-Lily, koncentrálj! - kiáltott rám a barátom, én pedig megint a homok puhaságából szemléltem az eget.
-Bocsánat... - suttogtam magam elé, és behunytam a szemeimet.
-Mi van veled? Ennyire nem szoktál szerencsétlenkedni - guggolt le, és elkezdett játszadozni az egyik hajtincsemmel.
-Fáj a hasam... nem vagyok a toppon - sóhajtottam.
-Azt látom. Tudok segíteni? - feküdt mellém.
-Egyelőre csak... ölelj meg - bújtam oda hozzá.
-Nem akarsz beszélni róla? - simogatta a fejemet.
-Vivivel összevesztünk - mondtam.
-Mi? Mi történt? - nézett rám furcsállva.
-Greta teapartit csapott. Gondolom megint megszállt, vagy mit tudom én, mondtam valamit amitől Vivi kiborult, azóta pedig szólni se hajlandó hozzám - válaszoltam.
-Akkor gyere - állt fel.
-Hová megyünk? - kérdeztem, miközben felsegített - az edzésünk közepén vagyunk.
-Haza - válaszolta, majd a kezemnél fogva húzni kezdett maga után.

*

-Ez most mire volt jó? - néztem rá, miközben ő éppen a cipőjét húzta le a lábáról.
-Hé. Nem vagy jól. Pihenned kell - fogta meg a csuklómat, és elkezdett maga után húzni.
-Arról volt szó, hogy hazamegyünk - jegyeztem meg halkan, de így is meghallotta.
-Arról nem volt szó, melyik haza - fordult meg - üdv a Timothy-lakban, vagy mi.. - csapta ki az egyik ajtót, amire pont rá lehetett látni a bejárattól. Egyből maga után ráncigált, így nem nézhettem körül rendesen. Az egyetlen dolog, ami megmaradt, hogy valahol Félhold faluban vagyunk.
-Ez meg... - bámultam körbe a hatalmas szobában. Plafonig érő könyvespolcok, melyeken a por klisésen ült, régi, serült fotelek, szőnyegek, piros színű tapéta, és persze rengeteg könyv fogadott.
-A családom története elég régre nyúlik vissza. Mióta az eszünket tudjuk, lovakkal foglalkoztunk, és mindenki druida volt a családban, még az is, akinek nem kellett volna. Az ott a családfám - mutatott egy, a falra felerőszakolt ősrégi és hatalmas papírlapra, amin megszámlálhatatlan név szerepelt, legalján pedig a jól ismert, és legjobban szeretett Timothy Wright. Egy ideig kíváncsían néztem a változatosabbnál változatossbb neveket, majd amikor újra letévedtem a Timothyhoz, megütötte a szememet egy mellette álló, úgyszint férfinév. A fiú ekkor már valahol mögöttem pakolászott, így egy ideig nem is szóltam neki.
Én erről miért nem tudok?
Próbáltam nem tudomást szerezni az ott száradó névről, de nem ment. A szemem akaratom ellenére mindig letévedt azokra régi pergamen-szerűségen aranyló betűkre.
-Tim - néztem továbbra is a családfát - ki az a Ray Wright? - kérdeztem, de a fejemet nem mozdítottam. A pakolás hangja megszűnt, helyét némaság vette át. Éreztem magamon a fagyos tekintetét, majd ahogy közelebb lép, és kezét a vállamra helyezi.
-A sógorod - jelentette ki nemes egyszerűséggel, mire én egyből ránéztem.
-Hogy micsoda? - akadtam ki, mire ő értetlenül nézett rám.
-Mi a probléma? - vonta fel a szemöldökét.
-Terveztél róla szólni egyátalán, hogy van egy testvéred? - rivaltam rá.
-Nem kérdezted - vont vállat, majd visszafordul a dobozokhoz.
-Kapjad be, köcsög! - trappogtam, mire ő egy nevetést hallatott.
-Nyugi. Mindjárt mehetünk, csak keresek valamit - folytatta a keresést a poros dobozoknál. Én ledobtam magam a valószínűleg dínók korából származó kanapéra.
Egy ideig durcáztam, de valahogy zavart Timothy önelégült pillantgatása.
-Mit vigyorogsz? - flegmáztam neki, mire ő felnevetett.
-Aranyos vagy, amikor besértődsz - nézett vissza a szinte már rothadó kartonra.
-Igenis haragszom rád! - fordítottam el a fejem. A pakolás hangjai megszűntek, és lépteket hallottam közeledni.
-Mégis miért? - nézett rám a barátom gyilkos pillantással. Bár kicsit megrettentett, tudtam, hogy az a célja, hogy elpuhítson, ezt pedig nem hagyom neki.
-A párod vagyok. Mégis, soha, semmit se mesélsz a múltadról! Szüleid vannak egyátalán?! - pattantam fel. Szegény pára kicsit hátrahőkölt a kiszaladásomtól, majd csend teleledett közénk.
Egy ideig csak bámultam. Láttam, hogy gondolkodik, csak azt nem tudtam, hogy min. Ahogy egyre jobban a fejembe égett a tekintete, úgy egyre jobban szorította össze az - amúgy is instabil - lelkemet.
-Mit szeretnél tudni? - kérdezte meg a hatalmas csend után, nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről. Eddigi szomorúan lefele forduló ajkaim most felhúzódtak, és csillogó szemmel ugrottam Tim elé.
-Mindent! - vigyorogtam, mire Timothy megint elnevette magát.
-Csak lassan. Ha egyszerre mondanék el mindent, a lelkednek se tenne jót. Szóval? - kérdezte meg újra.
-Mondjuk a gimis éveidről - ajánlottam fel - azok tuti izgalmasak voltak.
-Hát - vakargatta a tarkóját - alapvetően fiúiskolába jártam, szóval igazán nincs okod irigykedni senkire sem. Legalábbis tizedikig valóban így volt, aztán viszont átiratkoztam. Pontosabban anyámék átirattak, miután az évzáró ünnepségen leitattam egy srácot, majd elszöktem vele egy "barátjához", akiről kiderült, hogy a testvérem, aki hónapokkal azelőtt elszökött itthonról.
-Szóval a szüleid kiírattak, mert leitattad egy osztálytársad? - vágtam értetlen fejet.
-Mi? Dehogy. Azért írattak ki, mert a bátyám miután meglátott, meg akart ölni, aztán pedig pánikrohamot kapott, és kitalálta, hogy van egy húgunk, akit megrontottam, aztán meg elástam a kertünkben levő almafa alá - mesélte akkra természetességgel, mintha csak a szomszéd új kerítéséről mesélne.
-Volt egy húgod? - néztem rá elszörnyedten.
-Normális vagy? Az kellett volna még, volt elég bajom így is. Bár a rendőrség megpróbálta kideríteni, van-e alapja annak, amit Ray mondott, nem jutottak semmire, és rájöttek, hogy nem ástam el egy lányt sem - dőlt hátra, én pedig nem bírtam ki, hogy ne húzzam az agyát.
-Akkor... férfit ástál már el? - fordítottam el a fejem. Lassan, kínzó sebességgel fordította rám égkék szemeit, amik ennél gyilkosabb pillantást nem is eredményezhetettek (I.M.: amúgy ez értelmes?) volna.
-Egyelőre még senkit sem ástam el, de egyre jobban érik, hogy veled kezdjem - karolt át, majd az arcomba hajolt - szeretnéd?
Hirtelen nem tudtam mit reagálnim egy ideig néztem a helyes kis pofikáját, aztán mégis csak szóra méltattam szám.
-Tudom, hogy nem bírnál a kísértéssel, és mellémfeküdnél - rebegtettem szempilláimat. Itt már ő is elnevette magát, és folytatta, ahol abbahagyta.
-Miután a szüleim átirattak, bekerültem egy normális gimnáziumba. Ekkor lett egy barátnőm, akivel egész sokáig együtt voltunk, míg nem megcsalt a saját testvéremmel. Így már gondolom érthető, mért nem áradozom a bátyámról, és hogy mi ez az utálat köztünk. Arról nem is beszélve, nem sokkal azután, hogy minden kiderült, halálhíre kelt a lánynak, Rayről pedig senki se hallott nagyon sokáig semmit. Így is én vagyok az egyetlen, aki tudja, merre van, mert tudom, hogy a szüleim belepusztulnának, ha kiderülne, hogy hova keveredett - sóhajtott.
-Kíváncsívá tettél - mentem közelebb Timhez.
-A Dark Corenak dolgozik. Greta a felettese.
Egy ideig csak néztem, csak hallgattam. Mire realizáltam, hogy mit mondott a mellettem most engem figyelő fiú, már az említetthez voltam simulva. Bőrünk gyengéden surulta a másikét, én pedig lassan egyre jobban remegni kezdtem.
-Tim... én félek - suttogtam magam elé. Amint meghallotta e szavakat, éreztem, ahogy megfeszülnek izmai.
-Mitől? - szorított magához erősebben.
-Tim... mi lesz, ha elbukok? Mit kéne tennem? Az egész világ... ha ezt elrontom, mindennek vége! Rajtam függ minden... miért az én vállamra van rakva ez a rengeteg teher? - néztem fel rá könnyes szemekkel. Egy ideig csak némán kémlelt, majd mégis megszólalt.
-Ne generálj magadnak ekkora stresszt. Megint rohamod lesz - vezette át kezét a neki közelebbi vállamra.
-Tim! Figyelsz te rám? Érdekel egyátalán ez az egész? Vagy te is ugyan azt fogod tenni velem, mint Alexék? - pattantam fel.
-Lily, ne mondj ilyeneket... - próbált higgadtan válaszolni, de nem hagytam, és közbeszóltam.
-Miért ne? Miért? Te is tudod, hogy ez lesz, ugye? Miért kell ezt tenned velem? Számít neked egyáltalán, mit érzek? - folytattam a veszekedést.
-Azért mondom, hogy nyugodj le, mert aggódom érted, és ha ezt tovább folytatod, megint rosszul leszel. Figyelj - állt fel, majd a vállaimnál fogva szembefordított magával - nem akarom, hogy tönkremenj lelkileg. Itt vagyok, ezért vagyok. Azért, hogy segítsek. De ha így viselkedsz, akkor csak erősebbé teszed a vonzást, hogy úgy járjak el, mint Alexék. Tudod, mennyire nehéz egy ilyen erős varázslatot visszaverni minden egyes szavadnál? Kérlek, legalább ennyivel járulj hozzá a jólétedhez, rendben? Nem akarok elválni tőled, semmi pénzért se tenném. Értve? - nézett a szemeimbe, viszont nem bírtam állni a tekintetét. Tehetetlenül borultam az ölébe újból a fiúnak.
-Értve - válaszoltam.
-Nyugodj meg - mondta - szeretnék adni neked valamit - tolt el gyengéden magától. Előhúzott a zsebéből egy kis dobozt, és letérdelt elém.
Sokkoltan figyeltem az eseményeket. Nem tudtam megjósolni a következő mozdulatait.
-Lily... - kezdte - szeretnék kérdezni valamit, és kérlek, őszintén válaszolj.
-I-igen? - remegett a hangom. Mi folyik körülöttem?
-Azt kérdeztem, figyelsz te rám egyátalán? - hajolt bele az arcomba Tim. (I.M.: Pffff, elhittétek, mi?)
-T-tessék? E.. Elbambultam..
-Azt észrevettem... mit láttál? - kezdett el vigyorogni - teljesen ki vagy pirulva.
-Hát.. izé... te.. az én... kezem.. izé.. - motyogtam.
-Azt ne mondd, hogy elképzelted, hogy itt és most megkérem a kezed - kezdett el kuncogni.
-Nem vicces, de rohadék! - csaptam egyet a tarkójára.
-A vicces az egészben az, hogy azt hiszed, ennyire rossz a stílusom. Azért kissé romantikusabb helyet keresnék egy ilyen pillanatra, nem? - mosolygott, de miután észrevette, hogy továbbra is lesütött szemmel állok, megcsóválta a fejét - nyugodj meg, eljön majd az a nap, amikor már nem csak elképzeled.
Egy ideig csend telepedett körénk. Lassan felemeltem a fejem, és arra koncentráltam, hogy nehogy megint az esküvőért esedező Tim legyen előttem.
-Szeretnék adni neked valamit - vettem kezébe a tenyeremet, és beleejtett egy meggyvörös medált, ami egy vékonyabb madzagra volt kötve - ezt a medált még a nagymamám varázsolta, boszorkány volt. Bár teljesen nem akadályozza meg, enyhíti az ájulásos tüneteid, és az esélyét, hogy megtörténik egyátalán. Emellett, ha belenézel, azt látsz benne, amit szeretnél. Szóval néha azért nézz is bele. Mikor Jorvikra érkeztél, mindig az ágyam mellett pihent, hogy láthassalak  téged. Még most is jó téged látni benne.
Miután Tim befejezte mondandóját, lenéztem a kis ékkő szerűségre. Elmosolyodtam, majd óvatosan felemeltem, hogy az én magasságomból a kő és Tim arca egyvonalban legyen.
-Olyan jó téged egyszerre kétszer látni - mondtam mosolyogva.

Huuu, na sziasztok! Ja, megint kihagytam több hónapot, ezt pedig nagyon sajnálom :/ Lelkileg se voltam toppon, mellesleg nem állt a kezemre az írás. De most valahogy mégis sikerült összehozni ezt a részt, szóval jó olvasást, és értékeljétek az esküvős poént, mert én nagyon jót szórakoztam rajta xD Remélem, mindenkivel minden okés :3