Rengeteg dolog van, amit sose mondok el, pedig kéne. Az érzéseim, a gondolataim, a vágyaim.. nem direkt csinálom... rettentő nehéz valakinek kitálalni azt, hogy mit érzek. Timnek a szemébe mondani, hogy "Szeretlek", Vivinek a szemébe mondani, hogy "ezt elbasztad". Pedig kéne. De félek. Hogy mitől? Nem tudom... csak félek... mind belém vannak zárva. Egy ládába, aminek a lakatja a félelem, a kulcsa meg... mások érzelmei? Fogalmam sincs. Mi tudna kinyitni egy olyan ládát, ami minden egyes próbálkozásnál rácsukja magát az ujjadra, annyira, hogy másodpercekkel később csak a véred visszhangját hallod egy üres, sötét, hideg szobában?

*

-Indulhatunk? - kérdezte Vivi, de én teljesen másik világban jártam, és szemmel láthatóan Tim is így volt ezzel, amit Vivien kolleganő nem is díjazott túlságosan. - Figyeltek ti rám?
-Persze - vágtuk rá egyszerre Timmel, majd én az arcomat eltakartam a vörösség miatt.
-Amúgy.. mit is keresünk pontosan? - kérdeztem, mikor már elindultunk.
-Bármit, ami a Bilincshez köthető.. nem sokra megyünk annyi infóval, ami nekünk van. Alig tudunk róla valamit, ez meg nem előny - válaszolt Vivi - te, Lily, ha már kérdezted.. esetleg egy kicsit tudnánk beszélni? Négyszemközt? - fordult felém.
-Uh.. - kaptam fejem Tim felé, aki nem sokkal értett többet elvtársnőm szokatlan viselkedéséről - persze.
-Szupeer... Tim, előre mennél? Tudod, ez ilyen csajos dolog - mosolygott barátném.
-Azt hiszem, átadom magam a pillanatnak, hogy nem vagyok lány, és nem kell benne lennem ezekben a "csajos beszélgetésekben" - fordult a maga irányába, és lassan hajototta Amethyst lovát, de mi még így is lemaradtunk. Vivi nagy levegőt vett, majd felém fordult.
-Mi van veletek? - nézett rám igen komoly arccal, és szégyen gyalázatomra elsőre nem esett le, hogy mit akar a kis cukorfalat.
-Mi? Kivel? - vágtam nagyjából olyan arcot, mint amikor Pitonnak azt a szót mondják, hogy "sampon".
-Veled és Timmel! Olyan, mintha mégjobban egymásbahabarodtatok volna, és most inkább meg se szólalnátok.. - öntötte ki magát mindenki kedvenc Vivienje.
-Figyu, ezt majd később megbeszéljük, okés? Ígérem, elmondok majd mindent, csak.. kell egy kis idő - mosolyogtam, miközben bal vállára helyeztem a jobb kezem. Ő visszamosolygott, majd mind a ketten rohanni kezdtünk, hogy utolérjük az ekkor már tőlünk messze bandukoló Timet.

*

-Én esküszöm nektek, az a Loretta valami aljas alak! És miután azt mondta a lovamra, hogy olyan, mint egy répa, a sajátját egy "gyönyörű" almának hívta, és mindig azt mondta, hogy "Ugye, mi vagyunk a legjobbak almácska?" Amikor amúgy rosszabbul lovagol, mint én a 2. Oktatóórámon. Amikor mindenki előtt csinálta ezt, odaszóltam neki, hogy a lováról előbb jut eszembe egy tök mintsem alma. Erre Justin lekúrta a fejem, hogy mit képzelek magamról... azzal a gyerekkel is bajok vannak, én mondom nektek. Az apját bírom, na de az a kis istállósfiú.. összeillik Lorettával. Mikor lesz az esküvő? Megyek leönteni mind a kettejük fejét szurokkal.. - idegeskedett barátosném.
-Justinnal régen jóba voltam. Sokan bírták velem együtt. Rengetegen mentek hozzá olyan problémával, hogy egy ideges, nyugtalan lovat "szelídítsen" meg, és ő mindig sikerrel járt. Csak hát egyszer Elizabeth rábízta Éjfélt.. szegényről akkor még nem tudtuk, hogy a léleklovasa hiánya okozza ezt a nagy frusztráltságot, és hát Justin nem tudta lenyugtatni Éjfélt, sőt, mégidegesebb lett. Aztán jött valaki, aki meg letudta. Azóta Justinnak eléggé nagy pofikája lett, annyira, hogy összeillik Lorettával - nézte az eget Tim.
-Ki volt az, aki leverte Justint? - kérdeztem, mire mind a ketten eléggé furcsán meresztették rám a tekintetüket.
-Te - válaszolt Tim - most is Éjfél hátán ülsz. Justin valószínűleg ezt sose fogja megélni, mert Éjfél abban a minutumban ledobná a hátáról, elég érthetően. Justinka kétségbeesett, mert nem tudott vele mit kezdeni, és eléggé... erőszakos módszerekbe kezdett. Emlékszel Éjfél nyakán a holdra? Az is Justin műve. Persze erről Thomas nem tudott, ezért is küldött ide. Thomas arról sem tud, hogy Éjfélt nem a fia, hanem te szelídítetted meg. Szegény csoda, hogy a felesége halálát megúszta ép elmével. Én tuti nem bírnám ki - húzta mosolyra a száját felém nézve, miközben Vivi megint ezt a "miaretektörténik" fejet vágva sétált a lovon. Én viszont megint nagy gondolkodásba kezdtem. Lenéztem Éjfélre, aki szokásos mozdulataival haladt előre. Tényleg nem tudtam elképzelni, hogy Justin a helyemen üljön, és ugyanúgy reagáljon, mint én, bár lehet erre az is rásegített, hogy elég nehéz Justint és Timet egy kis "aranyos" párocskaként elképzelni. Szegény Timnek talán jobb is, hogy ezt a gondolatomat nem hallotta, mert onnantól kezdve nekem szerintem nem lennének olyan élvezetesek a vele töltött órák.
-Amúgy Tim basszus most tőled is kérdezem, mi a franc van veletek? - kapkodta tekintetét Vivi az előbb említett személy és közöttem.
-Semmi különös, miért? - reagált gyorsan. Vivi csak megforgatta a szemeit, és picit jobban előre ment. Nem messze, de pont annyira, hogy ne halljon minket.
-Hát ez? - nézett Tim az imént előre siető lányra.
-Nem tudom, szerintem nincs jó napja... - sóhajtottam - tőlem is megkérdezte, én is ezt válaszoltam. Kezdek aggódni érte, nem szokott ennyire ingerlékeny lenni. De furcsa is benne valami... olyan zaklatottnak tűnik.
-Ki tudja.. te közelebb állsz hozzá, lehet, hogy elmondaná, amikor kettesben vagytok. Kérdezd meg tőle, hátha tudunk neki segíteni - nézett el Vivi irányába Tim, de a lány már rég előrevágtázott. Én csendben bólintottam, és próbáltam felkészülni lélekben arra, hogy mi vár rám.
-Picit gyorsítanunk kéne, nem gondolod? - néztem fel páromra, mire ő némán a fejét rázta, és másodperceken belül mind a ketten a vágtába ugratott lovainkkal vettük az irány Silverglade Borászat könyvtára felé.

*

-Olyan lassúak vagytok - mosolygott Vivi, mintha az előző borús hangulat már nem is létezett volna soha.
-Könnyű úgy, ha előresietsz sértődötten - rántotta meg a vállát Tim, miközben mindannyian leszálltunk a lovakról, és benyitottunk a nem túl nagy, de jópár könyvvel rendelkező könyvtárba, ahol számításainkat meghazudtolva nem mi voltunk az egyetlenek.
-Nézd már, kik vannak itt... a kis tökéletes istennő barátja és barátnője? - röhögött vörös hajú leánytestvérem úgy, ahogy még sose láttam. Fájt.. fájt úgy látni őket, hogy tudtam, nem önmaguk.
-Pofa be, Lisa - csapta be magunk mögött az ajtót Tim.
-Nézd, megmondtad, hogy itt van ez is! Hát mi az már, hogy DarkOver kisasszony a palija nélkül mászkáljon? Nászút mikor lesz? - flegmázott Alex. Őt volt a legborzalamasabb így látni. Mindegyiküket egy elveszett lélekhez lehetne hasonlítani. Azokhoz a piszkálókhoz, akik nap mint nap ott vannak mindenki életében. Akik a gimiben, mindenhol kiközösítenek másokat, kibeszélnek.. ők nem ilyenek. És mégis ilyenné váltak.
-Akkor pofázz nászútról, amikor találsz magadnak valakit, aki leszarja, hogy úgy nézel ki, mint egy félresikerült hippi csöves, és ennek ellenére is szeret - lépett előrébb egy lépést Vivi.
-Ez aztán szíven ütött - vonta fel szemöldökét nevetve "gitáros csajé".
-Nézd má'n, a kis nyomoréknak meg egy szó se jött még ki a száján - bökdöste Alex vöröskét.
-Takarodjatok - váltott Tim hangja szinte démoniassá. A két lány eléggé beszart, mert némán néztek a dühösen ácsorgó srácra.
-Tényleg menjetek el - nézett fel Linda a könyvéből, aki eddig csendben tűrte velem együtt a csatát - majd utánatok megyek.
Mindannyian csendben vártuk, amíg a két hölgyemény elhagyja a helyiséget, majd Linda felsóhajtott, és lassan felénk fordult.
-Tényleg sajnálom... életemben nem gondoltam, hogy rájuk hatni fog ez a szutyok. Gondolom neked mégrosszabb, Lily.. - próbált segítőkezet nyújtani. Én némán lehajtottam a fejem, miközben Tim magához szorított, amit Linda is eléggé furcsált, Vivinek pedig már kezdett kitisztulni a kép.
-Hogy van az, hogy az a kettő megbolondult, te meg nem? - nézett az engem még mindig magábazáró srác.
-Lilyvel anno rengetegszer eljártunk a könyvtárba, és időközben elég közel kerültünk egymáshoz, hogy amit velem el akarnak hitetni, az nem igaz. Láttam Lily életét, hogy min ment, sőt, hogy min megy keresztül. Bár ez egy kicsi szelet az egészből, mégis nagyon jelentős. Lily, ezt neked üzenem; ha bármikor, mégis úgy viselkefnék, mint ők... tudd, hogy amit mondok nem igaz. Nem azt gondolom, amJa, és ha már itt tartunk, találtam valami érdekeset, ami hasznotokra válhat - biccentett a könyve felé, mire mindannyian odabattyogtunk, én pedig hangosan elkezdtem olvasni.
-Egy dolog van, ami megakadályozhatja a Bilincs elfajulását; A lélekkő. Ez egy olyan tárgy, ami közel áll hozzánk, és sokat jelent nekünk. Eddigi felfedezéseim arra következtetnek, hogy ez egy olyan dolog, ami a szemünk előtt van, de mégse merül fel, hogy ez lehetne a védelmezőnk. A Bilincs létrejövetelét akár az elkopott lélekkő is okozhatja, és lelki, később fizikai fájdalmak fognak fellépni - haladtam folyamatosan a szöveggel, miközben próbáltam feldolgozni az olvasottakat.
-Ez itt Alexa Tarotar naplója. Anyja korán meghalt, nagyanyja pedig Druida volt. Ha jól emlékszem, Elizabethnek egy távoli rokona. Rengeteg felfedezést tett a Druidák körében, mai napig rengeteg varázslatát használjuk - magyarázkodott Linda - röviden tömören; Van egy törött lélekköved. Valami, ami közel áll hozzád. Meg kell találnod.. az idő múlásával kezdesz megőrűlni, fellépnek a fizikai fájdalmak is, és előfordulhat, hogy..
-Meghalok... - szűkűltek össze a pupilláim.

Sziasztook ^-^
Nos, nem is tudom, hogy van pofám ideállni elétek enyhe egy hónap után.. bocsássatok meg. A múlthét nekem betegen telt, a mostani héten 15 dolgozatot írok, azelőtt meg közbejött ez-az... de akkor kihagyásom még nem igen volt, és nézzétek el nekem, de mivel mostanában inaktívak is vagytok (amiért amúgy nem hibáztatok senkit, mert suli, meg minden) a motivációm is vészesen csökken, valamelyik nap már oda jutottam, hogy egyedül fogok meghalni 90 macskával, akik ha meghalok felzabálják a hullám (de aztán rájöttem, hogy itt van nekem Tim, yay)
Szóval röviden ennyi... mégegyszer bocsi xc De most ti jöttök, mizus veletek? Régóta nem hallottam nagyrészetek felől, és már nagyon hiányoztok :c