Az ágyamban feküdtem, és a plafont bámultam üres tekintettel. Úgy éreztem magam, mint egy ártatlan démon, már ha persze létezik ilyen. Kint sötét volt, hiába ütötte már meg a 14-et az óra. Behunytam a szemeimet, és csak egyre tudtam gondolni; Miért nem ért még haza?
Azt mondta, legkésőbb másnap reggel itt lesz. Azóta már 14 óra van, másnap. Még mindig egyedül vagyok a lakásban, és senki más.
Homályos, eltorzított hangokat hallottam. A fejem teljesen zsongott. Még mindig nincs itt senki. Egyedül vagyok.
Halvány napfény szűrődött át a függöny ritka szövetein, ami talán a legérdekesebb dolog volt, ami történt velem aznap.
-LILY DARKOVER! - csattant fel szinte mellettem egy hang - Nem hiszem el! Tegnap este óta nem válaszolsz se nekem, se Lindának, se Timnek az üzeneteire! A hívásokat nem fogadod, még csak ki sem nyitod nekünk az.. Lily? - futott mellém a legjobb barátnőm - Jézusom! Veled meg mi történt?
-M-mi? Ja... semmi.. - emelkedtem fel lassan - kicsit szédülök, de.. de jól vagyok..
-Atya ég.. - nézett körül a szobában Linda - mi volt itt?
-Azt én is szeretném tudni! - követelte tőlem a választ Viviven - Annyit tudunk, hogy tegnap este Timmel elköszöntetek, és azóta semmi! Mit csináltál itt Timmel?? Örömvásárt?
-Azért.. idáig ne fajoljunk el - álltam fel nehezen, és szó nélkül kidöcögtem a fürdőszobába, ahol belenéztem a tükörbe. Tényleg borzalmasan néztem ki. Mind a ketten követtek magánszférát nem ismerve, de megpróbáltam úgy tenni, mintha ott se lennének. Gyorsan megvizsgáltam az állapotom, és az elkenődött smink ellen, aminek hála úgy néztem ki, mint aki bombát robbantot, elkezdtem a szokásos procedúrámat.
-De most... komolyan.. mi történt? - nézett a tükörképem szemébe Vivi.
-Semmi? - ráncoltam össze a szemöldökömet - Tim átjött, mert miért ne. Filmeztünk, meg beszélgettünk kicsit - vacakoltam a vattapamaccsal.
-És Elizabeth?! - kiáltott fel Vivi. Azonnal abbahagytam a pofám tisztítását, és megfordultam. Nekidőltem a mosdókagylónak, és kezeimet is rátámasztottam, majd elkezdtem bámulni a sarkot a szemkontaktus kerülése miatt, mintha bármi érdekeset is találnék ott.
-Nem tudom. Tegnap reggel szólt, hogy Jorvik egyik messzi felére kell mennie gyógynövényeket gyűjteni. Azóta nem ért haza. Aggódom érte - sóhajtottam. Vivien arca egyből megenyhült, Linda pedig a szokásos "mostgondolkozomneszóljhozzám" fejet vágta.
-Akkor te most szépen összekapod magad, addig mi nagyjából rendbeteszünk mindent. Elmegyünk a városba - jelentette ki barátnőm. Pont szóltam volna közbe, de Linda se maradt szótlanul.
-Lily. Tényleg rádfér. Ne aggódj, csak egy kis közös bevásárlás, semmi több - szólt Linda.
-Csak ha ötre moorlandben leszünk. Találkozóm van - próbáltam megegyezni.
-Akkor szépen lemondod! - grimaszolt nekem Vivi.
-Druida-ügy. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne lemondani - fordultam vissza a tükör irányába.
-Mi? Druida-ügy? Mégis miféle.. - értetlenkedett Vivi, de nem hagytam, hogy abbahagyja.
-Titkos. Majd mesélek. Feltéve persze, ha belemész abba, hogy ötkor Moorlandben vagyunk - tettem hozzá.
-Legyen... készülj el, mi addig rendberakunk mindent - indult ki Vivi az ajtón, majd Linda is követte. Én csak egy hatalmasat sóhajtottam, hogy végül nem kellett részleteznem, miféle találkozó is ez. Egyelőre.

*

-Hé, Vivi, nyugalom! - próbáltuk visszarántani Lindával az említett lányt.
-Nem nyugi! Ez az idióta azt mondta, lejárt a bérletem, pedig..
-Megoldottuk, nyugodj le! Komolyan mondom Vivien Opalwright, kettétépem a bérleted - húztam el végül a leghátsó 3 szabadon hagyott ülésre, utánunk Lindával - Mint egy kisgyerek.
-Jogos. Tényleg semmi baj Vivi, végül kiderült, hogy csak elbaltázta. Egy kis hiba mindenkinél megesik.. - próbálta a szemüveges Linda normális gondolkodásra téríteni a mellette ülő úgyszint szemüveges Vivient.
-És még mekkora szerencséje! Kerüljön csak.. - kezdte a mondatot, de hirtelen a fejéhez kapott, és elhallgatott.
-Vivi? - ültem mellé, és átkaroltam a tarkójánál - minden rendben?
-Persze... jól vagyok.. - egyenesedett fel. Én próbáltam mosolyogni, de nem nagyon akart összejönni.
-Megérkeztünk - emelte fel a fejét Linda, miközben lassan felállt - kapkodjátok magatokat.
A kétszemüvegessel az oldalamon szálltam le a buszról, és közben próbáltam elvegyülni a tömegben. Mindig is idegennek éreztem magam itt, mintha kívűlálló lennék, bár meg kell mondani, lehet benne az igazság.
-Naa, szerintem nézzünk neked valamit Lily - fonta össze karjait Vivi.
-Heee? Miért? - néztem rá.
-Mert a múltkor is alig tudtunk neked ruhát találni, mikor mentél Timmel randizni.. - bökdöste az oldalam. Éppen ellenkeztem volna, de Linda közbeszólt.
-Ez igazán aranyos. Szóval már nem csak álmodozol róla, hanem együtt is vagytok? - mosolygott pápaszeme alatt.
-Micsoda? Nem! Vivi megint felfújja a dolgokat... csak kimentünk a városba - fújtam ki a levegőt.
-Kár érte, pedig tényleg aranyosak lennétek. Azért szorítok - tette vállamra a kezét.
-Uhm.. köszi.. - próbáltam természetes lenni.
-Szupcsi, most, hogy ezt megbeszéltük, irány... mondjuk az a bolt - húzott el minket Opalwright kisasszony. A boltba beérve egyből a női részlegre siettünk. Legalább a nemi hovatartozásomat nem kérdőjelezte meg a fiatalasszony, ez is valami.
-Lily, ugye lány vagy? - nézett fel rám. Na bazd, elszóltam magam.

*

-Annyira jó ez a tér, nem? Itt a fagyizó, meg minden hülyeség - forgolódott Vivi - tényleg, nem akarunk fagyizni? - nézett ránk.
-Felőlem mehetünk - mondta Linda, mire én is bólintottam, szóval átvágtunk az úttesten, és leültünk a legközelebbi asztalhoz.
-Lily! Rég jártál erre! Mizus van Timmel? A múltkori randitok óta nem láttalak titeket.. - köszöntött a fura, de amúgy kedves Leonardo. Én elkezdtem a padlót bámulni, Vivi pedig fogott az alkalmon, hogy körbeszimatoljon.
-Nem akar beszélni. Tim mondott valamit? - kulcsolta össze ujjait a lány. Egyszer megölöm, az biztos.
-Nem.. most, hogy így mondod, nem.. igazán aggasztó, mindig sokat beszél, különösen erről a hölgyről.. tán összevesztetek? - biccentett felém.
-Azt kétlem, tegnap ugyanis a fiatalemberrel elég későn hagyták abba a "filmezést".. - nézett rám Vivi.
-Most mi bajod? - vágtam olyan pofát, mintha nem érteném, mire gondol.
-Hát, szerintem nálatok több történt szimpla filmezésnél.. - bökdösött oldalba.
-Na jó, bevallom.. ettünk is mellé - forgattam a szemeimet - most viszont fagyit szeretnék.
-Hallgatom a rendelést - mosolygott. Mindenki végigmondta szíve vágyát, mire én kerültem sorra.
-Öhm.. Tim szokásosa? - mosolyogtam kínosan, mert tudatosult bennem, hogy azóta sem vagyok tisztában a választékkal.
-Egy percet kérek - mondta Leonardo, majd eltűnt. A társaság kínos hallgatásba kezdett, én pedig elkezdtem az eget bámulni. A világ veszélyben van. Szembenézek valami hatalmas, aggasztó, és ismeretlen dologgal. Egy ellenséggel, akit testvéreként boldogan kéne átkarolnom már 21 éve. Ehelyett azért küzdök, hogy minél hamarabb elűzzem a világból. A legszörnyűbb az egészben? Hogy nem érzek bűntudatot. Nem érzek semmit. Csak céltalan, acélerős, és örök, sötét gyűlöletet.

*

-Gyerekek, én úgy tele vagyok! - nyújtózott Vivi.
-Csodálkozol? Lenyomtál a 4 pohár fagylaltod mellé 2 tortaszeletet - néztem fel rá az üvegasztalról.
-Jó hát na... éhes voltam.. - folytatta nyújtását.
-Még jó, hogy nem én állom - mosolyogtam, barátnőm pedig segítségkérően nézett Lindára.
-Legyen - sóhajtott az egyik szemüveges, majd el is tűnt. Vivi beszívta a levegőt, és mintha erre várt volna órák óta, felnézett rám.
-Szóval, miféle találkozó is ez? - húzta a száját.
-Mégis miről beszélsz?
-A Druida-ügyedről.
-Nem tartozom magyarázattal neked.
-A legjobb barátnőd vagyok, igenis tartozol!
-Ezt meg ki mondta? - néztem rá unottan.
-Tekintve, hogy majdnem, hogy az egyetlen vagyok, aki melletted áll, reménykedtem - állt fel a asztaltól - de az egészben csak az a vicces, hogy olyan vagy, mint Greta - mondta, majd sarkon fordult, és elveszett a tömegben.
Értetlenül néztem magam elé.
Mivan?
Mondtam valamit?
Miért ment el?
Próbáltam felállni, de a lábaim a betonba olvadtak. Már lehetlem, hogy utolérjem. De mégis.. mégis miért ment el?
-Engem is így hagyott itt - szólalt meg egy ismerős hang a hátam mövött, aminek a tulajdonosan a vállamat szorította.
Az ég a világos színéből vörösre váltott, a felhők elfeketedtek, a világ lelassult, és mindez egy másoperc alatt történt. A hangok eltompultak, és az emberek is mintha elkezdtek volna egyre jobban hasonlítani a felhők színére.
-Üdvözöllek pandória testvérdimenziójában, Vandóriában - hajolt mellém - ugye, milyen nyomasztó? - nézett végig egy síró gyermeken, akit az anyja mérgesen húzott maga után, és szülőjeután ő is koromfeketévé vált.
-Pandória.. testvérdimenziója? - néztem tehetetlenül a lassan mozgó embereket.
-Pontosan, ha jobban tetszik, Vivi dimenziója - húzodott el mellőlem, és körbenézett - tudod, miért fekete itt minden ember? - nézett el az egyik nevető tinédzsercsapatra.
-Úgy teszel, mintha régi jó barátok lennénk - néztem rá lesújtó tekintettel.
-Ezt meg ki mondta? - mosolygott rám. Hirtelen belémcsapott a felismerés.
-Te..! - próbáltam nekifutni meggondolatlanul, de mielőtt üthettem volna, megfogta a karomat, és rántott rajta egy akkorát rajta, hogy pont a szemébe nézzek.
-Bocsáss meg ezért. Nem akartam rosszat, de muszáj volt kettesben beszélnem veled. Ha visszábbveszel az agresszivitásodból, nagyon szívesen beszélgetek úgy veled, mint barát a baráttal.
-Ne beszélj magadról úgy, mintha bűntelen ember lennél - förmedtem rá.
-Milyen színű vagyok? - lépett hátrébb, és felemelte a két kezét - hallgass végig. Ha akarsz, ölj meg. Én nem foglak megtámadni - nézett rám. A kék szemei... túl szépek... túlságosan emlékeztetnek a sajátoméra... ő.. túlságosan olyan, mint én.
-Olyan színű vagy, mint ezelőtt - néztem, a mellettünk járkáló embereket.
-Pontosan. És te? - mosolygott.
-Én.. én is... - emeltem fel a kezeimet, amikre a hónapok során átterjedt Pandória mérge.
-Ez Vivien dimenziója. Itt azok az emberek tartják meg a színeiket, akik az ő szemükben hibázhatnak bármekkorát, örökre a barátjaként fog rá tekinteni. Látod azt az alakot, aki a padon ücsörög? - nézett egy szép alakú, vélhetően fiatal lányra, akinek a színei úgyszint porrá lettek.
-Olyan ismerős.. - közeledtem felé.
-Mert ő a legjobb barátnőd - lépett mellém - őszintén szólva, irigyellek.
-Mégis miről beszélsz?
-Ahh.. nem is fontos. Kérhetek egy szívességet?
-Nem túl bíztató, ha az egyetlen ellenségem szívességet kér egy baráti beszélgetés közepette - mormogtam, mire ő felnevetett. De ez nem volt hasonló az előző haraggal, és rosszindulattal teli nevetéseihez. Ez.. ez annál sokkalta őszintébb, és vidámabb volt.
-Én megértelek. A helyedben már rég elvágtam volna az ellenségem torkát, de örülök, hogy nem így történt. A kérésem annyi lenne, hogy... vigyázz magadra, és Vivire. Kérlek - nézte a lányt.
-Miért kérsz tőlem ilyet? - néztem rá értetlenül.
-Vivi régen a legjobb barátom volt. Te pedig... szeretném, ha egy nap te ölnél meg - nézett fel az égre. Én némán figyeltem a mellettem állóra, majd inkább a földet kémleltem.
-Tényleg hasonlítasz rám.. - suttogtam magam elé. Újra felnevetett.
-Ha gondolod, majd a túlvilágon leülhetünk megbeszélni a nézeteléréseinket. Viszont... azt hiszem, ez a búcsú pillanata. Fontold meg a kérésemet. Egy ideig fent leszek azon a hátetőn, aztán megyek. Jó volt látni, testvérem - intett, majd az említett helyre termett.
Az egész világ elkezdett gyorsulni. A vörösség visszahúzódott, a színek visszatértek, én meg ott ültem, ahol ezelőtt. Linda velem szembe vetett aggódó pillantásokat.
-Lily! Minden rendben van? Hol van Vivi? Mi történt? - kérdezősgötött.
-Nyugi.. minden okés. Vivinek mennie kellett, mert közbejött valami. Gyere, szerintem... menjünk haza - álltam fel, majd az oldalamon elindultam Lindával. Felnéztem a ház tetejére, és most először - mosolygott. Őszintén mosolygott rám a testvérem, a legnagyobb főellenségem.

Sziasztok!
Azta.. lassan fél éve nem volt rész. Bocsássatok meg, amiért ennyire pofátlan voltam. A lényeg, hogy élek, és hogy ÚJ RÉSZ!
Mentséget a kihagyásra nem tudok felhozni, nem is akarom menteni a seggem. Lusta voltam, illetve a vásárlós-biszos jelenet valahogy nem akart a kezemre állni. De gyerekek, ez a Gretas jelenet... IMÁDOM *-* Szóval remélem, nektek is tetszik. Nagyon hiányoztatok már, remélem, mindenkivel minden a legnagyobb rendben.
Elköszönés előtt gyors közvélemény kutatás.
Mennyire zavarna titeket a Bilincsben kisebb mértékű káromkodás? (Részenként maximum 2-3 szóra kell gondolni)
Úgy érzem, így jobban ki tudnám fejezni a karakterek hangulatát, és reakcióit, elvégre nem nyolc éves kislányok lovagolják már Éjfélt.

Nos, ennyi lettem volna mára. Már nagyon hiányoztatok, remélem én, és a Bilincs is nektek. További szép napot, addig is Sayonara!🖤