Yoongi POV

-Jó hát így állunk. Tehát elvileg fogalmad sincs miről csevegek itt neked. Érdekes....Vagyis akkor kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni.- láttam az ébenfekete szemeiben a félelmet, ehhez még remegése is hozzátársult. Láttam hogy elgondolkodott. Azonban nem hagytam, hogy szólásra nyissa, az izgalomtól kipirosodott, szépen ívelt ajkait. Helyette elvonszoltam az egyik szobába, és kulcsra zártam magunkat a kis helyiségben. Valószínűleg a vendégszoba lehetett. Visszafordulok a törpéhez, és lassan őrült vigyorral közelítek felé. Remegése alábbhagyott, most kővé dermedve falfehér arccal figyeli minden egyes léptemet sötét íriszeivel.
Fáj. Fáj,hogy bántanom kell ezt a törpeangyalt. Törékeny testűnek és visszahúzódónak tűnik. De amint közelebb érek rádöbbenek, hogy milyen izmos is. KIdolgozott felsőtest, gyönyörű formás lábak, és cuki pufibb arc. Ő kétségtelenül egy földre szállt angyal. Noha könnyűszerrel elintézhetne, de nem teszi. Nem teszi mert remeg mint a nyárfalevél. Nem teszi, mert tudja akármikor megölhetem. Nem teszi, mert földbegyökerezett lábbal áll a falnál, meg sem tud mozdulni. És ez mind miattam van. Miattam mert én késztettem erre azzal a rusnya kifejezéssel az arcomon.

De bármennyire is nem akarom bántani a törpét....NEM! Nem olyan ártatlan ő mint az elsőre látszik! Nem érdekel bármilyen szép is, ha csak rosszul mozdul azonnal megölöm mielőtt ő tenné meg velem! Nem puhulhatok el hiszen a húgom a tét! Nem is tétovázok tovább belefogok mondandómba.

-Nos úgy gondolom innen nem szöksz meg, és nem is bukok le. Remélem tudod ha szólsz a rendőrségnek, nagyot fogsz szopni mert kiheréllek törpe! - beszédem közben igyekeztem még pszichopatább fejet vágni, elvégre nem kell kímélnem ezt az angyalbőrbe bújt ördögöt.

-Na bökd ki! Pontosan tudod miről is jártatom neked itt a pofám! Na nyögd ki vagy még a lelket is kikínzom belőled!- de ezt a beszólásomat nem várt reakcióval díjazta.

-De mégis ki a franc vagy te és, hogy a faszomba gondolod, hogy csak úgy betörsz az ÉN házamba, fenyegetsz, és holmi nem létező dologról papolsz itt nekem ha?! - milyen aranyos amikor mérges...AISH OLYAN HÜLYE VAGYOK!!! Képzeletben lekevertem magamnak egy hatalmas pofont, majd vágtam is vissza neki.

-AZT MONDTAM POFA BE KISFASZÚ MAJOM!!!- a hatás kedvéért egy méretes kést vágtam a falba...Vagyis csak szerettem volna.
A kés a fal helyett a törpe szívét találta el.....Sötét íriszeiben rémület futott át, majd rám emelte tekintetét, s fájdalomtól eltorzult orcával suttogott.

-T-Te gy-gyilkos....- majd kezét a baloldali mellkasához érintette, ahol a zavaró hideg fém elem beleágyazódott lüktetőkéjébe. Megpróbálta kihúzni, sikertelenül. A vörös folyadék nagy foltkén terjedt szét a hófehér textílián, megmutatva ezzel, hogy milyen súlyos sebről is van szó. Hogy mit tettem én eközben? Semmit csak álltam, s lefagyva figyeltem a történéseket. Mancsát leengedte, a fal mentén a földre csúszott, miközben haldokló íriszeit rajtam a gyilkosán legeltette.

Láttam ahogy teste elernyed, végtagjai felmondják a szolgálatot, éjsötét szemeiből eltűnik a létezés halovány fénye, s tekintete simává és üressé válik akárcsak a tó víztükre. Élete utolsó szikrája is kihunyt, a fémmel átszúrt mellkasa sem emelkedik tovább. Narancsszín haja kócosan terül szét a hideg parkettán, miközben élettelen felsőtestéből tovább szivárog a vér. Meghalt....

S mindez miattam Min Yoongi miatt, mert képtelen vagyok higgadtan gondolkodni, gondolataim végbemenetele előtt cselekszem és lám mi lett belőle! Megöltem egy fiút ki talán ártatlan volt, talán nem. Keserű érzés árad szét a mellkasomban mely hamar fojtogatóvá, elviselhetetlenné válik. Lelkiismeretfurdalás, tán megbánás? Esetleg valami más? E furcsa szívszorító érzelmet még sosem tapasztaltam eddigi életem során.....Vajon ez csak akkor jön elő mikor megölsz egy embert? De ez ez....Olyan ......Keserűen édes.......Alig kapok levegőt, a tüdőm sípol a nemrég ért sokkhatás miatt mégis.....Jó érzés.....Diadalittas öröm lenne amiért megöltem húgom fogvatartóját? Nem.....Ez nem az......

Tenyereimet nézem, de révületemből a mögülem érkező léptek ébresztenek fel... Az ismeretlen megáll az ajtófélfában és nem mozdul. Ösztönösen hátrafordulok, de bár ne tettem volna! Az előbbi ismeretlen érzés alábbhagyott, s most az előbbinél fojtogatóbb majdhogynem fullasztó sajnálat, bűnbánás, keserűség, és öröm érzelmek tömkelege kavarog bennem. Min Yoora állt előttem falfehér arccal, könnytől csillogó szemekkel. Meglepettségemben mukkanni sem tudtam, habár titkon reméltem, hogy tényleg megtalálom, találkozásunk pillanata nem egészen így játszódott le a fejemben. Csak álltam ott mint egy fadarab őt vizslató tekintettel. Óráknak tűnő másodpercek után ő törte meg először a kettőnk közé beállt csendet.

-B-Bátyó? T-Te hogyan? D- - Tekintete a földön holtan fekvő narancs hajúra siklott és elakadt a szava. megilletődöttsége hamar, számomra ismeretlen arckifejezésbe fordult át, amit nem tudtam hova tenni ám, amikor gondolatait szavakba öntötte már mindent értettem.

-C-Chim? M-Mégis hogyan?! Te megölted?!- húgom szeme dühtől izzott és nem fordította el íriszeit még akkor sem amikor a törpe fejét az ölébe fektette. képtelen voltam megszólalni a fiatalabb családtagom reakciójától így félénken bólintottam, majd visszanéztem a sötét szempárba.

-Mégis miért tetted?! MIN YOONGI MIÉRT?! ÉN SZERETTEM ŐT!!! TE ELVETTED TŐLEM AZ EGYETLEN EMBERT AKIRE SZÁMÍTHATTAM!!!- kiabált, ordibált, de nem ez volt az amivel mély sebet ejtett a szívemen, hanem az amit mondott. Némán elködösült tekintettel figyeltem ahogy zokogva simogatja Jimin hideg és fehér orcáját. Minden egyes mozdulata egyre mélyebbre nyomta a kést lüktetőkémben. Milyen nosztalgikus... Tehát ....akkor én most kije is vagyok? Rám emelte könnyáztatta orcáját és szólásra nyitotta gyönyörű ajakit. Még így is elragadó, ilyen szomorúan. Milyen rég is láttam már ezt az arcot, a dús sötétbarna hajzuhatagot, a csillogó íriszpárt, és enyhén elnyílt szív alakú ajkait amelyek mindig vörösen pihentek orcája alján. Most mégis.....

-Yoongi....Én már nem tudom mit gondoljak.-Az előttem lévő sötét szempárban mérhetetlen csalódottságot véltem felfedezni. Szólásra akartam nyitni beszélőkémet, de ő megelőzött.

-Tudom most azon töprengsz, hogy akkor te mégis ki vagy a számomra, miért nem örülök a találkozásunknak és miért fáj, hogy elrablóm mellkasába egy méretes kést helyeztél. És gondolataid nem találtak süket fülekre. Azért fáj mert szerelmes voltam belé, és ő nem megkínzott csupán szeretni szeretett volna a törékeny szívével. Örültem neked, de olyat tettél amit nem tudok feldolgozni. És te.....Yoongi te a bátyám voltál.- Eddig azt hittem szíven ütöttek a szavai? Nagyot tévedtem. Megint. Utolsó megszólalása hatására pumpáló szervem mégjobban meghasadt, majd egymillió darabra tört. Mit vétettem amiért ekkora büntetést kaptam a számomra legfontosabb személytől, aki nemhogy kitagadott, de már családtagja s szerető bátyja sem lehetek többé? Ennyire szörnyű lennék? Ennyire súlyos bűn lenne, hogy megöltem a legfényesebb kristályom fogvatartóját s szerelmét? Hát rendben.

Zsebemből előhúztam az utolsó megmaradt fém pengémet, és lassan kínzóan belehelyeztem a szívembe. Pokolian fájt, de nem érdekelt, már nem. Darabokra tört lüktetőkém lassabb és egyre lassabb tempóra váltott. Hagytam magam, engedtem, hogy testem elvágódjon a kemény és hideg padlón, majd szembekerültem az ijedt, kétségbeesett tekintetű húgommal. Felpattant eddigi ülőhelyéről és mellém telepedett. Az eddigieknél hangosabban zokogott s a kezem szorongatta. beszélt hozzám, de már egy szavát se hallottam. nem éreztem a fájdalmat, a megbánást, még sajnálatot sem. Átadtam magamat a mindenható feketeségnek, s éreztem ahogyan meghasadt, átdöfött szívem sem küzd már a végletekig. Minden porcikám felmondott a lelkemmel együtt. A szoba s vele együtt a húgom könnyáztatta arca is halványulni, homályosodni kezdett. Nem maradt senkim az aranyos németjuhászomon kívül, de én hiszem, hogy nélkülem is nagyon jól meglesz a kispajtásom. Sok mindent bánok, de annak már úgyis mindegy nem? Ébenfekete szemeimet véglegesen lecsukom és hagyom, hogy körbevegyen a sötétség. S az elmúlás küszöbén állva megtegyem az utolsó lépést, hogy alávessem magamat a mindent elfedő homályba, amely óvva von karjai közé, s örök álomba ringat. Anya, Apa nemsokára találkozunk. Yoora. Remélem egyszer majd megbocsátasz nekem, és hamarosan ismét összefutunk, hogy újra együtt nevessünk mint a régi szép időkben. Addig is viszlát drága gyémántom, húgom. Búcsút intek a világnak és örömmel engedem át magamat az elmúlás homályának.

------------------------

Annyeong!!!

Hát ezzel is ittvolnék^^. Tudom Tudom ez a rész lehet felkavart titeket és nem értitek, hogy mi is történt igazából, de a következő részben majd ez is kiderül ;-). Ha tetszett, akkor nyomjatok rá arra a  pici kis ötágú csillagocskára!
Addig is legyetek jók makikák!!! <3