-Sajnálom ,de semmi nyomot nem találunk.- tette le elém a papírokat D.O. 

-Semmi baj, ti mindent megtettetek !- veregetem meg vállait ,majd felemelve a papírokat kezdtem el a rajtuk szereplő sorokat olvasni. Ugyan az mint eddig is, a nagy semmi! Miután D.O becsukta magam mögött az ajtót tenyereimbe temetem arcomat. Már két hónapja hogy vége lett ennek az értelmetlen harcnak. Már nagyjából  rendeződtek a dolgok ,de Chanyeolnak és Krisnek semmi nyoma. Én és Tao vakon állítjuk hogy életben vannak ,ahogy még pár barátunk is de vannak akik már elfogadták a fájdalmasabb verziót is miszerint már nincsenek az élők soraiban.  Miután eloltották a tűzet átkutatták az épületet ,de nem találtak azon a szinten ahol a két fiú volt holtesteket, maradványokat se így nem ehet 100% azt állítani hogy meghaltak. De semmi nyom sincs arról se hogy életben lennénk, ez egy nagyon mocsok helyzet. Kopogásra felkapom a fejem.

-Gyere.-Tao lassan bedugja fejét majd beljebb lép a szobában. Leül mellém a kanapéra.

-Van valami hír?- kérdi meg csendesen.

-Ugyan az mint eddig.- nyújtom felé a lapokat de csak megrázza fejét.

- nem akarom látni. - vissza teszem az asztalra a lapokat majd barátimat kezdem el figyelni aki egy gyűrűt vesz elő zsebéből.- Ezt Kristől a 4 évfordulónk alkalmából kaptam.- mosolyogva forgatta meg ujjai közt a gyűrűt. -Mindig rajtam volt ás ő is hordta a sajátját, azt mondta hogy majd egyszer rendesen megkéri a kezem, de persze ugyan ezzel a gyűrűvel.- nevetett fel.- Akkor még nem is gondoltuk hogy alakulhat így a sorsunk, de hát az élet kiszámíthatatlan nem igaz?- pillantott rám.

-Mire akarsz ezzel kilyukadni?- kérdeztem rá . Nem sokszor szokott ilyeneket mondani csak ha valamilyen elhatározásra jutott.

-Hagyjuk ezt abba Baek. .-nézet egyenesen szemeimbe.- Fogadjuk el a tényt hogy...hogy nem lesznek ismét velünk.

-Tao mért mo..-

-Hallgass végig.- szakított félbe.- Kilépek a bandából.-kikerekedett szemekkel néztem rá.- Ne értsd félre ,veletek ugyan úgy szeretném tartani a kapcsolatot! Csak úgy érzem ameddig ide tartozok nem tudom elfeledni őt. - lassan felhúzta ujjára a gyűrűt. -Új életet fogok kezdeni. Már vettem egy kertes házat.Régebben azt néztük ki Krisel. A régebbi panel lakásunkat eladtam és már átköltöztem a másik házba. -értetlenül ültem mellette.

-Miből fogsz megélni? Vagy mit fogsz csinálni?

- Mindig is szerettem a virágokat. Így nem is kérdés hogy virágboltot fogok nyitni.- mosolyodott el.- Ha minden jól megy jövő hónapban kinyitok. - vállamra tette kezét.- Kérlek ne haragudj rám amiért ezt teszem. De úgy érzem most ez a legjobb számomra. 

-Egyáltalán nem haragszok rád.- ráztam meg fejemet.- Mindenben támogatni foglak. 

-Köszönöm! Na de én lassan megyek. Megígértem Luhannak hogy etetem a macskájukat ezen a héten meg utoljára. Utána úgy is hazaengedik őket a kórházból.- állt fel mellőlem

-Rendben. Én is lehet benézek hozzájuk délután.- elköszöntünk egymástól majd csináltuk tovább a saját dolgainkat. 

A kórházba érve már rutinosan fordultam a 210 szoba felé. Belépve az ajtón megpillantottam az éppen beszélgető egyéneket.

-Ó ,Baek! Nem gondoltam hogy ma bejössz.- mosolygott rám szélesen Luhan.

-Hoztam nasit.- tettem le a két ágy közti kis szekrényre a zacskót.

-AA ezaz ,ép nemrég ettem meg az utolsó csomag chipset.- túrta is egyből Sehun a csomag tartalmát.  

-Ésszel!-vágta tarkón Luhan.-Megint be akarsz zabálni? Aztán nem fogom hallgatni hogy rosszul vagy most szolok!- figyelmeztette barátját aki már nagyban nyomta magába a chipset.

-Jó-jó ,persze édesem!-nyammogta.

-Most mond meg.- nézet rám fej rázva.-Ezért a balfaszért kockáztattam az életem.- sóhajtott drámaian.

Nos igen, mindketten túlélték végül ezt a borzalmat. Luhant  élet veszélyes állapotban hozták be, amíg Sehunt újból kellet éleszteni. De szerencsére mindkettőjük védőangyala jelen volt így velünk maradtak a fiúk. Lassan de biztosan épültek fel amíg a kórházban voltak. így jövő héten már otthon lehetnek. Sose fogom elfelejteni mennyire megörültünk amikor megtudtuk hogy mindkettejük életben maradt, azóta se éreztem olyan megkönnyebbülést mint akkor. 

Pár óráig még a fiukkal maradtam , de ahogy sötétedett hazaindultam. A házba beérve nekiálltam a főzésnek. Még mindig érzem hogy túl nagy ez a ház nekem, de nincs szívem elköltözni. Amíg felbírom tartani és amíg a banda itt van nekem nem fogok megválni ettől a háztól- Aztán meg Chanyeol mit szólna ha a beleegyezése nélkül adnám el a házát? Nem nagyon örülne neki az egyszer biztos.  Bögrével a kezemben sétáltam az ablakhoz, a falnak támaszkodtam miközben az utcát figyeltem. Telt és múlt az idő. A mostani nyári napokat felváltotta az ősz ,majd ahogy a téli hideg napokba léptünk be lelkem úgy nyugodott meg. Szinte fel se tűnt milyen gyorsan telik az idő. Sehun és Luhan már nyomait se érzik a sérüléseiknek, a többiek is sokkal jobban néznek ki ahogy kilábaltunk a hideg hónapokból ,és ismét a nap meleg sugarait elvezhetjük magunkon. 

Lakásom kulcsát zsebembe dugtam majd a bukósisakkal a kezemben siettem a motor felé. Igen , és Byun Baekhyun letettem a motorra a jogsit. Nem volt tervben egyébként de sajnáltam volna ha ez a szépség az garázsban állva rozsdásodik halálra, így bár jogos tulajdonosa véleményét nem kérdeztem meg róla elsajátítottam a kicsikét. És már egy ideje vele furikázgatom a seggem ide-oda.  Meg hát sokkal kényelmesebb mint a tömegközlekedéseken faszoskodni egész nap, így oda megyek ahova csak akarok, és olyankor amikor csak akarok. 

- Hyung!-integetett hevesen Jungkook ahogy megpillantott. Ahogy elé értem megálltam, majd levettem a sisakot fejemről. Pár lány sikítozni kezdet ahogy meglátott, szinte már rajongóim lettek az előttem álló srácnak köszönhetően. Már lassan fél éve minden pénteken én jövök érte és miután haza viszem ,ketten elmegyünk valamerre. Random válasszuk ki hogy hova megyünk,és  ez a véletlenszerűség a legjobb ebben a dologban. 

-Pattanj öcsi!- dobtam felé a másik sisakot. Feltette fehére majd miután felült mögém hazafuvaroztam. Pár házra előttük álltam meg mivel ha az anyukája észrevesz nincs menekvésem, minimum fél órára bekel mennem beszélgetni. Hát na,ilyenek az anyukák! 

-Sietek!- csak bolintottam neki majd néztem ahogy lábait szaporán rakosgatva megy a házukhoz. Tényleg sietett mivel alig 5 perc múlva már átöltözve száguldozott ki a házból.

-Wow mi vagy te? Alig voltál bent 5 percet.-néztem meg a telefonom kijelzőjét.

-Mondtam hogy sietek! Ma hova megyünk?

-Nem is tudom...mit szólnál ha mondjuk.Menjünk a tengerhez!- csillogó szemeit meglátva már tudtam hogy neki is tetszik az ötlet.

-Jó! Irány a tenger !- nevetve borzoltam össze haját majd nem is kellet többet mondai pattant is mögém. Bár 2 órányira volt  a legközelebbi parti rész, nem zavarta egyikünket sem. Most van az utolsó éve a suliban Jungkooknak így a vizsga időszak előtt biztos jó neki is hogy kicsit kiszabadulhat a megszokott légkörből és ellehet a gondolataiban. Én se voltam másképpen, csendesen vezettem néha feleszmélve hogy már isten tudja hány perce a semmin merengek. 

Lassan lefordultam az úton majd ahogy véget ért a lebetonozott rész megállítottam a motort.

-Megjöttünk.- amíg én a motort rendeztem addig a fiatalabbik már rohant is a homokos partra. - Na szép ,meg se vársz!-kiáltottam neki ahogy elindultam felé.

-Nézd milyen szép!- mutatott a tengerre.- Ezelőtt is eljöhettünk volna! Ezt sose lehetne megunni.- mosolyogva figyeltem ahogy cipőjét levéve lépdelt bele a vízbe.- Nem jössz be?-intett nekem.

-Nem, én innen nézlek.- leültem a homokba és hátra döntöttem a fejem. Annyira jó csak itt lenni, semmi hangzavar, semmi felelősség. Szeretem az ilyen pillanatokat de ahányszor ez megtörténik Ő jut eszembe. Chanyeolnak mennyire tetszene a tenger....

-Hyung?Mi a baj?- állt meg előttem Jungkook. Meglepődve néztem rá majd ahogy megéreztem könnyeimet arcomon, gyorsan letöröltem őket.  

-Nincs semmi.-elfordítottam fejemet hogy ne lássa milyen szánalmas vagyok. 

-Nagyon hiányzik igaz?- ült le mellém.-Nekem elmondhatod, már túl régóta ismerlek ahoz hogy áttudj verni. - vállaimra tette kezét.-Igaz?

-igen.-bólintottam, majd a tengerre emeltem tekintetem.- Nem mindig érzem ezt, de vannak helyzetek amikor akaratlanul is eszembe jut.Mint például most.- mosolyodok el halványan.- Ahányszor úgy érzem hogy sikerült elfelejtenem ,mindig rájövök hogy sose leszek erre képes.- harapok bele ajkamba.

-De miért akarod elfejteni? - dönti oldalra fejét.- Szerintem nem kel elfelejtened egy embert attól, hogy nincs veled. Ha a jó emlékekre gondolsz és arra ,hogy milyen boldog voltál amikor vele voltál ,akkor nem lesz baj!- kikerekedett szemekkel néztem rá.

-Te meg mégis mikor nőttél fel?-kérdésemet meghalva durcáskodva csapott combomra.- Na állj csak fel ! -húztam fel magammal .- Még a végén kiderül hogy a tojáshéj nincs a seggeden.- idegesen dobbantott egyet.

-Hyungggg!Miért vagy ilyen?- vigasztalásképpen megakartam ölelni de nem engedte így egy hosszúra elnyúlt birkózás lett belőle. 

-Köszi a mait hyung.-ölelt meg szorosan.-Akkor jövő héten ugyan ekkor?-

-pontosan.-bólintottam.- vigyáz magadra!- integettem neki.

-Is is !- miután bement a házba én is elhajtottam. Egy kis kitérővel mentem haza így pontosan Tao boltja előtt hajtottam el.

-Nincs itthon?-lesekedtem át a kerítés felett. Mivel se mozgolódást se lámpafényt nem láttam a házban így inkább haza indultam. Nem szeretném felkelteni vagy megzavarni, majd máskor vissza nézek. 

A kanapén ülve néztem a tv-t. Miért van az hogy bármit is csinálok,bárkivel is vagyok. Nem találom a helyem sehol se?