Sziasztok.
Egy év. Bizony, egy éve, hogy együtt vagyunk, és.. el nem tudom mondani, mennyire örülök annak, hogy ezt is elértük. Büszke vagyok rátok, és szeretném megköszönni az elmúlt egy évet.
Viszont egy-két dolgot.. meg kell beszélnünk.

Ami azt illeti a tegnapi nap (legalábbis nektek tegnapi nekem még a mai nap tehát 25-e) én nagyon sokat gondolkoztam hogy mi legyen ennek a történetnek a vége. Hogy pontosan melyik történetnek? Adjatok csak egy percet..
Hát igen gyereknek itt vagyunk. Egy éve. A 2019-es év december 26-i napján Én elkezdtem írni ezt a történetet. Nagyon régi célom volt már leírni az ötleteimet és erre talán a legjobb volt a Bilincs. Leírni az érzelmeimet, az élményeimet, az emlékeimet, a fájdalmamat, és mindent amit szeretek, vagy ami hozzám tartozik. Talán már bele se gondoltatok sohase de valójában mindig is én voltam magam Lily. Minden emléke, minden dolog az életében egy kis darab belőlem, és ezért is szerettem annyira mindig. Tim, jó öreg fiú, igaz? Nagyon szerettem eredetileg.. ezért tettem bele a történetbe. Hogy legyen egy motivációm, és nagyon sok ideig valóban ő volt az a motiváció ami engem arra késztetett hogy igen Lili neked Márpedig írnod kell ezt a könyvet. Ez a feladatod, és ezt kell csinálnod, ez a kötelességed. És ez nagyon sokáig működött. Aztán elkezdett az életem egy olyan pontba érni, ahol egy picit felfordultak a dolgok. Talán az idei év májusában történhetett. Ez egy kis Coming out szóval ne aggódjatok ki.. aki nem tudna róla, biszexuális vagyok, és Hát életem első kapcsolata történt meg Ekkor, az akkori legjobb barátnőmmel. Aztán ez a kapcsolat Nagyon hamar, Nagyjából egy hónapon belül véget ért. Pontosan a mai napig nem tudom az okát, de erről egy kicsit bővebben később. Biztos nagyon sokan Emlékeztek erre a pillanatra, és arra hogy hogyan szaladtam hozzátok hogy nincs semmi értelme az életemnek. Nagyjából most is egy ilyen helyzetben vagyok.. kezdek elveszni a sok dolog között.
A sok dimenzió között, Amivel eddig is éltem a négy fal között, és a saját kis világom között. Nem tudom már lassan eldönteni, hogy mi a valóság, hogy mi a jó És mi a rossz, hogy mit kéne tennem, és hogy mit nem kéne. Az emberek vagy utálnak, vagy imádnak. De főként az első. Mindig magamban kerestem a hibát, hogy mégis hol ronthattam el.. kiutáltak már alsóban is, az egész osztály gyűlőlt, talán még most is. Viszont amikor írhattam a bilincset, Akkor ez nem volt bennem. Mert tudtam hogy olyasvalakiknek írom ezt a történetet, akik szeretnek és akiket én is szeretek. Elmondani nem tudom hogy mennyi mindent adtatok nekem az elmúlt egy évben, amiért mennyire hálás vagyok. Hogy mennyire sok minden az, ami engem átsegített ezen az időszakon. Emlékeztek, igaz? Amikor nyáron sírva jöttem hozzátok, hogy meg akarom magam ölni, és hogy mennyire utálom az életem. Ekkor ismerkedtem össze az egyik legjobb barátnőmmel, akivel úgyszint a Bilincs hozott össze. Egész életemben azt súgtam adtam magamnak, hogy minek kellett a világra jönnöm. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha meg sem születek, és ezt soha senki se ellenezte.. vagyis hát így hittem. Próbáltam ezt az egészet elfelejteni, De persze nem sikerült, mert minden nap ott volt bennem az érzés, hogy talán ez az utolsó napom, és ami azt illeti, talán annak köszönhető, hogy még most is két lábon járok, és éppen a nappaliban sétálgatva mondom fel a szöveget, hogy mindig is féltem. Mindentől. Tartottam attól, hogy mi lesz, ha valakit elveszítek, aki fontos nekem. Egész életemben bele se gondoltam, hogy ezek a kapcsolatok, amik engem mindig elgyengítettek... mennyire rosszat tesznek nekem, és Mindig bíztam bennük.. az újabb és az újabb emberekben, akik csak jöttek, aztán mentek, és ez nekem nagyon fájt. Féltem. Legszívesebben meghaltam volna, de sose volt elég bátorságom akár arra, hogy kiugorjak a kocsi elé, vagy, hogy szimplán bárhogyan véget vessek az életemnek. Pedig nagyon akartam. Se Amikor egyszer is adódott rá alkalom hogy talán most megtehetem, és véget vethetek a szenvedésnek nem tettem. Mert féltem. Lily mindig is egy kép volt a szemem előtt. Amilyenné válni akartam, amilyen lenni akartam.. ő jövőbeni énem volt, akiért Bármit megtettem volna, és rengeteget jelentett nekem. Mindig vele együtt sírtam, mindig vele együtt nevettem, és mindig vele együtt voltam boldog. Végigkísérte az egész fejlődésem, mert már Több mint három éve itt van tudatosan, viszont tudom, hogy az én fejemben már régebben is létezett, És mindig is ott volt Lily. Én és Lily mindig ugyanaz az az egy személy leszünk, mondhat bárki bármit. Teljes mértékben magamról formáztam őt, hogy is mondhatnám... ő a kitökéletesített én vagyok Talán... és mindig nagyon sokat jelentett nekem. Mindig bíztam benne, és ott volt mellettem, és ez persze nem csak rá mondható el.
Biztos ti is szeretitek Vivit, ugye? Az a lány, aki mindig ott van Lily mellett.. Ő a legjobb barátnőm. Komolyan. Három éve legjobb barátnőm.. három éve itt van mellettem, és Bármi történt, kiállt mellettem, és ő az egyetlen aki nem hagyott itt egyszer sem. Vivi, hogyha te most ezt olvasod, lehet nem mondom el elégszer, De köszönök mindent, és szerintem a bilincs olvasók nevében is mondhatom, hogy köszönjük, amikor feldobtad néhány napunkat az anyás oldaladdal, személyiségeddel, és azzal, amit te természetesnek vettél, és nekünk mégis akkora kincs volt. Én szeretném neked megköszönni azt, hogy te mindig itt voltál mellettem, akár Viviként, akár te is tudod hogy hívnak ként. Régebben azért írtalak bele a bilincsbe, mert kellett egy megnyugvás, hogy itt vagy mellettem. Amikor nem tudtunk beszélni én teljesen beleőrűltem.. akkor is éreztem, hogy itt vagy mellettem, de azt hittem hogy ez csak egy illúzió.. hogy ez mind hazugság. De itt tudtam veled beszélni, és aztán egyszer csak megtaláltál...a bilincset megtaláltad, és magadra találtál, és felismertél, és tudtad ki vagyok... én nem is tudom mikor voltam olyan boldog. Még Emlékszem amikor ott sírtam, és el Nem hittem hogy ez tényleg te vagy. Akkor már lassan egy éve, hogy beszélni nem tudtunk, és teljesen beleőrültem.. egyszerűen nem bírtam elviselni.. és akkor jöttél te, és kiderült, hogy ugyanaz a sorsunk, még akkor is, ha szétválunk.. ugyanaz történik velünk. Mind a kettőnket otthagytak, és mind a kettőnk egyedül volt.. és a bilincs volt az, aminek hála újra összejöttünk, és újra barátnőmnek hívhatlak.. Sőt. Nem.. mindig is a legjobb barátnőm voltál. Még akkor is, amikor nem voltál itt, és azt hittem hogy teljesen elveszett minden. Még akkor is itt voltál, és küzdöttél, még hogyha te, vagy akár én nem is vettük észre.. és tudod mi a szép az egészben? Hogy ez mai napig nem változott.. mai napig itt vagy, és mai napig küzdesz.. És én ezért nagyon nagyon felnézek rád. Szóval az még egyszer mindenki nevében köszönöm.
Most drága olvasóim vissza rátok.. a mai nap 25-e, december. A szüleim elmentek sétálni Én pedig állok a konyha ablakánál, és nézek ki. Teljesen sötét van, már este 7 óra is elmúlt, és gondolkozom, hogy mi legyen ennek a történetnek a vége. Ott tartottunk, hogy nekem vége lett a kapcsolatomnak, és sírva jöttem hozzátok. Sikerült feltápászkodnom talán egy hónap szenvedés után, és újra a normális kerékvágásban folytatni az életemet. Újra boldog lehettem és mitöbb, visszajött hozzám egy régebbi barát.. Elmondom nektek a nevét, ugyanis nem fogok titkolózni, ő volt Bori. Nagyon sok reményt fűztem hozzá, és nagyon hittem benne, hogy most már ki fog tartani mellettem, és ez nagyon szépen ment. Nagyon szerettem vele lenni, és tök jó volt minden. Aztán.. elkezdődött az iskola, ami amúgy nem is volt rossz, talán nem is tűntünk el annyira, ugyanúgy aktívak maradtunk, és beszélgettünk, még hogyha hívásozni nem is mindig tudtunk.. aztán volt egy alkalom, amikor megbetegedtem és ennek hála te is itthon maradtál, hogy együtt lehessünk, és ekkor is beszélgethessünk. El nem tudom mondani, hogy nekem ez mennyire jól esett, és mennyire boldog voltam. Akkor persze. Aztán a következő hét picit furcsán telt.. nem nagyon írtál, és picit kerültél is talán. Viszont én felfogtam ezt egy kisebb szünetnek, hogy aztán egy-két hét múlva visszatérjünk oda, ahol abbahagytuk. Viszont a helyzet nem változott. Már a születésnapom is elmúlt, és elérkezett az őszi szünet. Egy lovas baleset folytán mikor leestem a lóról, kórházba kerültem. Mivel a másik megyében járok át lovagolni, nem Győrbe, hanem Tatabányára kerültem messze Mindentől és mindenkitől. Mikor befektettek, már este 9 is elmúlt, és ott voltam két órára az otthonomtól, minden és mindenki nélkül.. nyilván Anyukámnak és a testvéremnek haza kellett mennie, és csak másnap tudott anyukám bejönni, hogy egyáltalán ne egyes egyedül feküdjek az ágyban... emlékszem én arra az éjszakára.. életem talán legrosszabb Éjszakája volt.. amikor próbáltam aludni de nem tudtam.. folyamatosan Csak az a pillanat járt az agyamban ahogy leesek, és ahogy sajnáltam hogy Túléltem. Legszívesebben ott szúrtam volna le magamat, és ki tudja, lehet hogy még jobban is jártunk, hogy nem volt nálam semmi, amivel megtehettem volna.. mozdulni alig bírtam, és még az is szóba jött, hogy többé lóra se ülhetek.. aztán az doktornő nagyot nézett, amikor másnapra már járni tudtam, azelőtt pedig megmozdulni sem.. megmondta hogy vigyázzak az őrangyalomra mert ő is vigyáz rám, és hogy hálás lehetek Istennek, hogy egy ilyen csoda gyereket nevelt belőlem. Akkor bár nem gondolkodtam el ezen, már értem.. hallva az ilyen történeteket, mindenki minimum napokig, ha nem hetekig feküdt bent a kórházba. Én pedig másnap a saját két lábamon sétáltam ki, és nevettem mindenen... boldog voltam. Büszke voltam magamra, hogy túléltem. Amikor anyukám mutatta az üzeneteket, hogy te, vagy akár Panna hogyan írtatok rá, és hogy aggódtatok értem, én haragudtam magamra, hogy.. hogy hagytalak titeket ott, és, hogy miért nem tudtam jobban vigyázni magamra. Azt hittem, hogy ott fogom elsírni magam, de nem tettem..és amikor láttam ezeket az üzeneteket, Én azt hittem hogy vége mindennnek.. végre visszamehet minden a régi kerékvágásba, és minden jó lehet... de nem. Itt kezdődött csak a rosszabb rész.. mégjobban eltűntél, mikor már elértük azt, hogy nem is írtál, és én írtam folyamatosan neked, ha válaszoltál egyáltalán, órákba, Sőt napokba, tellett sokszor.. és ezek után én még találkoztam veled. Pannonhalma mellől elkocsikáztam Debrecenig érted, hogy akkor is együtt lehetünk, és hogy megjavíthatom barátságunkat, mert én még akkor hittem benne.. tudod miben hittem? Abban, hogy kellek neked.. de aztán bebizonyosodott, hogy nem. Egyik nap rámírtál, hogy mi újság van velem, Én pedig elmondtam hogy valaki a Facebook csoportba fejemhez vágta, hogy negyvenévesen egy panellyukban, vagy a szüleim lakásában öngyilkos fogok lenni 40 évesen csak azért, mert szerintem az sso jobbat is ki tudna hozni magából, és hogy amit ők csinálnak, az nem minőségi. Erre a fejemhez vágtad, hogy Biztos nem rám mondták, meg hát végülis egy vitában ,ahol én vitázok egy másik személlyel, miért is lenne rólam szó, ugye? De persze én tök normálisan megmondtam a véleményem, és ekkor is mi jött? Az önsajnáltatás. Én pedig segíteni akartam.. én próbáltam segíteni, de te visszautasítottad.. őszintén, és ezt most tőletek kérdezem.. Ha valaki visszautasítja a segítséget, a kezedet, ahogy felé nyújtod, és azt mondod, hogy az életedet is rátennéd, akkor tudok mit tenni? Nem. És nem is fogok. Én az ilyen kis piócákért nem fogok küzdeni, és én ezt akkor ott eldöntöttem. Nem éri meg.
Aztán persze összevesztünk ,nagyon sokáig nem is beszéltünk, és valahogy mégiscsak jött egy pont, amikor úgy tűnt, hogy még kibékülünk, hogy minden végig normális lehet, és én elhittem... elhittem hogy ez az egész csak egy rémálom, és hogy végre véget ér.. és aztán tudod mi történt? Mikor megkérdeztem hogy akkor béke van-e, te a fejemhez vágtad, hogy jaa, mégse, mert hogy úristen, én miket mondtam.. de persze arra ne szóljunk egy szót se, hogy te miket vágtál az én fejemhez, mert megint ki más, ha nem én lennék a hibás. Jogos. Teljesen igazad van. Én kérek elnézést.. talán ott rontottam el az egészet, hogy a világra jöttem, és megtanultam járni, beszélni.. De tudod mit? Talán ez életem legjobb hibája, és most itt vagyunk.. én nevetek az egészen.. tudod Bori, amit te csináltál, az nevetséges. Erre nem tudok mit mondani. Utálom az olyan piócákat, mint te, és abban is reménykedem, hogy az elsők között lesztek az ilyen emberekkel akik a világvégét élvezhetik.
És hogyhogy én is kapcsolódik ez a bilincshez? Mint mondtam, talán a szakításon volt az első csapás, amit észrevehettetek rajtam, amikor elkezdtek megritkulni a részek. Aztán mikor ez így bekövetkezett, még jobban elvesztem, és itt vagyunk. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy honnan is indultam, és hogy milyen cél felé küzdöttem. Mindig... mindig bűntudatom volt, amikor cserben hagytalak titeket, és hétről hétre egyre kevesebbszer mutatkoztam meg.. aztán itt vagyunk. Ma van az első évfordulónk.. egy éve együtt vagyunk gyerekek, és én szeretném szépen ezt meghálálni.
De sajnos nem tudom..
Kérlek értsétek meg a döntésemet, és azt hogy miért jutottam Erre. A bilincs az első olyan igazi könyvem, amit valaha Befejeztem, és amit valaha szeretett bárki is.. el nem tudom mondani, hogy ez mekkora erőt adott nekem minden nap, hogy harcoljak tovább, és addig nem is vesztett valaki amíg, harcol mert mindig egy lépéssel közelebb jár a győzelemhez. De persze ez nem jelenti azt hogy néha nem pihennék meg.. és most.. én szeretnék egy pihenőt tartani. Ha hiszitek, ha nem beszélni alig tudok. Itt állok a nappaliba a karácsonyfa mellett egyedül, és sírva mondom minden bajom a nagy világnak.. hatalmas bűntudatom van, amiért most pont a mai napon cserben hagylak titeket.. viszont cserébe szeretném megígérni azt hogy amint tudok Visszatérek.. amint újból elég erős leszek hozzá, hogy tovább küzdjek és itt legyek, én Vissza fogok térni. Jelenleg az életemet nektek köszönhetem, és én most hozzátok szólnék. Bízok bennetek annyira, hogy hiszem, nem hagytok el.. és hogyha én egy hónap múlva érek vissza, de ha egy év múlva is, akkor is itt lesztek, és bátorító szavakkal fogtok arra ösztönözni, hogy csináljam tovább. Csakis miattatok merek most szünetet tartani és ideiglenesen befejezni a bilincset.
Nagyon sok hónap szenvedés és bűntudat juttatott el arra a szintre, hogy ezt most kimondjam, és nem tudom végül hogy megérte-e azt a sok fájdalmat.. De ahogy Levi mondaná, a fájdalom a legjobb nevelési módszer, és Talán most Megtanultam, hogy ne hagyjak cserben másokat. Most már tudom, hogy ez a kínlódás, amin én most hónapokon át keresztülmentem, az a büntetésem valamiért. Lehet hogy valami olyanért amit már rég megtettem, vagy valami olyan amit, még meg se tettem, csak meg fogok.. de lehet hogy épp azért, amiért Éppen most teszek. Én tudom, hogy ez csakis az én hibám, és ezért is szeretném az elnézéseteket kérni.. de jelen pillanatban nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ezt tovább folytassam, és hogy tovább csináljam hatalmas erővel és vidámsággal, ahogy eddig. Amit ti eddig adtatok nekem, azt nem tudnám meghálálni Semmiképpen se.. azt amit ti nekem adtatok, és hogy amit a bilincs nekem adott.. Imádom ezt a könyvet, ezt a történetet, az összes szereplőjével együtt, és titeket is.. és nagyon fogtok hiányozni.. viszont nagyon sok féle tervem van, lehet évek óta, amihez áldozatokat kell hoznom.. És bizony ez az áldozat most a bilincs.
Az a történet, ami bennem él.. Pedig még annyira szerettem volna folytatni 10 év múlva is.. itt ülni, veletek izgulni, hogy mi lesz, hogy mi fog történni,de sajnos.. ez a lehetőség most nem áll fent.
Én nem tudom meghálálni azt, amit értem tettetek, és lehet, hogy ez kívülről csak egy-két szó, vagy valami hasonló, de sose fogom elfelejteni, amikor például drága Fiona lemásolta a bilincset, és együtt mentetek oda megvédeni engem.. én akkor éreztem először, hogy egy igazi család tulajdonosa vagyok, és talán a bilincs közösség volt az első, és sok ideig az egyetlen családom. Aztán ez persze változott.. most Timet leváltotta Levi, és így tovább..
Így arra szeretnélek kérni családtagjaim.. Most lehet, hogy ez a vég.. Lehet, hogy sose térek vissza, és lehet, hogy sose láttok viszont.. de gyenge vagyok. Én megígértem, hogy az utolsó erőmig küzdeni fogok ,és Sajnos ezt az utolsó erőt már nagyon rég túlléptem, és mindig féltem bevallani.. csak most jutottam el oda, hogy ez megtörténjen, és hogy elmondjam nektek, szóval lehet felesleges is húzni a szót.. lassan a szüleim is hazaérnek, és nem lesz jó hogyha így találnak. Csak egy utolsó pár mondatot röviden...
Szeretnék szépen megköszönni az elmúlt évet, a sok szép szót, a sok bátorító nevetést, és azt hogy mindig mellettem voltatok.. azt, amikor együtt szidtuk Fionat, vagy amikor együtt sírtunk, amikor együtt nevettünk, és amikor még ha Távolról is, de Fogtátok a kezemet, és vezettek azon az úton, hogy a bilincs Magyarország legolvasottabb Star Stable online témájú könyve legyen. A hálám az kifejezhetetlen És sose fogom nektek visszaadni ezt így hát végezetül Köszönök mindent és imádlak titeket.
Végezetül egy kép drága írótokról, hogy tudjátok, ki hozta azokat a szar részeket nektek, és ha esetleg összefutottok velem valahol, meg tudjatok ölelni;

Végezetül pedig..
Minden hálám a tiétek. Köszönöm, hogy itt voltatok, és vagytok, sajnálom. Imádlak titeket, és nagyon-nagyon hiányozni fogtok, drága családom.
A bilincs power legyen veletek örökre...🖤