, vagy épp munkámnak szenteljem perceim. Jelen esetben az elsőre esik a választás, hisz hónapok óta munkám árnyékában élem napjaim. Szemem lehunyva zárom ki a zavaró tényezőket, s csak fókuszálok elmémre és az autó ringató mozgására, mi hamar álomba meríti megfáradt testem.

- Park Jimin 095 – ös számú ügynök, a következő ügyet a te kezedbe bízom és ajánlom, hogy ne vajj kudarcot, ugyanis sok múlik ezen. – Szólalt fel Hadnagyom a heti megbeszélésen. Szavaira egyféle izgalom lepte el testem, örültem, hisz végre megmutathattam igen, én is érek valamit és nem csak egy cuki pofi vagyok aki az arcával és testével ért el mindet az egyetemtől a munkáig.

Az aktát mi a megbízásom összes részletét tartalmazta irányomba csúsztatta, minek én habozás nélkül utána nyúltam, akár egy kisgyerek egy plüssállatért a játékboltban. Arcomról ajak görbületem levakarhatatlan volt, boldog voltam ez volt az első igazi bevetésem. A mappát hirtelenjében feltárva kerül szemim elé egy ismeretlen férfi arc egy jól ismert névvel társítva.

- Suga. – Olvasom fel hitetlenkedve. A becenév mi az egész örsön akár egy átok kering, mindenki tudja ki ő, miket tett és tesz máig is. Főként azoknak a munkatársaimnak cseng ismerősen ez a név kiket már nem egyszer átvert vagy csapdába csalt pályafutásuk alatt. Mikor felettesem azt mondta, hogy nagy a tét nem viccelt, én lehetek az első aki kijátssza Szöul egyik legrettegettebb emberét.

Hatalmasra tágult szemim felvezetve a körülöttem ülő átlagban, idősebb férfiakra látom íriszeikben a meglepődést és a kételkedést. Nagyon is jól tudom és tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy ezen emberek egyike sem a barátom és mind csak megvetéssel tekint rám. Első munkanapom óta kiutáltak, hisz én voltam az új semmire kellő, ki semmit nem tudod csak szép arccal született, véleményük szerint.

- Pontosan. – Csendül fel felettesem hangja újra. – A feladatod annyi röviden, hogy beépülj közéjük, lehetőleg a célpont barátja ként és minden ellenük felhasználható információt gyűjts össze, az időd egyelőre nem kötött, a folyamat során majd meglátjuk, hogy haladsz. – Mosolyog rám, mit én nem tudok viszonozni. – Rendben Emberek, ez-

A beszéd végét már nem hallom, szavai megszakadnak és körülöttem minden zaj megszűnik, csak a tátogó szájakat látom mik hevesen artikulálnak akárcsak a partra vettet halak ajkai mik levegőért kapkodnak. Majd lassan kezd oszlani az ember halom, míg én érzem, levegő vételem egyre szaggatottabb, pulzusom száma egyre csak nő s kobakomban kérdések hadai rohamoznak körös körül..

Az elején túlbuzgón örültem, hogy én megmutathatom, de kedvem csak egyre lankadt és egyre feszültebb lettem. Beépülni Szöul legismertebb és legerőteljesebb bandájába, mi már egy kész maffia. Ráadásul a vezér „nőjévé" válni. Nem tudtam még feldogozni se rendesen az információt, mikor az azóta már izzadó ujjaim között lévő papírra vetettem pillantásom, hogy tanulmányozhassam leendő barátom vonásait.

Érzem ahogy testem elemelkedik az üléstő min addig nyugodott. Pillám megrebegnek s felébredek transzomból. Felpillantva az első dolog amit meglátok az egy feketébe bugyolált felsőtest, mihez szorosan tart az engem hordozó, kinek arcát a fényviszonyok miatt nem igazán látom még is illata és karjai - mik körém fonódnak - miatt rögtön tudom azonosítani. Szívem már a gondolattól is fájdalmasan dobban bordáimból alakított ketrecében, hogy én kihasználom YoonGi – t. Lehet, hogy nem a társadalom legjobb embere, velem mégis kifogástalanul bánik. A baj itt az, hogy sok ember csak egy rideg és mogorva külsőt lát s a meleg törődő bensőt nem . Ezen ideákkal játszadozva merülök újra mély állomba az engem hordozó vállain.

Másnap reggel a meleg - és íriszeimnek kicsit túlságosan is világos - napsugarak ébresztenek, mik kicsit sem kellemesek másnapon állapotomban. Fejem majd szét hasad míg gyomrom görcsbe rándul, számon érzem, hogy ki van száradva végtagjaimban pedig fáradság uralkodik. Próbálok megmozdulni, hogy legalább kis életerőt lehelhessek valómba mi nem igazán működik az engem erősen tartó test miatt.

Ficánkolásomra válaszul csak egy mély morgást hallat a mellettem fekvő, kinek nem igazán van ínyére a felkelés gondolata. Az éjjeliszekrényen helyet foglaló órára vezetem tekintetem, minek számlapjai azt mutatják, hogy már jócskán átléptük a reggeli órákat. Így testem mozgásra bírva kezdem magamról lefejteni az engem kalitkában tartó csápokat.

- Hova ilyen sietősen Baba? - Mormogja a tőlem idősebb férfi, amint már félig álló valóm visszarántja a fekvő alkalmatosságra, vagyis az azon fekvő önmagára. Landolásom csillapításáért egyik lábam átdobom felett, ezzel egy lovagló pozíciót nyerve az említett csípőjén. Mi neki igen elnyeri tetszését, ugyanis arcára kaján vigyor telepszik míg karjai meztelen combjaimra vándorolnak. Hisz azok a kíváncsi kacsók tegnap esti kihasználható állapotomban megszabadítottak ruhaneműimtől, így engem egy szál alsónadrágban hagyva.

- Tudod YoonGi valaki szeretne felkelni és elkezdeni a napot így délután kettő tájékán. Esetleg valamit főzni a párjának, hisz azaz illető egy lusta lajhár és ha azon múlna éhen halna csak ne kelljen felkelnie. – Sorolom a dolgokat, kezemen számolva a teendőket ezzel még jobban kimutatva a fiúnak, hogy mennyire vágyom arra, hogy elengedjen.

- De annak a szóban forgó lustaságnak van egy gyönyörű és szerető felesége, ki soha nem hagyná, hogy jóképű és okos férje ilyen csúnya halált haljon. – Mosolyog rám továbbra is az alattam fekvő, miközben már derekam simogatja. Kezeim mellkasom előtt összefonva nevetek fel az általa ránk öltött beceneveken. Feleség, mi?

- Álmodig a nyomor, drága férjem. – Nézek le vigyorgó fejére. Kócos, piszkos szőke haja tökéletesen kiemeli, íves ében szemeit miken még az álmosság fátyla megcsillan, azonban a mögött rejtőzik a gyermeki játékosság mit bármilyen kemény és erős férfi is előttem képtelen leplezni.

Miközben megragadó aranyosságát kémlelem azzal a nem rég említett gyermeki játékossággal kap gyenge pontjaimhoz fürge ujjaival, s kezd el csiklandozni, ezzel megnyerve emme szó csatát. Kacagva kapkodom a levegőért mit kihasználva az idősebb fordít a fennálláson s ezennel én kerülök alulra. Csak jót mosolyogva figyeli az esze – veszettül hadonászó kacsóim, mikkel próbálom visszaverni azz ellenem irányított tortúrát.

Boldog perceinket a telefon hangos és idegesítő moraja szakítja meg, mi számomra egyfajta megmenekülést is jelent. A felettem támaszkodó mélyet sóhajtva simít arcomra majd nyom orromra egy gyors puszit, elmormogva, hogy ezt most muszáj felvennie de utána minden figyelmem az övé. Így elengedve őt fordulok oldalamra, hogy úgy figyelhessem tettei sorozatát.

Az ágy szélére kúszva, ül annak szélére majd keletlenül füléhez emeli a folytonosan rezgő készüléket min a kis zöld ikonra nyomva hallgatatja el azt. Könyökét térdein támasztja, háta egészségtelenül görbe ívben feszül, míg szabad kacsója kócos hajában pihen.

Szokásos mély, éles tónusú hangjával szól bele néha röviden a telefonba, míg nem valamit mondhat az ismeretlen illető a telefon másik végén, mire YoonGi egész teste befeszül, s hangja cseppet sem olyan nyugodt mint ezelőtt. Ezt észlelve lassan háta mögé merészkedem, s sarkaimra ülve karolom át széles vállait hátulról, kezeim óvatosan mellkasára simítva míg fejem az övé mellett pihentetem.

A telefon hívás nem sokkal később véget is ér, mire az idősebb csak kacsóiba temeti arcát és mélyet sóhajt, míg számomra időt enged, hogy simogassam felsőtestét ezzel próbálva nyugtatni frusztrált valóját. Percek elteltével lefejti magáról gyengéden szorító végtagjaim majd számra egy csókot nyomva kezd el készülődni. Én az ágyunkból figyelem ahogy oda-vissza kering a fürdőszoba és a hálószoba között miközben minden szükséges dolgot próbál a lehető legrövidebb idő alatt elintézni. Tudom, hogy most lenne a legrosszabb még jobban felhergelni, azonban kíváncsiságom nem hagy, így muszáj rákérdeznem.

- Ki volt az? – Játszom a körém tekeredő paplannal.

- NamJoon. – Áll meg tetteiben és rám néz, pillantása kerülhetetlen. Gyengéden elmosolyodva lép közelebb az ágyhoz majd a szélén megkapaszkodva hajol fölém. – És mi előtt megkérdeznéd. Be kell mennem az irodába. Azt állítja valaki, hogy egy beépített rendőr van közöttünk, ezt pedig nem hagyhatom veszni. Azonban ha haza jöttem folytathatjuk ahol abba hagytuk. – Szavai hallatán szívem szinte megáll heves munkájában, s érzem h kiver a verejték. Arcomra viszont muszáj nyugtató mosolyt varázsolnom, nem kockáztathatom meg álarcom lehullását.

- Nyugodj meg, lehet csak téves riasztás. – Simítok végig tarkóján, csöpögő hangon megszólalva. – És siess haza, ma finomat főzök. – Bólogatva neveti el magát, majd egy utolsó táncra hívva ajkaim, húzza ki magát álló pozícióba, majd lép ki az ajtón elbúcsúzva tőlem.

Hallom ahogy léptei a földszint padlójára érnek, hol felveszi bakancsát és egy hangosabb ajtócsapódással távozik a házból. Egy percet sem vesztegetve pattanok ki a meleg ágynemű kényelméből telefonomért kutakodva, hogy társam minél hamarabb értesítsem. A szám már a gyorshívó listán van így könnyedén és gyorsan érem el a keresett személyt.

- TaeHyung! – Mondom társam nevét a készülékbe, ki akkor kezdett az őrsön mikor én a mostani ügyemet kaptam, így került ő az oldalamra, hogy legyen kit értesíteni bármi eget rengető megy végbe, hisz senki más nem akart velem dolgozni az idősebbek közül. Így TaeHyung lett az én kis ments váram kit bármikor hívhattam, hogy ki öntsem szívem valakinek, ami kapcsolatunkat sokkal inkább baráti szintekre emelte mintsem munkatársira. – Bajban vagyunk!

- Miért is? – Kérdez vissza értetlenül a szóban forgó fiú.

- Az egyik embere YoonGi – nak most hívta, hogy van egy beépített ember a bandájukban aki rendőr. –Mesélem miközben fel alá járkálok a szobában ezzel nyugtatva magam. – Mi van ha rájönnek, hogy én vagyok az. Engem élve filéznek ki.

- JiMin, – Kezdi nyugodtan – Először is megfigyelésem alapján te lennél a legutolsó akire gyanakodna, még ha el is mondanák neki akkor se hinné el, hogy pont az a fiú akiben megbízott és a szívébe zárta, így elárulná. Másodszor már elég sok bizonyítékunk van rá, hogy rács mögé tegyük.

- Nagyon szépen köszönöm, hogy még több bűntudatot keltesz bennem drága barátom. – Referálok dühösen első megjegyzésére, mintha eddig nem éreztem volna magam elég rosszul azért amit csinálok az idősebbel. – És lehet, hogy vannak bizonyítékaink de azok nem jutnak el a fejesekig addigra ,mire ők kiderítik, hogy én vagyok az a kibaszott rendőr a csapatba . –Ordítok most már teljesen kikelve magamból, nem törődve a körülöttem lévő világgal.

- Ne ordíts már. – Szól vissza társam. – Ne feled ott még a falnak is füle van.

- Nem érdekel YoonGi úgy sincs itthon. – Sóhajtok fejemet fogva.

- Csak, hogy YoonGi itthon van. – Hallom meg magam mögül a jól ismert mély hangot, mire a kócos szőke irányába kapom a fejem, hatalmasra tágult szemekkel, ahogy egész valóm elnyeli a félelem.